A sokjelentésű szó valamikori szeretett (értsd: magam által szeretett; hiszen az ember elsősorban önmagának, önmagáért ír) sorozatomért a "Szóudvar"-ért kiált: mennyi mindent, mindenkit és hányféleképpen lehet megosztani, tapasztalattól a társadalomig...

Most azonban szerényebb a célom, a témám. A Facebook-megosztásokról akarok elmélkedni - nyugi, csak röviden -, arról, hogy mit miért osztok meg. A kérdés nagyon konkrétan merült fel pár perccel ezelőtt. Messenger-üzenetben kaptam valakitől egy gyönyörű videót, "cigányosat", ami, mint tudjuk, nekem szívügyem. Itt is van. Megnéztem és nyomban megosztottam a FB-on. Aztán, ha már ott jártam, persze barangolni kezdtem a FB friss (és kevésbé friss, de valamiért elém ugró) bejegyzései közt. Az algoritmus következtében ezek persze szinte kizárólag a nagy kérdésekben velem egyetértő vagy legalábbis hasonlóan gondolkodó emberek gondolatai, élményei. Így aztán nyomban beleütköztem valakinek egy 444-ről átvett bejegyzésébe arról, hogy az új irodalmi "cár" szerint ki a magyar író. Reflexszerűen azonnal meg akartam osztani ezt is, de megálljt parancsoltam magamnak: gyengíteném az előző megosztás súlyát. Aztán az is eszembe jutott, hogy mindkét említett portált nagyságrendekkel többen olvassák, mint akikhez az én FB-bejegyzéseim eljutnak, tehát fölösleges is. És azokon talán olyanokhoz is eljut az üzenet, akiket még meg kell győzni arról, hogy a társadalom - vagy azon belül akár csak az irodalmi élet megosztása nemcsak veszélyes, hanem nevetséges is.

Szerző: rás  2020.02.19. 10:43 2 komment

Címkék: cigányok Facebook Demeter Szilárd

A bejegyzés trackback címe:

https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/tr3315481132

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

egy nagyi 2020.02.19. 17:02:07

a kisfilmmel már találkoztam. Minden gyereknek, származástól, még a fogyatékosaknak is szükségük van sikerélményre.
Én már nem tudok nevetni, mert az erkölcstelen, idióta, letámadása az íróknak elkeserít. Az még jobban, hogy sokan behódolnak.
Most páváskodnak a hatalom árnyékában, de már megtanulhatták volna, hogy a jövő sokkal problematikusabb , ha fönn akar maradni a nemzet. és hány írónk, gondolkodónk van és volt, aki nem magyarul írt. Menjenek együttesen a picsába.
süti beállítások módosítása