Fikció, bár nem túl távoli: embertársam jön velem szemben, se szimpatikus, se anti-, szolid, jóarcú, ahogy rossz felhanggal mondani szoktuk. Egyszer csak megáll előttem, és átváltozik bejelentett ellentüntetővé, akit úgy a békésség, mint a felőle nézve másság fajilag bőszít, és jogaival élve ordítani kezd. Orcáját eltakarja az eltorzult arcával, plusz a csuklya, bakancsnak látszó magas szárú lábbelit, fekete egyenruhát vesz elő, mely kizárólag szabása és színe tekintetében egyenruha, tisztelt bíróság. Molotov-koktélt, utcakövet, tojást, sörösüveget, piros-fehér csíkozású zászlót vesz elő, s táblát "Vesszen a vesszen" vagy "Hunnia nem buzi" felirattal. Kordont vesz elő, hozzám vágja, majd áttöri, rugdosni kezd, végül egy mozdulattal leüt.

Erre ébredek. Erre ébred ő is, s bár elismeri, amit az ügyvéd úr javasol elismerésre, hogy ti. bánja meg a cselekményt, akkor pénzbírság se lesz, azért megjegyezné, hogy az az igazi provokátor, aki őbelőle kivált ilyen nem teljességgel szép dolgokat is, mint bizonyos mások leütésére is alkalmas mozdulatok vélelmezett megtevése. És az nem lehet véletlen, hogy amikor ő az alkotmányos jogait gyakorolja, én pont ott vagyok a fejemmel. S ezt ő, már ne is haragudjon a tisztelt bíróság, nem fogja tűrni, Hunnia a hunnoké, dörgő taps a tárgyalóteremben, éljenzés, további jó ellentüntetést kívánunk.” (Parti Nagy Lajos: A föl- földobott tojás)

Nem kapok promóciós jutalékot (sajnos) a Népszabadságtól, ahonnan Parti Nagy írásának utolsó bekezdéseit idézem, de fel kell hívnom a figyelmet a mai (szombati) lapszám Hétvége mellékletének még két idevágó, érdekes cikkére. György Péter (fő foglalkozása szerint) esztéta a többi között azt mondja egy interjúban:

„A bekiabálós, dobálós tüntetők között képviselte magát a teljes magyar középosztály. Ez nem a csőcselék. Konszolidált, munkával rendelkező, családos emberek, akik szombat délután nekiálltak másokat megalázni. A problémájuk nem is azzal van, hogy ezek az emberek melegek. Rendben, legyenek melegek, mondja a magyar, de ne legyenek jókedvűek, és főképpen ne akarjanak büszkék lenni erre. Mert ez minden egyes embert, aki frusztrált - és a magyar középosztály elég frusztált - bosszant. Frusztráltak, mert folyamatosan rettegnek az elszegényedéstől, mert elvesztették korábbi biztonságukat. Mert korábban egy zárt, kulturálisan is áttekinthető országban éltek, de a léptékek azóta összeomlottak. Ezért csak addig tudják elviselni, hogy ezek az emberek mások, amíg rejtőzködnek, amíg úgy tesznek, mintha ők is heteroszexuálisok lennének. Amikor egy rövid időre nem így tesznek, hiszen az egész felvonulás valójában arról szól, hogy átmenetileg felmondják ezt a konszenzust, azt már nem viselik el.”

S végül három bekezdés Kis János filozófus (az SZDSZ alapító elnöke) Szégyen, büszkeség, demokrácia c. írásából:

„…A gyülekezési jog megszorítására való törekvés mítikus hiedelmeken nyugszik, és azonfelül ártalmas is. Ártalmas először azért, mert az állampolgárok alkotmányos jogait csorbítaná; adott esetben attól a joguktól fosztaná meg őket, hogy megfelelő választ adjanak egy nyilvános demonstrációra, mellyel szemben akkor és ott kellene föllépni, amikor és ahol zajlik. Ezzel a joggal a harmadik köztársaság történetében a baloldal is többször élt; legutóbb ez év április 11-én a Hollán Ernő utcai jegyiroda előtt. Valóban az volna a szocialista politikusok és értelmiségiek szándéka, hogy önként lemondjanak a békés ellentüntetéshez való jogukról? S ha így volna: valóban azt hinnék, hogy másoktól is elvehetik ezt a jogot?

Másodszor, ártalmas a szabadságkorlátozó hevület azért is, mert olyan helyen keresi a politikai erőszak megfékezésének eszközeit, ahol azok nem találhatók. A politikai randalírozók nem a gyülekezési szabadság védelmével élnek. Kívül helyezik magukat a jogon általában, és így a gyülekezési jogon is. A hatályos törvény alapján is el lehet járni velük szemben.…

…Az ellentüntetések betiltatásához vállalni kellene a politikai felelősséget, ehhez pedig a 2006 ősze óta mindinkább elbizonytalanodó kormány a jelek szerint nem elég erős. Ám azzal áltatja magát, hogy nem autoritásvesztése, hanem a "parttalan" gyülekezési szabadság köti gúzsba. Tehetetlenkedése mindenesetre a neki alárendelt végrehajtó szerveket is elbizonytalanítja, és olyan légkört teremt, amelyben rendre zavaros motivációjú bírói ítéletek születhetnek, ez pedig őt magát is tovább gyengíti…”