… és talán a normalitás lehetetlenségéről.
(Most mindenki Nyírőzik/Nyirőzik* – Prohászkázik – zsidózik/antiszemitázik, beállok én is a sorba.)
Mindenekelőtt szögezzünk le néhány dolgot. (Már nem tudom, ki mondta, de mélyen egyetértek:) Auschwitz után minden antiszemita potenciális gyilkos.
Továbbá: a holokauszt nem (csak) zsidó, hanem magyar tragédia; nemcsak azért, mert magukat magyarnak tartó/valló/hívő százezrek estek áldozatául, hanem főleg azért, ahogy a magyar állam, annak szervei – kormány, közigazgatás, csendőrség, MÁV – közreműködött félmillió magyar állampolgár elpusztításában, s ahogy más magyar állampolgárok tömegei rávetették magukat a deportáltak hátrahagyott ingóságaira. Igen, voltak, akik üldözötteket mentettek, de ezek egyéni hőstettek, emberi, állampolgári cselekedetek voltak – ezzel szemben áll az, amit a Magyar Állam tett. (Az a magyar állam, Horthy Miklóssal az élén, amely ma ún. Alaptörvényben megerősített példaképe az Orbán-rezsimnek.)
Továbbá: 1944-ből – a végkifejlet, az „eredmény” felől visszatekintve – egymásba kapcsolódnak, szigorú logikai láncot alkotnak félévszázad fejleményei – a politikai antiszemitizmus megjelenése (a „térfoglalás” fogalmát bevezető Istóczy Győző), az 1918-19-es forradalmakat követő pogromok, az 1920-as numerus clausus, a népi írók antikapitalizmusban gyökerező antiszemitizmusa Szabó Dezsőtől (1919, Az elsodort falu) Németh Lászlóig (1943-as[!] balatonszárszói előadásában a kését köszörülő, bosszúszomjas Shylockról) , az 1938-tól egymást követő zsidótörvények, majd 1944 tavaszán a gettósítás és a deportálás.
Kezdetben volt a szó…
És a szónokok között Prohászka Ottokár, a 20. századi magyar katolicizmus valószínűleg legnagyobb alakja, a szociális gondolat, a keresztényszocializmus apostola, a hit és a természettudomány összeegyeztetésének kísérletéért vatikáni indexre tett teológus, aki rövid politikusi pályáját azzal a keserű tapasztalattal zárta le 1921-ben, hogy ez „keresztény kurzus” kereszténység és keresztények nélkül. Prohászka Ottokár, aki mélyen és nagyhatásúan antiszemita, az akkori kormánypárt elnökeként a numerus clausus egyik szorgalmazója volt. Prohászka Ottokár 1927-ben meghalt**. Számon lehet-e kérni rajta a 17 évvel később Auschwitzba deportáltakat? Nehéz kérdés. A válasz – egyfajta válasz – megfogalmazható az előző bekezdésben vázolt logika alapján. És másfajta válasz fogalmazható meg, ha tudjuk, hogy a zsidókérdés a holokauszt előtt legitim vitatéma, probléma – úgy értem, politikai vita – általánosan elfogadott – a magyarországi zsidók által is elfogadott és folytatott – vita tárgya volt; bizonyság erre például a Huszadik Század c. folyóirat nevezetes körkérdése 1917 májusában (lásd itt): „Van-e Magyarországon zsidókérdés, és ha igen, miben látja annak lényegét? Mik az okai a magyarországi zsidókérdésnek? A magyar társadalom minő jelenségei, a magyarországi zsidók, illetőleg nem zsidók minő társadalmi viszonyai, intézményei, tulajdonságai, szokásai azok, melyek szerepet játszanak a zsidókérdés előidézésében? Miben látja Ön a magyarországi zsidókérdés megoldását…?” … Izgalmas, tanulságos olvasmány. De ma már tudjuk, hogy 1944 generációkra véget vetett a normális, indulatmentes párbeszéd – néha maga a beszéd – lehetőségének.
1947-ben szociáldemokrata fiatalok, Faludy György költő vezetésével ledöntötték Prohászkának 1934-ben a Károlyi-palota kertjében felállított szobrát. Állítólag az emigrációból hazatérő Károlyi Mihály kívánságára. (Mellékesen: 1914-ben Prohászka eskette össze Károlyit és Andrássy Katinkát.) Aztán évtizedekre Prohászka is, Károlyi is, Faludy is eltűnt a hivatalos magyar történelemből és kultúrából. 1984-ben Székesfehérvárott a Prohászka-emléktemplom előtt állították fel újra a püspök szobrát. Vagyis 28 éve van Prohászka-szobor Magyarországon. Miért kelt most mégis indulatokat az újabb, budapesti szoborállítás terve? Azért, mert akik szobrot akarnak állítani, azokat csak Prohászka antiszemitizmusa, mondhatni „Prohászka, az antiszemita” érdekli. Nem a földosztó, a szociális igazságtalanságok ellen, az egyház modernizálásáért fellépő püspök, hanem a zsidókat a társadalomban, a gazdaságban, a kultúrában háttérbe szorítani akaró antiszemita.
Ajánlott irodalom:
Bibó István: Zsidókérdés Magyarországon 1944 után (1948)
Gyurgyák János: A zsidókérdés Magyarországon (2001)
*
Most egyébként Nyírő Józsefet olvasok – először. Szerdán könyvcsere akció volt a MOM Kulturális Központnál, és ott találtam az Isten igájában c. regényt, az Erdélyi Szépmíves Céh 1934-es kiadásában. Még az elején tartok: megrendítően szép. Akkor is, ha a hülye Nyírő később nyilas lett, ezért emigrálnia kellett, ezért a „kommunista időkben” nem adták ki – és most ezért fontos, ezért kerül be a Nemzeti Alaptantervbe (meg a magyar országgyűlés elnökének politikai turistaprogramjába)
*
*Az írásmódról lásd a Székelyhon.ro-n megjelent írást (meg a múlt heti És-t):
** Prohászkáról lásd pl. Gergely Jenő: Prohászka Ottokár (Gondolat, 1994) vagy Rubicon 1999/8. sz., Katus László írása
Utolsó kommentek