Az első világháború alatt és után létrejött különböző nacionalista akciócsoportokból Benito Mussolini 1919. március 23-án Milánóban alapította meg a Fasci di combattimentót (Harci Szövetség), ezt a dátumot tekintik a fasiszta mozgalom születésnapjának. Ebből az alkalomból az ELTE BTK és a budapesti Olasz Kulturális Intézet (Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a MAZSIHISZ részvételével) kétnapos tudományos konferenciát rendezett; első napja történetesen egybeesett a Magyar Tanácsköztársaság és a Kommunista Internacionálé centenáriumával.

A tervezett nyitó előadás - sokat ígérő címe ez volt: Mussolini-típus a történelemben - Ormos Mária betegsége miatt sajnos elmaradt, de azért sok érdekességet hallhattunk így is. Az első rögtön a fasiszta, fasizmus szó - és fogalom - története. Azt természetesen tudtam, hogy a szó az ókori Római Köztársaság egyik hatalmi jelvényéből, a vesszőnyalábból (benne bárd), a fasces-ből ered, és jelentése, hogy az egyenként gyenge, hajlítható, törhető vessző, összefogva erő, fegyver. Azt viszont most Pankovits József előadásából tudtam meg, hogy a fascio (többesszám: fasci) már a 19. század vége óta használatos volt a legkülönbözőbb - és legkülönbözőbb politikai, ideológiai irányzatú - közösségek, szövetségek jelölésére. Ennél persze fontosabb Mussolini mozgalmának, a később minden szélsőjobboldali diktatúrára - sokszor tévesen - rávetített fasizmusnak a valóságos eredettörténete. Mindenekelőtt összefüggése a kor baloldali mozgalmaival, főként az anarcho-szindikalizmussal. Kevesen tudják, hogy a háború előtt Mussolini az Olasz Szocialista Párt egyik vezető személyisége, a pártlap, az Avanti szerkesztője volt, és Olaszország háborús részvételének támogatása vezetett a szakításhoz. A tegnapi tanácskozáson Federigo Argentieri hívta fel a figyelmet a nem csak formális egybeesésre a tanácsköztársasági és Komintern-évfordulóval. Vagyis arra, hogy a társadalmi ellentéteket kiélező háború nyomán Európában két forradalmi - vagyis a fennálló rendszer megdöntésére irányuló - mozgalom jött létre. Mindkettő elutasította a liberalizmusnak az egyént, az állampolgárt és annak jogait középpontba állító ideológiáját, és a közösség - a munkásosztály, illetve a nemzet, a faj - érdekeit tekintette elsődlegesnek. Az olasz professzor idézte azt a megállapítást is (elfelejtettem, kitől, talán Benedetto Crocétól), hogy a fasizmus olyan országokban jutott hatalomra, ahol korábban polgári, liberális rendszer volt. Alapvető különbség a kommunisták internacionalizmusával szemben a fasiszták nacionalizmusa vagy éppen rasszizmusa. Kis kitérővel érdemes arra is emlékeztetni, hogy Hitler pártjának nevében is szerepelt a "szocialista" és a "munkás" jelző (a Szovjetunióban épp ezért soha nem emlegettek nemzetiszocializmust vagy akár nácizmust, hanem a "német fasizmus" volt a (ma is) használatos terminus. És persze érdemes tudni azt is, hogy mind a náci, mind a fasiszta állam nagyszabású szociális intézkedéseket is hozott (túl azon, hogy a fegyverkezési és azzal összefüggő infrastruktúra-fejlesztési programok felszívták a munkanélküliséget). 

A fasiszta mozgalom másik forrása az arditizmus volt, erről Horváth Jenő beszélt. A talán leginkább "vakmerőnek" fordítható ardito-k az első világháborús olasz hadsereg különleges kiképzésű, bátor akcióikról és kegyetlenségükről is ismert harcosai (mai terminológiával kommandósok) voltak, akik a háború után sem tudtak/akartak beilleszkedni a békés, polgári életbe. Leghíresebb alakjuk Gabriele D'Annunzio költő, író és "próféta" volt, akit sokan az olasz fasizmus szülőatyjának tekintenek.

Számomra az egyik legérdekesebb előadás - Ordasi Zsuzsáé - a 20-as, 30-as évek olaszországi szociális építészetéről szólt. Munkások és tisztviselők számára épültek Róma és más nagyvárosok peremén szellős kertvárosok, amelyek egyszerre adtak teret a reneszánsz "ideális város" elképzeléseinek és a lakóközösségek kollektivista eszméjének, a barocco romanesco stílusnak és a korszak ma is lenyűgöző modernista építészetének. Szociális bérlakások.

Volt előadás a fasizmus és az olasz futball felemelkedésének összefüggéseiről, és végül egy kuriózum: Rákosi Mátyás a 20-as évek elején többször is hosszabb időt töltött Olaszországban, hogy a Komintern megbízásából megpróbálja kikényszeríteni az olasz kommunisták és szocialisták újraegyesülését a fasizmus ellen. minthogy ezt igazából egyik fél sem akarta, a tárgyalásai eredménytelenek maradtak, viszont az olasz kommunisták nagyon utálták az erőszakos stílusát. Rákosi egyébként egy szibériai hadifogolytáborban egy olasz tiszttől tanulta meg a nyelvet.