Adva van egy önmagát nemzetinek deklaráló (hívő?) hatalom, amely napról napra veri szét a nemzet lényegéhez tartozó közös kultúrát, művelődést. Nem azért, mintha nemzetellenes, magyarellenes vagy kultúraellenes lenne. Nem. Azért, mert fogalma sincs a kultúráról, azt – a sztálinizmushoz hasonlóan – kizárólag a politika, a hatalom eszközének tekinti, és csak annyira tartja szükségesnek, amennyire az képes szolgálni a politikai célokat. Nem egyszerűen arról van szó, hogy a hatalommal szembenálló vagy ideológiailag „ellenséges”, „hibás” személyeket, műveket, intézményeket kell elhallgattatni vagy megfelelő intézkedésekkel „helyes útra” téríteni, hanem arról, hogy a kultúra mint olyan fölösleges, nem szempont.
Ennek legfrissebb példája a Természettudományi Múzeum, amelyet most feláldoznak a Ludovika újjáélesztésének oltárán. Minderről bővebben: „Mehetnek a múmiák, de hová?”
A Ludovika – amelyet egyébként még a Monarchia idején alapítottak – nyilván a Boross Pétertől Hende Csabáig nyúló, katonai (és csendőri) Horthy–korszak-nosztalgia egyik megtestesítője.
De ha már Horthy-korszak, ha már nacionalizmus, ezek nem hallottak Klebelsberg Kunóról? Amikor 1922 júniusában elfoglalta a kultuszminiszteri széket, a kultúrfölény programját meghirdetve ezt mondta: „A magyar hazát ma elsősorban nem a kard, hanem a kultúra tarthatja meg és teheti ismét naggyá”. S persze nem csak beszélt, tett is egyet s mást.
Egyet kell értsek a Népszabadság publicistájával (N. Kósa Judit): „A természettudományi, akárcsak a többi országos kulturális intézmény, épp azt a ’magyart’ és ’nemzetit’ testesíti meg, amit a hatalom kötőszóként is használ, de mibenlétéről láthatóan fogalma sincs.” (A kommentár itt.)
Utolsó kommentek