"I'M NOT ANTI-SYSTEM, THE SYSTEM IS ANTI-ME"

Szkeptikus vagyok, de azért jó nézni, mert - hátha.

Let the SOL in from Arianne Sved on Vimeo.

És még további spanyol videók itt.

*

„Ne felelj meg a bolondnak az ő Bolondsága szerint, hogy ne légy te is ő Hozzá hasonlatos.

Felelj meg a bolondnak az ő Bolondsága szerint, hogy ne legyen bölcs a maga szemei előtt.” (Példabeszédek 26.,4-5. - és mottó George Orwell Hódolat Katalóniának c. könyvéhez.)

„1936 decemberének végén történt… Azzal a homályos szándékkal érkeztem Spanyolországba, hogy majd újságcikkeket írok, de szinte azonnal beléptem a milíciába, mert akkor, abban a légkörben úgy láttam, ez az egyetlen elképzelhető magatartás. Az anarchisták lényegében még ellenőrzésük alatt tartották Katalóniát, és a forradalom lendülete még nem hagyott alább. Aki kezdettől fogva ott volt, alighanem már decemberben vagy januárban úgy látta, hogy a forradalmi időszaknak vége; de ha egyenesen Angliából érkezett, Barcelona meghökkentette, lenyűgözte. Először jártam olyan városban, ahol a munkásosztály volt nyeregben… A legkülönösebb látvány maga a tömeg volt…”


Szerző: rás  2011.05.30. 10:55 39 komment

Címkék: spanyolország orwell 1968

A bejegyzés trackback címe:

https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/tr1004929368

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_145118 2011.05.30. 22:37:37

hát tényleg jó látni a fiatalokat/ minket :) Szalai Erzsébetnek volt egy cikke a Népszabadságban ( http://nol.hu/ajanlo/20110511-_a_huszasoknak_nincs_helyuk_ ), sok kérdésben nem értek vele egyet (a húszas éveik közepén járóknak is megvan a maga generációja, mégha meg lettek nyomorítva is, ezt nem lehet tőlük megtagadni...mindegy), de azok helyes meglátások, hogy a a mostani fiatalok mindennél jobban vágynak a biztonságra ebben a világban, ami magukra hagyta őket, és mindben benne van a kapitalizmussal szemben egy erős kritikus nézet.

Ismeretlen_137695 2011.05.31. 10:18:08

Ugyanerről van szó itt is: vágy keletkezik demokráciára, mert nem érzik annak. Mert hiányzik annak érzete, hogy a rendszer melyet demokráciának neveznek az legyen aminek neveztetik. Az elnevezés és a valóság között disszonancia keletkezik. De ha ciklikusan újra és újra feléled a demokráciára való vágy, akkor hol a hiba, hogy mindig ugyanaz ismétlődik, akkor valóban demokrácia-e az, amit annak nevezünk?

egy nagyi 2011.05.31. 11:39:07

Lehet,hogy a demokrácia fogalmát bővíteni kell mindazoknak a huszonegyedik századi fogalmak artikulálásával, ami korunkban felmerül.A fiataloknak az élethez,boldoguláshoz garanciák kellenek.

Ismeretlen_145118 2011.05.31. 12:26:21

hát őszintén én gyakran közelebbinek érzem a mostani demokráciákat Orwell Angszocjához (még irónikus módon az is igaz, amit a bűzlő ételekről mond a könyv, amikor a hipermarketek- tisztelet a kivételnek-romlott vagy fertőzött árukat pakolnak elénk). Megnyomorítanak minket, habzó szájú fanatikust csinálnak belőlünk, gyanakodva nézik mindenféle gondolkozási kísérletünket. E körülmények között, pedig abszolút igaz a Harcosok klubja hatásvadász mondata, hogy: "A mi háborúnk szellemi háború, a mi válságunk az életünk." A méltóságukért küzdenek így, vagy úgy ma a fiatalok, hogy mind szellemi, mind fizikai téren emberhez méltó módon élhessenek. Ezért kell, hogy megtaláljuk újra az utat egymáshoz.

Ismeretlen_10155 2011.05.31. 16:11:57

http://youtu.be/7F_9FEx7ymg

Ismeretlen_46946 2011.05.31. 20:18:22

@borosta: ahhoz, hogy azonos vagy hasonló születésűekből, évjáratúakból "nemzedék" legyen, kell valami nagy közös élmény, eszme, törekvés. A társadalom mai - részben (a gazdasági-technológiai korszakváltás miatti) spontán atomizáltsága, illetve tudatos atomizálása miatt ez nehezen elérhetőnek tűnik. Másfelől nem elég valami (a kapitalizmus) ellen lázadni, kell(ene) valami pozitív cél, eszme is. Persze lehet, hogy a madridi tüntetők által a spanyolországi anarchista, anarcho-kommunista hagyományok szellemében elindult önszerveződés egyfajta társadalmi céllá válik majd. És - ezt "egy nagyi"-nak is mondom - ez akár a 21. századi demokráciát is jelentheti. Végül is, elég messze van még a század vége. @drc: Kösz az Inti Illimanit. "Pueplo unido, jamás será vencido!" ("Az egyesült népet soha nem győzik le") Oszt' mégis. Illetve: mindannak ellenére, ami történt (1973, Chile, Allende, Pinochet és aztán majd' negyven év), mégiscsak aktuális, éltető eszme maradt. Ahogy Dolores Ibárruri (van-e még, ki e nevet ismeri?) 1936-os "No pasarán"-ja is feltűnt most a Puerta del Sol-on. (Meg Gyurcsánynál is, sajnos.)

Ismeretlen_145118 2011.05.31. 21:18:33

ras: "A társadalom mai - részben (a gazdasági-technológiai korszakváltás miatti) spontán atomizáltsága, illetve tudatos atomizálása miatt ez nehezen elérhetőnek tűnik." ezt én sem mondhattam volna szebben:) abszolút így van.

Ismeretlen_145118 2011.05.31. 21:46:45

hát kevésből kell építkezni, kiszámítható élet. Hát biztos nincs meg az a markáns elkülönülés (ezért inkább nevezném magunkat elveszett generációnak:), ha a Christiane F című film alcímében kiegyezhetünk. Bár az előttünk járók (tisztelet a kivételnek szerintem megint csak egy generációs válságban szenved). Amikor ilyen beszélgetéseket kell hallgatnom: "az albérlettel jobban jársz, mert elég kifesteni a lakásokat, még bútorok sem kellenek, mivel a mai magyar fiatalok annyira igénytelenek - valójában persze szegények-, hogy úgyis mindegy nekik, meg amúgy is csak k*rni járnak fel..."

Ismeretlen_10155 2011.06.01. 07:22:04

@rás: igazán szívesen!

Ismeretlen_145118 2011.06.03. 12:10:04

http://nol.hu/kulfold/20110603-_szemet-szerzodesek__az_elfelejtett_generacionak

egy nagyi 2011.06.03. 15:33:14

borosta:az ajánlott cikkből kiragadva:"ezzel azt üzenik, hogy csak pártot válassz, embert majd mi rakunk a megfelelő helyre."Úgye milyen ismerős tartalmú mondat?

Ismeretlen_145118 2011.06.03. 17:18:29

egy nagyi: hát felesleges csodálkozni, h miért vesztették el a spanyolok a demokráciába vetett hitüket. Úgy érzem, hogy manapság a Ras által jól megfogalmazott spontán és direkt automatizáltságra törekvő világban járadéka, h a Politika mint valami absztrakt dolog folyamatosan próbálkozik, hogy meddig lehet nyirbálni az emberek demokratikus jogait. Én azért örülök ennek a megmozdulásnak, mert kicsit elindítja az agytekervényeket, mert hát "70-es IQ-ra nem lehet demokráciát alapozni". múltkor néztem, h a való világnak 191 ezer híve van a facebookon, ami mellett eltörpül a társadalmi kezdeményezések közösségi felületeinek tag létszáma. Nekem az a furcsa ezzel a mostani forradalommal és azért is linkeltem be, hogy kíváncsi vagyok merre fejlődik. Mert nézegettem a facebookon az oldalait, és azért vannak jellemző képek, mint egy olyan karikatúra, hogy a német madár lesz*rja az angol és franciát, az a többit és azok az ág legalján ülő spanyol, portugál, ír és görög madarat. Mármint ezt az egészet kicsit nem sajátítják-e ki a spanyol és görög érdekek (kétségtelenül náluk a legnagyobb baj)? mert akkor eléggé hitelét vesztheti. Neki lehet rohanni Németországnak, de kétségtelen, hogy idén az ő gazdaságuk volt az egyetlen dinamikusan fejlődő az Unióban, nyilvánvalóan nekik is érdekük a közösség egyben tartása. De azt semmi képen nem várhatják el, hogy majd a németek fogják kihúzni őket. Nem szabad leragadni a nemzeti érdekeknél.

Ismeretlen_46946 2011.06.03. 17:32:07

@borosta: Köszönöm a linket, tanulságos volt, nagyjából az derült ki, hogy valóban nem nagyon lehet reménykedni valamilyen alapvető változásban. Egyébként pedig én nem 'automatizáltságról", hanem "atomizáltságról" írtam, vagyis arról, hogy nincsenek közös érdeken és értékeken és célokon alapuló társadalmi kapcsolatok, szerveződések, csak (társadalmi értelemben) egymástól elszigetelt egyének.

Ismeretlen_145118 2011.06.03. 17:42:25

ras: akkor viszont fenntartom a szerzői jogokat az automatizált társadalom és demokrácia fogalmára fogalmára:) engem már a leírt a karikatúránál megcsapott az atomizáltság érzése. amúgy nem olyan rossz a helyzet, ha gyorsan el is tűnnek a fiatalok az utcáról a facebookos oldalak túl élhetik ezt és ott megindulhat egy érdemi beszélgetés a fiatalok között, másrészt szerintem a gazdasági helyzet csak rosszabb lesz európai gazdaság súlyvesztésével, és emiatt törvényszerűen a fiatalok egymás közötti szolidaritása felé fog mutatni a jövő.

Ismeretlen_46946 2011.06.03. 17:54:32

@borosta: :)) Szóval: egyetértek veled, hogy az internet - és azon belül pl. a Facebook kiváló lehetőség a kapcsolatteremtésre, akciók szervezésére, és a dolog távlati lehetőségei ma még valószínűleg nem is beláthatók. De: én egyelőre azt látom, hogy hiányzik az a társadalmi vízió, amelynek jegyében valami pozitív cél érdekében és nem csak valami ellen vagy egyszerűen csak a rossz hangulatuk kinyilvánítására szerveződnének össze alkalmilag emberek. Vagyis a társadalmi tudatosságot hiányolom. A tudatosodásra, a gondolkodásra persze jó médium az internet. Meg az eltévedésre is. Egyszóval (kettővel): nem tudom...

egy nagyi 2011.06.03. 18:29:03

rás:lehet,hogy tévedek,de úgy gondolom,hogy a kollektívát modellező szocializmus bukása után és a kapitalista válságok idején az embereknek csak az indviduális létüknek a biztonsága a tét. Azok az ütközések ,melyek az országok belső feszültségeit teszik lehetővé csak az ottani,lokális háborúkat generálják.Valószínűnek tartom,hogy ez még a mi életünkben így lesz. Ha beleélem magam a tudatosodás gondolatába, akkor a világforradalom ideája és a totális világkatasztrófa képe vázolódik elém.Ezért gon- dolom a demokrácia fogalmát kibővíteni.

Ismeretlen_46946 2011.06.03. 19:25:31

@nagyi: igazad van, most szerintem is csak az individuális létükért küzdenek, s ez alkalmilag, egyeseknek sikerülhet is, a társadalom többsége számára azonban ez nem megoldás. Persze ez is jobb, mint a világkatasztrófa. A világforradalom pedig egyelőre nem látszik. :D

Ismeretlen_145118 2011.06.03. 19:43:53

társadalmi tudatosságról jut eszembe, lazán kapcsolódik ide a téma: http://hetivalasz.hu/itthon/nagytakaritas-38304/ de nem merek már hozzászólni, mivel nem értek hozzá, nem vagyok pesti, valaki azt mondja, h a Tűzraktér és a Zöld Pardon maga a fertő, nekem rózsaszín felhő van a szemem előtt, ha ezekről a helyekről van szó.

Pocakos 2011.06.04. 09:55:00

Érdekes, a "szakértők" nem tesznek említést, hogy az EU-s segélyekből, dotációkból (eddig) a görögök milyen jól éltek. Azokat ugyanis nem fejlesztésre, újratermelésre, növekedésre fordították, hanem "szétosztották", szociális juttatásokra fordították! 50 évesen el lehetett menni nyugdíjba, mikor a franciáknál, olaszoknál 62, a németeknél (évtizedek üóta!) 65, amit most emeltek fel 67-re! A gyermekét egyedül nevelő görög anya, pedig szülei halála után azok nyugdíjára is jogosult a gyerek nagykorúsága eléréséig!   Igen, ezekről a dolgokról hallgatnak a (magyar) "szakértők", ami miatt háborognak - elsősorban - a németek. Eddig a görögök olyan szociális jólétben éltek, hogy annak megkurtitása persze, hogy elégedetlenséget vált ki !!!  Érdekes, amikor az előző jobboldali kormány az EU felé megkozmetikázta a költségvetést, a görög baloldal nem tiltakozott, hogy miért élünk jobban, költünk többet (szoc. kiadásokra), mint amennyit megtermelünk, ill. amennyit a többi EU ország költ? - mondjuk a németek. Ez vonatkozik a spanyolokra (és a többiekre) is. Csak érdekeségként. A vonaton együtt utaztam egy 40 körüli spanyol történelem tanárral, kérdeztem a Franco időkről, nem nagyon akart róla beszélni (mintha nem ismerte volna). Aztán látva az útlevelén a Spanyol Királyság feliratot, megkérdeztem, hogy Franco alatt mi volt az államforma. Elgondolkozott és azt mondta: semmi, akkor csak “Spanyolország" volt a neve.......... ;-)

Ismeretlen_46946 2011.06.04. 10:56:03

@Pocakos: Nem létezik olyan, hogy "a" szakértők. A görögök "ingyenéléséről" szóló beszámolókkal pedig természetesen tele van a magyar sajtó.

Pocakos 2011.06.04. 11:51:00

@rás: rendesen (és ügyesen) megkerülted a problémá(ma)t: mit csinált a baloldal, amikor a jobboldali kormány csalt ("a haza és a nép érdekében"), hogy EU-s pénzekhez jusson, és azt másra használja fel? Akkor hol voltak azok, akik most tüntetnek (élükön a "komcsikkal")? Akkor miért nem tüntettek az ellen, hogy "miből élünk jól"? Miért nem parancsoltak "megállj"-t a demokratikus jobboldalnak? Miért nem emelték fel a szavukat, az alacsony nyugdíjkorhatár ellen? Vagy, hogy addig nem kell (ingatlan)adót fizetni, amíg nincs befejezve a ház? - ezért aztán bármerre jársz a mediterrán országokban égbe meredő vasbeton oszlopok alatt egész jól ki lehet adni a turistáknak a lakásokat, házakat...... Szóval, rossz propaganda duma ez az "ingyenélés" !!! Ami pedig a szakértőket illeti: http://atv.hu/kulfold/20110517_elkerulhetetlen_a_gorog_allamcsod Vajon miért csak "szélsőjobbos" diktatúrában gondolkodnak a hazai "szakértők"? Szélsőbalos fordulat szóba sem jöhet? A (kapitalista) társadalmi rend felborulása miért csak "jobb"-ra mozdulhat el?

Ismeretlen_46946 2011.06.04. 13:49:10

@Pocakos: Görögország (akárcsak a kelet-közép-európai országok) EU-felvétele, kölcsönösen előnyös üzlet volt, és a globális tőke akkor is nyert vele, ha a görögök (feltehetőleg Brüsszel és Berlin nagyvonalú félrenézésével) csaltak és hazudtak, amikor ez euroövezeti tagságról volt szó. Az üzletnek persze vannak kockázatai, de egy görög államcsőd még vidáman belefér. Az pedig, hogy a jobb- vagy baloldal hazudik (ha elfogadjuk egyáltalán ezeket a nagyon viszonylagossá vált fogalmakat), csak azon múlik, hogy éppen ki van kormányon. Ami pedig egy ma - bárhol Európában - elképzelhető diktatúra színét illeti, ugye viccelsz, amikor "szélsőbalos" veszélyről írsz?

Ismeretlen_31312 2011.06.04. 15:08:06

Az igazi veszély szerintem már rég nem jobbról vagy balról jön. Úgy hívják inkább: emberi butaság, telhetetlenség, manipuláció, korrupció és még hosszan sorolhatnám. Ez ma már független a jobbtól/baltól, ezt mindkét oldal "profin" űzi. Nemrég egy rendelőben jajongott nekem egy néni, hogy "szegény mai fiatalok". Csak ráztam a fejem és mosolyogtam. Elfelejtettük, hogy mennyi jóban van részünk és mennyi dolog van azért mert nem teszünk ellene. Ilyen szempontból örülök a spanyol mozgalomnak. Szerintem nem kell különben más eszme, mint a józan ész (de aztán ne tessék trónra emelni, mert abból megint baj lesz).

Ismeretlen_145118 2011.06.04. 16:33:51

AVPlaten: abszolút igazad van. Én úgy szoktam hívni, h valami mélységes apátia. Csak érdemes megnézni azt, ahogy a politikusok beszélnek, vagy éppen a közemberek a televízióban, és észre vehetjük, hogy mennyi a helytelen szóhasználat. Nem tudják, máskor meg szándékosan nem akarják a megfelelő szavakat használni. És itt már bukik Orwell szerint a rendszer, mert amit nem tudsz kifejezni szavakkal, arról hogyan is tudnál gondolkodni. Automatizált demokrácia, ami már közelít a diktatúrához, és a legjobb, hogy a hatalmon lévőknek nem kell semmit sem csinálnia, mert a nép kicsinálja magát nélkülük is, és csillogó szemekkel nézzük a valóságshow-kat. Amik erkölcsileg aztán nem tanítanak semmire, mert van valami jó-rossz fogalma a szereplőiknek, de kábé az megáll az óvoda alsó csoportos szintjén. Haveromnál voltam, és anyja mindig bejön nézni a valóságshowt hozzá a szobába, és akkor kaptam el egy gyönyörű pillanatot, amikor megszólalt az egyik szereplő, hogy kicsinálja a másikat ebben a két hétben, amit bent kell tölteniük. Azt hittem besz*rok a röhögéstől (micsoda csuda szöveg, milyen hatalmas ember, hogy ki tud valakit csinálni, helyette inkább viselkedne 30 éveshez méltó módon, és nem zagyválna a televízióban). Se erkölcs, se nyelv, amivel kifejezze magát a mai átlag állampolgár. De nem akarok gonosznak tűnni, mert szerintem több az értelmes ember még most is, és csak a kereskedelmi média állítja be úgy, hogy mindenki annyira remeg azért a szemétért, amit sugároznak.

Szó-szóró 2011.06.05. 09:24:23

rás: érdekes volt nekem ez a forradalmi hangulat. drc kedvesen gyorsan be is csatolt egy mozgalmi dalt. Kicsit ekkor belegondoltam a párttitkárok világába -amiben nagyon hosszú ideig éltem- és arra gondoltam, hogy azért azt nagyon nem szeretném, ha visszatérne.

Ismeretlen_46946 2011.06.05. 10:02:30

@Szó-szóró: valamit megint nem értesz: mindennek semmi köze "a párttitkárok világához".

Pocakos 2011.06.05. 10:15:21

rás (#22): összemosod a dolgokat. A görögöket sokkal előbb (1981) felvették (még az EGK-be, a Közösség mezőgazdaságának megsegítése érdekében), mint a többi (volt szoc.) kelet-európait. Tehát, egész más volt az alap és az előzmény, mint a “globális tőke”! Az még hidegháborús idő volt. Épp a kelet-európai (volt.szoc.) országok miatt kellett egy “védekező mechanizmus” (a maastricht-i kritériumok), aminek szimbolikus eseménye volt az euro bevezetése (2000-ben). Már akkor rezgett a háló, és csak később derült ki, hogy pl. az olaszok úgy kozmetizálták a költségvetést, hogy megfeleljenek a kritériumoknak. (kölcsönt vettek fel, és a belépés pillanatában “mutatók” megfeleltek!) - ezért találták ki a két éves “előszobát”! A görögök kozmetikázása (csalása), teljesen más eset, és későbbi! (lásd NATO korszerítésre felvett pénzből finanszírozták az Athéni Olimpiát 2004-ben, akkor, amikor a keletieket épp felvették!) Ami a “szélsőbalos” veszélyt illeti, azt a hazai “szakértők” (és a még létező “baloldal”) állandó riogatása veti fel, mivel másban nem tudnak gondolkodni csak náci veszélyben. Ezért kérdem: miért csak a szélsőjobbról regél a hazai (“baloldali”?) média? - elsősorban a gazdasági válság miatt, arra hívatkozvsa. Miközben egész más volt a 2008-as, mint a 80 évvel korábbi, 1928-as. Most nem volt (akkora) munkanélküliség, a gazdaság(ok) nem buktak akkorát, - hála az állami beavatkozásnak! Németországot pl. egyáltalán nem érintette (ingatlanpiac, lakáshitelek stb. kivéve az export csökkenése). Szélsőbalos veszély pedig (elvben) épp akkora, mint a szélsőjobbos. Az elégedetlenek épp úgy csatlakozhatnak a nacionalista (rasszista) szárnyhoz, mint a jobbulást a tőkés rend megdöntésében hívőkhöz. Megjegyzem az általad idézett Orwell, hamar kiábrándult 36-os lelkesedéséből........(amint megismerte a szovjetrendszert).

Ismeretlen_46946 2011.06.05. 11:48:02

@Pocakos: Tudok róla, hogy a görögöket előbb vették fel az EU-ba, mint minket. Valamint arról is tudok, hogy Orwell a "Katalónia" után pl. az 1984-et is megírta.

Pocakos 2011.06.06. 21:25:53

http://www.sueddeutsche.de/wirtschaft/griechenland-renten-fuer-verstorbene-tot-egal-1.1105644 most ettől visszhangzik Németország (az EHEC-en túl)

Ismeretlen_46946 2011.06.06. 22:38:46

@Pocakos: csak nagyon keveset értek németül, de persze (részben webes fordítóprogram igénybevételével) megértettem, hogy a görögök óriási mértékű társadalombiztosítási csalásairól, a görög állam tehetetlenségéről - és a cechet fizetni kényszerülő németek emiatti felháborodásáról van szó. Na és?

Ismeretlen_145118 2011.06.06. 22:43:32

na majd nyáron, ha minden jól megy, neki állok végre újra németül tanulni, akkor többet megértek majd :) a görögöknél mindig magas volt a korrupció, és tény, hogy bejátszik a mostani tüntetésekbe a görögök maguknak is, de azért önhibájukon kívül is kialakult helyzetük. Már az is furcsa volt az eu-tól is itt azért visszaköszön az anakronisztikusság, hogy betuszkolták őket az euro övezetbe, holott csak komoly plasztikával felelt meg a gazdaságuk az elvárásoknak...

Pocakos 2011.06.06. 22:53:52

nem akartam kommentálni, de - szerintem - ez kapóra jött OV mostani döntésének. Görögországban a halottaknak tovább folyósítják a nyugdíjat. Először a kb. 9.000 száz éven felülit ellenőrzik....... ;-) (hogy mi mindenre jó egy válság! ;-)))) A "balos" Guardian-ből: On Monday, Louka Katselli, the labour minister, said an investigation was underway into the 4,500 dead pensioners "still claiming" benefits, and a "suspicious number" of centenarians on pension payrolls. no meg a "kapitalista" WSJ-ből http://online.wsj.com/article/SB10001424052702304906004576369572348921238.html Mindkettő egy órája net-en

Ismeretlen_46946 2011.06.06. 23:21:36

@Pocakos: kösz a linkeket. Értem én, hogy a görögök "simlisek", és kevéssé hatja át őket a weberi protestáns etika. Akárcsak minket, magyarokat, akik adót csalunk, és Európa egyik legkorruptabb országa vagyunk. De - mint a wsj-cikkből is kiderül - majd a Deutsche Telekom jól felvásárolja őket, és ettől megváltoznak... Akárcsak minket, akárcsak mi. Igen, persze, Orbánnak igaza van, életerős rendőr ne menjen negyvenévesen nyugdíjba. De ha egyszer ezzel csábították erre a (sok máshoz hasonlóan rosszul fizetett) pályára?!

Ismeretlen_111226 2011.06.07. 08:30:51

Ebbe az országba nem való csak vegyespálinka és gumibot. A pálinkafőzésre megadta az engedélyt (nem mintha kellett volna hozzá eddig is), a gumibot pedig eljön még neki is - a holdudvarukkal együtt. Nekem marad a sokat emlegetett "ius murmurandi". Még egy darabig. Betelt a poharam. Nem tegnap, sem tegnap előtt. Cseppenként töltötte tele ez a sok megmondóember. Eljutottam/tunk arra szintre, amikor már az sem igaz, ami elmúlt. Következzék tehát a böjti időszak.

Ismeretlen_10155 2011.06.07. 09:08:54

@Szó-szóró: a "párttitkárok világának" kevesebb köze van a El Pueblo Unido Jamas Sera Vencido-hoz, mint gondolnád... de ha már itt tartunk az elképzelt rettegésnél, akkor én meg olyan világban nem szeretnék élni, amilyen az egyébként szocialista (nem kommunista) Allende után a magát hatalomba puccsoló Pinocheté volt. tudod az, ahol a fővárosi stadionban, látványosságként végezték ki a "rendszer ellenségeit". =)

Szó-szóró 2011.06.07. 20:26:30

rás: most csak felületesen olvastad el, amit írtam, nem baj. drc: a párttitkárok világában feszt ilyen dalokat énekeltünk. Venceremos. Commandante, Che Guevarra. Hosszú a sor. Még a milliárdos Bajnai is beszállt egy jó kis mozgalmi dalba. Nem is értem honnan veszed, hogy a kettőnek nincs sok köze egymáshoz.

Ismeretlen_46946 2011.06.07. 20:43:21

@Szó-szóró: megint megtudtam valami újat, ezek szerint Bajnai már a 60-as, 70-es években is milliárdos volt.

Szó-szóró 2011.06.08. 07:48:34

rás: igen, az valóban újdonság :) (nekem is)

Ismeretlen_10155 2011.06.10. 11:08:18

@Szó-szóró: azt hittem, hogy ezzel a Pinochet-rezsimre való utalással már végképp olyan baromságot mondok, ami rádöbbent téged a saját állításod képtelenségére is, de látom, sajnos nem. mindnyájan ragaszkodunk bizonyos gondolatokhoz, félelmekhez, de ha mondom, kérlek hidd el nekem, hogy a szocialista Allende chilei kormányának, akiket pl. a kereszténydemokraták is támogattak sokkal inkább a deomratikus nemzeti önrendelkezés magasabb fokának visszaszerzéséhez volt köze, mint bármi egyébhez (az általad vizionált "párttitkárok világához" meg végképpen nem). ami téged valójában zavar, az a vörös csillag a szám szövege alatt. egy nemzetközi munkásmozgalmi jelképet viszont hiba összemosni mindazok bűneivel, akik e jelkép égisze alá húzódva követték el azokat. olyan, mintha a keresztet csupán és kizárlólag a spanyol inkvizíció embertelenségének jelképeként aposztrofálnám.
süti beállítások módosítása