„Aki arra spekulál, hogy a magyarokat tönkretegye, a magyar emberek kárára gazdagodjon, annak annyit mondunk: ez nem fog sikerülni senkinek, rossz lóra tesznek, akik Magyarország ellen akarnak tenni, mert a magyarokkal ma már nem érdemes tengelyt akasztani.”

„Várható, hogy nemzetközi szervezetek nemzetközi fórumokon megtámadnak bennünket, miként tették a bankadó és az úgynevezett multiadó esetében is. Erre azt tudom csak mondani, hogy kedvezőtlen ítéletek esetén megfelelő válaszintézkedésekkel fogunk reagálni.”

Igen, így beszél egy öntudatos magyar hazafi. Vagy egy küldetéstudattal megvert paranoiás, aki nem ismeri a térképet, a gazdasági tényeket, és valószínűleg már a tükörben se veszi észre, hogy hány centi.

Többször leírtam már a blogban, hogy nagyon nem vagyok híve a mai,– a „szuverén” államok többségénél nagyobb erejű – nemzetközi vagy inkább nemzetek feletti pénzügyi-gazdasági monopóliumok által uralt, globális gazdasági-politikai világrendnek, melyben Magyarország kiszolgáltatott helyzetben van a félperiférián (l. Immanuel Wallerstein). Ez azonban nem „szeretem-nem szeretem” kérdés, hanem tény. Megkerülhetetlen tény. Tény az is, hogy az Európai Unió ennek a gazdasági-politikai világrendszernek számunkra legfontosabb szervezete. Számos szép ábránd, illúzió is fűződött ahhoz a vágyunkhoz, hogy tagjai lehessünk az EU-nak (én magam még mindig talán a legfontosabb biztosítéknak látom arra, hogy nem süllyedhetünk egy közép-ázsiai diktatúra szintjére), de az ábrándoknál fontosabb volt a kényszer: ha kimaradunk, akkor félperiféria helyett a periférián lesz a helyünk – vagyis esélyünk se lesz arra, hogy befolyásoljuk a sorsunkat meghatározó nemzetközi folyamatokat, döntéseket.

(Magyarország lényegében az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlása és Trianon óta gazdaságilag kényszerűen nyitott ország. Ezt ismerte fel annak idején Bethlen István is, maximálisan alkalmazkodva ehhez a kényszerhez: nem szállt szembe vele hazafias szólamokkal, hanem azt kereste, hogy ebben a helyzetben mit lehet tenni, hogyan lehet újjáépíteni a magyar gazdaságot.)

A rendszerváltást követő két évtizedben megszűnt az önálló magyar gazdaság – lényegében az önálló Magyarország. (Igen, tudom, az előző négy évtizedben se volt önálló – de részint máshogy nem volt önálló, részint az most már érdektelen.) A kohászattól az élelmiszeriparon át a kereskedelemig egész gazdasági ágazatok szűntek meg, vagy kerültek meghatározó külföldi tulajdonba. Ma a magyar export kb. 80 százalékát az – itt lényegében kihelyezett, összeszerelő típusú bérmunkát végző – külföldi tulajdonú nagyvállalatok adják. A bankrendszer, a kereskedelem, az infrastruktúra túlnyomórészt külföldi tulajdonban.

„Kérem, nézzünk szét a világban. Bármerre fordítjuk a fejünket, azt látjuk, hogy gyakran a járt utat elhagyva keresik a nemzetek az új helyüket az új időkben… Mindenki megpróbálja a maga legjobb útját járni, és nem mások hamis tanácsait követni… a nemzetközi intézmények súlya rohamosan csökkenni kezdett, és ezzel párhuzamosan a nemzetek jelentősége növekszik. A történelem most azt a lehetőséget kínálja, hogy erős nemzetet építsünk, hogy megépítsük a XXI. századi magyar nemzetet.”

Miről beszél, hol él ez az ember? „…kedvezőtlen ítéletek esetén megfelelő válaszintézkedésekkel fogunk reagálni…” Persze.

„Kedvezőtlen ítélet” lehet például, hogy az Európai Bizottság, majd az Unió és a tagállamok vitájában döntő Európai Bíróság elmeszeli a „Nemzeti Ügyek Kormányának” és a szuverén, magyar, nemzeti országgyűlésnek a határozatait. A Vezér erre – nemzeti hagyományaink jegyében – közli, hogy eb ura fakó, meg hogy Ugocsa non coronat. Mire Brüsszelben megvonják a vállukat, és azt mondják, ha nem hát nem, és megvonják az évek óta egyetlen magyarországi beruházási forrást jelentő uniós támogatásokat.

Meg lehet gyorsítani a minket „sanyargató”, „harácsoló” – és valóban csak a maguk hasznát néző, hiszen nem jótékonysági intézményekről van szó – külföldi bankok távozását. „Megvizsgáltuk, vajon a külföldi bankok nem vonják-e ki forrásaikat, nem csökkentik-e magyarországi hitelezéseiket a lépés miatt. Azt találtuk, hogy a mostani döntéstől függetlenül a bankok folyamatosan csökkentik magyarországi hitelezéseiket, folyamatosan vonják ki profitjukat és forrásaikat Magyarországról óriási összegekben, sőt úgy tűnik, egyes bankoknál a vezetők jutalmazásának egyik feltétele a magyarországi hitelezés csökkentése.” Viszont: „az OTP mögött ott a magyar állam”. Most tekintsünk el attól az „apróságtól”, amit mindenki tud, akinek már volt/van ügye az OTP-vel, hogy tudniillik valóban kevésbé „sanyargat”-e. Az a cél, hogy megint egyetlen bank legyen az országban – történetesen Orbán Viktor haverjáé? És az vajon honnan szerzi majd a hitelezéshez szükséges tőkét, hiszen a bank létjogosultságát – mint azt Széchenyi óta nálunk is tudni lehet – elsősorban a hiteltevékenység adja.

A „gazdasági szabadságharc” új szakaszát jelentő, tegnapi, „országmentő” Orbán-beszédnek voltak persze más furcsa elemei is. Még kettő közülük.

Az első szimpla hazugság vagy legalábbis csúsztatás: „Javaslom, hogy októberben és novemberben fizessük vissza az Európai Unió és az IMF felé fennálló lejáró tartozásunkat, úgy, hogy közben ennek fedezésére ne vegyünk fel újabb hitelt.” Már felvették: tavasszal a nagyszabású nyugat-európai és amerikai államkötvény-kibocsátással.

A másik öntelt, pofátlan – akarom mondani: hazafias, nemzetmentő – szerződésszegés: „amíg fideszes–kereszténydemokrata többség van ebben a Házban, amíg a Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt adja Magyarország kormányát, külföldiek itt földet nem fognak vásárolni.” Tekintsünk el attól, hogy közgazdászok szerint a magyar mezőgazdaság versenyképtelenségének legfőbb okai a földtulajdon és földhasználat szétválása, a földforgalom mesterséges korlátozása, az ebből adódó alacsony földár, s persze a tőkehiány; valamint attól a közismert ténytől is, hogy a fél Dunántúl ma már osztrák és német tulajdonban van. De az EU-s csatlakozással Magyarország vállalta, hogy – átmeneti idő után – e téren is szabaddá teszi a tőke áramlását.

Van persze minderre egy egészen más magyarázat is, magától Orbán Viktortól: „Ne figyeljenek arra, hogy mit beszélek…”

Az idézetek forrása (az utolsó kivételével): orbanviktor.hu