"A szegények védelme helyett egyre nagyobb helyet kap fegyelmezésük, ellenőrzésük, fenyegetésük. A politika engedett az erősödő cigánygyűlöletnek, az alig megközelíthető falvakban élő tanulatlan munkanélküliekre hárítva a felelősséget, amiért "nem dolgoznak"... Ez bátorítja a szegényellenes - és cigányellenes - olyan nézeteket, hogy az állam "fölöslegesen pazarolt el segélyre" évi 100 milliárdot, hogy a segélyből remekül élnek a semmittevők, hogy tömegével vesznek föl segélyt csalók. Ez a szabadjára engedett közbeszéd táptalaja a szélsőséges jobboldal hecckampányainak. Ugyanakkor az idézett, vagy hasonló állítások egyszerűen nem vesznek tudomást a tényekről, azaz politikai döntéseknél nem lehetnének mérvadók. Kutatások sora igazolja, a mai gazdaság nem hajlandó, nem tud felszívni több százezer tanulatlan embert, azaz a segédmunkások 90 százaléka hiába keres magának munkát - duplán hiába, ha cigány."
Ferge Zsuzsa szociológus harminc éve próbálja a politika, a döntéshozók figyelmét felhívni a szegényekre, számokkal, tényekkel érvelve - hiába. A Kádár-korszakban azért, mert a rendszer ideológiai okokból elhazudta a szegénység létezését. A "demokrácia" meg azért, mert a szegények úgyse mennek el szavazni, legfeljebb azok, akiket a voksolás előtt megvásárolnak.
A gazdasági rendszerváltás tömeges elszegényedést hozott - és persze egy vékony réteg gyors meggazdagodását -, s most itt a válság; a válságkezelő javaslatok - Gyurcsánytól a Reformszövetségen át Bokrosig - a kiadáscsökkentést állítják a középpontba, s ezen elsősorban a szociális kiadások lefaragását értik, merthogy "túl jól élünk", ezt "nem engedhetjük meg magunknak", a külföld ezt nem finanszírozza tovább. Ez persze igaz, csak éppen... Legújabban megjelent írásában - Kire vigyázzanak a válságkezelők - n+1-ik alkalommal prólja felhívni a figyelmet a tényekre - valószínűleg ő is tudja, hogy hiába.
Néhány részlet a szombati Népszabadságban megjelent cikkből (a kiemelések tőlem - Rás):
Az utóbbi 20 év eredményeként "mintegy kétmillió ember - a legkevésbé képzettek, a cigányok, a rossz helyen lakók - talajt vesztettek, munkanélküliség és sok más bizonytalanság fenyegeti őket, sok szempontból abszolút vesztesek. További 25-30 százalék, az előbbiekkel együtt a népesség közel fele, relatív vesztes, az átlaghoz képest kevesebb a jövedelmük, mint volt. Minél szegényebbek, annál nagyobb a relatív veszteség - és minél jobb helyzetűek, annál nagyobb a relatív nyereség."
"A szociális kiadások összességét tekintve a GDP-hez viszonyított magyarországi arányok ma is jóval az európai átlag alatt vannak - sokkal közelebb Kelet-Európa, vagyis az EU10, mint a nyugati EU15 átlagához. A szociális kiadások abszolút szintjével ennél jóval nagyobb a baj: egy főre számítva a szociális kiadásokat, a magyar szint az EU25 felét sem éri el - a sereghajtók között vagyunk. Számomra már az sem érthető, hogy az EU kizárólag a gazdasági konvergenciára összpontosít, és szinte szorgalmazza Kelet-Európa társadalmi lemaradását, további periferizálódását. Ám ennél is nyugtalanítóbb, hogy felelős magyar politikusok és szakemberek sem látszanak észrevenni, hogy az Európa két térfele közötti növekvő, életminőségben mérhető társadalmi szakadék a kelet-európai leszakadást erősíti és méreg a gyenge demokráciáknak."
"A gyengék sebezhetősége miatt Obamától Sarkozyig a kormányok igyekeznek speciális védelmet is nyújtani nekik - védeni a lakásvesztéstől (Obama februári bejelentése szerint 9 millió otthont próbálnak az elárverezéstől megmenteni), vagy a végzetes jövedelmi ellehetetlenüléstől (mindkét országban adócsökkentés az alacsony jövedelműeknél, francia külön pótlék a munkanélkülieknek, stb.). A gyerekek jelene és jövője gyakran hangsúlyosan szerepel. Az USA két háza most szavazta meg (többévi elnöki elutasítás után) 4 millió gyerek egészségügyi biztosításának állami fedezetét. Sarkozy február 18-i javaslatai között többek között iskolakezdési támogatás és a sokgyerekesek családi pótlékának egyhavi megkettőzése szerepel.
A magyar mozgástér kisebb, mint Obamáé vagy Sarkozyé - ők hitelképesebbek, jobban elbírják a növekvő költségvetési deficitet és államadósságot. Nálunk egyelőre nemigen van több, mint ami a költségvetési elvonások növelésén, illetve a közkiadások csökkentésén keresztül átcsoportosítható. Tehát sok kiadást valóban csökkenteni, bizonyos adókat emelni kell. A szegények különös védelmére azonban mégis égetően szükség lenne. Megint azok vannak legnagyobb veszélyben, akik 20 éve folyamatosan vesztesek, és mára lét alatti létben élnek, illetve akik a piacon a leggyengébbek. Ennek ellenére a válságkezelő javaslatok között nincs kiemelt szerepe sem a szegények és legszegényebbek, sem az újonnan zuhanók védelmének. És nincs kiemelt figyelem a gyerekekre, a gyerekes családokra sem... A költségvetési átcsoportosítások többnyire... az elosztás "perverzitását" erősítik. A kisebb (igaz, nem legkisebb) jövedelmek szja adókulcsa 18-ról 19-re, 1%-kal, a közepes jövedelműeké 2%-kal nő, a magasabb jövedelműeké, azoké, akik 4% különadót is fizettek, 2 százalékkal csökken."
És egy nagy ugrással a cikk végére:
"A fenyegetés-büntetés növekvő szerepe egy jó évtizede látszó folyamatot igazol, amelyet akkor úgy írtunk le, mint a "civilizált" együttélés végét, a decivilizációs folyamatot, a jóléti állam kiváltását a büntető állammal. A decivilizáció áldozatainak (legyenek munkanélküliek, piacképes tudásból, lakásból, vagy szolgáltatásokból kiszorulók, gettóba szorítottak) le- és kiszakadása "megváltoztatja a civilizáció egész arcát. A most már beszűkült, de normaszabó társadalom számára mind feleslegesebbek és egyre gyűlöltebbek. Hogyan is válaszolhatnának hát másként kirekesztésükre, mint önfeladással, vagy azzal, hogy szembefordulnak a kitaszítókkal? A nyomor új fenyegetései pedig "odafent" kiváltják a köz- és magánerőszak új formáit. A sokasodó új szegényeket, hogy kirekesztésük legitimálható legyen, a hatalom bűnbakká teszi, s ebben a mechanizmusban tenyészik a rasszizmus és idegengyűlölet. Mindezzel gyengül a társadalmilag oly nehezen elsajátított tolerancia, idejétmúltnak tűnnek az átfogó szolidaritások, s a civilizáltnak vélt társadalmak eljutnak oda, hogy ismét tagadják minden egyén méltóságra való jogát."
Ferge Zsuzsa cikke itt olvasható.
Utolsó kommentek