Részlet Bogár László közgazdásznak a Magyar Hírlapban megjelent írásából:

"A hivatalos adatok szerint a munkáért fizetett bér irreálisan alacsony ('irreál bér'), hiszen alig haladja meg a 33 évvel ezelőtti szintet, és a többség esetében a fiziológiailag szükséges minimum alatt van. Egy átlag munkavállaló ma több mint kétszer akkora teljesítményt nyújt, mint 1978-ban, a bérének reálértéke mégis ezen a 33 évvel ezelőtti szinten látszik beragadni. Másrészt viszont az is nyílt titok, hogy több százezer ember kényszerűségből minimálbéren van bejelentve, miközben a valóságos jövedelme ennél lényegesen több. Egyrészt nagyon sokan menekültek nyugdíjba a munka világából, jelentős részük rokkantnyugdíjjal vagy egyéb intézményesített korkedvezménnyel. Másrészt viszont, ha a munka világába való visszatérésüket ösztönözzük, fel kell tennünk azt a kérdést is, hogy ki és miből fogja megteremteni az ehhez szükséges munkahelyek százezreit. Felháborító, hogy egyes munkavállalói csoportokhoz tartozók túl korán mehetnek nyugdíjba, de arról nem beszélünk, hogy ezen munkavállalói csoportok tagjai 10-12 évvel rövidebb ideig élnek, mint átlagos társaik. Mint ahogy arról sem beszélünk, hogy a magyar férfiak mintegy hatvan százaléka meg sem éri a 62 éves nyugdíjkorhatárt.

Miközben 1971-ben a 35 és 55 év közötti magyar és osztrák férfiak halálozási arányszámai azonosak voltak, ma majdnem háromszor annyi középkorú magyar férfi hal meg minden évben, mint Ausztriában. És arról is hallgatunk, hogy az egészségben eltöltött életidőt tekintve Ukrajnával és Oroszországgal együtt a legrosszabbak között vagyunk Európában. És persze azon sem gondolkodunk el, hogy a legnyomorúságosabb helyzetben lévő, csaknem egymillió ember hogyan vált történelemből kilökött réslakó páriává, akinek nemcsak semmilyen munkavégzéshez szükséges képzettsége nincs, sőt lényegében analfabéta, hanem elemi szinten hiányzik belőle a fegyelemnek és normakövetésnek az a minimuma is, amely nélkül a lehető legprimitívebb fizikai munkavégzés sem képzelhető el. Mélyen hallgatunk hát arról, hogy a fegyelmezés milyen rendészeti formáival és hogyan gondoljuk őket mégis bekapcsolni a munka világába. És arról, hogy az így végeztetett munka hozadéka egészen bizonyosan kevesebb lesz, mint amennyibe e munkavégzés megszervezése kerül. Vagyis, hogy ez a munka nem „hoz, hanem visz”. Arról meg végképp nem szólhatunk, hogy a fegyelmezés nélkül viszont e hatalmas és gyorsan növő réteg a parazitizmus olyan fenyegető struktúráit hozza létre, amelyet már semmilyen rendészeti eszközzel nem lehet megfékezni.

Az ország egyik leggazdagabb embere a minap úgy fogalmazott, hogy 'a szegénység a legjobb ösztönző, és ez a feltétel nálunk is megteremthető'. Nos, a szegénységet már nem kell megteremteni, mert éppen belefulladni látszunk, és az elmúlt negyven év ennek az abszurd logikának az ellenkezőjét bizonyítja. A szegénység, sőt most már a balkáni nyomor tömegessé válása ugyanis éppen hogy tökéletesen megsemmisített minden motivációt ezekben a társadalmi csoportokban. És mintha inkább éppen a gazdagság volna a legjobb ösztönző. Ez ösztönözte például a szupernyerteseket arra, hogy cinikus gátlástalansággal fosszák ki a vesztes többséget. Ha a munka valóban felszabadít, akkor ez a 'felszabadítás' most leginkább ebből a végzetesen hazug zsákutcából való kitörés 'szabadságharca' volna."

Bogár László cikke itt olvasható.

*

Régóta foglalkoztat az a probléma, hogy szinte a rendszerváltás kezdete óta Magyarországon a szélsőjobboldalon jelennek meg legkövetkezetesebben a társadalmi értelemben baloldali gondolatok. (Párhuzamosan az ember- és kultúraellenes fasiszta fröcsögésekkel.) Ez először a MIÉP-es országgyűlési képviselővé vált (2008-ban elhunyt) Gidai Erzsébet vagy Kopátsy Sándor közgazdászok rendszerkritikai tevékenysége kapcsán merült fel bennem. Bogár Lászlónak nemcsak a szélsőjobboldali hecclappá züllesztett Magyar Hírlapban, hanem a kétségtelenül baloldali Egyenlítő című folyóiratban is jelennek (jelentek) meg írásai. Nagyon nem tudok mit kezdeni Bogár paranoiás globálisösszeesküvés-elméletével, de minden alkalommal elgondolkodtatnak a "roncstársadalomról" szóló elemzései. S újra meg újra visszajutok ahhoz az immár bő két évtizedes felismeréshez, hogy a szocialista-kommunista gondolatot diszkreditáló "szocializmus" zsákutcájával, csődjével, majd a globális kapitalizmushoz való illeszkedésünket fantáziátlanul menedzselő szocialista párttal nálunk - Magyarországon és általában Közép-Kelet-Európában - értelmét vesztette a baloldal-jobboldal politikai fogalompár.