Hajdani meglepő szovjetunióbeli élményeim közé tartozott, hogy milyen komolyan vették, mennyire személyes ünneppé tették március 8-át, a Nemzetközi Nőnapot. És ennek párját, a férfiak napját, február 23-át, amikor a kollégiumban, a főiskolán a lányok kedvesen köszöntötték a fiúkat virággal, csokival. (Este buli, annak minden velejárójával.) Ez hivatalosan a Szovjet Hadsereg Napja volt, annak emlékére, hogy a Szovjet-Oroszország védelmére alakult hadsereg 1918. február 23-án aratta első győzelmét a Pétervár felé előretörő császári német csapatok felett. (Ekkor még tartott az I. világháború!)

Mint most megtudtam, ez a nap továbbra is ünnep Oroszországban, csak egy kicsit átkeresztelték: a Haza védőinek napja. A tartalma azonban ugyanúgy kettős: ünneplik a hadsereget - igen, a Vörös Hadsereg II. világháborús győzelmét is! -, valamint úgy általában a férfiakat. Ezt a kettősséget tükrözi a mellékelt "üdvözlőlap". Orosz barátom révén rákerültem az otkritka.com orosz üdvözlőlapküldő site címlistájára, így aztán ebből a jeles alkalomból is ajánlották szolgálataikat. Mint kiderült, a Kívánatos tank c. flash a legkedveltebbek közé tartozik. Szövege (ha van türelmed kivárni, míg megjelenik): "Virtuális tánc az igazi férfinak! A valóságban is a tied lehet, kedves. Boldog ünnepet!"

Az én kedvencem egy dal, pontosabban egy video lett, a címe: Szgyelan ja v SzSzSzR, azaz Szovjet termék vagyok (Made in USSR). "A Szovjetunióban születtem, szovjet termék vagyok" - énekli büszkén Oleg Gazmanov - felsorolva a nagy ország tájait Ukrajnától Kazahsztánon át a Szahalin-szigetekig,  megemlékezik Rurikról, a Romanovokról, Leninről, Sztálinról, Puskinról, Jeszenyinről, Viszockijról, Gagarinról; a lerombolt és az új templomokról, a BAM (Bajkál-Amur vasútvonal) építkezéséről...

A teljes politikai korrektség jegyében egyébként lehet küldeni üdvözlőlapot az amerikai veteránok napjára is, vagy éppen - hphp, figyelem! - a könyvtárosok ünnepére.

Szerző: rás  2010.02.22. 21:20 4 komment

Címkék: szovjetunió

A bejegyzés trackback címe:

https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/tr14929169

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Andris 2010.02.24. 10:21:03

Remek dolog ez a férfiak napja, bár a muzsika nekem nem jött be olyan nagyon.

Ismeretlen_46946 2010.02.24. 13:12:31

Nem zenei élménynek szántam. (Az énekes se.)

Ismeretlen_111226 2010.02.24. 21:24:50

Hmm... Nem tudtam mi hiányzik a napomból :( Emlékezetes nap a mai, jégtörő Mátyás napja... Bocs, hogy idehoztam a rosszkedvemet!

Ismeretlen_46946 2010.02.24. 22:46:37

defalla: Hááát... ha ez se derített fel, akkor nem tudom, mi.
süti beállítások módosítása