Érzelgésre, nosztalgiára hajlamos ember vagyok, és ritkán járok moziba. Hogy a kettőnek mi köze egymáshoz? Tegnap este a Bem moziban voltam. (Szász János Witman fiúk c. filmjét láttam, nem szerettem, de ez most nem érdekes.)
A Margit körúti kis mozinak – és fiatalok körében népszerű kávézójának (sörözőjének) – a tegnapi volt az utolsó előtti napja, bezárják, mert „Budapest nem tud eltartani ennyi art mozit”, nyilatkozta az illetékes. A Bem üzemeltetője búcsúnapokat szervezett, a filmek után a rendezők beszélgettek a nézőkkel; a mozi kapuján, az előtér oszlopain, a vendégkönyvben és a mozi honlapján sorjáznak a Bem bezárása ellen tiltakozó vagy azt legalábbis fájlaló bejegyzések.
Mint mondtam, ritkán járok moziba, most is elsősorban gyerek- és ifjúkorom egy darabját temetni mentem. 50-es, 60-as évek, valaha az első sorokba 2 Ft volt a jegy, és hátul is csak 4 Ft; emlékszem, hogy itt láttam a Mágnás Miskát meg a Rákóczi hadnagyát. És még sok mindent, bizonyára. Igazából nem szerettem a hajdani Bemet, mert kicsi volt, meleg, büdös, szegényes. Az igazi mozi a Május 1 volt! Ma – és a háború előtt – Átrium. Ugyancsak a Mártírok útján (Margit körút), de egy villamosmegállóval feljebb, a Moszkva tér felé. Tágas, tükörmozaikkal díszített, art deco csarnok, nagy vetítővászon, előtte színpad, ahol gyerekkoromban a vasárnap délelőtti matinékon a film (Állami Áruház) előtt esztrádműsor is volt (Kazal László, Rodolfó). És persze a Május 1-ben tartották a Rákóczi Gimnázium néhány nagy ünnepségét is; egyre emlékszem, egy november 7-iki megemlékezésre, ahol a beszédek, szavalatok után Tarkovszkij gyönyörű filmjét, az Iván gyermekkorát vetítették; a kötelező, szovjet filmnek "kijáró" zajongással, röhögéssel utasítottuk el.
Május 1/Átrium már legalább egy évtizede nincs, áldozatul esett a Mammut (további egy villamosmegálló) multiplexeinek. Be kell vallanom, évi 5-6 mozilátogatásom felét én is ott abszolválom, mert kényelmes, közel van, bár nem szeretem, utálom a popcornos-colás plázafílinget. (Meg hát ritkán adnak ott engem érdeklő filmet.)
Búcsú. Tavaly egy színháztól, illetve társulattól búcsúztam: a Krétakörtől. Alapítója, Schilling Árpád megunta nagyszerű játékszerét, s eldobta. Előtte a Merlinben sorozatban adták legsikeresebb darabjaikat, két nap alatt hármat néztünk meg közülük. Szinte minden előadást láttunk már korábban is, volt, amit kétszer is. A könyvespolcomon most itt van annak a hegedűnek az álltartója, amelyet a Siráj végén Nagy Zsolt összetaposott.
Búcsú… Utálok búcsúzni, ragaszkodom a megszokott, megszeretett dolgokhoz.
És emberekhez.
Utolsó kommentek