Már rég nem nosztalgiázom egykor szeretett munkahelyem, a Magyar Rádió után. Ma mégis. A Rádióújságot (MTV Részletes, természetesen) böngésztem, és belebotlottam egy szerkesztő-műsorvezető nevébe. Talán 1988 lehetett, ő ifjú munkatársa az Irodalmi Osztálynak, én műsorigazgató-helyettes. Karácsonyra készített, 25-30 perces műsorát hallgattuk le. (Ez a "dolog", a lehallgatás, amelyen kiemelt fontosságú műsorok átvételénél nemcsak az adott műsorosztály illetékese, hanem a Műsorigazgatóság képviselője is jelen volt, nyilván a cenzúra egyfajta maradványa volt.) Egy kollégám fanyalogva a hibákat - esztétikai hibákat - kezdte sorolni, mire én azt mondtam: "Először is szögezzük le, hogy ez egy gyönyörű műsor." A nálam 10-15 évvel fiatalabb sráccal - az említett műsor készítőjével - aztán egyszer-kétszer együtt fröccsöztünk-dumáltunk a közeli kocsmában. Világos volt, hogy némileg máshonnan nézzük, másként látjuk a világot, de ez nem akadálya, inkább ösztönzője volt a jóízű beszélgetéseknek. Snitt. Aztán én távoztam a Műsorigazgatóságról, évekkel később a Rádióból is. Bő egy évtizeddel első találkozásunk után, amikor megpróbáltam műsorkészítőként visszatérni a Rádióba, nála is próbálkoztam, belpolitikai rovat- vagy szerkesztőségvezető volt, már nem emlékszem a pontos titulusára. Az első telefonhívásra fogadott, kedvesen, készségesen, és azonnal felemlítette azt a bizonyos - általam már elfeledett - műsorátvételt, és a véleményemet. Megígérte, hogy segít. Soha többé nem jelentkezett (én egyébként akkoriban, s még egy jó ideig félévenként hosszabbított szerződéssel, részmunkaidősként, adminisztratív munkakörben dolgozhattam a Rádióban, aztán 2001 őszén ez is megszűnt), azóta se beszéltünk egymással. Az utóbbi másfél évtizedben ritkán fordult elő, hogy belehallgattam a Kossuth Rádióba, de néhányszor "belefutottam" műsorába, megszólalásába. Pillanatok alatt eltekertem, kikapcsoltam a készüléket. Semmi közünk többé egymáshoz, ég és föld a "hallható" világszemléletünk, s ma elképzelhetetlennek tartom, hogy leülnénk fröccsözni... Nincs ez jól így.

Szerző: rás  2017.09.03. 12:15 Szólj hozzá!

Címkék: Magyar Rádió

A bejegyzés trackback címe:

https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/tr712800140

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása