Szentendre nekem vasárnap. Talán ha külföldi vendéggel jártam ott hétköznap, de lehet, hogy Szentendrétől lett vasárnap az összes alkalom, amikor ott jártam. Sokszor jártam ott - legutóbb múlt vasárnap. Sütött a nap - de Szentendrére valahogy mindig úgy emlékszem, hogy süt a nap (holott tudom, hogy volt, amikor zuhogott az eső).
Vagy 40-45 éve látogatom, a múzeumaiért, az utcácskáiért, a háztetőiért, a szerb ortodox templom kertjéért, amely télen, hótakaróban, amikor embert nem látni arra, legfeljebb varjút, akkor a legszebb. Meg persze vannak emlékeim: helyek - és emberek, akikkel azokat a helyeket láttam.
Lázár fejedelem szobra a templomkertben viszonylag új, nem tudom, kinek a műve, azt se, mikor állították fel, és annak is csak most néztem utána, ki ez a Lázár. Nos: ő volt a szerb csapatok fővezére, amikor 1389-ben a törökökkel vívott rigómezei (Koszovo polje!) csatában évszázadokra elveszett Szerbia függetlensége. A csata után Lázárt a törökök lefejezték. A holttestet a szerbek megszerezték és Pristinában, majd Ravanicában rejtegették. Az egykori uralkodó (az Ortodox Egyház szentjének) hamvait innen menekítették a Szerémségbe, majd 1690-ben Szentendrére. Az ereklyét (az örzésére emelt fatemplomból) a karlócai béke 1699-ben történt megkötése után szállították vissza a ravanicai kolostorba.
Az elmúlt évtizedben volt szerencsém egy pedagógusképző főiskolán történelmet tanítani. A harmad-negyedéves diákok többségét meglepetésként érte, hogy Szentendrének köze van a szerbséghez, illetve, hogy Magyarországon szerbek is élnek...
Ezen a másik képen a Vujicsics-kút látható a Vujicsics Tihamér téren. 
Nem tudom, hányan tudják a fiatalabbak közül, ki volt az 1975-ben repülőszerencsétlenségben, 46 évesen meghalt Vujicsics. Zeneszerző, zenetudós - és showman. Egyik emlékezetes népzenei paródiája hallható ezen a felvételen.
A térhez egyébként egy másik zenetudós neve is fűződik, itt áll Denijs Dille egykori lakóháza. A belga származású Bartók-kutató negyven évig élt Szentendrén. 90 évesen tért vissza hazájába, ahol 2005-ben, 101 éves korában halt meg.
*
Valaha nem volt ilyen bazári turistajellege a városnak, a "szuvenírboltok" sokáig idegesítettek, ma inkább röhögök rajtuk, nem engedem elrontani a magam Szentendréjét. Van persze sok szép bolt, galéria, régiségkereskedés. Utóbbiakból egy volt valamikor a 70-es évek közepétől: a Nosztalgia cukrászda mellett. Mindkettő egy vibráló egyéniségű üzletasszony tulajdona volt - már a szó is: "üzletasszony" maga volt az izgalom abban az időben, márpedig Ilona az volt.
Emlékszem arra is, kikkel voltam ott először; egyikük, Zs., most nyáron halt meg. Két héttel a halála előtt a Szentendrei-sziget túloldalán, Gödön találkoztunk utoljára. Gödről átnéztem a szigetre - de ez egy másik történet...
Volt velünk egy srác is, fiatal színész, G., ő vitt el egy - jobban mondva "a" - szentendrei antikváriumba; azt hiszem, már nincs meg, a Fő térről kellett fölmenni egy meredek utcán. Legalább egy órát töltöttünk a boltban; G. javasolt nekem ott egy könyvet, Böhm Vilmosnak az 1918-19-es forradalmakról szóló memoárját. Így hát Szentendréhez (és egy színészhez) kötődik számomra az a megismerés, hogy a forradalmaknak létezik egy szociáldemokrata története is...
*
S ha már nosztalgiázom: most vasárnap a Görög Kancsóban ebédeltünk (pompásan). Gyakran ettem ott, mert valaha a Görög Kancsó volt a szentendrei belváros egyetlen étterme (legalábbis így emlékszem). Távolabb, a hajóállomásnál volt még a Pannónia, egy hatvanas évekbeli buszpályaudvarra emlékeztető hely. S persze "mindig" volt a Görög utcai fagylaltos.
*
Ez itt Jurij Gagarin egy 1961. augusztus 22-i dedikálású fényképen, egy népművészeti cuccokat árusító szentendrei bolt kirakatában. Ez volt a világ első űrhajósa magyarországi látogatásának - diadalútjának - utolsó napja. Nem tudok róla, hogy járt volna Szentendrén, most, hogy próbáltam utánanézni, Budapest mellett elsősorban a szocialista iparvárosokat, Komlót, Salgótarjánt és az akkor még (néhány hónapig) Sztálinvárosnak hívott Dunaújvárost említik a beszámolók. Ja, és a sárbogárdi tsz-ben is volt.
És a látogatása tényleg diadalmenet volt. A Mártírok útján (ma Margit körút), ahol én is lestem, amint nyitott gépkocsiban integetve lassan végighajt, kétoldalt tömegek üdvözölték. Nagy szám volt akkor egy űrhajós! Tavaszi szünet lehetett, amikor 1961. április 12-én fellőtték, mert emlékszem, iskolás létemre otthon hallottam meg reggel a hírt a rádióban, és amikor bemondták azt is, hogy a Népszabadság különkiadásban számol be a nagy eseményről, lerohantam újságért. Már elkapkodták, mire leértem, de valaki, aki már kiolvasta, odaadta nekem. Megvan még valahol. (Ugyanannak a számnak valamelyik hátsó oldalán a Jeruzsálemben folyó Eichmann-perről volt tudósítás.)
*
Szentendrére persze elsősorban a múzeumok és galériák miatt megy az ember. Most például a Művészet Malomban (is) jártunk, ahol az 1964 óta Szentendrén élő, 70 éves Csíkszentmihályi Róbert életmű-kiállítása látható. Javaslom megnézni. Egyebek közt a humora nyűgözött le.
Séta - történetek 1. Aknamentesítés
Utolsó kommentek