Tegnapelőtt megnéztem, teszem hozzá: kötelességszerűen a cannes-i Nagydíj és a kísérő hype nyomán, mert máskülönben nagyon ritkán járok moziba. A múlt héten egy baráti társaságban vita volt róla, a két embernek, aki látta, nem tetszett, esztétikai és morális alapon utasították el. Én nem tudom elhelyezni a tetszik - nem tetszik skálán, valahogy más dimenzióban van: érdekes és elgondolkodtató. (És persze filmművészetileg, szakmailag tényleg nagyszerű.) Még csak azt se mondanám, hogy fejbe csapott. Azzal pedig végképp nem tudok mit kezdeni - pontosabban: laikusként nem érzem -, amit a kritikai visszhang szinte egyöntetűen kiemel, hogy ugyanis ez a holokauszt filmes ábrázolásának egyedül érvényes lehetősége lenne. Sajnálom, de számomra a láger-témában alkotott filmek közül továbbra is verhetetlen Andrzej Wajda Tájkép csata utánja. Továbbá pár nappal a Saul fia előtt a youtube-on megnéztem Elem Klimov Jöjj és lásd című filmjét, amelyre előzményként, példaként Nemes Jeles (és múlt heti És-cikkében György Péter esztéta) hivatkozik. Megrázó, döbbenetes erejű film a második világháború emberi borzalmairól.

Tehát gondolkodtam a Saul fián, azon, hogy tulajdonképpen mit is láttam. És arra jutottam, hogy ez nem holokauszt-film, úgy értve, hogy nem a zsidók kiirtásáról, annak konkrét történelmi, etikai, emberi vonatkozásairól szól - ahogy Kertész Imre is tiltakozni szokott az ellen, hogy a Sorstalanságot (amit én fenntartások nélkül irodalmi remekműnek tekintek, a belőle készült film viszont nem tetszett) "holokauszt-regénynek minősítsék. Elvontabb filozófiai síkon mozog, amihez a megsemmisítő tábor csak háttér vagy inkább "elrugaszkodási pont", a néző által tudottnak véve magát a holokausztot, az emberiség történelmének ezt a botrányát. Az, hogy valójában mi történik, amikor a Sonderkommando tagjaként a zsidókat - élő embereket, öregeket, gyerekeket - a gázkamrába terel, aztán a hullákat, a "darabokat" kicipeli, ruháikat begyűjti, már kívül marad Saul tudatán. Kiszámíthatóan véges egzisztálásában már érdektelenné vált zsidósága, magyarsága, bármiféle egyéb individuális jellemzője. De egyszer csak egy véletlen, egy haldokló gyerek (és "egyedi"megölésének) látványa az embertelen - úgy értve: ember, humán lény nélküli - gépezet részévé vált "fogaskerék-lényt" (a filmbeli Saul Ausländert) hirtelen visszazökkenti ember-létébe. És ez irracionális; irracionális emberként érezni, viselkedni ebben a világban. Ettől kezdve individuumként nemcsak a nácikkal kerül szembe, hanem a nácik, a várható megsemmisítés ellen közösségként fellépő ellenállókkal is. Ezt erősítik - és a film etikai "üzenetét" gyengítik - a kalandfilm- és thriller-motívumok, amit a Revizor portál kritikusa is szóvá tesz. Feloldás nincs: Saul a gyereket nem tudja eltemetni, és együtt pusztul a táborból fegyveresen kitörőkkel.