Egész New Yorkban Harlem volt az egyetlen hely, ezen a vasárnapon, ahol és amikor ünnepien kiöltözött embereket láttunk. A nők fehér vagy vajszínű ruhákban, virágos-tüllfátyolos kalapokban, kesztyűben, a férfiak is többnyire világos öltönyben, kalapban.

Harlem főbb útvonalai a fekete polgárjogi mozgalom főszereplőinek nevét viselik. A tradicionálisan főutcának számító 125th Streetet itt Martin Luther King Boulevardnak hívják - az ő nevét viseli egy szociális bérlakásokból álló lakótelep is, sok játszótérrel, sportpályákkal -; a Lenox Avenue Malcolm X-é, míg a 7th Avenue Harlemben Adam Clayton Powell nevét viseli. Itt áll a Shiloh-templom is. „Siló" bibliai város, Bételtől kb. 18 km-re északkeletre, kezdetben itt őrizték a Frigyládát, „a nyugalom, a biztonság, a gond nélküliség helye". Az Egyesült Államokban - elsősorban délen - számos város viseli ezt a nevet.

Utánanéztem annak is, ki volt Adam Clayton Powell Jr. (1908-1972), mert bevallom, korábban nem hallottam róla. Pedig hát: Harlem képviselőjeként ő volt az amerikai Kongresszus első New Yorkban megválasztott afro-amerikai tagja. 1945-től 1971-ig volt képviselő, ami tekintettel arra, hogy a Képviselőházat kétévenként újítják meg, azt jelenti, hogy tizenháromszor választották meg egymás után. Felmenői közt egyébként számos fehér is volt, köztük apai nagyapja is. Huszonéves korában már a harlemi polgárjogi mozgalom karizmatikus alakja, vezetője. A nagy gazdasági válság idején, s azt követően a feketék egyenjogúsítási mozgalmát összekapcsolja a szakszervezeti mozgalommal; az 1939-es New York- i világkiállítás idején például az Empire State Buildingben lévő kiállítási irodák blokádjával éri el, hogy többszáz fekete munkást alkalmazzanak, két évvel később buszbojkott szervezésével kényszeríti ki, hogy a New York-i közlekedési vállalat felvegyen 200 fekete alkalmazottat. Állhatatosan és eredményesen küzd szociális bérlakások építéséért. Közben 1937-től - apja örökébe lépve a már említett Abesszin-templom lelkipásztora is volt.

Pedig csak lelkiismeretes turistaként egy kis gospelt hallgatni indultam el...

Hallgassunk hát egy kis Mahalia Jacksont:

Vasárnap délután van - pünkösd-, templomba megyünk. A helyszín már San Francisco, a Grace Cathedral, amely híres csütörtök és vasárnap délutáni zenés áhitatairól, kórusáról. Nem csalódunk, a műsor a gregoriántól 20. századi amerikai szerzőkig terjed. A templom is szép, de hát én már tobzódtam az itáliai templomok látványában is, s ahhoz képest ez a - jelenlegi formájában alig félévszázados - katedrális... Még akkor is, ha újraöntötték Ghiberti csodálatos firenzei „Paradicsom kapuját". Amiért beszélek róla, az az, hogy az episzkopális (amerikai anglikán) templom fennen hirdeti: kivétel nélkül mindenkit nyitott kapukkal vár, tekintet nélkül vallására. Készek összeesketni különböző felekezetű embereket, és „megáldják az azonos neműek szövetségét" is („The cathedral performs services blessing same-sex unions").

A templom egyik nevezetessége a Vallásközi AIDS-kápolna. 2000-ben szentelték fel, az AIDS-ben világszerte meghaltak, köztük csaknem 20 ezer San Franciscó-i emlékére. A kápolnában megtaláljuk az összes világvallás szimbólumait; a középpontban Keith Haring New York-i művész triptichonja, Krisztus élete. Haring néhány héttel az előtt fejezte be a művet, hogy meghalt. AIDS-ben.

És még egy templom, ez is New Yorkban. A Saint Paul's Chapel a néhai Világkereskedelmi Központ közelében áll. A csodával határos, hogy 2001. szeptember 11-én megmenekült az Ikertornyok összeomlásakor, viszont így segély- és pihenőhellyé vált a mentésben dolgozók számára. A kápolna egyik kincse George Washington imapadja, akkor a történelmi relikvián is sebesült feküdt. Ma is Szeptember 11. emléke uralja a kápolnát: tábori ágyak, rajtuk a gyerekeknek küldött játékok, fényképek a tornyok összedőlésekor meghalt tűzoltókról...

Általában is: a terrortámadás emléke nem csak a mindenhol tapasztalható szigorú biztonsági intézkedésekben él. Séta közben, Greenwich Village-ben láttuk a Tiles for America (Csempék Amerikáért) kerítést. A sok száz csempén Szeptember 11-ére, az erőszakra, a pusztulásra emlékező gyerek- és művészrajzok, üzenetek az áldozatokhoz. A terrorakció másnapján helyi művészek tették ki ide csempéiket - egy hét alatt mindet ellopták. Amikor ezt közhírré tették, az ország minden részéből küldtek csempéket; nem tudom, most őrzik-e, mindenesetre vagy húsz méter hosszan és több mint két méter magasságban minden helyet beborítanak a színes kerámialapok.