Szerencsés véletlen folytán megúsztam a hétvégi összes tüntetést – mondjuk, különböző okokból egyikre se mentem volna el, de a tévé meg az internet előtt lestem volna a híreket –, három napig nem voltam itthon, de persze ma igyekeztem tájékozódni. A négy vagy öt megmozdulásból természetesen csak a „Békemenet”-nek van relevanciája, függetlenül attól, hogy száz-, négyszáz- vagy hatszázezren voltak-e. 1957. május 1.Egyébként én a Mandiner és a Népszabadság tudósítói által (nyilvánvalóan egymástól függetlenül) állított kb. százezret hiszem el – de mondom, ennek nincs különösebb jelentősége. Sokan voltak, a többszöröse annak, mint ahányan január 2-án az Opera előtt. Ez volt az eddigi legnagyobb tüntetés a rendszerváltás óta, méreteiben – és jelentésében – legfeljebb Kádár János híres 1957. május 1-i tömeggyűléséhez mérhető.
A demonstráció több szempontból is értékelhető. Elsődleges jelentése, üzenete természetesen az, hogy Orbán Viktornak ma is tömegtámogatása van Magyarországon. Akkor is, ha a közvélemény-kutatások szerint tíz emberből nyolc azt mondja, hogy Magyarországon rossz irányba mennek a dolgok, ugyanezen felmérések egybehangzóan állítják, hogy egy most rendezendő választáson a Fidesz megint kétharmados parlamenti többséghez jutna. Lehet hibáztatni ezért a „zembereket”, akiknek a fejében valahogy még nem értek össze a dolgok, de inkább az alternatívahiányról van szó, ami leginkább a politikából kiábrándult, félreálló, apatikus „nem szavazók” nagy arányában nyilvánul meg.
Szóval, a lényeg, hogy szombaton Budapesten hatalmas tömeg ország-világ előtt demonstrálta: Orbán Viktor élvezi a „nép” támogatását.

Ez a második értékelési szempontom: a hatalmas tömeg. Felfoghatjuk ugyanis a „Békemenetet” a még Hende Csaba által megszervezett, Kubatov-listákkal megtámogatott polgári körök mozgósítási gyakorlatának: kitűnően sikerült.
De – a trendiség jegyében – felfoghatjuk hatalmas csapatépítő tréningnek is: önbizalom- és kohézióerősítő összetartás, melynek célja a cég iránti maximális odaadás és hit biztosítása. Szükség van rá.
A demonstráció irracionalitását ugyanis az adta, hogy az EU és az IMF jelentette „gyarmatosítás” ellen irányult – három nappal azelőtt, hogy Orbán Viktor Brüsszelben ismét megígérje Barrosónak: mindent megteszünk, amit csak akarnak. Orbán már a múlt héten megmondta: meghajlunk, de nem az érvek, hanem az erő előtt. („Okos enged…”) Tóta W. a maga stílusában egyenesen azt jövendöli, hogy Orbán rövidesen a Szent Koronát is felajánlja az IMF-nek. Meghökkentő volt már Strasbourgban (illetve a néhány órával korábban Barrosónak küldött levélben is) Orbán békülékenysége, engedékenysége. Valójában nincsenek is problémák – mondta –; legfeljebb néhány apróság van, mondhatni félreértés, de ha az urak úgy gondolják, mi készek vagyunk korrigálni, gyorsan megegyezni mindenben – beleegyezni bármibe. Ezt mondta – és azóta meg is ismételte többször –, de mi tudjuk, amit tudunk. Ez végül is a kádári kacsintás országa; tudjuk, hogy Orbán ezt nem gondolja komolyan, és ha a pénzük segítségével kellően megerősödünk, akkor úgy odavágunk nekik, hogy csak na… Legyen csak egyszer atombombánk…!
Most mindenbe beleegyezünk, megtesszük, amit kívánnak. És ebben nem az a lényeg, hogy a hátralévő másfél évben nem baszogatják Simor Andrást, vagy hogy módosítják néhány helyen – a már hatálybalépése előtt agyonmódosítgatott – alkotmánypótlékot. Nem. A lényeg az, hogy a következőkben mindent – az egészségügy, a szociális ellátórendszer, az oktatásügy, a kultúra megnyomorítását – az IMF-re lehet kenni. Mindent, ami racionális – vagy racionális a mainstream neoliberális gazdaság- és társadalomfelfogás szerint –, és mindent, ami a magyar elit Orbánék képviselte csoportja érdekében történt/történik, és mindent, ami csak a dilettantizmus következménye. Az IMF akarta a közkiadások lefaragását, vagyis a megszorításokat. Azt is ők akarták, ami már megtörtént, de ez össze fog mosódni azzal, amit ezután tesznek. Kényszerülnek tenni. Az IMF bűne lesz, hogy a Matolcsy-féle ámokfutás során lényegében tovább nőtt a magyar gazdaság duális jellege – a szakadék a multik és a rendületlenül sorvadó kis- és középvállalatok között; hogy a kényszermunkától eltekintve lényegében nem teremtettek új munkahelyet; hogy az esélyét is elveszik annak, hogy egy szegény gyerek egyetemre kerülhessen…
És talán tényleg képes lesz a propaganda (meg az alternatívahiány) mentesíteni Orbánt és a Fideszt mindennek a következményeitől.
A szombati Népszabadságban Mellár Tamás, a korábban (a ma már szintén erőteljesen kritikus Bod Péter Ákoshoz vagy Chikán Attilához hasonlóan) a Fidesz és az első Orbán-kormány gazdaságpolitikai arcai közé tartozó közgazdász, Bibó-idézetekkel kezdi szinte segélykiáltásként ható cikkét:
„...[E]z az ország történetének legújabb kori szakaszában, döntő történeti pillanatokban ... végzetes módon képtelennek bizonyult arra, hogy saját helyzetének valóságos adottságait és az ebből adódó feladatokat meglássa.
...[A] magyar nemzet ezekben a döntő pillanatokban, politikai, társadalmi és szellemi téren egyaránt, nem tudta megtalálni vagy hatalomhoz juttatni azokat a vezetőket vagy olyan vezetőket, akik szükségleteit, érdekeit, útját jól kifejezték és jól megtalálták volna.
...[A] magyar nemzeti közösségben újból meg újból olyan módon vetődtek fel a döntő, az egész közösséget foglalkoztató és megosztó kérdések, hogy annak következtében a közösség terméketlen, sehova sem vezető harcokba bonyolódott, és a valóságos feladatokkal, valóságos problémákkal szemben vakká vált.”

Mellár tökéletesen elhibázottnak tartja az Orbán-kormány gazdaságpolitikáját.
„A másfél évvel ezelőtt felállt Orbán-kormány szándékai szerint ki akarta emelni a magyar gazdaságot az alárendelt, elnyomott helyzetből, a nemzetközi tőke béklyójából, és emancipálni akarta azt. Meg akarta szüntetni a magyar értékek kiárusítását, kótyavetyéjét és a jövedelmek kiszivattyúzását. Helyzetbe akarta hozni a hazai tőkét, hogy az egyenrangú ellenfele lehessen a honi piacokon a külföldieknek. Ugyanakkor nem akart újabb terheket rakni a szegény és a középosztálybeli családokra. Mindezek tiszteletre méltó és elfogadható célok egy nemzeti konzervatív kormány részéről.
Csakhogy az egész terv hibás helyzetértékelésre épült, és így az az eszközrendszer, amely a célok teljesülését volt hivatva szolgálni, hatástalannak bizonyult” – írja cikke elején. A vége felé pedig:
„Még most sem lenne késő a kármentés. Ha a kormány egy olyan új embert ültetne a gazdasági miniszteri székbe, aki nem használódott el a szabadságharcban és szakmailag hiteles, továbbá ha helyreállítaná a monetáris tanács, a Költségvetési Tanács, az Alkotmánybíróság szakmai hitelét és függetlenségét, valamint radikálisan szakítana a korábbi gazdaságpolitikával, s helyette egy szakmailag megalapozott, jól követhető hároméves programot fogadna el, akkor még mindig viszonylag jól ki tudna jönni a zsákutcából. A gyors váltás igen fontos lenne, mert minél tovább tart a gazdasági szabadságharc, annál több erőforrásunk pusztul el értelmetlenül.
Ezzel szemben viszont, ha a kormány a lehető legkisebb törvényi és gazdaságpolitikai változtatásokkal próbálja megszerezni az IMF-hitelt és igyekszik elszabotálni az egyezség végrehajtását, akkor elkerülhetetlenül következik be az államcsőd, a kérdés csak az, hogy már a nyár végén, vagy csak jövő tavasszal…
Azok a jobboldali értelmiségiek, akik most – felháborodva a nyugati pénzügyi körök arroganciáján – az utcára vonulnak az Orbán-kormány mellett, valójában ennek a legrosszabb forgatókönyvnek a bekövetkeztét segítik elő. Teljesen haszontalan a demonstrációjuk, hiszen sem az IMF, sem az EU nem fog megijedni és visszavonulót fújni a szenvedélyesen protestáló tüntetők láttán. Nem veszik észre, hogy a minket ért – gyakorta igaztalan (fasisztaveszély, diktatúra stb.) – támadások alapja és fő táplálója éppen a kormány hibás gazdaságpolitikája, amely elfogadhatatlan és megengedhetetlen eszközöket használ.”

A teljes cikk itt.
A hétvégén Bécsben voltam, kiállításokat nézni (Klimt–Hoffmann, Schiele, Bécs – 1900, Magritte). A vonaton Sebastian Haffner német történésznek az 1918-19-es németországi forradalomról szóló, hihetetlenül érdekes könyvét olvastam. A történetet 1918. szeptember 29-ével kezdi, azzal a nappal, amikor Ludendorff, a német császári hadsereg második embere – Haffner szerint 1916 óta lényegében Németország diktátora – ráveszi a császárt, hogy hirdessen demokratikus alkotmányreformot, bízza a szociáldemokratákra a kormányzást vegye be az ellenzéket, köztük a legerősebb szociáldemokratákat a kormányba, nevezzen ki új kancellárt, és az új kormány kérjen azonnali fegyverszünetet az antanttól. Ez évtizedeken át titok maradt – mármint hogy Ludendorff állt mind e mögött, aki az elkerülhetetlen vereség láttán így akarta megőrizni a hadsereget –, s helyette megszületett a „tőrdöfés” legendája, vagyis hogy a forradalom, a német munkások, a baloldal és a liberálisok döfték hátba a hősiesen harcoló hadsereget.

 

Szerző: rás  2012.01.23. 23:06 82 komment

Címkék: orbán gazdaságpolitika imf mellár tamás sebastian haffner

A bejegyzés trackback címe:

https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/tr714929549

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_10155 2012.01.24. 07:12:53

Az IMF tőrdöfése nem annyira egyszerűen nagyszerű, mint Ludendorff gonosz terve; Orbán IMF-feketítése átlátszó, kisszerű konstrukció ahhoz képest. Elég három kérdést feltenni, hogy kihulljon a méregfoga: 1) Ad-e az IMF olyan országnak készenléti hitelt, amelyik nem kéri azt? (Nyilvánvalóan nem ad, semelyik pénzintézet nem ad hitelt olyannak, aki nem kéri.) 2) Az EU-elnökség ideje alatt harcolt az Orbán-adminisztráció az EU-val a gazdasági szabadságért? (Hogyhogy, Orbán Viktor Orbán Viktor ellen?!) 3) A gazdasági szabadságharc mutatószámai pontosan? (Itt azonnal kitűnne, hogy a hiány 2010 áprilisa után ugrik meg nagyon, s hogy az eztán az EU Bizottásgtól hiába kért 7%-os hiánycélmódosítás helyett csak a nyugdíjkasszák államosításával lehetett tartani a 3% körüli irányt.)

Ismeretlen_111226 2012.01.24. 07:59:44

Egy nagyszerű könyv újraolvasása kapcsán jutott eszembe, hogy a jelenlegi vezető akár nevet is változtathatna: lehetne például Fülöp. OV "viselkedése" kísértetiesen hasonlít az övére. Hogy miért? Nem tisztem védeni sem II.Fülöpöt, sem az általa kitervelt vállalkozást Anglia meghódítására az Armada és Párma hercege (Alessandro Farnese) által. "Az Armadával foglalkozó iskolai tananyag zöme ma is angol eredetű. Márpedig ezek igen gyéren csörgedező forrásokból táplálkoznak, csak azok a 19. századi történészek cifrázták ki az anyagot, akik a brit birodalmi gőg aranykorában írtak, s az Armada történetét valamiféle hősi legendává magasztosították, ami távolról sem fedi a valóságot." "...a legfőbb parancsnokok és admirálisok szívük mélyén bizonyára tudták, hogy a kudarcért elsősorban a király (II.Fülöp) a felelős..." "Fülöp újra meg újra tévedett titkos tervei kidolgozása során; hogy senki tanácsát nem fogadta meg; hogy oly módon adta ki utasításait, hogy parancsnokai egyetlen alkalommal sem ülhettek össze megvitatni e parancsokat; s mindenekfelett tévesen úgy vélte, hogy saját céljai azonosak Isten céljaival, Isten pedig majd idejében, csodák révén megold minden problémát." "Semmi sem bizonyítja, hogy Fülöp király zavaros agyán valaha is átvillant volna a gondolat, hogy talán helytelenül értelmezi Isten akaratát, hogy a legcsekélyebb mértékben is megváltoztatta volna véleményét, vagy bármiféle lelkiismeret-furdalást érzett volna..." "Még jobban bezárkózott az Escoralba, magányosan tengetve napjait, senkit sem fogadott, ágyából az íróasztalához, onnan vissza az ágyához botorkált, papírjai fölött rostokolt, kibámult az ablakon, amely templomának oltárára nyílt, és hosszú órákat töltött sajgó, dagadt térdén, Istenével társalkodva. Az ő hitében nem volt helye szánalomnak" Ajánlott irodalom (netalán forrásmunka): David Howart: The Voyage of the Armada. The Spanish story. Collins, London, 1981. Fordította Félix Pál; Kossuth Könyvkiadó - 1984 ISBN 963 09 2394 7 Hogy mindez 1588-ban történt, szvsz semmit nem számít. Persze, más kor, más értékítélet.

Ismeretlen_10155 2012.01.24. 09:02:44

@defalla: Igen, a spanyol birodalom valamint az Armada személyes balszerencséje az volt, hogy míg Fülöp egy, a hajózáshoz keveset értő arisztokratára bízta Anglia megzabolázását, addig a velejéig pragmatikus (sőt: valószínűleg saját puszta életét is önnön és környzetet pragmatizmusának köszönhető) I. Erzsébet olyanokra bízta a hadat, akik korábban már számtalan tengeri ütközetben bizonyítottak a spanyol flottával szemben is. (Sir Francis Drake, ugye kalózkodással kereste a napi péksüteményére a vajra és kaviárra valót). Jó a párhuzam, annyiban áll is Orbánra és az ő narancsültetvényes arisztokratájára, Matolcsyra meg az IMF-re illetve az EU-ra is, ami a magyar tárgyalási oldalt illeti. Csak ott döccen meg egy picit a parabola, hogy az EU illetve az IMF nem tudja, hogy hadban áll velü(n)k... Logikus: mivel nem is áll hadban -- egyelőre; szerencsékre (és az Orbán-rezsim szerencséjéra is) még nem döntötték el, hogyan viszonyuljanak pontosan ezekhez a kétszínű alakokhoz, aki villámgyorsan köpönyeget vált, amit fordul a kocka.

BB 2012.01.24. 09:12:55

Bajnaiék már vettek fel IMF-hitelt. Nem tudom, ki hogy van vele, de én akkoriban nem éreztem azt a rettenetes elnyomást, nem vette el a vajaskenyeret a gyerekeim szájától, nem mostam a zoknijukat. Most viszont van rekord euro árfolyam, 500 forintos benzin, miegymás. Akkor miről is beszélünk?

Andris 2012.01.24. 09:13:12

Kiváló összefoglaló, köszönet érte (+ drc-nek és defallának is) Én most olvasom Castro életrajzát , találtam is benne egy fontos idézetet, majd beírom. (a könyv egyébként szuper, mindenkinek ajánlom) Azért minden fidesz fanatikusnak el kéne gondolkoznia azon, hogy Mellár már a harmadik gazdasági vezető, aki szembefordul Matolcsyval, és így közvetve Orbánnal is. A hétvégi kormánydemonstrációról nincs mit mondani, sajnálatos, ha ez bárkinek bizonyító erejű arra vonatkozóan, hogy jól mennek a dolgok. Különösen, ha egy olyan hiteles és tiszta ember vonul a menet élén, mint Pataky Attila.(Bayert nem is mondom, mert az ízlés dolga)

egy nagyi 2012.01.24. 12:29:40

egy történet:a gondnokunk Erdélyből való.Itt tölti az édesanyja a telet nála Kézdivásárhely mellőli helységből. Kérdeztük tőle, hogy voltak-e otthonról a "békemeneten". Válasz : hát, hogyne, beszéltem velük telefonon és mondták, hogy kora hajnalban jött értük a busz,hogy akarnak-e Budapestre menni, 3500.-Ft-ot kaptak és ebédet. Nehezményezték, hogy nem volt egy kis városnézés, mert indult velük vissza a busz és másnap délre értek haza. Az Operához mindenki önszántából ment.A létszám önmagában nem minősít.

Ismeretlen_111887 2012.01.24. 13:15:41

egy nagyi: hmmm, ezt a sztorit én is hallottam, méghozzá tegnap este. Az ATV-n kezdte el híresztelni Gréczy Zsolt... :) Az Isten áldja meg a hülye barmot! :)

Ismeretlen_46946 2012.01.24. 14:14:00

@johnnymoore: ilyen sztorit a szombati tüntetésről elég sokat olvashatsz az interneten. Nem hiszem, hogy Nagyi Gréczy ügynöke lenne.

Ismeretlen_111887 2012.01.24. 14:20:49

Nem ismerem nagyit, ugyanakkor fennáll annak a veszélye, hogy sokan elhitték, amit Gréczy mondott és elkezdték terjeszteni, méghozzá úgy hogy belehelyezték a saját életük kontextusába. Én csak ezt szerettem volna mondani. De amúgy igen, nekem is fizetett Orbán Viktor személyesen 3500 forintot (még múlt csütörtökön), hogy ott legyek. Először kevesellettem kicsit, de aztán gondoltam, hogy miért ne? Árultam én már kevesebbért is a méltóságomat, így elfogadtam a lóvét... :(

Ismeretlen_111226 2012.01.24. 14:40:47

Mifelénk járja egy kifordított mondás, miszerint "nem zörög a haraszt, ha nem szarik a paraszt". Valamint - ez már nem itthonról - "nem elég tisztességesnek látszani..." mindenki ismeri a folytatást. Nem csak a jelenleg hatalomban levőkkel van ellenérzésem, hanem az ellenzék egy részével is - a mindenáron való hatalomba kerülés sok mindent überel. Csak nem nálam :/

Ismeretlen_31312 2012.01.24. 14:49:58

Egy nagyon jó írás arról a mentalitásról, amit én magam is tapasztalok a családomban: http://tinyurl.com/6sez8cu

egy nagyi 2012.01.24. 15:11:59

joohnny drága,nagyon aranyos,igazságszerető és kedves ez a néni, aki mondta, velem egykorú, én is szeretem az ízes, szép beszédéért.A városnézést,azt ő így fogalmazta, hogy az ismerősei nem láthattak egy kis városszépséget. Ne hogy azt hidd nem tudom,hogy annak idején Veres száraztésztával mozgósította a kisebbséget.Egyébként csak nagyon ritkán nézem az ATV-t,mert ők is szeretnek riogatni.Egyelőre létemben, miután nyugdíjas vagyok és párban élek,nem vagyok veszélyeztetve, de a demokrácia súlyos megnyirbálása aggaszt.Egy normális Fidesz szépen vezethetné az országot, csak mindig szerelmi táncot lejtenek a Jobbiknak és a KDMP-nek.Amikor bekapcsolódtam rás:cigányozás blogjába,akkor azt mondtam ember legyen a talpán, aki a magyar valóság problémáit normálisan megoldja.Sajnos nincs ilyen embere az országnak, várjuk mindnyájan az új potens arcokat,de ez még nagyon hosszú idő, talán meg sem érem.

egy nagyi 2012.01.24. 15:14:22

KDNP, mellé ütöttem

Andris 2012.01.24. 15:32:59

johnny: téged -és még sokakat- ingyen vett meg Orbán. Aki hinni akar valamiben, az hinni fog; még akkor is, ha esetleg az ellenkezőjét tapasztalja saját életében annak, mint ami mellett demonstrál.

Ismeretlen_46946 2012.01.24. 15:37:39

@johnny: Én már vasárnap (tehát a tegnapi Gréczy előtt) olvastam ezeket a híreket. Nem hiszem, hogy ez - vagyis a pénzért felvonuló - lett volna a döntő faktor, ezért meg se említettem a bejegyzésben. Andrissal értek egyet.

Ismeretlen_111887 2012.01.24. 16:13:59

@egy nagyi: Nos, én szívből kívánom, hogy megérje(d) azt az időt, amikor a Fidesz rendbe teszi az országot. Egyébként nem kokettál a Fidesz a Jobbikkal, hiszen lépten-nyomon elhatárolódik tőle és ez így van jól. @Andris Aha, szóval Orbán ingyen vett meg engem... Csak félve merem megkérdezni: politikai meggyőződésről esetleg hallottál már? Ugyanis szerintem nem csak annak lehet politikai meggyőződése, aki jelenleg csak azt tudja üvöltözni, hogy "nem tetszik a rendszer" és hasonlókat, hanem azoknak is, akik mást gondolnak. Tudod, ez a demokrácia... rás: Jut eszembe, én még január elején hallottam a vízvezeték szerelőnket arról beszélni, hogy az egyik kollégája mondta neki, hogy fizettek a pasasnak 1000 forintot, csak legyen ott az Operánál tüntetni Orbánék ellen. Bár, nem hiszem hogy ez lett volna a döntő faktor... :)

Ismeretlen_46946 2012.01.24. 17:18:32

@johnny: Sajnálom, hogy megint bedőltem neked, és engedtem a bejegyzés lényegétől félrevinni a társalgást.

Szó-szóró 2012.01.24. 17:35:07

rás: nagyon jó írás, az én megközelítésem természetesen más, de ezt már tudtuk. Néhány észrevétel: 1. Mellár egy sértett ember. Nagyon szeretett volna egy komoly pozíciót kapni, nem kapott. 2. Államcsődről szó nincs, komoly deviza tartaléka van az országnak. 3. A Bajnai féle IMF hitel felvétele után azonnal lehívtak egy komolyabb tételt, mert ők speciel teljesen csődközeli helyzetben voltak (lásd bb 4.bejegyzése). Szerintem Gyurcsány ezért takarodott el.

Ismeretlen_46946 2012.01.24. 17:51:00

@Szó-szóró: Nyilván Chikán, Bod Péter Ákos, sőt legújabban Járai is sértett ember... Igen, egyes hírek szerint az IMF-hitel feltétele volt Gyurcsány leváltása.

BB 2012.01.24. 18:21:39

17/2 Szóró, ennyire tájékozatlan nem lehetsz. Az ország valutatartaléka nem arra való, hogy abból deficitet finanszirozzanak. Ha oda jutnánk, ez egyet jelentene az államcsőddel. /3. Megismétlem a kérdést: milyen negatív hatását érezted az IMF hitel felvételének?

Andris 2012.01.24. 21:02:18

off johnny: a politikai meggyőződés nem azonos a fanatikus (vagy ahhoz közeli) hittel, ami a tények mellőzésével jár. A hitnek nincs szüksége igazságra, kritikára, önvizsgálatra. Ezért nem is akarlak túl sűrűn győzködni.

Ismeretlen_10155 2012.01.24. 21:52:34

@Andris (és @rás) tapasztalati tény, hogy a filodoxus gondolkodású egyének, (más szóval élve a véleményszeretők) saját vélekedéseiket kívánják erősíteni még akár azok által a hangok által is, amelyek világosan ellenük szólnak. ugyanakkor nagyon mélyen tisztelem Rást azért, mert megteszi. (s közben átérzem, hogy miért az a blog-avatar grafikája, ami...)

egy nagyi 2012.01.24. 22:47:44

Szó-szóró:az a devizatartalék most törékeny állapotban van, ha elolvad az állam kezében minden megbénul.Persze valahol olvastam egy Szelényi Iván írást,amely arról szól, hogy esetlegesen egy államcsőd hosszú távon pozitív mérleget hozna. A magyar ember az ezzel járó húsbavágó döntéseket nem bírja ki, s pontosan ezért meg lesz az IMF-hitel.

Ismeretlen_46946 2012.01.24. 23:00:17

@drc: :))

egy nagyi 2012.01.25. 07:06:06

rás:nem tudom mi a túró ez a 25-ös.A kiszolgáló nem találja, örültem, mert hátha vírus.

Ismeretlen_46946 2012.01.25. 08:09:29

Igen, valami ilyesmi lehetett, töröltem. (Így most te lettél a 25-ös.)

Ismeretlen_31312 2012.01.25. 13:04:33

A Békemeneten felvonulóknak, a Fidesz vezetésének és tagjainak talán azt kellene megértenie egyszer, hogy amennyiben nem zárnak jobban középre, akkor egy továbbra is megosztott, gyengén teljesítő, belföldön és a nemzetközi porondon egyaránt erőtlen országban kell élniük. Ezzel alá ássák saját céljaikat is, radikalizálódik saját táboruk egy része (szavazatvesztés), kevesebb forrás lesz, hogy segítsenek a határon túliaknak, számos területen megrekedünk vagy visszalépünk. Esetleg majd lesz egy olyan konstelláció, hogy csak a Jobbikkal lehet kormányt alakítani (valószínűleg nem jön létre, de hát ki tudja), amire olyan nemzetközi össztűz lesz, hogy a mostani nyuszi-simogatásnak tűnik majd. Orbán és a jobboldal nagy példaképének számító országban, Lengyelországban, végbement egy ilyen józanodási folyamat.

Ismeretlen_46946 2012.01.25. 17:27:33

@Platen: az a "vicc", hogy itt most több dolog fonódik össze: egy gátlástalan - minden eltérő véleményt, érdeket figyelmen kívül hagyó - hatalmi politika; a szélsőjobbal nacionalista alapon kokettáló, haszonelvű - vagy annak képzelt - ideologizálás; valamint egy dilettáns gazdaságpolitika.

Szó-szóró 2012.01.25. 19:06:08

rás 19: Bod Péter Ákoséktól azt kell megkérdezni, hogy az elmúlt 1.5 év gazdaságpolitikáját tartják jobbnak, vagy a Medgyesi / Gyurcsány / Bajnai időszakét? johnnymoore 16: én sem értem, hogy miért tekintik megtévesztettnek azt, aki nem fújja a bal-lib nótát? Tényleg, milyen demokrácia szemlélet az, hogy vannak a demokratikusan gondolkodók (bal-lib) és persze vannak az agymosottak? BB.20: elnézést, ha tájékozatlannak tűntem, de én nem a deficit finanszírozása kapcsán említettem a devizatartalékot, hanem egy csődközeli helyzet (mint amikor a 19. jelölt, azaz Bajnai átvette a kormánypálcát) tartalékaként. Kedves BB, mire is szolgál tehát a devizatartalék, mert ezt te nyilván pontosan tudod? Egy nagyon fontos apróság ehhez a szimpátia-tüntetéshez: ez volt az első olyan megmozdulás, ami nem valami ellen szólt ("Gyurcsány takarodj"), hanem valami mellett.

Andris 2012.01.25. 19:43:34

Szó-szóró: "én sem értem, hogy miért tekintik megtévesztettnek azt, aki nem fújja a bal-lib nótát? Tényleg, milyen demokrácia szemlélet az, hogy vannak a demokratikusan gondolkodók (bal-lib) és persze vannak az agymosottak? Ne haragudj, de ez egy sematikus, demagóg baromság.

Ismeretlen_111887 2012.01.25. 19:49:54

"Ne haragudj, de ez egy sematikus, demagóg baromság." @Andris: Igen az, és az előbb pont te agymosottaztál le engem. :)

Andris 2012.01.25. 20:55:16

johnny: ez persze nem igaz, de nem ez az első csúsztatásod. Amúgy, ha magadat nevezed agymosottnak, a te dolgod.

BB 2012.01.25. 22:52:59

@29 Persze Szóró, semmi akadálya, csak légyszíves előtte a másik kérdésemre is válaszolj. Kösz.

Ismeretlen_10155 2012.01.26. 09:53:51

@Szó-szóró: BB-nek adott válaszodban ezt írod: "Egy nagyon fontos apróság ehhez a szimpátia-tüntetéshez: ez volt az első olyan megmozdulás, ami nem valami ellen szólt ("Gyurcsány takarodj"), hanem valami mellett." Ne haragudj, de ez egy demagóg hazugság! Pontosan mi mellett is foglaltak állást a "békemenetben" részt vevők olyan óriásmolinókkal demonstrálva, mint pl. "Mi nem leszünk gyarmat!" meg "Mi bízunk a kormányban!", illetve: "le az EU-val!" és "Ne bántsd a magyar!"?! Eddig úgy tűnt, mintha (eléggé logikátlanul a bennünket épp finanszírozni készülő) EU és az IMF ellen ment volna a demonstráció meg persze azért, hogy az ellenzékieket provokálja, hogy választ adjon az ellenzékiek tömegdemonstrációira. (Mintha ebben az országban csak a jobboldalnak lenne szabad utcára vonulnia!) Igen, az ellenzékieket provokálva, hiszen azáltal, hogy ezt a kormánypárti ellen-demonstrációt (amit az Operánál való tüntetés ellensúlyaként hívtak össze: emlékezze csak!) éppen pont "békemenetnek" nevezték el pontosan ugyanazt a hazug retorikát használják, amit annak idején a kommunista országok használtak önmeghatározásukként, amikor a szocialista blokkra, mint "béketáborra" utaltak, ti., hogy aki nem velünk van, az mind háború meg rombolást akar. Már csak emiatt a hazugság miatt sem "valamiért" álltak ki a Széles Gábor, Pataky Attila és Bayer Zsolt (meg még sokan mások) által vezetett tömegek. Egyébként hadd emlékeztesselek valamire, nehogy azt hidd, hogy jelent valamit ez a showműsor, amit a folyamatosan zsidózó médiamunkások, az oligarcha meg a buggyant, kiégett rockzenész összehoztak: A politika olyan focimeccs, ahol csak az idegenben lőtt gólok számítanak. Tüntethetnek akárhányan a rendszer mellett, amíg az a rendszer áll, ez csak szervilizmus. (A rendszer bukta után meg hazug nosztalgia... de ezt egyelőre hagyjuk!)

Szó-szóró 2012.01.26. 17:16:56

bb: nem tartozott szorosan a témához, és nem akartam rás-tól egy újabb sárgalapot begyűjteni, ezért nem válaszoltam még a Bajnai féle IMF hitel felvételhez kapcsolódó kérdésedre. Szeretném, ha megmaradna közöttünk a barátság, ezért íme a válasz: Személy szerint röhögőgörcsöm volt, amikor a 19. versenyzőt tudták csak beültetni a szocik a miniszterelnöki székbe -vagyis focis hasonlattal élve nemhogy a kezdőcsapatba nem fért volna be, de még a kispadra sem ülhetett volna le-, és ő rögtön azzal kezdte, hogy a hitelkeret egy komolyabb részét azonnal le is hívta. Akkor olyan helyzetben volt az ország, mint az egyszeri autós, aki megtankolt, nincs nála pénz, és várja a kedves feleségét, hogy odaérjen a szomszédtól kölcsönkért pénzzel. Na én is kb. így éreztem magam. A mostani hitelfelvételnél egy megy a vita arról, hogy most akkor mit is kérünk: hitelt, vagy biztonsági keretet. A lényeg nem ez, hanem az, hogy ha tényleg nem hívunk le ebből a (mindegy minek nevezem) IMF hitelből, akkor OV-nek lesz igaza, mert tényleg nem volt szükség hitelre, csak annak az ígéretére. drc: igazad van, valóban voltak valami ellen megfogalmazott jelszavak, mondatok, de ezek között nem volt olyan, hogy le az emeszpével, vagy MDF-fel, vagy a Lehet Mással. Miért lenne az szervilizmus, ha valami mellett kiállsz? Azért esetleg, mert másként gondoljuk, mint te?

BB 2012.01.26. 18:36:30

@Szóró: szerintem meg van relevanciája az IMF-kérdésnek, ugyanis ez volt az egyik alapja Orbánék gazdasági szabadságharcának és az IMF kipaterolásnak, miszerint öl, butít és nyomorba dönt. Ahogy magad is írtad egy korábbi kommentben, "az IMF nagyon keményen diktál. Kevés olyan ország van, ahol az ilyen diktátumok felvirágoztatták a gazdaságot. Konkrétan egy sincs." Én sem azt mondom, hogy felvirágoztatta, de nem is éreztem azt a nagyon kemény hatását annak, hogy Bajnaiék vettek fel IMF-hitelt. Viszont sokkal súlyosabb árat fizettünk az elmúlt egy évben amiatt, hogy elküldtük őket - ahhoz, hogy ugyanoda jussunk vissza, csak egy lezúzott gazdasággal. Semmit sem nyertünk. Az pedig különösen felelőtlen politika, hogy miközben az egész Európa összezár és azon dolgozik, hogy megmeneküljünk (mi, mint európai közösség), mi pont ellenkezőjét csináljuk, szétziláljuk ezt az együttműködést. Ami pedig Bajnait illeti, hogy hogy lett miniszterelnök, na ez marginális téma, habár magam is röhejesnek érzem, ahogy megtörtént. De százszor inkább ő és Oszkó, mint Orbán és Matolcsy. Pedig Isten látja lelkemet, nem vagyok szoci, sem Gyurcsány-párti.

Szó-szóró 2012.01.26. 19:16:26

bb: azt gondoltam, hogy Bajnai Oszkót jobban szereted, mint a jelenlegi párost. Tiszteletben is tartom, nem is akarlak meggyőzni az ellenkezőjéről -nem lenne erre semmi esélyem-, de ez belefér a demokratikus eszmecserébe. Azt viszont erősen kétlem, hogy semmi haszna nem volt az IMF kipakolásának. Nézd meg a mostani követeléseiket (tudom, hogy még ezek ilyen suttogó propaganda szinten terjednek, biztosat nem lehet tudni, de mégis): - emeljék vissza az MNB elnök fizetését havi 8 millióra - vonják vissza a bankadót - ne sújtsák különadóval a multikat, stb. Tudom, hogy ezek célzatos kiemelések, de benne vannak a csomagban. Miért is jó nekünk, ha a Koca kóla és a Popsi kóla nem fizet különadót?

egy nagyi 2012.01.26. 22:00:58

Szó-szóró: A CBA is árul Colát.

Szó-szóró 2012.01.27. 06:02:12

nagyi: ha így van, akkor nincs más választásunk, mindent el kell fogadni, amit az IMF mond :)

Ismeretlen_10155 2012.01.27. 06:34:13

@Szó-szóró: "Miért lenne az szervilizmus, ha valami mellett kiállsz? Azért esetleg, mert másként gondoljuk, mint te?" Nem, nem azért, hanem miért az 1957. május 1-jei tömeggyűlés is merő szervilizmus volt. Ha a hatalomban lévő rendszer hív utcára embereket, az hazai pályán szerzett előny, de -- mint már mondtam: a politikában csak az idegenben szerezett gólok számítanak. A világ szánakozva nézi ezt a múlt szombati felvonulást és nem is igazán értik... őszintén szólva magam sem. Tüntettek a bonsai duce mellett, miközben épp most dőlt be az EU-nak és az IMF-nek, mondván: pénzért bármire (ismétlem: bármire) hajlandóak vagyunk, még az országgyűlés hozta törvények megváltoztatására is!!! (Tehát egyben el is ismerte: igen, személyemben én Orbán Viktor Magyarország nemdiktátora a törvényhozásra befolyással vagyok -- megmondhatom, hogy mit csináljanak..) Na, ezen meg szerintem nincs mit ünnepelni... legalábbis még annál is kevesebbet, mint azon, hogy a kabinet (Orbán és Matolcsy szavára) úgy döntött szabadságharcot folyatunk a világ és a valóság ellen.

BB 2012.01.27. 06:54:39

@37 Valóban több minden van, mint a különadók: http://tinyurl.hu/5sSw/

Szó-szóró 2012.01.27. 19:42:36

drc: most elég rossz lett a találati arányod: 1. 1957 május 1-i hasonlat: olyan mókás, hogy erősen balosok próbálkoznak a személyi kultuszhoz közeli szoci időszak rémképeivel maszatolni a konzervatív megmozdulást. Mi közünk van nekünk ahhoz az időszakhoz, amitől végre megszabadultunk? Kicsit olyan, mintha most azzal riogatnád a fideszeseket, hogy vigyázzatok, mert gyurcsány beül közétek. 2. idegenben szerzett gól a politikában nem gól: de, az is gól. 3. a világ szánakozva nézi: nyilván csak a bal-lib sajtót olvasod, és ők a híreiket Konrádtól kapják. 4. amiket arról írsz, hogy OV mit ismert el, vagy hogy te abból mit vezetsz le, nos az köszönőviszonyban sincs a valósággal. Igazából a saját rémképeiddel harcolsz. bb: tartozol egy magyarázattal arról, hogy mire is való az ország devizatartaléka?

Ismeretlen_10155 2012.01.28. 13:11:25

@Szó-szóró: gratulálok, az összes agymosáson átment jobber (nem jobboldalit írtam, jobboldali pl. Bod Pétér Ákos) Orbánhívő jellegzetes szimptómáit képes vagy egyetlen egy hozzászólásban produkálni! Ez aztán az eredmény!!! =)) csak a rend kedvéért válaszolok, mert nincs kedvem részt venni az általad oly' nagy kedvvel játszott süketek párbeszédében, válaszod nem várom. ad 1) ne próbáj már meg légy szíves minden pillanatban egy olyan általatok képzelt "baloldali hagyományhoz kötni, amihez nekem, liberálisként pláne nincs semmi közöm, de ami akkor is szégyen volt minden normális balosra nézve, amikor még muszáj volt tűrni... és ha már szóba került a személyi kultusz: tudod abban nagyon nem az a lényeg, hogy jobb- vagy baloldali-e aki gyakorolja. a gyakorlása maga a bűn. és: először és utoljára mondom, mindazzal együtt, hogy soha semmilyen formában nem kedveltem Gyurcsányt, hogy neki utcahosszal több joga van politikai bűnökről szónokolni, mint Viktorotoknak, mert ő legalább (akármilyen ocsmány hatalomvágyó disznó is) legalább demokrata. de-mok-ra-ta. tudom, hogy ennek a szónak nem érted a jelentését, különben nem nyalnád még mindig Orbán seggét és nem ránád a rácsot, hogy lássuk, te vagy a legnagyobb majom a ketrecben, ahová Viktor zárt bennetket.

Ismeretlen_10155 2012.01.28. 13:21:12

ad 2) hülyeség. az 1957-es május 1-jéről is tudta mindenki, hogy micsoda, az akkori kommunista kommunikációból lopva elnevezett "békemenetekről" is tudja mindenki, hogy micsoda. szervilizmus, seggnyalás. egészségedre! ad 3) persze, minden egyes nyugati újság csak és kizárólag egy db. Konrád György nevű forrásból tájékozódik... =)) te komolyan bolond vagy, hogy egy az egyben beszopod a HörrTV-Heti Válasz-Demokrata kommunikációt?! Látod, én szoktam olvasni, nézni a te médiádat is, csak egyszerűen idióták, azért nem hiszek nekik... többek között a ilyen "Konrád Györgyből tájékozódik a világ", meg hasonló fasságok miatt. ad 4) a saját rémképeimmel harcolok, apaca?! dehogy! te nem látsz az orrodnál tovább; de nem is baj, mert annál fogva vezet a drága Orbán Viktor titeket mindet, mint az ökröket a vágóhídra szokás. egészséget, és légy szíves ne válaszolj!

Szó-szóró 2012.01.28. 18:22:52

drc: elköszönök tőled ebben a virtuális világban: jó egészséget és sok-sok örömöt kívánok neked a magánéletedben :)

Ismeretlen_111887 2012.01.28. 19:15:10

@Szó-szóró: Éppen akartam már szólni, hogy kár az energiáidat rá pazarolni. Egyszerűen menthetetlen...

Ismeretlen_10155 2012.01.28. 22:07:33

nem én , akinek a nevét azért nem írom le, mert képes voltál a mocskolódásodba a családomat is belekeverni (mindannak ellenére, amit magadról meg az értékeidről állítasz)... TI vagytok menthetetlenek. sajnálom, hogy beleszóltál. de javasolom, amit akkor, amikor a családomat mocskoltad.

Szó-szóró 2012.01.29. 08:30:37

johnnymoore: én is ott voltam a felvonuláson (nevezhetjük békemenetnek, tüntetésnek, mindegy). Nagyon felemelő érzés volt annyi jó arcú embert együtt látni, már önmagában az a hatalmas tömeg is különleges élmény volt. Kiálltunk valami mellett, ami nekünk fontos, és a végén pozitív energiákkal feltöltve mentünk haza. Neked most azt köszönöm, hogy mellettem szóltál. drc nagyon tehetséges, de talán így tényleg jobb, hogy ezentúl nem reagálunk egymás bejegyzéseire.

Ismeretlen_111887 2012.01.29. 14:31:50

@Szó-szóró: Én is ott voltam a Békemeneten, végigsétáltam apámmal a távot, mert úgy gondoltuk, hogy most tényleg eljött az Idő, hogy kiálljunk a kormány mellett és úgy tűnik használt is nekik. Egyébként tényleg felemelő érzés volt annyi egyívású emberrel együtt közösen sétálni. :) @drc: Kérlek, ne játszd már itt a sértődötted a családoddal kapcsolatban, mert tudod nagyon jól, hogy nem arról volt szó, amit mondasz. És egyébként sem tudsz bennem bűntudatot kelteni, mert tudom, hogy nem követtem el semmit, se szóval, se cselekedettel és még csak mulasztással sem — hogy egy jó kis katolikus frázissal éljek... Tisztára úgy viselkedsz, mint a Népszava meg az ATV. Kitalált és mondvacsinált csúsztatásokon lovagolsz egész nap, mert jobbat már nem találsz. Egyébként megtisztelnél, ha nem is reagálnál rám!

Ismeretlen_10155 2012.01.29. 19:38:23

"És egyébként sem tudsz bennem bűntudatot kelteni..." -- igen, ez jellemző rád. =)) föl sem fogod, hogy mások másra is lehetnek érzékenyek. "Egyébként megtisztelnél, ha nem is reagálnál rám!" te reagálsz rám. de ha akarod, simán senkinek is tekinthetlek. nem fog nehezemre esni -- legalábbis annyira nem, amennyire Szó-szórónál az lesz. [ja, és abból, hogy az ATV-hez, meg Népszavához hasonlítasz látszik, mennyire messziről nem is ugatod, hogy ki a fene lehetek én... =)) még szerencse, hogy egyáltalán nem érdekelsz. =))]

Ismeretlen_111887 2012.01.29. 20:26:43

"mennyire messziről nem is ugatod, hogy ki a fene lehetek én..." Talán lemaradtam valamiről? Miért ki vagy te? "És egyébként sem tudsz bennem bűntudatot kelteni..." — elmondtam, hogy miért. Nem azért, amit mondtál, olvass csak vissza! "még szerencse, hogy egyáltalán nem érdekelsz." Elvárom tőled, hogy ne érdekeljelek! Maradjunk is ennyiben szerintem. :)

BB 2012.01.29. 20:56:17

Jól elvagytok :) Mi istenit koriztunk a Nyugatinál a kölkökkel. Get a life people!

Ismeretlen_46946 2012.01.29. 22:34:34

Én a Mátrában sétálgatok. :) Ami 1957. május 1-ét illeti: nagyon sok visszaemlékező egykori részvevőnek ugyanazt jelentette, mint a "Békemenet" Szó-szórónak vagy Johnnymoore-nak: megerősítést a hitben. Ők is önként, őszintén voltak ott. Ami természetesen nem zárja ki, hogy akkor is, most is bőven voltak "seggnyalók", karrieristák, valamint olyanok is, akik kényszernek érezték a részvételt. (57-ben valószínűleg sokkal többen, mint most.) A probléma egyébként éppen az, hogy még mindig hatalmas tömegek vevők, őszinte hittel, Orbán - vagy éppen Bencsik vagy Bayer üzeneteire.

Pocakos 2012.01.29. 22:37:08

Ahogy én látom: http://pocakosgondok.blogspot.com/2012/01/egy-elfogott-level-margojara.html

Andris 2012.01.29. 22:42:18

Gyakrabban kéne ilyen békemenetet tartani, jó arcú, tiszta emberekkel, világos gondolatokkal, töltődjön az energia, dagadjon a kebel.

egy nagyi 2012.01.29. 23:24:39

Pocakos: minden gondolatoddal egyetértek. Csak egy apró, gyakorlati tapasztalat, nagyon sok ismerősöm berágott már O-ra. Villamoson, buszon, üzletekben gyakran hallom a véleményüket az embereknek. Pl. Koronázzák már meg végre és tüzes trónra ültessék. Iszonyatos a népharag. Persze azok is sokan vannak, akiknek bálványimádás a szükségletük.

Pocakos 2012.01.30. 00:52:36

nagyi, írod: "...Iszonyatos a népharag...." Ezt NEM hiszem el! Ilyen általánosítást (kérlek) NE mondj. A valósághoz sokkal közelebb áll(na): "nő az elégedetlenek száma". Ha így is van, akkor sem lehet semmit tenni. Előbb egy (hihető) alternatívát kell(ene) felmutatni. Egy ismerősöm találó megjegyzése: "addig nem lehet a lyukas, bűdös zoknit eldobni, amíg nincs új!"

Szó-szóró 2012.01.30. 05:52:18

rás 53: úgy gondolom, hogy pontosan az történt, amit leírsz. Andris 55: :) nagyi 56: és a népharag követeli vissza gyurcsányt? Pocakos 57: ez a lyukas zoknis hasonlat nagyon jó. A büdös az már nem stimmel, mert én még a lyukas zoknit is ki szoktam mosni :)

BB 2012.01.30. 08:37:03

Szóró, neked valaki cementtel odaragasztotta a fejedre, hogy "Gyurcsány"? Ki a fene beszélt itt Gyurcsányról bármikor is?? Nem tűnik fel, hogy senki nem kívánja vissza?

Andris 2012.01.30. 09:07:39

59. BB-> ez így van. GY.F. nem jelent alternatívát, illetve akiknek igen, azok nincsenek elegen. És ezen még a Demokratikus Koalíció kongresszusa sem segít. A tapasztalatok azt mutatják, hogy ha legalább 2 év, és rengeteg pénz kell ahhoz, hogy egy új párt labdába tudjon rúgni a választásokon. Ez még a korábbi választási rendszerben sem lett volna könnyű, nemhogy az újban. (amiről ugye még nincsenek tapasztalatok, csak feltételezések és előzetes számolgatások.) A DK nagyon jó esetben, erős szavazói mobilizációval érheti el a küszöböt.

Ismeretlen_10155 2012.01.30. 09:39:24

@BB: thank you, I already have one. megint elkezdtem a Democracy in America c. Tocqueville-klasszikust, közben futottunk (kettesben), mert új futócipőt vettünk a barátnőmnek, amit ki kellett próbálni. egyébiránt azt hiszem, hogy a büdös és lyukas zoknit ki kell dobni, akkor is, ha nagy kedvenc és másikat kell elővenni a szekrényből. nagy a szekrény, van elég zokni benne... (Varga Mihály pl. jó zokni, vagy Pokorni --- csak gyáva zoknik.) mellesleg amíg az őszintén hívő tömeg (seggnyalókkal jól megtámogatva) rá nem jön hogy nem a "kommunisták" (értsd: mindenki, aki nem Orbán) most a büdöslábúak, addig valóban nem lehet abban reménykedni, hogy kidobják a lyukas és büdös zoknit; inkább azt hazudják maguknak, hogy ilyen bukéja van az igaz hazafinak. szagolgatják, szagolgatják, de már annyira hozzászoktak a bűzéhez, hogy föl se tűnik...

Ismeretlen_145118 2012.01.30. 09:41:27

60: most gonosz leszek, nem bárki személye ellen szól, de nekem magas labda: h azért a hosszú hétvégés lakótelep turizmussal, viszont már túl tett sok mindenkin, forradalmasította a turizmusról alkotott fogalmi rendszerünket:)

BB 2012.01.30. 10:27:55

@61 jaja, magyar zokni.

egy nagyi 2012.01.30. 12:18:39

Pocakos:valószínűleg az általam meghallott indulatos beszédek nagyították fel bennem a kérdést. Egyébként a lyukas zoknit meg lehet stoppolni és még sokáig hordható, feltéve ha nem szűk a cipő. Azt viszont nem tudhatjuk, hogy ma még rejtetten hányan kacsintgatnak a Jobbikra.

Pocakos 2012.01.30. 19:47:21

nagyi: kösz! Ez viszont mai "termés". ;-) http://pocakos.blogspot.com/2012/01/kormanyparti-media.html

Szó-szóró 2012.01.30. 20:08:43

bb 59: sokan visszakívánják a Lotyaszájú Böszmét (gyuferi), mondjuk én nem nagyon. Miért, kit mást mondhatnánk, hogy arca legyen a választási lehetőségnek? Kókát? Dávid Ibolyát? Schiffer normális volt, erre most ő is háttérbe húzódott. rás megpróbálta, hátha a leszerelt rendőr kinövi magát, de azért még ez sem az igazi. nagyi: ha szűk a cipő, akkor már az a zokni sem segít, ami nem is büdös, nem is lyukas :)

egy nagyi 2012.01.30. 21:40:03

Szó-szóró:Fogas kérdés, mezítláb kell talpalnunk./anarchia/ Pocakos:ezt utálom a legjobban az egész politikában, amiről a bejegyzésed szól, még a Kádár érában is rettenetesen bosszantott. Biztosan ezt is tanítják majd a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen.

Pocakos 2012.01.30. 21:49:09

nagyi: még jobban utálni fogod, ha elolvasod a bejegyzésemhez most írt hozzászólásomat, kiegészítésemet! Puszta kíváncsiságból (hogy összehasonlítsam az angollal) elolvastam Jerzy Nowak életrajzát lengyelül. Hát.... elég érdekes, meglepő - "vérmérséklettől függően".

egy nagyi 2012.01.30. 21:59:04

Pocakos:erről a betiltásról tudtam, csak nem jegyeztem meg a lengyel fél nevét.Különben már sok Spiró munkát elolvastam, kedvenc könyveim között vannak.

BB 2012.01.31. 09:52:02

@Szóró 66. Nem tudom, kik azok a "sokan". A legfrissebb népszerűségi felmérésen Gyurcsány az utolsó előtti helyen áll, nagyjából annyire népszerű, mint Matolcsy. Még Szijjártó is megelőzi, ami azért nagy szó. Ld. itt: http://nol.hu/belfold/politikusok_nepszerusege Egyébként az az érzésem, hogy téged a tények nem nagyon érdekelnek, elképzelsz valamit és azzal dolgozol. De akkor elmondanám: azok, akik viszolyognak Orbántól, nem feltétlenük fordulnak Gyurcsány felé, csak azért, mert nincs más. Van még pár intelligens ember az országban, nekem például Bokros is megfelelne. És igen, Kóka elindult abba az irányba, hogy ami gazdaságtalan, azt alakítsuk át, mert csak viszi a pénzt nulla hatékonyság mellett, de a kockafejű választók és a dicső (akkori) ellenzék hörögtek miatta. Egyébként nem értem, miért kell nekünk feltétlenül egy karizmatikus vezető? Nem inkább egy okos ember kell, aki végzi a munkáját úgy, hogy tudja, mit csinál? Angela Merkel karizmatikus? Gordon Brown? Meg tudja mondani valaki kapásból, hogy ki Ausztria miniszterelnöke? Na ugye.

Pocakos 2012.01.31. 17:15:21

ez is mai "termés": http://pocakos.blogspot.com/2012/01/kormanyparti-media-2.html

egy nagyi 2012.01.31. 22:49:57

Pocakos:az egész tragikomikus. Most éppen Kertész I:Mentés másként című könyvének olvasása közben jöttem ide a géphez.A bejegyzésed olvastán már nem vitáznék annyira Kertésszel. A maradék idealizmusom is elrepült.

Szó-szóró 2012.02.02. 13:18:46

BB 70: Van, akinek tetszik Gyurcsány (legújabb neve VV Feri). Andris (60) például azon filozofálgat, hogy ez a DK hogyan tudna kitörni a 2%-ból. Nagyon meglep, hogy Kókát pozitív színben tünteted fel. Döbbenetes, hogy mennyire felkészületlen volt. (Szerintem orvosnak sem igen lehetett jobb, bár nem beszéltem a betegeivel.) Angela Merkel karizmatikus.

BB 2012.02.02. 14:19:19

Szóró, Kóka sohasem dolgozott orvosként, tudtommal. És nem felkészületlen volt, hanem menedzser fejjel gondolkodott. De Bokrost is említettem, csak gondolom Kókát könnyebb fikázni. Ami Gyurcsányt illeti, közel 100%-is ismertség mellett 17%-os népszerűséget produkál. Ezek szerint Andris a 17-et erősíti.

Szó-szóró 2012.02.02. 19:56:54

bb: Bokrost is nagyon könnyű. Ő most egy olyan pártnak az EP képviselője, amelyik párt nem kér ebből a képviseletből. Bokrosnak nem a párt képviselete fontos -mert arra nincs szükség-, hanem az EP fizetés és körülmények. Lehet villogni a nagy bajusszal. Bokros lassan olyan lesz, mint a magyar fociban a mágus (Verebes): minden csapat tönkrement alatta. Bokrosnak a Dávid Ebolával összehozott együttműködése is ilyen jól sikerült. (rás: elnézést a sok off-ért.)

Andris 2012.02.02. 21:57:45

BB(70.) mondjuk, hogy Gyurcsányt jobban kedvelem, mint szíjjártót, de azért nem ülnék be még egyszer mellé, ha ő vezet.

BB 2012.02.03. 08:59:45

http://hu.wikipedia.org/wiki/Bokros_Lajos Lehet azt mondani, hogy csak a pénzért van ott (bár szerintem a világbanki pozíciója után kapott annyit, hogy ne legyen rászorulva), de ha azt nézem, hogy a képzettség és szakmai tapasztalat szerint ki legyen kint inkább, akkor Bokrosra szavaznék, szemben egy Deutsch "f@szom" Tamással vagy egy Pelczné Gáll Ildikóval (Gyürk Andrásról most ne is beszéljünk). Az pedig teljesen irreleváns, hogy milyen pártok rohadtak ki alóla.

Szó-szóró 2012.02.03. 16:07:41

bb: kitaláltad a pártnélküli pártkatonát, a csapat nélküli edzőt :) Kit-mit képvisel most ez a nagybajuszú? Oktatást tart az EP képviselőknek?

Andris 2012.02.03. 21:56:36

Szó-szóró: Bokros Lajoson lehet fogást találni, de nem szakmailag. Orbánnal és szíjjártóval (matolcsyval, lázárral, dörnerrel) kapcsolatban miért nem látsz tisztán?

Szó-szóró 2012.02.03. 22:27:23

Andris: Szijjártó és Lázár nekem kicsit arrogáns, Dörner nem politikus, de ami politikát képvisel, az tőlem messze van, Matolcsyt viszont jó közgazdának tartom. Mégsem ő az aki legközelebb van az én elképzeléseimhez, hanem Varga M. Bokros pedig már olyan régen nem gyakorolja a szakmáját -csak osztja az észt-, hogy már azt is elfelejtette, amit nem is tudott.

egy nagyi 2012.02.04. 19:04:48

Szó-szóró:Ha a Bokros-csomag megvalósul, akkor ma már ez az ország előbb kimászott volna a sz-ból. De örökké a populizmus győz. Szeretném tudni, hogy szóró Te mennyire tudod, hogy mi az, amit Bokros nem is tudott és elfelejtett.

Szó-szóró 2012.02.04. 20:00:54

Drága Nagyi! A távolból írom e sorokat. Én például Bokros helyében nem feküdtem volna össze egy olyan nővel (Dávid Ebola), aki alatt az emdéef egy herényire zsugorodott. Ezt nyugodtan nevezhetjük a politikai rövidlátás legjobb példájának. Szakmailag pedig még a rás által felemlített Mellár is jobb, pedig ő tényleg egy sértődött ember. De túl sokat foglalkoztunk ezzel az emberrel, annyi érdekesebb téma van ...