"A munkásnak nem több a bére,
mint amit maga kicsikart,
levesre telik és kenyérre
s fröccsre, hogy csináljon ricsajt.

Az ország nem kérdi, mivégre
engedik meggyűlni a bajt
s mért nem a munkás védelmére
gyámolítják a gyáripart.

Szövőlány cukros ételekrõl
álmodik, nem tud kartelekrõl.
S ha szombaton kezébe nyomják

a pénzt s a büntetést levonják:
kuncog a krajcár: ennyiért
dolgoztál, nem épp semmiért."

(József Attila)

*

Nálunk a "Munka ünnepe", eredetileg - és a világ nagyobb részén ma is a munkásoké, a nemzetközi munkásszolidaritásé - a Munkások Nemzetközi Napja. Az 1889. július 14-én (a nagy francia forradalom századik évfordulóján) megalakult II. Internacionálé jelölte ki ezt a napot arra, hogy a munkások világszerte követeljék a 8 órás munkanap bevezetését (az akkor általában szokásos 10-11 óra helyett), illetve nyilvánítsák ki egymással való szolidaritásukat. A május 1-ei dátum megemlékezés volt arról, hogy három évvel korábban Chicagóban e napon sztrájk kezdődött, s a rendőrség a tüntetők közé lőtt. Magyarországon is 1890-ben volt az első május 1-ei megemlékezés, 1891. május 1-én Orosházán a tüntető mezőgazdasági munkások közé lőttek a csendőrök.

*

A KSH gyorsjelentése 2010. április 28.

Foglalkoztatottság és munkanélküliség

2010 I. negyedévében a 15–74 éves foglalkoztatottak létszáma 3 millió 719 ezer, a munkanélkülieké 498 ezer fő volt, ami 11,8%-os munkanélküliségi rátát jelentett.

A vizsgált időszakban a 15–64 éves népesség 61,9%-a, ezen belül a 15–61 évesek 64,5%-a jelent meg a munkaerőpiacon. A 2010. január–márciusi időszakban a 15–64 éves foglalkoztatottak létszáma átlagosan 3 millió 688 ezer fő volt, 48 ezer fővel kevesebb, mint egy évvel ezelőtt. Az erre a korcsoportra számított 54,5%-os foglalkoztatási ráta az előző év azonos időszakához viszonyítva 0,6 százalékponttal csökkent.

A 15–74 éves munkanélküliek létszáma 498 ezer fő volt, 95 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. A munkanélküliségi ráta 11,8%-os értéke 2,1 százalékponttal haladta meg az egy évvel korábbit. A férfiak munkanélkülisége 2,6 százalékponttal, a nőké 1,7 százalékponttal nőtt.

A munkanélküliek 16,4%-a a munkaerőpiacon csak a kis létszámban jelenlévő 15–24 éves korosztályból került ki, az erre a korcsoportra számított 27,7%-os munkanélküliségi ráta 2,5 százalékponttal meghaladta az egy évvel ezelőttit.

*

Magyarországon a rendszerváltást követő öt év alatt (1989-94-ben) másfél millió munkahely, az összesnek kb. egyharmada szűnt meg. A következő másfél évtizedben mindössze két-háromszázezer új munkahely jött létre. Laky László szociológus az Egyenlítő c. folyóirat 2010/4. számában beszámol egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kutatásról; eszerint a 14-17 éves gyerekek egynegyede olyan családban nevelkedik, amelyben nincs a hivatalos munkaerőpiacon alkalmazott családtag, további közel kétötöde (38 %) pedig olyanban, ahol csupán egy fő áll alkalmazásban.

"Hiányzik az a minta, amelyet a hivatalos munkavállalás során az apa vagy az anya napi életszervezésével, szakmai-hivatásbeli felkészültségével, munkahelyi problémáinak és konfliktusainak a kezelésével, a munkatársakkal-vezetőkkel kialakított kapcsolatok kamatoztatásával, munkahelyi-szakmai karrierje építésével megjelenít és hitelesít. Ezzel szemben ott a munkanélküli lét és -életszervezés mintája, amely nem feltétlenül ösztönöz tanulásra és munkavállalásra, főként ha, ha az 'elérhető' szakma vagy a hivatalos munkavállalás nem kínálja az eddigi szegénység meghaladását, a kitörés esélyét."

*

Két Juhász Gyula-vers - ugyanarra a témára; az első 1919-ből (Tanácsköztársaság), a másik 1920-ból.

A munkásotthon homlokára

Ki itt belépsz, templomba lépsz be,
Szentség a munka és erő,
Ez a jövő nagy menedéke,
Embert egekbe emelő.
A munka a rend és a béke,
Az életünknek lelke ő.
Csak az bitang és az hazátlan,
Ki here módra él magában!

Ki itt belépsz, jövőbe lépsz be,
Mely millióknak ád jogot
Vérért, verítékért cserébe,
Hogy legyenek mind boldogok!
Hogy a gyalázott Ember képe
Ragyogjon, mint a nap lobog!
S a munka ne legyen robot csak,
De himnusza a dolgozóknak!

Ki itt belépsz, hozd el magaddal
Piros zászlónak a reményt,
Ki itt kimégysz, vidd diadallal
A mély hitet, vidd szerteszét!
Dolgozni föl mind, lankadatlan,
Amíg az élet fénye ég!
Hirdessük: itt nem boldogul más,
Csak aki alkot, aki munkás!

(1919)

*

Hegedűszó

Sötét a bánya és rideg a gyár,
Dohos a műhely és szűkek az utcák,
Hol a munkának népe hazajár,
Mikor megvívta napi háborúját.

Ez utcák mélyén, ha az este jő
Megzendül néha fáradtan, leverten
Valami régi, rokkant hegedű
És új erőre kap az esti csendben.
És dala száll, száll és már égre zeng
És vele zengenek a néma házak
És a szívek is vele zengenek
És már fölenged a sok méla bánat
És ünnepi öröm gyúl, mint az alkony
Bíbor palástja és vigasz dereng.

Ily hegedű az én versem a balsors
S robot gyászában, szegény emberek!
A remény húrján csendül rajta ének
És ahogy száll, száll, magam is remélek
Valami szebb, jobb, igazabb világot,
Pedig sötét van és úgy sújt az átok.

(1920)

*

„A munkás annál szegényebb lesz, minél több gazdagságot termel, minél inkább növekszik termelése hatalomban és terjedelemben. A munkás annál olcsóbb áruvá lesz, minél több árut hoz létre. A dolgok világának értékesedésével egyenes arányban nő az emberek világának elértéktelenedése. A munka nemcsak árukat termel; önmagát és a munkást is mint árut termeli, mégpedig abban a viszonyban, amelyben egyáltalában árukat termel.

Ez a tény nem fejez ki egyebet, mint ezt: A tárgy, amelyet a munka termel, a munka terméke, mint idegen lényeg, mint a termelőtől független hatalom lép vele szembe. A munka terméke az a munka, amely egy tárgyban rögzítette, dologivá tette magát, a munka tárgyiasulása. A munka megvalósulása a munka tárgyiasulása. A munkának ez a megvalósulása a nemzetgaz­dasági állapotban mint a munkás megvalótlanulása, a tárgyiasulás mint a tárgy elvesztése és a tárgy igájában való szolgaság, az elsajátítás mint elidegenülés, mint külsővé-idegenné válás jelenik meg.

…

Miben áll mármost a munka külsővé-idegenné válása?

Először is abban, hogy a munka a munkás számára külsőleges, azaz nem tartozik lényegéhez, hogy tehát munkájában nem igenli, hanem tagadja, nem jól, hanem boldogtalannak érzi magát, nem fejt ki szabad fizikai és szellemi energiát, hanem fizikumát sanyargatja és szelle­mét tönkreteszi. Ezért a munkás csak a munkán kívül érzi magát magánál levőnek, a munká­ban pedig magán kívül levőnek. Otthon akkor van, amikor nem dolgozik, és amikor dolgozik, akkor nincs otthon. Munkája ennélfogva nem önkéntes, hanem kényszerű, kényszermunka. Ezért nem szükséglet kielégítése, hanem csak eszköz a rajta kívül levő szükségletek kielégí­tésére. A munka idegensége tisztán előtűnik abban, hogy mihelyt nem exisztál fizikai vagy egyéb kényszer, úgy menekülnek előle, mint a dögvész elől. A külsőleges munka, az a munka, amelyben az ember külsővé-idegenné válik, az önfeláldozás, a sanyargatás munkája. Végül a munka külsőlegessége a munkás számára megjelenik abban, hogy nem az ő sajátja, hanem másvalakié, hogy nem az övé, hogy benne ő nem önmagához, hanem másvalakihez tartozik. Mint ahogy a vallásban az emberi fantázia, az emberi agy és az emberi szív ön­tevékenysége az egyéntől függetlenül, azaz mint idegen, isteni vagy ördögi tevékenység hat az egyénre, ugyanúgy a munkás tevékenysége nem az ő öntevékenysége. Másé, magamagá­nak elvesztése.

Az lesz tehát az eredmény, hogy az ember (a munkás) már csak állati funkcióiban - evés, ivás és nemzés, legfeljebb még lakás, ékesség stb. - érzi magát szabadon tevékenynek, emberi funkciói­ban pedig már csak állatnak. Az állati lesz az emberivé és az emberi az állativá.

Enni, inni és nemzeni stb. ugyan szintén valódi emberi funkciók. De abban az elvonatkoz­tatásban, amely ezeket az emberi tevékenység egyéb körétől elválasztja és végső és egyedüli végcélokká teszi, állatiak.”

(Marx: Gazdasági-filozófiai kéziratok, 1844)

*

És a végére egy Presser-dal, mert nekem egy időben a május elsejéhez - a felvonulás és az Oktogonnál (akkor November 7. tér) a (nemrég megszűnt) Vajassütemények boltjában elfogyasztott somlói kocka után - hozzátartozott délután a Tabánban az LGT-koncert.

Szentendre nekem vasárnap. Talán ha külföldi vendéggel jártam ott hétköznap, de lehet, hogy Szentendrétől lett vasárnap az összes alkalom, amikor ott jártam. Sokszor jártam ott - legutóbb múlt vasárnap. Sütött a nap - de Szentendrére valahogy mindig úgy emlékszem, hogy süt a nap (holott tudom, hogy volt, amikor zuhogott az eső).

Vagy 40-45 éve látogatom, a múzeumaiért, az utcácskáiért, a háztetőiért, a szerb ortodox templom kertjéért, amely télen, hótakaróban, amikor embert nem látni arra, legfeljebb varjút, akkor a legszebb. Meg persze vannak emlékeim: helyek - és emberek, akikkel azokat a helyeket láttam.

Lázár fejedelem szobra a templomkertben viszonylag új, nem tudom, kinek a műve, azt se, mikor állították fel, és annak is csak most néztem utána, ki ez a Lázár. Nos: ő volt a szerb csapatok fővezére, amikor 1389-ben a  törökökkel vívott rigómezei (Koszovo polje!) csatában évszázadokra elveszett Szerbia függetlensége. A csata után Lázárt a törökök lefejezték. A holttestet a szerbek megszerezték és Pristinában, majd Ravanicában rejtegették. Az egykori uralkodó (az Ortodox Egyház szentjének) hamvait innen menekítették a Szerémségbe, majd 1690-ben Szentendrére. Az ereklyét (az örzésére emelt fatemplomból) a karlócai béke 1699-ben történt megkötése után szállították vissza a ravanicai kolostorba.

Az elmúlt évtizedben volt szerencsém egy pedagógusképző főiskolán történelmet tanítani. A harmad-negyedéves diákok többségét meglepetésként érte, hogy Szentendrének köze van a szerbséghez, illetve, hogy Magyarországon szerbek is élnek...

Ezen a másik képen a Vujicsics-kút látható a Vujicsics Tihamér téren. Nem tudom, hányan tudják a fiatalabbak közül, ki volt az 1975-ben repülőszerencsétlenségben, 46 évesen meghalt Vujicsics. Zeneszerző, zenetudós - és showman. Egyik emlékezetes népzenei paródiája hallható ezen a felvételen.

A térhez egyébként egy másik zenetudós neve is fűződik, itt áll Denijs Dille egykori lakóháza. A belga származású Bartók-kutató negyven évig élt Szentendrén. 90 évesen tért vissza hazájába, ahol 2005-ben, 101 éves korában halt meg.

*

Valaha nem volt ilyen bazári turistajellege a városnak, a "szuvenírboltok" sokáig idegesítettek, ma inkább röhögök rajtuk, nem engedem elrontani a magam Szentendréjét. Van persze sok szép bolt, galéria, régiségkereskedés. Utóbbiakból egy volt valamikor a 70-es évek közepétől: a Nosztalgia cukrászda mellett. Mindkettő egy vibráló egyéniségű üzletasszony tulajdona volt - már a szó is: "üzletasszony" maga volt az izgalom abban az időben, márpedig Ilona az volt.

Emlékszem arra is, kikkel voltam ott először; egyikük, Zs., most nyáron halt meg. Két héttel a halála előtt a Szentendrei-sziget túloldalán, Gödön találkoztunk utoljára. Gödről átnéztem a szigetre - de ez egy másik történet...

Volt velünk egy srác is, fiatal színész, G., ő vitt el egy - jobban mondva  "a" - szentendrei antikváriumba; azt hiszem, már nincs meg, a Fő térről kellett fölmenni egy meredek utcán. Legalább egy órát töltöttünk a boltban; G. javasolt nekem ott egy könyvet, Böhm Vilmosnak az 1918-19-es forradalmakról szóló memoárját. Így hát Szentendréhez (és egy színészhez) kötődik számomra az a megismerés, hogy a forradalmaknak létezik egy szociáldemokrata története is...

*

S ha már nosztalgiázom: most vasárnap a Görög Kancsóban ebédeltünk (pompásan). Gyakran ettem ott, mert valaha a Görög Kancsó volt a szentendrei belváros egyetlen étterme (legalábbis így emlékszem). Távolabb, a hajóállomásnál volt még a Pannónia, egy hatvanas évekbeli buszpályaudvarra emlékeztető hely. S persze "mindig" volt a Görög utcai fagylaltos.

*

Ez itt Jurij Gagarin egy 1961. augusztus 22-i dedikálású fényképen, egy népművészeti cuccokat árusító szentendrei bolt kirakatában. Ez volt a világ első űrhajósa magyarországi látogatásának - diadalútjának - utolsó napja. Nem tudok róla, hogy járt volna Szentendrén, most, hogy próbáltam utánanézni, Budapest mellett elsősorban a szocialista iparvárosokat, Komlót, Salgótarjánt és az akkor még (néhány hónapig) Sztálinvárosnak hívott Dunaújvárost említik a beszámolók. Ja, és a sárbogárdi tsz-ben is volt.

És a látogatása tényleg diadalmenet volt. A Mártírok útján (ma Margit körút), ahol én is lestem, amint nyitott gépkocsiban integetve lassan végighajt, kétoldalt tömegek üdvözölték. Nagy szám volt akkor egy űrhajós! Tavaszi szünet lehetett, amikor 1961. április 12-én fellőtték, mert emlékszem, iskolás létemre otthon hallottam meg reggel a hírt a rádióban, és amikor bemondták azt is, hogy a Népszabadság különkiadásban számol be a nagy eseményről, lerohantam újságért. Már elkapkodták, mire leértem, de valaki, aki már kiolvasta, odaadta nekem. Megvan még valahol. (Ugyanannak a számnak valamelyik hátsó oldalán a Jeruzsálemben folyó Eichmann-perről volt tudósítás.)

*

Szentendrére persze elsősorban a múzeumok és galériák miatt megy az ember. Most például a Művészet Malomban (is) jártunk, ahol az 1964 óta Szentendrén élő, 70 éves Csíkszentmihályi Róbert életmű-kiállítása látható. Javaslom megnézni. Egyebek közt a humora nyűgözött le.

Séta - történetek 1.   Aknamentesítés

Séta - történetek 2.   Vadaskert

Séta - történetek 3.   Víziváros

Saját gondolatok és idő híján megint idegen tollak:

Integráció voksokban - Egy választás két falu

Alsószentmárton az ország legdélebbi csücskében fekszik a horvát határtól 3 km-re, Sajókaza az ország észak-keleti részén a szlovák határtól 20 km-re. A két település lakói egymást – a mai tömegközlekedési eszközökkel – 19 órányi utazással látogathatnák meg.

Alsószentmárton 1200 fős, Sajókaza 3500 fős település. Alsószentmártonban a lakosság 99%-a cigány származású, Sajókazán ugyanez a szám 33%, így a cigány származású lakosság száma mindkét településen kb. ugyanannyi, kb. 1200 fő. Első ránézésre talán úgy tűnhet, hogy míg Sajókazán szóba jöhet az integráció és befogadás, mivel 66%-ban nem-cigány és 33%-ban cigány településről van szó, addig Alsószentmártonban – teljesen cigány településről lévén szó – integrációról és befogadásról nem beszélhetünk. Látszólag...

A szociológiai mélységű cikk a dalit.hu-n.

Köszönet KB-irnoknak, hogy felhívta rá a figyelmemet.

ruszofileknek, a hadtörténet, a harci és társasjátékok, papír- és ólomkatonák kedvelőinek, az orosz avantgárd grafika valamint Bulat Okudzsava rajongóinak: papírkatonák a Wang folyóban

Euripidész Oresztészét láttam tegnap a Nemzeti Színházban, új, a klasszikus méltóságot a mai köznyelvvel, sőt szlenggel ötvöző fordításban (Karsai György és Térey János), Alföldi Róbert rendezésében. A másfél éve bemutatott darabnak ez volt a búcsúelőadása, ne rohanjatok hát jegyért, ha véletlenül kedvet csinálnék hozzá. (Esetleg nézzétek meg a Nemzeti más, érdekesnél érdekesebb előadásait, mielőtt bekövetkezik az előre látható igazgató- és stílusváltás.) Szóval Oresztész és Élektra, az átokkal sújtott Atreidák utolsó sarjai, Agamemnón anyagyilkos gyermekei. Ezúttal egy városszéli szeméttelepen várják, hogy döntsenek sorsukról, halálukról az argosziak. Érdekes felfogás, a nézőtér tele fiatalokkal, talán a színészek (a két főszereplő Péterfy Bori és Rába Roland) miatt is, tetszik nekik. Számomra csak érdekes, néha élvezem a gegeket, a színészi játékot, de alapvetően hidegen hagy, semmi közöm hozzá. Nem elégít ki a gyors magyarázat, hogy Alföldi így akart közel hozni a mai nézőkhöz egy unalmasan kötelező klasszikust. Sokára esik le a tantusz: nem a mai nézőhöz, a mához akarta közel hozni. Hogy vegyük észre, egy városszéli nyomortelepen ugyanúgy emberek élnek, mint a királyi palotában, s a lerongyolódott, megzakkant emberek tragédiája ugyanolyan megrendítő, mint a hírességeké. A darab vége álságos hepiend - csak az elején a szemünk előtt megkopasztott tyúkból készült húsleves, amelyet perceken belül nyilván hajléktalanoknak fognak szétosztani, valóságos.

Szerencsém volt, nem kellett megkóstolni.

*

Mika Waltari Turms, a halhatatlan c. regényét olvasgatom már jóideje; lassan haladok vele, mert közben mást is olvasok - politikát, történelmet, filozófiát -, ami jobban érdekel, s itt vár rám újraolvasásra Ivo Andric gyönyörű regénye, a Híd a Drinán. Ha nem ajándékba kapom, eszembe nem jutna kézbe venni, már nem igazán érdekelnek az ókori helyszíneken játszódó regények, tizenéves koromban Hegedűs Gézától olvastam ilyeneket. Szóval nem érdekel - és mégis, amikor olvasom, lebilincsel. Fantasztikus alakok, fantasztikus mondatok vannak benne. Néhány a legutóbb olvasott oldalról:

"Az igazság és a hazugság teljesen egyre megy, mikor az ember nem tudja, mi az igazság és mi a hazugság." Naná, hogy eszembe jutott Esterházy, aki még maga se tudta, mennyire igaza van, amikor leírta a Harmonia Caelestis első mondatát: "Kutya nehéz úgy hazudni, ha az ember nem ösmeri az igazságot". (Aztán megösmerte.)

"Üdvözlés nélkül érkezni, búcsúszó nélkül távozni, idegennek maradni mindegyik családi tűzhely mellett, ez nem bölcsesség, sőt még csak nem is életművészet. Ez csupán a gondolkodó ember elkerülhetetlen osztályrésze ebben az idegen világban."

"(A)z emberi észben nem lehet megbízni, hanem a gondolkodás módjai ugyanúgy félrevezetik az embert, mint az érzékszervei. Talán csak képzelgés és megszokás azt gondolni, hogy minden egymás után történik az idő által megszabott rendben. Talán minden egyszerre történik, bár ezt nem fogjuk fel."

*

(És arról még egy szót se szóltam, hogy a héten Grigorij Szokolov is zongorázott...)

Kedden – vagyis két nappal a Fidesz nagy választási győzelme után! – a Legfelsőbb Bíróság (LB) megváltoztatta az Országos Választási Bizottság (OVB) múlt csütörtöki határozatát, amelyben a testület megállapította, hogy a Fidesz megsértette a választási eljárásról szóló törvényt az "egyik videómegosztó portálra" feltett, Kubatov Gábor pártigazgató mondatait tartalmazó hangfelvétellel.

Az LB álláspontja szerint "a jogi felelősség megállapítása csakis és kizárólag aggálytalan és kétséget kizáró bizonyítékokon alapulhat", ennek megállapítására azonban a vonatkozó eljárási szabályok szerinti háromnapos határidő nem elég.

"Az eljáró tanács szerint ahogy a Legfelsőbb Bíróság, úgy az OVB sem volt abban a helyzetben, hogy döntése során a felvételen elhangzottak megvalósulását is minden kétséget kizáróan bizonyítottnak tekintse, ennek hiányában viszont el kellett volna utasítania a kifogásokat" - közölte az LB szóvivője.

Ha jól értem, azt mondják, hogy három nap alatt nem lehet „aggálytalanul” megállapítani, hogy valódi-e az a felvétel, aminek valódiságát a Fidesz soha nem tagadta, ezért kurvára nem érdekel minket, hogy igaz-e, amit a Fidesz pártigazgatója az igazhitűeket, illetve a „komcsikat” nyilvántartó listákról mondott; nem érdekel minket, hogy törvénybe ütköző-e a dolog; hogy tényleg felhasználták-e a listákat.

Eddig se becsültem semmire a „független magyar bíróságot”, az igazság- helyett jogszolgáltatást.

Éljen Joszip Tot és Kaya Ibrahim! Emlékszik még valaki a fővárosi főügyésznek kihallgatási jegyzőkönyvet diktáló Kulcsár Attilára?

„Az ország kétharmada jobbikos, csak még nem tud róla” – mondta tegnap éjjel Vona Gábor, és lehet, hogy igaza van. Eddig nem volt jellemző rám, hogy fasisztákkal értsek egyet, de Vonának még egy mondata megragadott, ahogy jóval éjfél után, Galkó József Attila performanszáról hazaautózva a rádiót hallgattuk. Azt mondta, amit néhány órával korábban – egy választási házibulin, a szájzárra kényszerített tévéállomásokat bámulva – én is: az MSZP-kormány úgy távozik, olyan botrányos működésképtelenséget bizonyítva, mint ami egész tevékenységét jellemezte. Fél 10-kor fel is adtam, és – híven e blogon az elmúlt napokban kifejtett választási programomhoz – visszatértem a Gát utcába. „Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet…”

Ott, József Attilát hallgatva, délben és éjszaka összesen vagy öt órát… Galkóval dedikáltattam is a magammal vitt kötetet: – Én írjak bele a József Attilába?! – Őt már nem kérhetem. – És írta (klikk a képre):

… Szóval, József Attilát/Galkót hallgatva persze nem jutott eszembe, hogy jobbikos lennék, csak az, ami a szavazástól való távolmaradásomat is motiválta, hogy tudniillik: Ezt nem! Ebből elég! … De hiszen alapvetően ezért szavaztak oly sokan a Jobbikra, ezért szavaztak még többen, amúgy normális, szimpatikus, gondolkodó emberek (és nem csak a zemberek!) Orbán vezérre. Nem, nem a Fideszre: Orbánra, a remélt rendteremtőre. Ja, hogy „Óh, én nem így képzeltem el a rendet”? Mindegy. Kost was kost. Most éppen ennyit kóstál: 10-15 év keresztény-nemzeti, autoriter jellegű Bethlen-remake-et. És a továbbiakat illetően a reményt abban, hogy Marxnak igaza van: bár a történelem ismétli magát, de az először tragédiaként lejátszódó események másodszor már bohózatként kerülnek színre.

Persze nem vagyok jobbikos, és nem csak azért, mert hiányzik belőlem a gyűlölet és a fanatizmus. Azért se, mert (már?) nem hiszek a leegyszerűsítő világmagyarázatokban. Éppen ezért meggyőződéses baloldaliként, „komcsiként” se vagyok hajlandó kétségbe esni a Fidesz győzelmétől, Orbán eljövetelétől.

És pláne nem a „baloldal”, az MSZP bukásától. Legfeljebb azt tartom bajnak, hogy nem bukott nagyobbat: a majdnem 20 százalék, a Jobbik megelőzése, a „legerősebb ellenzéki párt” gyorsan felvett póza alibi lehet ahhoz, hogy egyelőre ne történjék ott semmi. Egyelőre. Mert azért az, hogy (Csongrád kivételével) az egész Alföldön és Észak-Magyarországon a Jobbik megverte az MSZP-t, hogy olyan egymástól nagyon különböző, de egyaránt emblematikus szocialista politikusok, mint Szekeres Imre vagy Szili Katalin saját választókerületükben katasztrofális vereséget szenvedtek, aligha maradhat következmény nélkül. De az is biztos, hogy nem a Mesterházy Attilához hasonló ifjú karrieristák hozzák majd a baloldal újjászületését.

Újra el lehet, el kell gondolkodni azon is, hogy talán tényleg nincs értelme (jelenleg? már? még? nálunk?) a bal- és jobboldal emlegetésének, ennek a politikai-gondolati sémának. Megjegyzem, ez már a rendszerváltás környékén is felmerült (bennem is). Mindenesetre az utóbbi évek kormányzati tevékenységét és politikai propagandáját tekintve a hagyományos (tőke-munka, gazdag-szegény stb.) értékrend alapján a Fidesz lényegesen balra áll(t) az MSZP-től. Az „ökoszociális” (mi a franc ez?) LMP megjelenése és sikere pedig eleve új dimenziót jelent a magyar politikában.

Egyébként csak akkor lett volna lelkiismeret-furdalásom a szavazástól való távolmaradásom miatt, ha egy szavazat hiánya miatt az LMP nem jutott volna be a parlamentbe. De ennek inkább esztétikai, mint politikai okai vannak.

Szóval, azt gondolom, április 25. után is lesz élet Magyarországon.

Lesznek emberek, könyvek, zenék…

Előzmény: Nemválasztási kampány

József Attila: Reménytelenül

Lassan, tünődve

Az ember végül homokos,
szomorú, vizes síkra ér,
szétnéz merengve és okos
fejével biccent, nem remél.

Én is így próbálok csalás
nélkül szétnézni könnyedén.
Ezüstös fejszesuhanás
játszik a nyárfa levelén.

A semmi ágán ül szivem,
kis teste hangtalan vacog,
köréje gyűlnek szeliden
s nézik, nézik a csillagok.

1933. március

József Attila születésnapja, a költészet napja van. Ebből az alkalomból Galkó Balázs délelőtt 10-től kb. éjfélig felolvassa József Attila összes versét a IX. ker., Gát utca 3-ban.

József Attila: Hazám

1

Az éjjel hazafelé mentem,
éreztem, bársony nesz inog,
a szellõzködõ, lágy melegben
tapsikolnak a jázminok,

nagy, álmos dzsungel volt a lelkem
s háltak az uccán. Rám csapott,
amibõl eszméletem, nyelvem
származik s táplálkozni fog,

a közösség, amely e részeg
ölbecsaló anyatermészet
férfitársaként él, komor

munkahelyeken káromkodva,
vagy itt töpreng az éj nagy odva
mélyén: a nemzeti nyomor.

2

Ezernyi fajta népbetegség,
szapora csecsemõhalál,
árvaság, korai öregség,
elmebaj, egyke és sivár

bűn, öngyilkosság, lelki restség,
mely, hitetlen, csodára vár,
nem elegendõ, hogy kitessék:
föl kéne szabadulni már!

S a hozzáértõ, dolgozó
nép gyülekezetében
hányni-vetni meg száz bajunk.

Az erõszak bűvöletében
mint bánja sok törvényhozó,
hogy mint pusztul el szép fajunk!

3

A földesúr, akinek sérvig
emeltek tönköt, gabonát,
csákányosokkal puszta tért nyit,
szétveret falut és tanyát.

S a gondra bátor, okos férfit,
ki védte menthetlen honát,
mint állatot terelni értik,
hogy válasszon bölcs honatyát.

Cicáznak a szép csendõrtollak,
mosolyognak és szavatolnak,
megírják, ki lesz a követ,

hisz „nyiltan” dönt, ki ezer éve
magával kötve mint a kéve,
sunyít vagy parancsot követ.

4

Sok urunk nem volt rest, se kába,
birtokát óvni ellenünk
s kitántorgott Amerikába
másfél millió emberünk.

Szíve szorult, rezgett a lába,
acsargó habon tovatűnt,
emlékezõen és okádva,
mint aki borba fojt be bűnt.

Volt, aki úgy vélte, kolomp szól
s társa, ki tudta, ily bolondtól
pénzt eztán se lát a család.

Multunk mind össze van torlódva
s mint szorongó kivándorlókra,
ránk is úgy vár az új világ.

5

A munkásnak nem több a bére,
mint amit maga kicsikart,
levesre telik és kenyérre
s fröccsre, hogy csináljon ricsajt.

Az ország nem kérdi, mivégre
engedik meggyűlni a bajt
s mért nem a munkás védelmére
gyámolítják a gyáripart.

Szövõlány cukros ételekrõl
álmodik, nem tud kartelekrõl.
S ha szombaton kezébe nyomják

a pénzt s a büntetést levonják:
kuncog a krajcár: ennyiért
dolgoztál, nem épp semmiért.

6

Retteg a szegénytõl a gazdag
s a gazdagtól fél a szegény.
Fortélyos félelem igazgat
minket s nem csalóka remény.

Nem adna jogot a parasztnak,
ki rág a paraszt kenyerén
s a summás sárgul, mint az asztag,
de követelni nem serény.

Ezer esztendõ távolából,
hátán kis batyuval, kilábol
a népségbõl a nép fia.

Hol lehet altiszt, azt kutatja,
holott a sírt, hol nyugszik atyja,
kellene megbotoznia.

7

S mégis, magyarnak számkivetve,
lelkem sikoltva megriad -
édes Hazám, fogadj szivedbe,
hadd legyek hűséges fiad!

Totyogjon, aki buksi medve
láncon - nekem ezt nem szabad!
Költõ vagyok - szólj ügyészedre,
ki ne tépje a tollamat!

Adtál földmívest a tengernek,
adj emberséget az embernek.
Adj magyarságot a magyarnak,

hogy mi ne legyünk német gyarmat.
Hadd írjak szépet, jót - nekem
add meg boldogabb énekem!

1937. május

(Csak megjegyzem, hogy a http://magyar-irodalom.elte.hu/sulinet oldalon - ezt adja ki elsőnek a Google - hibásan van fönn a vers.)

... és itt a költészet napja!

Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd

Látjátok feleim, egyszerre meghalt
és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt.
Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló,
csak szív, a mi szivünkhöz közel álló.
De nincs már.
Akár a föld.
Jaj, összedőlt
a kincstár.

Okuljatok mindannyian e példán.
Ilyen az ember. Egyedüli példány.
Nem élt belőle több és most sem él,
s mint fán se nő egyforma két levél,
a nagy időn se lesz hozzá hasonló.

Nézzétek e főt, ez összeomló,
kedves szemet. Nézzétek, itt e kéz,
mely a kimondhatatlan ködbe vész
kővé meredve,
mint egy ereklye,
s rá ékírással van karcolva ritka,
egyetlen életének ősi titka.

Akárki is volt ő, de fény, de hő volt.
Mindenki tudta és hirdette: ő volt.
Ahogy szerette ezt vagy azt az ételt,
s szólt, ajka melyet mostan lepecsételt
a csönd, s ahogy zengett fülünkbe hangja,
mint vízbe süllyedt templomok harangja
a mélybe lenn, s ahogy azt mondta nemrég:
"Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék",
vagy bort ivott és boldogan meredt a
kezében égő, olcsó cigaretta
füstjére, és futott, telefonált,
és szőtte álmát, mint színes fonált:
a homlokán feltündökölt a jegy,
hogy milliók közt az egyetlenegy.

Keresheted őt, nem leled, hiába,
se itt, se Fokföldön, se Ázsiába,
a múltba sem és a gazdag jövőben
akárki megszülethet már, csak ő nem.
Többé soha
nem gyúl ki halvány-furcsa mosolya.
Szegény a forgandó tündér szerencse,
hogy e csodát újólag megteremtse.

Édes barátaim, olyan ez éppen,
mint az az ember ottan a mesében.
Az élet egyszer csak őrája gondolt,
mi meg mesélni kezdtünk róla: "Hol volt...",
majd rázuhant a mázsás, szörnyü mennybolt,
s mi ezt meséljük róla sírva: "Nem volt... "
Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,
mint önmagának dermedt-néma szobra.
Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.
Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.

*

Vasárnap délelőtt 10 órától kb. éjfélig Galkó Balázs felolvassa József Attila összes versét a IX. ker., Gát u. 3. sz. ház fedett, fűtött udvarán.