Lgt: <iframe width="420" height="315" src="https://www.youtube.com/embed/YClNf2TrTuw" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>

(Nekem is majdnem ilyen lemezjátszóm van, csak Panasonic, és az LGT-lemez is ilyen vinylen van meg.)

Nyisd ki a szemed, és csukd be a szád,

mert állcsúcson vág a homokzsák.

Az érveidre is kesztyűt húzz,

kinyújtanak, ha mellé nyúlsz.

Itt jobb, ha ütsz, mint ha rosszat szólsz,

kemény légy, mint a Rolling Stones.

Kicsi fej jobb ide, mint a nagy,

a fej csak a célpont, az ököl az agy.



Mert ilyen a boksz!

Mert ilyen a, ilyen a boksz!



És titkold el, mikor neked is fáj,

és főleg ne sokat filozofálj.

Ha sohasem jön be a bal csapott,

sohasem vesz meg egy jobb csapat. (ha ha ha ha)

Ha kiállsz, a kínokat állnod kell,

oda az álmod, ha lefekszel.

Csak akkor nem baj, ha elalszol,

ha már a gong helyett harang szól.



Ilyen a boksz!

Mert ilyen a, ilyen a boksz!

Ilyen a boksz!

Mert ilyen a, ilyen a boksz!



-Nem mondták el neked, s nem tudja gyermeked,

mit jelent: aki könnyel Földre szült,

csókokkal vár, ringbe is küld.-



Rá se ránts, ha a tömeg zúg,

A fontos ember az, aki súg.

És könnyen nyersz, ha megbecsül,

aki az asztal mögött ül.

Mindegy, a ringbe kivel szállsz,

ha ő kapja, amit másnak szánsz.

Végül, a fejedet nem ütik szét,

pontozónak is mehetsz még.



Mert ilyen a, ilyen a boksz!

Mert ilyen a, ilyen a boksz!

Mert ilyen a boksz!

Mert ilyen a, ilyen a boksz!



-Szeretet vezesse életedet, ugye szép, de szép volt.

Ugye szeretnél győzni itt, és szeretnéd azt, hogy szeressenek?

Szép a szeretet, hát úgy szeress, mint én. Csak érzéssel tömd ki a kesztyűdet!

Gyerünk, boksz!-



Mindent tudok, hisz hallottad,

rajta barátom, védd magad!

Kemény dolog, ami vár itt rád,

én ebből alapítok iskolát.

Nana, nana, nana mit csinálsz?

Ha félsz, okosabb, ha odébb állsz!

Nyisd ki a szemed, és csukd be a szád,

nézd repül, repül a homokzsák! (ha ha)



Ilyen a boksz!

Ilyen a, ilyen a boksz!

Ilyen a boksz!

Mert ilyen a, ilyen a boksz!

Ilyen a boksz!

Mert ilyen a, ilyen a boksz!

Ilyen a boksz!

Ilyen a, ilyen a boksz!

(Szöveg: Sztevanovity Dusán)

*

Az én nemzedékemnek ha boksz, akkor persze Papp Laci. (Meg Mohamed Ali – akiről tudom, hogy alapvetően Cassius Clay – meg Teofilo Stevenson…)

<iframe width="420" height="315" src="https://www.youtube.com/embed/i89p8sLE10o" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>

*

És még valakire emlékszem: a zseniális Orbán Lászlóra, az 1972-es, müncheni olimpia könnyűsúlyú ezüstérmesére (akitől általános – magyar – vélemény szerint a pontozók lopták el az aranyat). Fantasztikusan védekezett, csodálatos lábmunkája volt, leeresztett karokkal táncolt a ringben, csalogatva az ellenfelet; csak, sajnos, az ütései nem voltak elég erősek. (Két és fél éve halt meg, 59 évesen.)

*

A mexikóit először képregényben olvastam; mint most utánanéztem, 1959-ben a Magyar Ifjúságban jelent meg, az egyik leghíresebb magyar képregényrajzoló, Sebők Imre munkája volt. Jack London kisregényének főhőse Felipe Rivera, aki a forradalomhoz, a fegyvervásárláshoz szükséges 5000 dollárért vív gyilkos, húszmenetes bokszmeccset.

Jack London: A mexikói (Ford. Vajda Miklós) http://www.mek.iif.hu/porta/szint/human/szepirod/kulfoldi/london/mexikoi.hu

 „Nem is küzdelem volt ez. Kivégzés, mészárlás inkább. Tapasztalatlanabb,

profi bokszoláshoz nem szokott közönség már az első menetben agyonizgulta

volna magát. Az már igaz, hogy Danny megmutatta, mit tud; ragyogó

teljesítményt nyújtott. A közönség bizonyossága, izgalma és elfogultsága

akkora volt, szinte észre se vette, hogy a mexikói még mindig állja a

sarat. Megfeledkezett Riveráról, nem is igen látta. Igaz, a fiút teljesen

elborította Danny gyilkos támadása. Így telt el egy, azután még egy perc. S

ekkor, egy szétválasztás alkalmával, a közönség észrevette Riverát. Az ajka

felrepedt, az orra vérzett. Mikor megfordult, és fogásba menekült, látták,

hogy a hátán vastag csíkokban szivárog le a vér, mert a kötélkorlát

feldörzsölte. Azt azonban a közönség nem figyelte meg, hogy Rivera melle

nem zihál, s a szeme hideg fénnyel ég, mint egyébkor. Már sok becsvágyó

bajnokjelölt végigpróbálta rajta ezt a fergeteges rohamot az edzések

kegyetlen kavargásában. A féldolláros jutalmaktól heti tizenöt dolláros

fizetésig vitte így fel, s megtanulta, hogyan kell ezt állni -- kemény

iskola volt, de őt keményen iskolázták.

  S ekkor meghökkentő dolog történt. Az ütések káprázatos forgataga egy

csapásra megszűnt. Rivera magában állt. Danny, az isteni Danny a hátán

feküdt. Teste meg-megrándult, amint az öntudat lassanként visszatért belé.

Nem botladozva csuklott össze, nem is zuhant el egész hosszában, mint a

tuskó. Rivera villámgyors jobbhorga a halál váratlanságával terítette le.

A játékvezető fél kézzel visszalökte Riverát, és ott állt az elesett

gladiátor felett, számlálva a másodperceket. Máskor a közönség nagy

üdvrivalgással fogadta az ilyen sikerült ütést. Most nem így volt. Nagyon

váratlanul jött az egész. Néma csendben leste a másodperceket a közönség,

s ebben a némaságban Roberts hangja vált hallhatóvá:

  -- Megmondtam, hogy kétkezes öklöző!

  Az ötödik másodpercben Danny arcára fordult, s mikor a bíró kimondta a

hetet, térdre emelkedve pihent, készen arra, hogy kilencnél talpra álljon,

még mielőtt elhangzanék a tíz is. Ha a térde még tíznél is érinti a földet,

legyőzöttnek számít, mintha kiütötték volna. Amelyik pillanatban a térde

elhagyja a földet, a küzdelem ismét megkezdődik, s ettől fogva Riverának

joga van támadni, s újra leküldeni őt a földre. Rivera nem játszott.

Mihelyt Danny térde elválik a szőnyegtől, újra ütni fog. Körözött Danny

körül, de a bíró is közöttük járkált, és nem hagyta, hogy hozzáférjen.

Rivera észrevette azt is, hogy nagyon lassan számlálta a másodperceket.

Minden gringó ellene volt, még a bíró is…”

A mexikóit 1952-ben Amerikában (The Fighter címmel), 1955-ben a Szovjetunióban megfilmesítették; utóbbi főszereplői Oleg Sztrizsenov és Tatyjána Szamojlova volt – sapienti sat –; lehet találgatni, hogy én melyiket láttam.

Az első Jack London-regény, amit gyerekkoromban olvastam – s talán az első élmény a „felnőtt” irodalomból – Az éneklő kutya volt, az Olcsó Könyvtár sorozat sárga papírfedelű, 3 forintos darabja.

*

Rég olvastam, nem jutott eszembe a Jack London-kisregény címe, utána kellett néznem a Világirodalmi lexikonban, ahol lenyűgözött Kászonyi Ágnes szócikke; rövid részlet belőle:

London, Jack (írói név) 1876-1916

„Anyja Flora Welman spiritiszta zenetanárnő, tekintélyes és jómódú polgárcsaládból származott, de összekerült W. H. Chaney vándorügyvéd, újságíró, asztrológussal, tőle származott John Chaney – Jack London… J. L. négy gyermekkori élményt érdemesített arra, hogy többször beszéljen róluk: a spiritizmust, az alkoholt, az éhezést és a könyvek élményét. Az alkoholé maradandónak bizonyult, elkísérte élete végéig… Korán kezdett dolgozni. Iskola előtt, hajnalban újságot hordott szét, majd a középiskolát elvégezve beállt konzervgyári munkásnak. De hamarosan otthagyta ezt az elfoglaltságot, és 15-től 18 éves koráig magán-osztrigatelepeket fosztogatott. Ezután beállt a halászati őrséghez, majd fókavadász hajón lett matróz, eljutott Koreáig, Japánig. Hazatérve szövőgyári munkásként helyezkedett el, majd az oklahomai erőműnél lett fűtő, abban a reményben, hogy innen indulva továbbtanulhat elektromérnöknek. Naponta halálos fáradtan támolygott haza, nemsokára ezt a munkát is abbahagyta. 1893-ban megnyert egy újságpályázatot Tájfun Japán partjainál c. leírásával. [Sikertelen szépirodalmi kísérletek] Munkát nem kapott, a munkanélküliek száma napról napra növekedett, és ez az éhező sereg elindult Washingtonba, hogy közmunkát kérjen a kongresszustól. Vonatot rekviráltak, csónakot csináltak, élelmet zsaroltak, úgy mentek hadirendben a munkanélküliek és a vagányok Washington felé. Ügyességével, bátorságával kitűnt társai közül, ’Matróz Jack’-et csavargófejedelemként emlegették. ’Láttam magam, amint végigdübörgöm az egész életet, mint Nietzsche egyik szőke vadállata… és puszta felsőbbrendűségemmel és erőmmel győzök’ – írta erről a korszakáról…”

*

Hofi Géza: Második menet

<iframe width=”420” height=”315” src=”https://www.youtube.com/embed/7uAxSaDlgXw” frameborder=”0” allowfullscreen></iframe>

*

Moldova György: Verebes, a túl művelt bokszoló (in: Ferencvárosi koktél, Magvető, 1974 – részlet)

„Bokszkesztyűk, medicinlabdák és súlyzók mellett ökölvívó szakosztályunk leltárában sokáig szerepelt egy általános iskolai számológép is. Ez a tárgy félnehézsúlyú bajnokunk, Verebes Lajos felszereléséhez tartozott, valahányszor félelmetes jobb egyenesével padlóra küldte ellenfelét, a számológép golyóinak tologatásával követte, hogy a vezetőbíró mikor jut el tízig. Én, aki a szorítósegédje voltam, gyakran hallottam elégedetlen mormogását: „Hogyhogy nincs még tíz? Már nyolc is van!”
Engem rendkívül bántott Verebes műveletlensége, mikor a csempészkopácsi „Hirig Ferdinánd” Emlékversenyen egy szobába kerültünk, felhasználtam az alkalmat, és megpróbáltam a lelkére beszélni:
– Nézd, Lajos, senki sem kíván tőled olyan lehetetlen dolgokat, mint hogy megtanuld az írott nagybetűket, vagy azt, hogy egy év hány hónapból áll, de legalább a kis egyszeregyet be kellene vágnod. Gondolj arra, hogy mégiscsak főosztályvezető vagy a Számviteli Bankban…”

*

A fenti szöveg tulajdonképpen véletlenül került ide, rég olvastam, és emlékeimben összecsúszott egy másik zseniális Moldova-sportabszurddal, ugyanebből a kötetből, amely egy érzékeny lelkű futballkapusról szól. Úgy rémlett, a bokszoló volt túlérzékeny. És onnan jutott eszembe, hogy valaki mesélt egy érdekes történetet. Egy srácról, aki nagyon tehetséges „bunyós” volt: technikás is, erős is. Csak éppen – edzője őrületére – a döntő pillanatokban megszánta az ellenfeleket, képtelen volt tiszta erőből megütni a már megroggyant másik fiút. Hiszen 14 évesen megfogadta, hogy jó lesz… Abbahagyta.

*