"Az nem lehet, hogy öt év múlva is ott álljon meg az önmagukat baloldalinak mondó politikusok tudománya, hogy a „cigány” közterületen rabol, míg a „magyar” legfeljebb bankban meg benzinkútnál, ezért valóban van „cigánybűnözés”, azaz származáshoz, és nem szociális helyzethez köthető bűnözés. Az nem lehet, hogy még mindig ezt tekintik „igazságnak”, amit egy jó politikus kimond. Nem lehet, hogy önmagukat demokratikusnak tartó pártok a miskolciak cigányellenességére alapozva akarjanak önkormányzati választást nyerni. (És ebből a szempontból – hangsúlyozom: ebből a szempontból – teljesen mindegy, hogy Miskolc nem cigány származású lakóinak bizonyos csoportjai mennyit szenvedtek a város cigány származású lakóinak bizonyos csoportjaitól.) A kollektív megbélyegzést és büntetést hagyják meg annak a két pártnak, a Fidesznek meg a Jobbiknak, amelyek negyvenfokos kánikulában elzárják a vizet a cigányok elől, és a városuk problémáját kitelepítéssel oldják meg. Demokrata és emberbarát politikusok ezzel szemben azzal töltötték volna az elmúlt négy évet Miskolcon és az országban, hogy kőkemény munkával kidolgozzák azokat a javaslataikat, amelyeket huszonöt éve elmulasztanak kidolgozni a cigányok egzisztenciális és kulturális nyomorának a felszámolására, hogy együttműködnek azokkal a civilekkel és szervezeteikkel, amelyek hatalmas munkával megpróbálják megszakítani a „generációs láncot”, és főként hogy mindezt folyamatosan a nyilvánosság tudomására hozzák."

Mihancsik Zsófia cikke

Szerző: rás  2014.07.03. 11:06 Szólj hozzá!

Címkék: cigánykérdés mihancsik Miskolc

A bejegyzés trackback címe:

https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/tr496469941

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.