Érzelgésre, nosztalgiára hajlamos ember vagyok, és ritkán járok moziba. Hogy a kettőnek mi köze egymáshoz? Tegnap este a Bem moziban voltam. (Szász János Witman fiúk c. filmjét láttam, nem szerettem, de ez most nem érdekes.)

A Margit körúti kis mozinak – és fiatalok körében népszerű kávézójának (sörözőjének) – a tegnapi volt az utolsó előtti napja, bezárják, mert „Budapest nem tud eltartani ennyi art mozit”, nyilatkozta az illetékes. A Bem üzemeltetője búcsúnapokat szervezett, a filmek után a rendezők beszélgettek a nézőkkel; a mozi kapuján, az előtér oszlopain, a vendégkönyvben és a mozi honlapján sorjáznak a Bem bezárása ellen tiltakozó vagy azt legalábbis fájlaló bejegyzések.

Mint mondtam, ritkán járok moziba, most is elsősorban gyerek- és ifjúkorom egy darabját temetni mentem. 50-es, 60-as évek, valaha az első sorokba 2 Ft volt a jegy, és hátul is csak 4 Ft; emlékszem, hogy itt láttam a Mágnás Miskát meg a Rákóczi hadnagyát. És még sok mindent, bizonyára. Igazából nem szerettem a hajdani Bemet, mert kicsi volt, meleg, büdös, szegényes. Az igazi mozi a Május 1 volt! Ma – és a háború előtt – Átrium. Ugyancsak a Mártírok útján (Margit körút), de egy villamosmegállóval feljebb, a Moszkva tér felé. Tágas, tükörmozaikkal díszített, art deco csarnok, nagy vetítővászon, előtte színpad, ahol gyerekkoromban a vasárnap délelőtti matinékon a film (Állami Áruház) előtt esztrádműsor is volt (Kazal László, Rodolfó). És persze a Május 1-ben tartották a Rákóczi Gimnázium néhány nagy ünnepségét is; egyre emlékszem, egy november 7-iki megemlékezésre, ahol a beszédek, szavalatok után Tarkovszkij gyönyörű filmjét, az Iván gyermekkorát vetítették; a kötelező, szovjet filmnek "kijáró" zajongással, röhögéssel utasítottuk el.

Május 1/Átrium már legalább egy évtizede nincs, áldozatul esett a Mammut (további egy villamosmegálló) multiplexeinek. Be kell vallanom, évi 5-6 mozilátogatásom felét én is ott abszolválom, mert kényelmes, közel van, bár nem szeretem, utálom a popcornos-colás plázafílinget. (Meg hát ritkán adnak ott engem érdeklő filmet.)

Búcsú. Tavaly egy színháztól, illetve társulattól búcsúztam: a Krétakörtől. Alapítója, Schilling Árpád megunta nagyszerű játékszerét, s eldobta. Előtte a Merlinben sorozatban adták legsikeresebb darabjaikat, két nap alatt hármat néztünk meg közülük. Szinte minden előadást láttunk már korábban is, volt, amit kétszer is. A könyvespolcomon most itt van annak a hegedűnek az álltartója, amelyet a Siráj végén Nagy Zsolt összetaposott.

Búcsú… Utálok búcsúzni, ragaszkodom a megszokott, megszeretett dolgokhoz.

És emberekhez.

Szerző: rás  2009.06.30. 11:30 10 komment

Címkék: mozi krétakör bem átrium

A bejegyzés trackback címe:

https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/tr914929064

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_88369 2009.06.30. 11:52:53

Bem búcsú videó: http://szeifertnat.freeblog.hu/archives/2009/06/29/Vege_a_Bem_mozinak/

Ismeretlen_5123 2009.06.30. 12:26:53

a Bemben, asszem, gyerekkoromban voltam utoljára, az Átriumot én is jobban szerettem. (amikor én jártam a Rákócziba, akkor már nem szovjet filmet, hanem a Megáll az időt néztük ott. az utolsó kötelező mozilátogatáson pedig a Mammutban a Hídembert, hogy körbeérjek :))

Ismeretlen_46946 2009.06.30. 16:33:36

bitadani: generation gap :))

Ismeretlen_10155 2009.06.30. 19:41:03

=)) let's make bridges over that "gap"!

Zsezsnya 2009.06.30. 20:12:46

A búcsúzással mások is -én is- vannak így. Változnak körülöttünk a dolgok. Ez hol jól, hol rosszul érint bennünket. Kérdéseim: Mi lesz a multiplexek után? Hol nézhet meg egy magamfajta vidéki akár egyetlen "művészfilmet" is?

Ismeretlen_46946 2009.06.30. 20:15:37

Zsezsnya: internet, video- és dvd-kölcsönző, könyvtár; persze egyik se ugyanaz az élmény, mint egy mozi.

Zsezsnya 2009.06.30. 22:29:02

Igen, erről beszélek s arra gondolok, hogy létezik kulturálisan hátrányos helyzet is... Nem?

Ismeretlen_33859 2009.07.01. 01:51:17

Mindenevő vagyok: van igényem, amit csak egy art mozi tud kielégíteni, de sokszor olyan is, amit csak egy olyan szklerózis multiplexes mozi. Azért szakértő kezek közt fent lehet tartani egy art mozit a multiplexek ellenére is, elvégre az is csak biznisz ha úgy vesszük...

Ismeretlen_46946 2009.07.01. 08:33:48

Zsezsnya: Természetesen van kulturálisan hátrányos helyzet - sokféle okból. A kínálat, a lehetőségek szűkössége ezek közül az egyik. YsB: Én se csak Bergmant vagy Fellinit nézek. Marad egyébként néhány art mozi Pesten (Budán nem). Ami miatt most mégis van egy kis (szűk körű) értelmiségi elégedetlenség, az az, hogy egyszerre három mozit (Bem, Európa, Hunnia) zárnak be, jeleként annak, hogy a kommersz tovább szorítja vissza a művészetet, továbbá hogy nyilvánvalóan ingatlanbizniszről van elsősorban szó. Plusz a nosztalgiák.

thomas 2009.07.01. 17:52:19

Én amolyan kultúrálisan hátrányos helyzetű pesti lakos az Urániát, a Puskint, és a Sport mozit látogattam, utóbbit kötelezőből. Később, sznob koromban a Művészt. Ma már - plázamultiplex korszakban - semmit. Sic transit...
süti beállítások módosítása