Botrányosnak nevezte Orbán Viktor miniszterelnök az Országgyűlésben azt a bírósági döntést, amely a rezsicsökkentés ügyében a kormánnyal szemben a gázszolgáltatóknak adott igazat. Részletek itt.

Orbán Viktor természetesen hazudott a bírósági döntés interpretálásában - de csak egy magasabb igazság nevében! Rámutatott, hogy igazságtalan a szabad piacon alapuló kapitalista rendszer, és ismét szenvedélyes harcot hirdetett a magyar embereket kiszipolyozó monopóliumok ellen.

Magyarország miniszterelnöke megveszett.

Az egy dolog, hogy az energiaszolgáltató cégek feltehetőleg tényleg nagy hasznot húznak tevékenységükből - de ezért jöttek ide, s ezért fektettek be hatalmas összegeket a magyar energiahálózat fejlesztésébe, üzemeltetésébe. Ahol kapitalizmus van, ott kapitalizmus van. Az egy másik dolog, hogy a magyar kormány védeni akarja a lakosságot, történetesen a gáz- és áramszolgáltatási díjak csökkentésével. Ennek gyakorlati megvalósítása során egy kormányhivatal rendeletével kapcsolatban vita támadt a két fél között, s ezzel kapcsolatban a (talán az "Alaptörvény" által is függetlennek tekintett) bíróság hozott egy döntést. Amely ellen a kormány (illetve a kifogásolt döntést hozó Energia Hivatal) nyilván fellebbez, és másodfokon előadja majd érveit. Hogy tudniillik miért is nem számít be az energia árába a hálózat karbantartása vagy a közműhálózatokra kivetett új adó. Ne tévedjünk: a kormány nem azt állította, hogy a cégek túloznak e költségek - vagy más, a szolgáltatás árait befolyásoló költségeik - megállapításában, hanem azt, hogy ezek a költségek nem létezőnek tekintendők. De nem ez indokolja a bekezdés elején olvasható állítást. Hanem az, hogy Orbán egy bírósági ítélet minősítésével a polgári demokráciák, a jogállam - és Magyarország hivatalosan még mindig az! - egyik alapvető elvét, a hatalmi ágak szétválasztását, egymást ellenőrző funkcióját támadta meg.

Ez egyébként lehetséges alternatíva: Lenin és Sztálin is azt az álláspontot képviselte, hogy a jog, az ítélkezés az osztályharc eszköze.

Amúgy persze mindebben nincs semmi meglepő, sem a gátlástalan demagógiában, sem az alkotmányos jogok félresöprésében. Pláne nem az Alaptörvény 4. módosításának napján. Viszont ha komolyan vennék magukat, akkor az Orbán kijelentését követő percekben tiltakoznia kellett volna a Kúria elnökének (aki persze Orbán kegyelméből és akaratából ül székében), és le kellett volna mondania a kormány jogpolitikájáért felelős igazságügy-miniszternek. Természetesen viccelek.

Szerző: rás  2013.03.11. 17:44 132 komment · 4 trackback

Címkék: politika jog Orbán

A bejegyzés trackback címe:

https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/tr795128135

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Marx és Lenin legjobb magyar tanítványa 2013.03.12. 11:08:08

Nem csak az alkotmány kiherélésével vert szöget ma Orbán a jogállamiság koporsójába. Figyeljetek kedves  fiatalok, mert Viktor bácsi most mind a szóhasználat, mind az eszközök tekintetében hűen szemléltette számotokra, mi is volt az a kommunizmus:...

Trackback: Mit mondhatunk Ninive népének? 2013.03.12. 08:20:22

Az önkény mámorít és függővé tesz....

Trackback: Az álom én vagyok 2013.03.12. 07:47:52

A négyszögletű kerek erdőben megszületett az Alaptörvény 48-dik módosítása. A módosítást XIV. Viktor király saját maga terjesztette be, önmagával vitatta meg és egyhangúlag fogadta el. Miután néhány éve megszüntette az alkotmánybíróságot, majd a f...

Trackback: Orbán Viktor már nemcsak a közműszolgáltatók, hanem a bíróságok ellen is harcol 2013.03.11. 23:45:43

Orbán Viktor most már nemcsak az alkotmánybíróság ellen harcol, hanem a bíróságok ellen is - ha bármelyik fórum akárcsak első fokon olyan döntést hoz, ami nem tetszik neki és kormányának, akkor hipp-hopp egy újabb törvényjavaslat elfogadásával már meg ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nu pagagyí 2013.03.12. 07:53:43

@nandras01: A luxusprofit pont olyan, mint a nem luxusprofit. Addig hívják luxusnak, amíg nem Orbán, vagy valamelyik hűbérese a cég gazdája.
Onnantól a céget sikeresnek hívják.

mizrolist 2013.03.12. 08:07:14

@yatumux: nyugati típusú demokráciában a miniszterelnök nem kritizálja a bíróság döntését, ha elkaszálják egy hivatal rendelkezését. Pláne nem módosít úgy törvényt, hogy a törvénysértő szabályozás legyen az új norma. Arról nem is beszélek, hogy alkotmányellenes dolgokat nem ír bele az alkotmányba, mert ez nyilvánvaló tőlünk nyugatra mindenhol...
Orbán Viktor egyszerűen elindította a Kádár János 2.0 programot. Kádárt is sokan szerették itthon :P

hot-spot (törölt) 2013.03.12. 08:09:36

Nem tudom melyikőtöknek csökkent a rezsije,de az enyém,az egy kanyival sem csökkent.
Sőt...

regress 2013.03.12. 08:22:45

@hot-spot: nem is fog.ez átbaszás.tegnap olvastam,hogy a bankok a rájuk kivetett megszorítást jogosan terhelhetik az ügyfelekre.meg is teszik,na ennyit a fideszről

Netuddki. 2013.03.12. 08:24:46

@zajos1: Ingye4nes áram? Hát ti tényleg meg vagytok hibbanva. mentsen meg titeket az orbán viktor!

Netuddki. 2013.03.12. 08:27:50

@regress: Csak, hogy egy kicsit gyakorlatias is legyek:
A qrva nénikéjét az orbánnak! Még mindig nem küldték a villanyszámlát, de még a többit se. Nem igazán szeretnék több hónapot egybe fizetni. Ha meg elkaszálja a bíróság az orbán agyrémét akkor visszamenőleg fizethetjük vissza a kamatokkal együtt a "nagy rezsicsökkentést" B+! A kamatok fizetésébe azért majd a vitya besegít?

Mr Apy 2013.03.12. 08:33:24

OV, Parlament, 2013.03.11: "A bíróság döntése botrányos."
Lefordítva: Botrányos, hogy a bíróság az érvényben lévő jogszabályok alapján hoz döntést, nem pedig OV akarata alapján.

citrix 2013.03.12. 08:38:05

A Párt a munkásosztály élcsapata.Ezt tanították a szocializmusban.Orbánra,a kedves vezetőre és sleppjére aktualizálva:A fidesz (a Párt) a Nemzet élcsapata.Semmivel se különb csak aljasabb és agresszívabb maszlaggal tömi az arra fogékony fejeket.Az ilyen despotizmus sose vezetett még jóra.

vladimir964 2013.03.12. 08:46:14

Úgy látszik Orbánék látták Spielberg "Amistad" c. filmjét, ahol egy amerikai bírósági tárgyalás kapcsán a spanyol királynő kiakad, hogy "milyen bírósági rendszer az, amit nem az ország vezetője irányít?" Hát erről ennyit...

Wallstreetbull 2013.03.12. 08:49:38

A miniszterelnöki posztot betöltő Nagyvezír a parlamentben lázadásra szólít fel egy bírósági ítélettel szemben, valamint harca az imperialista nagytőke ellen !

Ilyen virtigli bolsevista forradalmárt nem hordott még a hátán a magyar föld ! Ehhez képest Kun Béla és Rákosi Mátyás kutyaf*szák voltak !

Netuddki. 2013.03.12. 09:01:22

Moderálunk? Csak azt ne mondd nem volt igazam. Mellesleg ez a zajos1 egy fizetett fidesztroll, nem tudom miért véded az "érzékeny lelkét"?

Netuddki. 2013.03.12. 09:03:24

@Wallstreetbull: "A miniszterelnöki posztot betöltő Nagyvezír a parlamentben lázadásra szólít fel egy bírósági ítélettel szemben, valamint harca az imperialista nagytőke ellen !"

Lópikulát! A nagy megosztó most a népet meg a szolgáltatókat akarja összeugrasztani, hogy a többi disznóságáról elterelje a figyelmet...

ivan_the_terrible 2013.03.12. 09:06:23

Kár, hogy eddig csak ez az egy írás foglalkozik ezzel az üggyel, én úgy gondolom, hogy ez volt a tegnapi nap legnagyobb jelentőségű kijelentése. Az is kár, hogy az ellenzék annyira tompa/alkalmatlan/ improvizációra képtelen, hogy egy ilyen magas labdát nem tud lecsapni...

gdpadakozo 2013.03.12. 09:08:09

@Larry Silverstein: Nem kell türni. Szavazz az MSZP-re..:)

Nem-nem! Ez hibás meglátás.
Szavazz a nyugatra!
Lassan minden értéket termelő magyar aktív nyugaton lesz. Ott kapnak tisztességes fizetést, ott fizetnek adót, ...

Itthon meg marad a birkamenet a fröcsögő emberkéivel, nyugdíjasaival, ... akik majd kapják az államszocialista ellátást a maguk megérdemelt színvonalán.

Ez lesz. Nyisd ki a szemed, és már ma is láthatod...

Hajrá fidesznyikek, hajrá unortodoxia!
De nélkülem! :)))

déjá vu39 2013.03.12. 09:09:58

@Larry Silverstein: "alkotmányos jog a szoci garantált profit a külföldi energiacégnek?"

Ezt nem mondta senki.

A garantált profit (ami egyébként nem magas) a hatósági árral együtt értelmezendő. Az Energiahivatal mondhatja azt az ármegállapításnál, hogy valamelyik költségelem túl magas, tessék olcsóbb kocsit adni a vezetőknek, vegyék olcsóbban az áramot vagy a kábelt, esetleg fizessenek kevesebb közműadót. Ez nem politikai kérdés, hanem szakmai. Ha az MVM olcsóbban adja az áramot, akkor az olcsóbb lehet a fogyasztóknak. (Ráadásul a cégeknek meg drágult, tehát de facto mégiscsak elismerték, hogy vannak költségek)

Ezzel nem akarom azt mondani, hogy nincs tartalék a szolgáltatóknál. Lehet hogy van, lehet hogy nincs. De hogy ezt sem O.V, sem N. Szilárd, sem Ön, sem én nem tudjuk eldönteni, azt tuti.

Blogger Géza 2013.03.12. 09:10:39

Egy bírósági döntést bárkinek joga van kommentálni. A hatalmi ágak szétválasztása nem jelenti a kritika tilalmát, szólásszabadság van. A kormány előzetesen nem írhatja elő, milyen döntést hozzon a bíróság, de itt nem erről volt szó, ami abból is látszik, hogy nem azt a döntést hozta, mint amire számítottak.

A kormány pedig nem azt szeretné, hogy a bíróság a plusz adókat "nem létezőnek" tekintse, hanem tegyen különbséget az árkalkuláció alapjául szolgáló indokolt költségek, és a nyereséget terhelő adók között. Egyébként a bíróság döntése nem csak a kormányt lepte meg...

déjá vu39 2013.03.12. 09:14:13

@yatumux: "Akkor ki dolgozik, ki nevel gyerekeket, ki tart ki egy életen át a felesége mellett ? Ki hal meg a nemzetért ha kell. Ti nem... "

De bizony. Egyet kivéve: Nem szeretnék még meghalni. De ha gondolod, Te elküldheted a gyerekeidet Erdélyt visszafoglalni.

mizrolist 2013.03.12. 09:15:37

@hot-spot: ha többet fogyasztottál, és nem átalányban fizeted a rezsit, akkor könnyen előfordulhat, hogy a csökkentéssel együtt is magasabb számlát kapsz :P Egyszerű matematika. Általános iskolás szintű.

Wallstreetbull 2013.03.12. 09:16:03

@nandras01: "valaki elárulná már végre, hogy mi frászkarika az a "luxusprofit", amelyet olyan nagy gyakorisággal emleget orbán (és az összes agyhalott droidja)?"

A luxusprofit az, amit nem Orbán haverjai söpörnek be. Ami viszont konkrétan a nagy közműszolgáltatókat illeti, egy f*szság, mivel azok egy ideje már veszteségesek a különböző (orbán)állami beavatkozások révén.

nu pagagyí 2013.03.12. 09:17:33

@Blogger Géza: Ez nem kommentár, hanem a teljhatalommal rendelkező párt elnökének felszólítása a kegyelméből fungáló illetékes elvtársnak, hogy rúgja ki azt a bírót, aki ezt a neki nem tetsző ítéletet hozta és gondoskodjon arról, hogy a továbbiakban már a megfelelő szövegű ítélet szülessen.

mizrolist 2013.03.12. 09:17:41

@Blogger Géza: érdekesség:

"A Fidesz a törvényesség és a rend pártja. A Fidesz - politikai szervezetként - eddig sem kommentált és a jövőben sem kíván kommentálni bírósági ítéleteket."

Fidesz sajtóosztály közlemény 2009. július 2.
www.fidesz.hu/index.php?Cikk=135974

Oké, nem a Fidesz kommentálta, hanem a miniszterelnök, ez igaz :P De amíg ezt magánszemélyként, szűk körben megteheti, addig hivatalos minőségében nem.

Szakértő? az nem volt 2013.03.12. 09:18:25

Én eddig nyugodt próbáltam maradni, de most már kikivánkozik belőlem: Fidess és ov a JÓ ÉDES KURV@ ANY@@@@@@@TOK!!!!!!! Remélem mindegyik hamar megdöglik, én személyesen fogom elföldelni őket egy szarkupac alá ahova valók. Kubatov "kib@szott" Gábor és Papcsák "rohadék" Ferenc, jöhet a feljelentés.

Szakértő? az nem volt 2013.03.12. 09:21:22

Most hogy lehiggadtam, csak hitetlenkedve nézem, ahogy szétverik az országot. Nem értem, miért nem lehetne inkább építgetni. A történelem mindig ismétli önmagát, csak más farkas bőrében. Megvolt a történelmi lehetőségük ezeknek a nem minősítem lényeknek. ov 24 éve mostani önmaga ellen küzdött a rendszerváltáskor, ebből is látszik, hogy a politika mennyire torzítja a jellemet és teljesen más "emberré"? formálja az egyéneket.

DezInf 2013.03.12. 09:30:18

Látom kiadták a parancsot a lendvay uccában,mindenki a gátra :)))
Az összes nagyágyút bevetik,hogy elmagyarázzák a népnek,miért is az az egyetlen jó és helyes megoldás, amit az őrült diktátor kitalált.

Merjünk nagyok lenni diktátor:)))))
Ezért zárták be az OPNI-t ? - pedig most ott is viktor lenne a királllly:D

Stefi merre van ? Hiányzik a behízelgően kedves svábos seggnyaló orbánimádó hozzászólása :)))

Blogger Géza 2013.03.12. 09:32:01

@mizrolist: Az, hogy valaki NEM KÍVÁN kommentálni egy döntést, az egy dolog. Joga attól még van hozzá.

Minden estre egy olyan "sötét diktátor", mint Obama is hevesen kritizált egy neki nem tetsző bírósági döntést. :)

"Hevesen bírálta Barack Obama amerikai elnök, hogy a Legfelsőbb Bíróság úgy döntött, ezentúl a vállalatok korlát nélkül költhetnek a választási kampányokra. Szerinte ezentúl a külföldi konszernek is beavatkozhatnak az amerikai választásokba."

www.origo.hu/nagyvilag/20100123-kiakadt-obama-a-ceges-kampanypenzek-engedelyezesen.html

Egyébként hasonló anomáliák elleni az alaptörvény 4. kiegészítésének az a része, hogy ingyenessé teszi a politikai tévéreklámokat, ne külföldi pénzek döntsék el, ki nyerjen Magyarországon.

Netuddki. 2013.03.12. 09:39:26

@Szakértő? az nem volt: "ov 24 éve mostani önmaga ellen küzdött a rendszerváltáskor"

Tévedés! Az volt a baja, hogy nem ő volt "hatalmon". Ezt ő maga mondta. Legfeljebb kibújt a báránybőrből. Meg persze közben se okosabb se becsületesebb nem lett...

Netuddki. 2013.03.12. 09:42:26

@Blogger Géza: Mindig más országokkal példálóztok. Sajna "más országokban" egy olyan párt mint a fidesz soha nem kerülhetett volna az ország élére. Vagy nagyon hamar megbukott volna. Ne kelljen most elmagyaráznom miért, de úgyse értenétek. Vagy nagyon is jól értitek...

mizrolist 2013.03.12. 09:48:21

@Blogger Géza: és vajon hozott is rögtön egy olyan törvényt, amellyel ezt megtiltotta? Vagy meg sem próbálkozott vele, mert tudta, hogy nem fogja tudni átverni a törvényhozáson a dolgot? :P

Speciel az a rész azt is leírja, hogy csak a közmédiában lehet hirdetni a kampány során, a kereskedelmiben nem. Azt ugye te sem tagadod, hogy a mostani közmédiában a mostani ellenzék megszólalási aránya 25% alatt van; és hogy erősen képtelenségnek tűnik, hogy ellenzéki hirdetések olyan időben kerüljenek majd képernyőre/adásba, ami csúcsidőnek számít? :P

Wallstreetbull 2013.03.12. 09:52:19

@Blogger Géza: "Egy bírósági döntést bárkinek joga van kommentálni."

Nem. Jogállami demokráciában azokat, akik legfelül vannak, kevesebb jog illeti meg bizonyos szempontból, mint azokat, akik legalul. Pl. személyüket illető bírálat ügyében többet kell eltűrniük, mint a "névtelen" polgároknak. De itt és most a fő baj nem az, hogy kritizált a Kedves Vezető, hanem
1. ellenállásra szólított fel egy bírósági döntéssel kapcsolatban, ami a jogálam totális szétrombolásához vezethet
2. a bírósági ítélet alapjául szolgáló törvény megváltoztatását helyezte kilátásba. Ezzel azt vetítette előre, hogy feleslegesek lesznek a bíróságok - legalábbis az állammal szemben -, hiszen minden elsőfokú, az állam számára kedvezőtlen ítéletet taccsra lehet teni, ha utána megváltoztatják az hivatkozott törvényt.

"A kormány (...) tegyen különbséget az árkalkuláció alapjául szolgáló indokolt költségek, és a nyereséget terhelő adók között."

Ennyire hülyének azért ne nézd Orbánékat. A közműadót, a csekkadót természetesen nem a nyreségre vetik ki, tehát szimpla költség.

"Egyébként a bíróság döntése nem csak a kormányt lepte meg..."

Ez azért van, mert ilyenkor mindig rácsodálkozik az ember, hogy mi a fenét csinál a Handó Tünde nevű családi komisszár, hogy még mindig tele van a bírói kar ilyen liberálbolsevik, kozmopolita, nemzetellenes ellenforradalmárokkal, aki keresztbe mernek tenni ítéletükkel a 2/3-os népakarat felkent nemzetvezetőjének !

collateral collector (törölt) 2013.03.12. 09:55:37

Sósavat a fideszre

Amikor majd pár éven belül elkezdődnek az áram- és vízkimaradások, a fideszesek bújjanak el, vagy álcázzák magukat. Saját érdekükben.

Ja, és Jakab Andor a blogján nagyon szépen leírta, hogy milyen lesu az EU-n kívül: senki le se fog szarni minket, ahogy mi se foglalkozunk azzal, hogy Szíriában hány embert lőnek le, vagy hányan halnak éhen.. A határokra azért majd vigyázni fognak a szomszédaink. A határontúli magyarok pedig hálát adnak Istennek, hogy nem Magyarországra születtek (és ezt is a bolsevik fidesz tudta elérni, nem más)

collateral collector (törölt) 2013.03.12. 09:57:06

@Blogger Géza: ".. ul szolgáló indokolt költségek, és a nyereséget terhelő adók között .."

Hazudsz. Vigyázzál, mert fogy az emberek türelme. Lesz olyan pont, amikor egyszerűen lecsapják a fidesz-szopókat, mint a legyeket.

collateral collector (törölt) 2013.03.12. 10:01:54

orbán viktort sem fogjuk a bíróságra bízni, majd ha eljön az idő..

Blogger Géza 2013.03.12. 10:07:21

@Wallstreetbull: Ha már a Wall Streeten vagy, légy szíves azonnal írj a Fehér Házba, mondjon le Obama, mert megsértette az érzékeny lelkedet, mert kritizálni mert egy bírósági döntést...

Wallstreetbull 2013.03.12. 10:10:27

@Blogger Géza: "Minden estre egy olyan "sötét diktátor", mint Obama is hevesen kritizált egy neki nem tetsző bírósági döntést."

Obama megteheti. Az ott létező fékek és ellensúlyok, valamint a saját pártjában - a fideszhez képest - nagyságrenddel kisebb szervilizmus miatt
hatalma lényegesen kisebb az USA-ban, mint a Kedves Vezetőnek Magyarországon !

Blogger Géza 2013.03.12. 10:11:08

@mizrolist:

Ne a paranoid félelmeiddel foglalkozz, hanem a tényekkel...

"Az ellenzéki megszólalások aránya 37,2 százalék, a függetleneké pedig 2,3 százalék."

www.hir24.hu/belfold/2011/04/21/az-mtv-hirado-teljesitette-a-kivanatos-partaranyokat/

Wallstreetbull 2013.03.12. 10:13:13

@Blogger Géza: Dajnálom, hogy még mindig képtelen vagy felfogni azt, amit írtam. Mármint hogy messze nem az a legfőbb baj Orbán tegnapi, bicskanyitogató parlamenti megnyilvánulásával, hogy kritizált egy bírósági döntést !

Blogger Géza 2013.03.12. 10:13:31

@Wallstreetbull: No igen, ez a jól ismert kettős mérce, amit a ballib megmondók mindig alkalmaznak, Orbán Viktornak semmit sem szabad, ami másoknak igen. :) Nem ti mondjátok meg, mit tehet Orbán Viktor, és mit nem, ebbe bele kell törődnötök.

Blogger Géza 2013.03.12. 10:16:00

@Wallstreetbull: Szerintem a bicskanyitogató az ELMŰ körlevele, meg a szakmailag is elhibázott bírósági döntés volt, nézőpont kérdése.

Wallstreetbull 2013.03.12. 10:20:59

"Orbán Viktornak semmit sem szabad, ami másoknak igen."

Majd akkor gyere vissza, ha az amerikai elnök ellenállásra szólított fel egy amerikai bírósági döntéssel szemben !
Majd akkor gyere vissza, ha az amerikai elnök nem tekinti a haza részének azokat is, akik nem rá szavaztak.
Majd akkor gyere vissza, ha az amerikai elnök, kiad egy diktátornak egy az USA-ban gyilkoló rasszista baltás gyilkost.

(És azt hiszem, az olvtársak hosszan tudnák folytatni a különbségeket...)

De addig a fenti mondatod besorolódik a különösen szánalmas megnyilvánulások közé.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2013.03.12. 10:22:31

" s ezért fektettek be hatalmas összegeket a magyar energiahálózat fejlesztésébe, üzemeltetésébe. "
Hátbaszki, tényleg kurvasokat fektettek be, bevásárolták magukat diszkont áron, a beruházások meg valahogy elmaradtak.... Ami megtörtént mégis, az pedig uniós pénzből volt.... pályázatokkal kitömve...

Mit gondolsz, miért szorul az ország áramimportra? Azért mert olyan kurvasokat befektettek az energiacégek?

Lófaszt, bevásárolták magukat, drasztikusan árat emeltek, és elkezdték vastagon kitermelni a vételárat, a beruházások pedig nem mások voltak, mint hibaelhárítás, és a tönkrement egységek cseréje.... Nézz körül az alaperőművekben... szinte az összes elavult, korszerűtlen, energiapazarló... még hogy beruházások!

Lencsés István 2013.03.12. 10:26:00

Ha ti anonimul írhattok hazugságokat akkor ORBÁN VIKTOR megteheti hogy véleményezzen dolgokat amiket ráadásul jól is gondol .

Wallstreetbull 2013.03.12. 10:33:07

@Blogger Géza: Az ELMÜ körlevele teljesen korrekt, és különösen visszafogott volt a kormányzat ámokfutásához képest.(Te milyen vitatható állítást találtál az ELMÜ körlevelében ????)

Bicskanyitógató legfeljebb egy diktátorpalántának lehet, aki dühöng azon, hogy még nem ő a kizárólagos úr MINDEN fölött ebben az országban !

belekotty 2013.03.12. 10:33:33

@yatumux: És ki tud magyarul. A "sűrülyében" helyes leírását megtanultad már?

Fejesrob 2013.03.12. 10:39:52

Húha.

Szerintem ez sem meredekebb annál, mint amikor Hornnak 98-ban a II. forduló végén megtudva a fideszes győzelmet kicsúszott a száján, hogy a kurva anyját a jobbosoknak.

Wallstreetbull 2013.03.12. 10:40:04

@Lencsés István:

"Ha ti anonimul írhattok hazugságokat akkor ORBÁN VIKTOR megteheti hogy véleményezzen dolgokat"

Ezek szerint az ország miniszterelnökét az hatalmazza fel, hogy bármilyen marhaságot felböfögjön az ország Házában, hogy létezik az internet, ahol lehetőség van a névtelen kommentelésre.

Jó hogy azt nem mondod, hogy az internet a mocskos, trágár szavak országgyűlésbeli korlátlan használatára is felhatalmazta a miniszterelnököt ! :)

belekotty 2013.03.12. 10:40:17

@Magánvéleményem: Nézz utána hogy melyik tervezett erőmű bővítés lett leállítva ás mikor!

nol.hu/archivum/20101029-leall_a_matrai_eromu_gigabovitese

Bretschneider detektív 2013.03.12. 10:49:17

@Larry Silverstein: Kérlek vázold, mivel fognak jóllakni a zemberek?

jogalany 2013.03.12. 10:54:22

Maga az írás is személyeskedő, holott az űgy megéri, hogy beszéljünk róla.
Van -e luxus profit, persze az írás szabadsága, hogy extra vagy luxus elnevezésű legyen.
Az FCsM vezetése milliárdos jövedelemmel bír, ez mi, ha nem luxus, a fogyasztók luxusa, hogy fizeti.
A biróságok fél év alatt szinte kis sem tűznek tárgyalást, és most...
Talán így volt megtervezve, hogy el lehessen indulni az aláirások utján, egy akolba tereleve a népet, mert az űgy jogos és szükséges

Fejesrob 2013.03.12. 10:54:58

@collateral collector: Hogy te milyen hülye vagy barátom.

Önmagában a külföldi beruházás az energiaiparban nem feltétlenül előny, hiszen Mo. eszköztára nem afrikai szinten áll.

Ha szar a szerződés, pld. bármilyen helyzetben garantálja a hasznot, amelynek felhasználásával az állam ráadásul semmiféle befolyással sem bír, azaz simán kivihető, akkor kifejezetten hátrány.

Persze te vagy az, akinek nagyon nem gyanús, hogy pld. a Bp-i csatornázási műveket a franciák ötszörös áron akarják visszaadni, holott az általuk bonyolított új beruházási érték ennek nagyon pici töredéke, ráadásul egy állandó éves kötelező magas haszon is garantált, amit ki is visznek. (By Demszky a francia becsületrendjével, amelyet a pragmatikus franciák csak olyannak adnak, aki a francia érdekek által elkötelezett)

Miért nem gátak épültek stadionok helyett? 2013.03.12. 10:58:31

Riadó, aljas birkamenet, 304 ft az euró!

304 ft az euró, hány magyar család megy tovább tönkre a szemét orbáni politika, gőgösség miatt?

Erről beszélj sunyi, aljas Orbán Viktor, ne a kamu rezsicsökkentésről!

Utcára magyarok, itt az idő!!!!

Fejesrob 2013.03.12. 10:59:28

@jogalany: Szerintem az elején (1990 körül) a tájékoztatás hiánya miatt történhettek meg dolgok.

A nép kajálta a lendületben a város és a jobboldal náci szlogeneket, miközben sorra kötötték Demszkyék az előnytelen szerződéseket, amelyek tartalmát persze nem reklámozták.

Ma már nem lehetne ilyen szerződéseket kötni.

Fejesrob 2013.03.12. 11:01:01

@12 évenkénti választást tervez a fidesz!!: Téged miért zavar a 304 Ft-os Euró, amikor épp januárban volt a legkisebb az infláció?

Drágább lett a kenyér 70%-al?

DezInf 2013.03.12. 11:11:06

@Fejesrob:

Hihetetlenül okos,de inkább elkötelezett szakember vagy :)
Fingod sincs a privatizáció körülményeiről,a szerződésekről. Arról sem gondolom,hogy mi volt az oka a közüzemi szolgáltatók privatizációjának.
Most csak idebüfized a diktátorod szövegeit. Luxusprofit :)))

Új közgazdasági fogalmat hozott létre a diktátor:) Eddig ez az egyetlen kézzelfogható eredménye a kormányzásának. Elég szerény eredmény három év alatt.

Azt is gondolom,egy fél év múlva te fogod verni itt magad,hogy a mocskos multik egy fillér beruházást sem hajtanak majd végre,nem teremtenek új munkahelyeket. Eszükben sem lesz itt beruházni, ilyen "törvényes" körülmények között. A helyükben te sem tennéd,valld be :)))

Mitől lesz itt gazdasági fellendülés,mitől fog beindulni a gazdaság ?

Szerinted?

Bretschneider detektív 2013.03.12. 11:11:10

@nu pagagyí: Extraprofitot azok a cégek tudnak realizálni, amelyek nem kötöttek még(!) stratégiai egyezséget a kormánnyal.

Stratégiai egyezség (aka. megnemtámadási szerződés) megköttetése után az illető cégnek nemhogy nem lesz többé extraprofitja, illetve lesz, csak nem úgy hívják, hanem még adókedvezményei is keletkeznek.

gdpadakozo 2013.03.12. 11:11:56

@Blogger Géza: "Szerintem a bicskanyitogató az ELMŰ körlevele, meg a szakmailag is elhibázott bírósági döntés volt, nézőpont kérdése."

Igen, az ELMŰ levele, amiből kiderül, hogy az áramért fizetett forintok nagy része az állam zsebében köt ki. Meg a bírósági ítélet, amiből az, hogy a MEH nem tartja be jogszabályokat (tudod, amit ez a banda kénye-kedve szerint alakítgat).

Ezek valóban bicskanyitogató jelenségek...

Azért mindkét esetben nagyon fájdalmas lehetett az igazság ennek a söpredéknek, ha ilyen kirohanásokat produkáltak.

nnnnnnnn 2013.03.12. 11:13:01

@12 évenkénti választást tervez a fidesz!!: még mindig itt vagy? mért nem mész az utcára gyökér? gyere ki március 15én a fidesz gyűlésre aszt ott ugrabugrálj.

Fejesrob 2013.03.12. 11:13:21

@DezInf: Jól van haver, akkor kicsit tanulmányozd ezt és rájössz, hogy mennyire átbasztak téged.

www.szmm.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=4948

Azt pedig nekem ne mondd, hogy pld. Csehszlovákiához, vagy Romániához képest nálunk primitívebb volt az energiaszektor, tehát annyival többet és azt is drágábban kellett beruházni.

Strigo 2013.03.12. 11:15:00

Az a botrány, hogy az áramon 27% ÁFA van. Azt kéne csökkenteni, abba nem szólhat bele semmi bíróság.

Wallstreetbull 2013.03.12. 11:21:19

@Lencsés István: "ORBÁN VIKTOR megteheti hogy véleményezzen dolgokat"

Gondolom pár éve még az alábbi megközelítéssel értettél egyet, de ne szégyelld ! Mind a súlyos memórizavar, mind a skizofrénia betegség ! :)

"A konkrét bírósági eljárásokkal kapcsolatos véleménynyilvánítás vagy akár az ítélkezés általános irányának nyilvános kritikája a közhatalmat gyakorló személyek részéről veszélyeztetheti a bíróságok alkotmányban garantált függetlenségét és így az államszervezet demokratikus működését."

Áder János, 2003. november 17., országgyűlési felszólalás

Fejesrob 2013.03.12. 11:21:24

@gdpadakozo: Tiszta véletlen most találtam. De mivel máshol is ellenőrizhető adatokkal dolgozik, linkeltem tudatlan kollégáimnak.

Ezt meglátván talán leesik egy-két balliberális kollégának is, hogy Orbán energiaár-csökkentő eljárása éppen inkább a későbbi feszültségek elkerülésére szolgál és talán az is nyilvánvaló lesz számukra, hogy a kormány elleni támadásoknak nagyon is megvan az indoka.

Európa legnagyobb hasznát ugyanis feltehetően nálunk lehet (pár esetben már csak lehetett) elérni.

Fejesrob 2013.03.12. 11:23:21

@Wallstreetbull: Akkor is marhaság volt, Mo. legnagyobb problémája, hogy a bíróságok túl korán lett független.

Meg kellett volna várni, amíg a kádár rendszerhez köthető korrupt, a privatizációt kiszolgáló réteg nyugdíjba megy.

gdpadakozo 2013.03.12. 11:23:38

@Fejesrob: Téged miért zavar a 304 Ft-os Euró, amikor épp januárban volt a legkisebb az infláció?

Valóban, mAgyarország önellátó, nem szorul importra, és persze az összes devizaadósságát is visszafizette már, nem?

Az infláció lesz még alacsonyabb is, amikor nem 10%-kal, hanem 20-szal csökken a rezsi ára. Aztán persze amikor az kap majd több pénzt a közmű szolgáltatótól, aki nagyobb medencét fűt fel energiával, az lesz majd a kánaán. Ugye?

Larry Silverstein 2013.03.12. 11:25:03

@Bretschneider detektív: Igen végre valamiféle kormányzást lehet látni. Nyugodtan müködjenek együtt a cégek a kormánnyal. Vagy ne és viseljék a következményeket.

DezInf 2013.03.12. 11:25:21

@Fejesrob:

Meggyőző választ adtál :)))
Dilettáns vagy, simán terelsz.
Gőzöd sincs az energiaszektor múltjáról,de a jelenéről sem.
Olvasgass egy kis energiatörvényt,meg az energiahivatal oldalait. Biztos meglepődnél mitől függ az energia ára :)))
Volner sem tájékozottabb ebben a témában :) 50-50% ezt mondta a parlamentben......
Volt rendőr és bútorasztalos.
Ő is kb. annyit ért hozzá ,mint te :)
Tényleg neked mi a szakmád?
Tetőfedő? Netán ács?

gdpadakozo 2013.03.12. 11:27:56

@Fejesrob: "a kormány elleni támadásoknak nagyon is megvan az indoka."

Talán az unortodox etika, az unortodox demkrácia és az unortodox jogállam...

Tudod, unortodox kapitalizmus = ortodox kommunizmus.

Larry Silverstein 2013.03.12. 11:41:13

@gdpadakozo: Nyehehe persze pont mint amikor amerika a demokráciáért megy harcolni.

- Nem tetszik a bankadó, nem tetszik a rezsicsökkentés hát demokráciáznak, a hazaárulókkal együtt. Senki sm lepődött meg.

collateral collector (törölt) 2013.03.12. 11:49:16

@Fejesrob: annyira dől belőled az összefüggéstelen moslék, hogy felesleges vitatkozni veled bármiről.. Fidesz-szopó vagy, nem több. Agyműködéstől mentes. Aki nem fogja fel, hogy mi a baj ezzel a "rezsicsökkentéssel", az menthetetlen. Ízekre lehetne szedni a hülyeségeidet, de minek? Úgysem gondolkozol el rajta!

Wallstreetbull 2013.03.12. 11:51:08

@Fejesrob: "Meg kellett volna várni, amíg a kádár rendszerhez köthető korrupt, a privatizációt kiszolgáló réteg nyugdíjba megy."

Ha nem szavatolja törvény a független bíróságok lété, akkor az klasszikus diktatúra.

Abban pedig végtelenül naív vagy, hogy a privatizációs visszaélésekhez a bírókat kellett korrumpálni. Elég volt "csak" ócska, kijátszható törvényeket hozni, valamint a végrehajtókat korrumpálni. És innentől kezdve a legelvhűbb, legkommunistaellenes bíró is tehetetlen, ha betartja a törvényeket.

DezInf 2013.03.12. 11:58:32

@Larry Silverstein:

Azon elgondolkodtál,hogy a rezsicsökkentés a diktátor által kierőszakolása mennyivel fogja csökkenteni a versenyképességet?

"Parragh szerint az energiaköltségek a vállalatok körében még mindig magasak, hiszen a kormány lakossági rezsicsökkentése nem tette olcsóbbá a vállalatok életét."

Ez még csak a jelenlegi helyzet.......

Fejesrob 2013.03.12. 11:59:53

@collateral collector: Épp azért linkeltem, hogy több oldalról ellenőrizhető adatokat láss, hiszen a szerző adatait igaz, némi munkával, de ellenőrizheted.

Úgy látszik, disznó elé szórtam gyöngyöt, megesik. Na szevasz.

Fejesrob 2013.03.12. 12:03:46

@Wallstreetbull: Nem vagyok naív, csak optimista.

Azt gondolom, létezik olyan kormány, amely képes erőfölényét becsületesen használni és kijelölni az utat a többieknek.

Az MSZP-SZDSZ biztosan nem, a Fidesznél ebben még nem vagyok biztos, de az gyanús, hogy a "demokraták" mindenkit fellármáztak. Épp azok, akik uralma alatt ez az átláthatatlan és önjáró, őket támogató bírói rendszer kialakult.

(Persze tudom, vannak itt olyanok, akik halálbiztosak).

campobaszo 2013.03.12. 12:05:54

@Fejesrob: A táblázatodban Magyarországon 100 kWh áram ára 24,3 euró.Jól hangzik.Csak nem igaz.Valójában 15 euró körül van és a 2011-es euró árfolyam mellett sem volt több 19-nél.A benzin literje a táblázatban "forintra átszámítva 2,10"?Euróban is csak 1,5.A többi stimmel.(De valószínűbb,hogy nem).

Fejesrob 2013.03.12. 12:07:21

@gdpadakozo: Önmagában az unortodox nem pozitívum vagy negatívum.

Bár ha én a jövedelmem 80%-ig el lennék adósodva, valószínűleg kurvára unortodox lennék. Akik érdekeit megsértem, azok unortodoxoznának rendesen.

Nem kellene elfelejteni, hogy Orbánék politikusok és láthatóan nemcsak a 2014-es, a 2018-as választásokat is meg akarják nyerni.

Wallstreetbull 2013.03.12. 12:34:18

@Fejesrob: "Azt gondolom, létezik olyan kormány, amely képes erőfölényét becsületesen használni"

Idáig minden jel arra mutat. hogy ez az, amire a jelenlegi kormányzat a legteljesebb mértékben képtelen !

(Számtalan példa van erre, de talán a leglátványosabb a rövid idő alatt már negyedszer módosított gránitkősziklamárványba vésett alaptörvény esete, hogy a visszamenőleges törvényalkotásról, a magántulajdon szentségének magasról való lesz*rásáról, tandíjügyben a szájból segget csinálásról stb. ne is beszéljek !)

belekotty 2013.03.12. 12:36:46

@Fejesrob: "Ha szar a szerződés, pld. bármilyen helyzetben garantálja a hasznot, amelynek felhasználásával az állam ráadásul semmiféle befolyással sem bír, azaz simán kivihető, akkor kifejezetten hátrány."
- Eszközállomány arányos hasznot garantál.

komplikato 2013.03.12. 12:47:02

@yatumux: Te nem vagy normális vagy szedsz valamit? Nyugati típusú demokrácia??? Minden ennek ellenkezőjét mutatja. Lassan mi leszünk a legutolsó FÁK állam ha nem vigyázunk ...
Meg a komcsik szellemi örökösei? Az antikapitalista, államosítgató bal-konzervatív Fidesz akkor mi a kisf*szom???

Larry Silverstein 2013.03.12. 13:23:33

@DezInf: Ne, még nem. Magyarázd el kérlek. Amúgy kinek a versenyképességéről beszélünk?

gdpadakozo 2013.03.12. 13:44:50

@Larry Silverstein: Nem tetszik a bankadó, nem tetszik a rezsicsökkentés hát demokráciáznak, a hazaárulókkal együtt. Senki sm lepődött meg.

Szezon-fazon.

Nem tetszik:
* mert végülis az ügyfél fizeti, ugye!
* mert érdekegyeztetés nélkül, mint ahogy minden mást is!

Amúgy most kik is a hazaárulók? De komolyan!

gdpadakozo 2013.03.12. 13:46:53

@Fejesrob: Orbánék politikusok és láthatóan nemcsak a 2014-es, a 2018-as választásokat is meg akarják nyerni

Általában mindenkinek ilyen céljai vannak :)

Lencsés István 2013.03.12. 13:46:58

@Wallstreetbull: Ha idézel , pontosan tedd , köszönöm szépen . :) Nem böfögött fel marhaságot .... Remélem hamarosan nem lesz rá alkalom hogy névtelenül lehessen kommunikálni az interneten , és akkor megszünnek a hazugsások , a gyáva emberszerű lények .... Akkor még inkább visszatérne a normalitás ( gyengébbek kedvéért konzervativizmus ) , amire egyébként a Kormány is törekszik a nagyon jó Alkotmánnyal és módosításaival . Továbbra is tartom hogy ORBÁN VIKTOR megteheti hogy véleményezzen dolgokat . A véleményed nem érdekel .

DezInf 2013.03.12. 13:49:46

@Larry Silverstein:

Magyarázza el neked a halál :)))
Gondolod az országban működő cégek energiaköltségének emelkedése növeli a tőkevonzó képességünket?

gdpadakozo 2013.03.12. 13:49:49

@Fejesrob:
Azt gondolom, létezik olyan kormány, amely képes erőfölényét becsületesen használni és kijelölni az utat a többieknek. Az MSZP-SZDSZ biztosan nem, a Fidesznél ebben még nem vagyok biztos, ...

Emlékeim szerint a szocioliberoéknak is volt 2/3-os többségük, ugye!

Aztán ők is átírták a maguk érdekei szerint az alkotmányt, ugye?

Ugye?!

DezInf 2013.03.12. 13:56:31

@Larry Silverstein:

Ez nem cél,ez csak egy okozata a hibás döntésnek.
Szimpi a rezsicsökkentés a népnek,csak így túl nagy az ára. Az árát később fizetjük meg,de akkor kamatostól.
Miért nem az ÁFÁ-t csökkentik 27-ről 5 %-ra ?

Larry Silverstein 2013.03.12. 14:01:50

@DezInf: Azt hogy mire szarják a pénzt nem a mi dolgunk. Bőven elég hogy nem hitelből szerzik mint a szocik.

DezInf 2013.03.12. 14:04:55

@Larry Silverstein:

Azt hiszem ennyi volt az értelmes kommunikáció. Itt a vége :))))

Hülyével és pártkatonával nem érdemes szóba állni . Te mindkét kategóriát kimeríted:))))))

gdpadakozo 2013.03.12. 14:05:51

A rezsicsökkentés nem szól másról, mint kivéreztetni a magánbefektetőket, aztán az állam megkaparintja bagóért ezeket a cégeket, a regnáló hatalom beülteti a zsíros állásokba az embereit, akik felveszik a sok lét, és dönthetnek sok-sok beszerezésről. A magántulajnak nem mindegy mennyi pénz folyik el, az állami "menedzsereknek" a lényeg, hogy sok zsebpénz legyen. A szolgáltatás színvonala meg a béka segge alá süllyed, de az mindegy, mert a magyar pógárok úgy is le vannak szarva.

Ld. még olyan állami cégeket, mint BKV, MÁV! Mennyibe is vannak ezek a vállalkozások? Sok-sok adópénzbe. És a színvonal?

Ezek után tessék, lehet benyalni a populista demagóg dumát, lehet védeni a rezsicsökkentést!

Larry Silverstein 2013.03.12. 14:08:30

@gdpadakozo: A szocik a saját cégeiken mutatják be (BKV, MÁV) hogy milyen szar dolog az állami tulajdon.

De tulképp nem az állami tulajdon szar hanem a szocik...:)

gdpadakozo 2013.03.12. 14:10:57

@Larry Silverstein: A szocik a saját cégeiken mutatják be (BKV, MÁV) hogy milyen szar dolog az állami tulajdon. De tulképp nem az állami tulajdon szar hanem a szocik...:)

Te látod, amit írsz? :)))

komplikato 2013.03.12. 14:16:43

@Larry Silverstein: "Bőven elég hogy nem hitelből szerzik mint a szocik."

Jó fej vagy te is. Ha valaki az IMF hitelt preferálja akkor jön valaki (Blogger Géza) és elmondja mennyivel jobb most a pl. dollár kötvény kamata.
Aztán jössz te és kijelented nem hitelből. :D
Most akkor jobb a kamat vagy nem hitel?

komplikato 2013.03.12. 14:19:19

@Larry Silverstein: Szerintem a Nemzeti Telefontársaság halva születése mutatja leginkább mennyire jó állami kezekbe helyezni bármit.

mizrolist 2013.03.12. 14:20:09

@Blogger Géza: ez 2 éves adat. 2 éve még nem volt fairy tale sem, és még volt pozitív gazdasági növekedés is... Frissebb nincs?

@Lencsés István: én névvel és arccal is a szemedbe mondanám akár személyesen is, hogy ostoba vagy, amiért egy olyan Kádár János-utánzatnak tapsolsz veszettül, mint Orbán Viktor.

Larry Silverstein 2013.03.12. 14:34:11

@komplikato: A kötvénypiac azért van hogy az államok a pénzkeresletüket kielégítsék.

Az IMF pedig lélegetetőgép.

Ezen lehet vitázni csak minek.

2. Aki töbet fizet vissza mint amennyit felvesz az nem hitelből él. Nem nehéz, ugye?

DezInf 2013.03.12. 14:40:00

@Lencsés István:

Jóvan pistike,leróttad a mai penzumot.
Nőjjé nagyra,legyen több eszed.
Inkább locsolgasd a virágokat,biciklizzél azzal nagy bajt nem tudsz okozni :)))

Ja,ne legyél fidesznyelvtannáci mer az nem áll jól neked :D

DezInf 2013.03.12. 14:43:11

@komplikato:

Matolcsy2-vel vitázol?
Hajrá,lelked rajta :)))))

komplikato 2013.03.12. 15:16:30

"A kötvénypiac azért van hogy az államok a pénzkeresletüket kielégítsék." = HITEL.

"Az IMF pedig lélegetetőgép." - Ez jogos, de dögrováson is van a gazdaság, ki vitatná. De mondjuk az IMF elleni vád, miszerint mindenkit tönkretesz az olyan mint ha az Intenzív osztályt vagy a rák kezelést végző kórházat ekézné valaki, hogy az oda kerültek nagy része meghalt. Ha már lélegeztető gép hasonlat.

"Aki többet fizet vissza mint amennyit felvesz az nem hitelből él"

Én még mindig tudni szeretném, hogy 2010-2011-ben beletoltak adósság állományba 4700 milliárdot (jó része lopott pénz) és csak valami 240 milliárddal csökkent az államadósság, hogy akkor ki csinált 4300 milliárd adósságot egy év alatt és mire költötte? Ezt a matematikai anomáliát senki nem tudta eddig becsületesen levezetni.

Wallstreetbull 2013.03.12. 16:50:21

@Lencsés István: "...visszatérne a normalitás ( gyengébbek kedvéért konzervativizmus ) , amire egyébként a Kormány is törekszik a nagyon jó Alkotmánnyal és módosításaival"

Jézusom, téged borogatni kéne, annyira hányingerkeltő ez a ömlengés, amit terjesztesz ! Amit "gránitba vésnek", aztán mindjárt módosítanak, azt NAGYON SZ*RNAK nevezik mondenütt a világon, és nem nagyon jónak (alkotóikat pedig nagyon hülyének) ! A kormány meg kb. annyira konzervatív amennyire Sztálin elvtárs konzervatív volt: gátlástalan balkáni lótolvajok szövetségévé vált az állampárti és pártállami kormányzat, merthogy mást nem tűrt meg maga mellett a felcsúti !

"Remélem hamarosan nem lesz rá alkalom hogy névtelenül lehessen kommunikálni az interneten"

Igen, most már csak ez maradt hátra a narancstáliboknak, az internet elhalgattatása ! Mocsok nehéz feladat, ezt még maradéktalanul stratégiai szövetséges testvérpártotoknak, a Kínai Kommunista Pártnak se sikerült, pedig ott van rá ember dögivel !

Lencsés István 2013.03.12. 18:05:41

@DezInf: Másodszorra és utoljára írom ha nem változik hogy nem vagyok " .... pistike .... " . Nagy vagyok és több eszem van mint Neked . Ilyen pedig nincs : " .... fidesznyelvtannáci .... "

@mizrolist: 1 . Mondatkezdés nagybetű 2 . Nem érdekel a rólam kialakított véleményed . 3 . Kádár János anno tönkretette az országot , míg most ORBÁN VIKTOR építi .

@Wallstreetbull: Ha idézel pontosan tedd , köszönöm szépen . :) Már másodszorra kérlek erre ha nem változik , többet nem reagálok . Én tényt írok . Kit érdekel hogy a világon mit gondolnak ? :O Az a hülye aki mondja . A kormány konzervaítv ha hiszed ha nem . Ez hazugság : " .... gátlástalan balkáni lótolvajok szövetségévé vált az állampárti és pártállami kormányzat .... " Ilyenek nincsenek : " .... narancstálibok .... " . A FIDESZnek meg nem testvérpártja a Kínai Kommunista Párt , szóval nagyon el vagy tévedve .... Ehhez nem kell ember , csak egy jó törvény , azt már nem leszel te sem . :D :) ;)

Wallstreetbull 2013.03.13. 10:59:23

@Lencsés István:

"Én tényt írok ."

Nem írsz tényeket.

"Kit érdekel hogy a világon mit gondolnak ?"

Minden normális embert.

"A kormány konzervaítv ha hiszed ha nem ."

Sokféle konzervativizmus van, lásd gepnarancs.hu/2011/06/hol-helyezkedsz-el-a-politikai-terkepen/
Orbáné valahol Sztálin közelében van.

"Ez hazugság"

Nem hazugság. Ahogy folyamatosan próbálják átverni az EU-t (lásd "félrefordított" anyagok), ahogy egy tál lencséért baltás gyilkost engednek el, ahogy "szabad" volt maradni a nyugdíjpénztárakban, mind-mind a balkábóni lótolvajok sunyi, gátlástalan mentalitása.

" Ilyenek nincsenek : " .... narancstálibok .... " "

Hiogyne lennének: az agyatlan fanatikus fideszhívők, akik akkor is helyeselnének, ha holnap a Felcsúti (természetesen visszamenőleges hetályú) rendeletbe foglalná, hogy a sz*rnak habcsók íze van.

"A FIDESZnek meg nem testvérpártja a Kínai Kommunista Párt"

Valóban, nem testvérek, csak jó barátok lettek ! :)
Művelődj, tájékozódj ! --> www.origo.hu/itthon/20091202-hivatalos-partkozi-kapcsolatokat-letesitett-a-fidesz-a-kinai-kommunista-parttal.html
süti beállítások módosítása