(Még mindig Musil)
"Az ember... az egyetlen lény, melynek a szaporodáshoz is szüksége van a beszédre. És nemcsak azért beszél ilyenkor, mert máskor sem tesz másként; nem, az ember szerethetnékje láthatóan lényegében függ össze a beszélhetnékjével, és ez olyan mély titokzatosság, hogy már-már az ókoriakat idézi, akiknek filozófiája szerint Isten, emberek s dolgok egyképp a „logosz"-ból keletkeztek, minek fogalmán pedig értenek ők hol szent lelket, hol értelmet, hol beszédet... [K]i-ki maga kell hogy eldöntse: miért játszanak a szerelemben a beszélgetések csaknem fontosabb szerepet minden egyébnél. A szerelem valamennyi érzés közül a legbeszédesebb, javarészt teljességgel beszédességből áll. Amíg az ember fiatal, ezek a mindenre kiterjedő beszélgetések a növekedés jelenségkörébe tartoznak; az érett korú embernél pávafarok-sátorozást adnak, mely ha tollgerinceknél egyebeket kiteríteni nem tud is, annál élénkebb, minél későbbi. Az ok alkalmasint a kontemplativ gondolkodás felébredése a szerelem érzései által, tartós kapcsolata velük; ezzel persze csak elnagyoljuk a kérdést, hiszen ha a kontempláció szót csaknem ugyanolyan gyakran használják is, mint a szerelem szót, jelentése korántsem világosabb. Mármost az a kérdés, hogy ami Agathét és Ulrichot összekötötte, szerelemnek kárhoztatható-e avagy sem, ezzel még nem dőlt el; bár az igaz, hogy kielégíthetetlenül beszélgettek egymással. És amiről beszéltek, az is a szerelem körül forgott valahogy mindig; ez is így igaz. De a szerelemre csakúgy érvényes, mint bármely más érzésre, hogy izzása annál hatalmasabbul terjeszkedik szavakban, minél távolabbra van tőle a valós cselekvés; és ha a kezdeti, bevezető jellegű, heves és leülepedetlen kedélyhullámzás után a testvérek inkább a beszélgetésekre bízták magukat, ez az olykor bűvöletnek feltűnő állapot elsősorban azt jelentette, hogy nem tudják, miként cselekedhetnének. Az önnön érzelmeiktől való félelem, mely mindezzel összefüggött, valamint a kontúrok felől történő behatolás ebbe az érzelemvilágba néha mindazonáltal felszínesebben csörgedeztette a külszíni beszélgetéseket, mint amilyen mély a búvópatakjuk volt."
(A tulajdonságok nélküli ember; Tandori Dezső ford.)
Utolsó kommentek