Valószínűleg utoljára Kossuth Lajos tudott ilyen együttérzést ébreszteni a magyarok iránt, mint most a Sláger rádió (és amerikai tulajdonosa) sanyarú sorsa. Az amerikai Képviselőház 377 igen szavazattal 74 ellenében fogadta el azt a határozatot, amely elítéli az ORTT döntését a kereskedelmi rádiófekvenciákról, és figyelmezteti Magyarországot a jogállamiság elveire, a vállalkozások (köztük a külföldi tőkebefektetések) tisztességes kezelésének fontosságára - ja, és a sajtószabadságra. A számok is lényegesek! Kiderül ugyanis, hogy nem  csak néhány unatkozó képviselő volt jelen.

Nem igen szoktam Amerika-ellenes, hazafiúi érzelmektől duzzadó bejegyzéseket írni. Most is inkább röhögni kéne.

Tévedés ne essék: az ORTT mocskos döntést hozott. Nem azért, mert eltűnt a Danubius meg a Sláger rádió, amelyeket én soha nem hallgattam. (Szegény, valaha szebb napokat látott Boros Lajos!) Azért mocskos a döntés, mert a Fidesz és az MSZP nem is titkolt alkuja révén, pökhendi pimaszsággal dobták elénk. Elénk, állampolgárok - rádióhallgatók és műsorkészítők és rádiótulajdonosok és bármiféle jogrendben még (ostobán) hívők - elé. De ezt Majtényi László már több ízben elmesélte, akit érdekel, már elolvasta, meghallgatta, megértette.

Na de hogy az amerikai Kongresszus - Afganisztán és az egészségügyi reform között - ezzel foglalkozzon! Nem kisebb képmutatás az ORTT-énél. A Sláger-tulajdonos Emmis indianai cég, Indiana egyik képviselője terjesztette be a határozati javaslatot, s kellő lobbierőt biztosított neki, hogy ennél azért fontosabb kérdésekben - mondjuk, hogy kap-e állami megrendelést egy kaliforniai cég - másoknak szükségük van az ő szavazatára.

Pitiáner ügy, tulajdonképpen. De engem az is fel szokott háborítani, amikor - például a hazugságokon alapuló háborúival vagy éppen Guantanamóval  a háta mögött - az USA külügyminisztériuma jogot formál arra, hogy évente bizonyítványt osszon a világ államainak demokráciateljesítményükről.

A szabad sajtóról és a vállalkozás szabadságáról meg még annyit, hogy annak idején, a kereskedelmi tévék indulásakor többek között a jelenlegi amerikai alelnök, Joe Biden lobbizott azért, hogy a volt budapesti amerikai nagykövet, Marc Palmer (beceneve a rendszerváltás idején: prokonzul) által gründolt tévétársaság (Irisz tévé néven pályázott) is koncessziót kapjon. Nem nyert, pedig az övé volt a legjobb ajánlat, amit évekkel később egy (magyar) legfelső bírósági határozat is elismert; kitörölhették vele...

Merthogy Magyarországon tényleg korrupció van (volt is mindig), anyagi és politikai korrupció, csak sokkal primitívebb, pitiánerebb, mint a világ régi, nagy demokráciáiban. És ebből a  szempontból a leglényegesebb különbség, hogy mi kicsik vagyunk, ők meg nagyok.

Talpra magyar! (Jó, csak hülyéskedek.)

Szerző: rás  2009.12.09. 23:49 24 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/tr94929143

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Andris 2009.12.10. 08:48:31

Na igen. Ugyanakkor érdekes egybeesés, hogy ugyanez a Biden fogadta Bajnait, aki hamarost bejelentette, hogy még több katonát (+60%) küldünk Afganisztánba, hogy ezzel járuljunk hozzá azon amerikai törekvésekhez, hogy összekalapozzák NATO szövetségeseiktől a harcoló élőerőt az afganisztáni csapaterősítéshez. Ajánlom mindenkinek ezt a fotósorozatot: http://blogs.denverpost.com/captured/2009/09/10/ian-fisher-american-soldier/

thomas 2009.12.10. 13:47:59

Egyébként, mi mért nem osztunk bizonyítványokat? (Költői, tudom, kicsik vagyunk, de majd jön viktor, és megesszük őket reggelire, hehe.) (Utálom amerikát, innen balról. Aki nem jött volna rá, annak mondom: igen, elfogult vagyok. Az irányon tessék elgondolkozni, és tessék elhinni, hogy nem rokonom - bár nagyon passzol a nevünk - a thürmer.)

Ismeretlen_46946 2009.12.10. 15:12:50

Andris: kösz a fotókat! thomas: senki nem tehet arról, hogy ki nem a rokona. :) Én nem utálom Amerikát (május óta: sőt...), az amerikai nagyhatalmi arroganciát utálom. (Hiába, mi a szovjet nagyhatalmi arrogancia emlőin nevelkedtünk.)

Ismeretlen_32012 2009.12.10. 16:36:50

idefigyelj rás! ha mégegyszer okosabbat írsz, mint én, akkor bőykottállak :D

Ismeretlen_32012 2009.12.10. 16:37:20

boy

Ismeretlen_46946 2009.12.10. 17:29:11

thomas: én csak reszelgetem a körmöcskémet...

Ismeretlen_10155 2009.12.11. 12:58:37

miért, a szovjet nagyhatalom arroganciája olyan nagyon más volt?

Andris 2009.12.11. 13:17:09

"vegye figyelembe a jogrendet, bánjon egyenlően a külföldi befektetőkkel, és támogassa a szabad és független sajtót". mondja ki a határozat. Anélkül, hogy nagyon belemennénk, nézzük csak meg a nemzetközi cégeknek adott előnyöket, a magyar vállalkozásokkal szemben. Lehet, hogy rossz a fordítás vagy én értem félre,de ha támogatná (a kormány)a szabad és független sajtót, akkor az már nem lenne sem független, sem szabad.Nyilván ezek feltételeiről lehet szó, de mindegy is. A Kongresszus monnyon le. drc: igen, gondolkoztam, hogy ezt szóvá tegyem, de te megtetted.kösz :)

Ismeretlen_102949 2009.12.11. 16:19:22

drc: Bizony más:) A SZU nyíltan vállalta, hogy ott "proletárDIKTATÚRA" van, USA pedig a "szabadság hazája" pedig ott még a nudizmus is be van tiltva, és törvénybe van iktatva, hogy a fürdőruhának a női test hány százalékát kell eltakarnia. Azon kívül nem mindegy, hogy Tolsztoj, vagy Jerry Springer, de elkalandoztam, egyébként pedig bekaphatja a Szovjetunio is, illetve már felesleges is ilyet írni, mert, ahogy Krantz tábornok is mondta a Szökésben, halott, mint a latin.

Ismeretlen_111226 2009.12.11. 16:27:41

Szilágyi György klasszikusa: "...jól esik a sziklatúra, jó levegőt garantálja a proletár diktatúra" ugyanott: "gyere velem sziklát mászni - hálózsákban alszunk éjjel, s én dorombolok neked - mint egy macska szenved éjjel"

Ismeretlen_102949 2009.12.11. 16:34:54

:D Ezt még én is ismerem:) Az előző reagot egyébként leginkább úgy értettem, (csak, mert attól tartok nem fogalmaztam elég pontosan) hogy a szovjet nagyhatalmi arrogancia annyiban (volt) más, hogy a szovjetek az amcsikkal szemben legalább jogosan verték a mellüket.

Sv 2009.12.11. 22:13:56

Hm. Nekem csak nagyon felszines informacioim vannak a tortenesekrol, de nem az tortent, hogy valakik a fideszes es MSZP-s ORTT neveben egyszeruen megzsaroltak a Slagert meg a Danubiust, hogy ha nem adnak nagyon sok penzt, akkor nem lesz tobbet frekvencia? Es lon? Mert ez mondjuk sima utonallas, nehezen mentheto. Van egy baratom, egy nagyon nagy darab, de altalaban szelid fiu. (Ennyiben nem jo a parhuzam, belatom.) A metron egyszer belenyult a dzsekije zsebebe, es hogy, hogy nem, egy idegen kezet talalt ott. Hatrafeszitette a huvelykujjat, es eltorte. Az ujj gazdaja falfeher lett, de nem mert kiabalni. Nem ez tortent most egy kicsit? Hogy a szokasos ungarische haramiaskodas kozben rossz zsebbe sikerult nyulni?

Ismeretlen_46946 2009.12.14. 22:20:29

Kösz mindenkinek a kommenteket, elnézést a kései reagért, de négy napig nem voltam itthon.

Ismeretlen_10155 2009.12.15. 05:49:17

Clodius: megértem az ideológiai műfelháborodásod, de azt hiszem, hogy Magyarországról nézvést egyáltalán nem más a volt szovjet és a mostani amerikai nagyhatalmi arrogancia. [félre: ráadásul a példádban szereplő Tolsztoj a Szovjetunióban már pont nem élt. (Majakovszkij viszont pl. igen, de ha már itt tartunk, akkor Amerikából is érdemesebb Hemingway-t, Millert vagy E A Poe-t emlegetni.]

Ismeretlen_102949 2009.12.15. 19:05:50

drc: Az én felháborodásom mindig őszinte. Azt pedig kötve hiszem, hogy Miller pl., vagy Hemingway volt akkora hatással az amerikai társadalomra, mint az általad is említett, általam pedig igen nagyra tartott Majakovszkij a szovjetre. (Milliós tömeg gondolom nem volt egyikük temetésén, búcsúztatásán sem.) Hogy-hogy nem, az USÁ-ban anno mindeki ismerte Gábor Zsazsát, mialatt Bartóknak mondjuk még a létezéséről sem nagyon hallottak. Arra igyekszem rávilágítani, hogy az amerikai mindig is igénytelen "bulvárnép" volt, és mindez a mai napig nem nagyon változott, ezért számomra az ő nagyhatalmi arroganciájuk csak akkor nem teljesen gyomorforgató és megbocsátható, ha az valamiképpen képes ellensúlyozni az iszlám fundamentalizmust. És akkor már ezerszer inkább a szovjet nagyhatalmi arrogancia, minthogy egy olyan suttyó nép legyen a világ csendőre, és megmondóembere, amely fiai és lányai többsége nem tudja pl., hogy melyik kontinensen van Afganisztán, amely még mindig beveszi, hogy ő a "szabadság hazája," egy igen jelentős kisebbség pedig a Genezisre hivatkozva tiltaná be az evolúció oktatását.. Számomra tehát, - és remélem ezzel rajtam kívül is vannak így páran, - Magyarországról nézve sem ugyanaz a kettő.

Ismeretlen_46946 2009.12.15. 19:28:13

Clodius: én is jobban szeretem az oroszokat, mint az amerikaiakat, sőt a megboldogult Szovjetunióhoz is több közöm volt, mint a ma is életerős USÁ-hoz - de sosem a primitív magyhatalmi arroganciát szerettem bennük. Ezért hát védelmezni se tudom, és nem is akarom. Persze, Majakovszkijt én is szeretem, de például Sztálint már kevésbé (te Lenint is utálod), és ne feledjük: a Szovjetuniónak (1922-1990), a szovjet nagyhatalmi arroganciának volt némi köze ahhoz, hogy ma milyen pozíciói vannak nálunk, Európában és a világban a szocializmusnak-kommunizmusnak és általában a baloldalnak. (Utóbbiak újjászületéséhez pedig sokat segíthet az amerikai arrogancia.) És nem mellékesen: egy magát baloldalinak tartó ember tartózkodjon attól, hogy bármely népet en bloc "igénytelen bulvárnépnek", "suttyónak" minősítsen. (Szándékosan nem az USÁ-ban menedéket és érvényesülési lehetőséget kapó művészek és tudósok példájával és számával érvelek.)

Ismeretlen_102949 2009.12.15. 22:36:43

Sejtettem, hogy valami ilyesmit fogsz írni..:) A "kommunista eszme" válságát én viszont inkább varrnám az alapvetően helytelen ideológiai következtetések nyakába, (igen, már Leninnél félrement minden, leginkább ott és akkor, amikor a Vörös Hadsereg megindult a Mahnovscsina ellen) meg fognám arra, hogy a bolsevikok akarták meghatározi az egész munkásmozgalom további sorsát és irányát, csak azért, mert véletlenül összejött nekik a forradalom, és épp ezért azt hitték, hogy ők a forradalmi igazság letéteményesei. Ez még nem nagyhatalmi arrogancia, inkább szimpla önhittség és ostobaság.. Néha pedig azt hiszem muszáj általánosítani, mert elég körülményes lenne úgy fogalmazni, hogy az amerikaiak suttyók, kivéve persze Obama, Billie Joe Amstrong, Clint Eastwood, minden rokon, barát, ismerős, aki véletlenül ott él, plusz a Family Guy meg a South Park alkotói és oldalakon keresztül sorolni, hogy ki még nem..

Andris 2009.12.16. 10:10:01

Ebben én nem látok összefüggést. Attól, mert a texasi tahó nem tudja, hogy hol van Afganisztán, attól még az amerikai kormány célkitűzései lehetnek helyesek, (Mellesleg abban sem vagyok biztos, hogy a pétervári proli tudja, hogy hol van, kivéve, ha ott volt valamikor 78-88 között, mint megszálló.) Amúgy meg: ha a szabadságot fontos szempontnak tartjuk, szerintem Amerika még a legkorlátozottabb korszakaiban is sokkal jobb hely volt, mint a Szovjetúnió. Már csak azért is, mert ha a SZU-nak volt/van egy keleties despotikus jellege, ami a szabadság fogalmát enyhén szólva viszonylagossá teszi, persze ennek is megvannak az okai.

Ismeretlen_46946 2009.12.16. 10:48:09

Andris: Érdekes kérdés, hogy fontos szempontnak tartjuk-e a szabadságot. A válaszhoz azt is meg kéne határozni, mit értünk szabadságon, mit sorolunk ebbe a fogalomba/fogalomkörbe.

Andris 2009.12.16. 12:12:09

"amely még mindig beveszi, hogy ő a "szabadság hazája" Clodius írta, én meg úgy értelmeztem, mintha ha valami meghaladott fogalmat vagy mítoszt jelölne, mint a Télapó. Fontos hát. Én a szabadság fogalomkörébe sorolom mindazokat a dolgokat, amik a "lehetőséget" tartalmazzák. Lehetőséget arra, hogy az legyek, aki lenni szeretnék;lehetőséget arra, hogy kimondjam vagy leírjam azt, amit gondolok; hihessek abban, amiben akarok, és mindig legyen választási lehetőség.

Ismeretlen_46946 2009.12.16. 14:15:49

Andris: Mintha egy kicsit mégiscsak hinnél a Télapóban.

Andris 2009.12.16. 14:50:54

Naná, hogy hiszek. Még akkor is, ha nem láttam. :)

Ismeretlen_10155 2009.12.17. 11:02:46

Rás: ha a társadalmi igazság vagy igazságosság és a liberális demokrácia szabadsága között kell válasszak, akkor nem kétséges, hogy mit fogok választani. a társadalmi igazságosságot hirdető rendszerek ugyanis mindig maguk akarták megmondani, hogy milyen az egyetlen igazságos társadalom, liberális demokráciának meg ott vannak az USA nem egészen vonzó mintája mellett olyanok is, mint pl. a skandináv jóléti demokráciák, bizonyítva, hogy lehet azt is jól csinálni. nem feltétlenül gondolom ugyanis, hogy az igazságos társadalom vagyoni különbségek nélkül való, pláne nem, hogy osztályok vagy legalábbis társadalmi rétegek nélkül kell elképzelni.

Ismeretlen_46946 2009.12.17. 17:28:29

drc: Félek, hogy akaratlanul(?) is a lényeget érintetted: szabadság és társadalmi igazságosság összeegyeztethetőségét. Én ugyanis (ahogy Andris a Télapóban) makacsul hiszek abban, hogy Szabadság és Egyenlőség és Testvériség.
süti beállítások módosítása