A legújabb láncblogjáték (blogláncjáték? blogjátéklánc?) keretében drc felszólított, hogy nevezzek meg öt könyvet a tavaly olvasottak közül. Nem szeretem igazán ezeket a láncjátékokat („küldd tovább, és nagy szerencse ér, de ha nem, akkor lebegjen előtted a kirgizisztani Karim esete, aki megszakította a láncot, és másnap a birkáját agyoncsapta egy meteorit"), de ez tulajdonképpen megtisztelő, implicite tartalmazza azt a feltételezést, hogy 1) olvasok; 2) nemcsak Blikket és pornómagazint, hanem könyvet is; 3) emlékszem az olvasottakra; 4) valakit érdekel, hogy mit olvastam. (Egyébként néhány napja - játékon kívül - 979 írt a blogjában tavalyi olvasmányélményeiről, én pedig kommentben a sajátjaimról.)

Valójában zavarba jöttem, mert a felkérés előhozta a könyvek, a könyvespolc okozta mélységes frusztráltságomat. Hogy tudniillik egyre nő azoknak a könyveknek a száma, amelyeket nem olvastam, pedig tudom, hogy el kéne olvasni őket (és nem is mindegyiket merő sznobizmusból), vagy újra kéne olvasni őket (vagy mert már elfelejtettem őket, vagy mert nagyon is jól emlékszem rájuk), és minden nappal csökken az esélyem, hogy kielégítsem a vágyaimat. Hülyeségekkel töltöm az időmet, pl. dolgozom (könyvekkel), és olvasok - újságokat, folyóiratokat; csak a rendszeres papíralapú nyomdatermékek listája: Népszabadság, Magyar Narancs, HVG, Heti Válasz, Élet és Irodalom, Múltunk, Egyenlítő, Eszmélet.

És akkor a mellébeszélés után jöjjön a feladat teljesítése (mert alapvetően fegyelmezett, kötelességtudó, szorgalmas ember vagyok). És a divatnak megfelelően lesz ebben felturbózott, sűrített, sőt instant 3 in 1 tétel is.

2008 számomra talán legnagyobb irodalmi élménye Cormack McCarthy The Road c. regénye volt, már csak azért is, mert - számomra egyáltalán nem természetes módon - angolul olvastam (nincs még lefordítva, és szerintem nem is lehet magyarra áttenni). A világ - feltehetőleg egy atomkatasztrófát követő - pusztulása után apa és kisfia bolyong az úton, már csak a napi túlélés reményében (bár ez rossz szó: nincs remény), félve, elkerülve más embereket, akiktől csak rosszra számíthatnak. Mindehhez egy nyelvileg, nyelvtanilag végletesen lecsupaszított nyelv - hátborzongató olvasmány. Ugyancsak idei, nagy élmény volt McCarthytól a Nem vénnek való vidék, amit utána filmen is megnéztem; minthogy a könyv alapján már megvolt a saját elképzelésem a szereplőkről, a mozi már nem tetszett annyira. (Magyarul még a szerzőtől: Vad lovak - szintén nagyon jó.)

Viktor Jerofejev A jó Sztálin c. regényét Platentől kaptam születésnapomra - de nem csak ezért tetszett. Hosszú, lelkes blogbejegyzés született belőle, itt olvasható; most csak egy rövid részlet:

A regény egyik szála a szovjet történelemmel, a kommunista rendszerrel összefonódó családtörténet. Az apáé, akinek csak szép emlékei vannak Sztálinról, aki Párizsban is rendíthetetlen híve a kommunizmusnak (és ügynöke a Szovjetuniónak); a gyerek, majd ifjú Viktoré, aki - miközben skrupulus nélkül kihasznál és élvez minden előnyt, amit a diplomatagyerek státusz kínál - beleszeret Franciaországba, megveti a szovjet rendszert és azt kiszolgáló apját, s logikusan válik - a kor terminológiájával - disszidenssé, másként gondolkodóvá. Számára apja nem egyszerűen megtestesíti, hanem maga a jó Sztálin; a két szó magába foglalja mindazt a szörnyű ellentmondást, amit Jerofejev próbál ábrázolni, megértetni.

Egy másik orosz irodalmi élményem tavalyról Ljudmila Ulickaja: Odaadó hívetek, Surik. Hihetetlenül szórakoztató történet egy szó szerint odaadó fiatalemberről, aki szívességből, szánalomból, kötelességtudatból mindent megtesz a környezetében előforduló bármely nőnek, életkortól, kinézettől függetlenül - fahordástól a szeretkezésig. Csak önmagára, saját életére, szerelmére nem marad idő és energia.

Milan Kundera A lét elviselhetetlen könnyűsége c. fantasztikus alapműve annak idején valahogy kimaradt nekem. Most, kapcsolódva 1968 évfordulójához, elolvastam. Szavakkal ki nem fejezhető, érzéki boldogságot okozott a történelmet, politikát, fikciót, erotikát és filozófiát akár egy mondaton vagy bekezdésen belül összekapcsoló stílusa - és gondolkodása.

A cseh irodalom egyébként is (már a Svejkkel keződően) kedvenceim közé tartozik. A 70-es években Páralban találtam meg lelkes, hitektől (balhitektől?) fűtött önmagamat. Érdekes volt mai cinizmusommal, keserűségemmel újraolvasni tőle Az ifjú ember és a fehér bálna c. regényt.

Munkából kifolyólag olvastam bele magam az amerikai elnökválasztásba. David Mendell: Obama - az ígérettől a hatalomig c., érdekes és alapos pályarajza - akárcsak Carl Bernstein Hillary-je meggyőzött arról, hogy abban az országban nem véletlenül kerülnek emberek a hatalom közelébe, hogy hatalmas felkészültség, politikai elhivatottság - és persze pénz és profizmus - kell a csúcsra jutáshoz. Az amerikai politikai élet mechanizmusába nyújtott érdekes és szórakoztató betekintést Weatherford Törzsek a „Dombon" c. (magán érdeklődésből elolvasott) könyve is.

Most következne az ötödik könyv, és még nem volt szó az évi szokásos Thomas Mann-újraolvasásokról (pl. Tonio Kröger); a töredékes olvasmányokról, amiket az ember puszta szórakozásból, hirtelen fellángolásból levesz a polcról, aztán valamiért nincs ideje befejezni (pl. Jacques Le Goff francia történész Az értelmiség a középkorban c. tanulmánya); vagy egy fiatal író, Farkas Péter Nyolc perc c. megrendítő kisregényéről (inkább elbeszéléséről), sem a jó (bár nem zseniális) új Esterházy-könyvről, a Semmi művészetről. S persze József Attila...

Az ötödik kiválasztott könyv egy verses kötet. Gottfried Bennről (1886-1956) korábban még csak nem is hallottam. Most nem akarom elmesélni, hogyan és miért kerültek a kezembe Válogatott versei. Megijedtem tőlük, azoktól is, amelyek lenyűgöztek: az emberi lélek legsötétebb bugyrait láttam, és eszembe jutott a híres Szophoklész-idézet, miszerint (kb.) „Sok van, mi csodálatos, de legcsodálatosabb az ember", ami egyesek szerint szimpla félrefordítás, mert az eredetiben a görög szó szörnyűt jelent. Egyik versét idéztem Szóudvar 2. Ifjúkor c. bejegyzésemben. Most viszont egy szelíd, elégikus versét idézem, amit a legjobban utálok tőle, ami a legidegenebb számomra: 

A küszöbig elhozott a lábad,

de küszöböm át nem lépheted.,

nincs, aki házamban partra szállhat,

az lakja, ki beleszületett.

Vándor előtt ajtó nem nyitatlan,

ha szomjas, egy ital bor akad,

de csak egy, azután visszakattan

a rozsdás zár, az öreg lakat.

***

És akkor most tovább passzolni a labdát: kérem Platent, Thomast, Solvere volót és Kikit, hogy írja meg, mit olvasott tavaly. Ez csak négy; az ötödik w. m., akiről tudom, hogy sokat olvas, de azt is, hogy utálja a láncjátékot, ezért valószínűleg nem teljesíti a kérésemet.

Update: tévedtem. w. m. elsőként teljesített. * Az update update-je: w. m. olyan, mint az Okos lány a mesében: jött is, meg nem is, köszönt is meg nem is, hozott ajándékot meg nem is... (Már eltüntette a könyvbejegyzést. De azért én köszönöm.)

Köszönet Solvere volónak is.