"Ma már senki sem hiszi, hogy az értelem felülkerekedik az értelmetlen megszorítási politikán, s azt sem, hogy erkölcsi megfontolások elejét vennék a pénzt a hatalommal házasító különféle botrányoknak. Ma a változás ígérete és lehetősége csak az érdekek közvetlen ütköztetésétől, a nyílt konfrontációtól várható."
Részletek a Le Monde Diplomatique magyar kiadásában megjelent cikkből:
"[H]árom, többé-kevésbé egyetemes tendencia azonosítható: nevezetesen a társadalmi egyenlőtlenségek mértéktelen megnövekedése, a politikai demokrácia leépülése, valamint a nemzeti szuverenitás sorvadása."
"Minden ember szabadnak és jogokban egyenlőnek születik és marad; a társadalmi különbségek csakis a közösség szempontjából való hasznosságon alapulnak. Az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozatának idézett első cikkelyét köztudottan sohasem tartották be következetesen. A társadalmi különbségeket sohasem a közösség szempontjából való hasznosság motiválta, hanem az a hely, ahová szerencsénkre vagy balszerencsénkre születtünk, a szülők anyagi körülményei, az oktatáshoz és az egészségügyhöz való hozzáférés stb.
Csakhogy ezeknek a különbségeknek a súlyát elviselhetőbbé tette az a vélekedés, hogy a társadalmi mobilitás ellensúlyozhatja a születési egyenlőtlenségeket... Francis Fukuyama, a konzervatív gondolkodó arra hívja fel a figyelmet, hogy 'az amerikai politikai kultúrában az egyenlőtlenség önmagában sohasem jelentett komoly problémát. A társadalom inkább az esélyegyenlőségre, mint a kialakult valós egyenlőtlenségekre helyezi a hangsúlyt. A rendszer azonban csak addig minősül legitimnek, amíg az emberek továbbra is elhiszik: kemény munkával nekik és gyerekeiknek is jó esélyük van az érvényesülésre, továbbá ha okkal gondolják: a gazdagok a játékszabályok betartásával gyarapodtak. Ez a csillapító, sőt, andalító evilági hit világszerte eltűnőben van. Francois Hollande fél évvel köztársasági elnökké választása előtt, amikor arról faggatták, hogy milyen eszközökkel kívánja megvalósítani az általa óhajtott morális talpraállást, a francia álomra utalt. 'Ez az álom azt a köztársasági narratívát idézi fel, amely a háborúk, a válságok és a megosztottság ellenére lehetővé tette számunkra, hogy előre haladjunk. A legutóbbi évekig abban a meggyőződésben éltünk, hogy gyermekeink jobban fognak élni, mint mi. Ez az ábránd szertefoszlott.' Ma a deklasszálódástól való félelem lép a társadalmi mobilitás mítoszának a helyébe...
Amikor 'a nyertes mindent visz', az éles jövedelmi különbségek gyakran teljesen beteg társadalom kialakulását okozzák. A Walton család, a Walmart óriáshipermarket hálózat tulajdonosának vagyona harminc évvel ezelőtt az amerikai átlagos vagyon 61 992-szeresét tette ki... [M]anapság a család vagyona már az átlagos vagyon 1 157 827-szeresére rúg. Ma a Waltonok vagyona egyenlő a legszegényebb 48 800 000 családéval... [Olaszországban] az ország tíz legtekintélyesebb vagyona annyit tesz ki, mint a legszegényebb hárommillió lakos összvagyona. Az indiai milliárdosok, akik 2003-ban a nemzeti vagyon 1,8 százalékát birtokolták, öt évvel később már annak huszonkét százalékára tették rá a kezüket... [A] több mint egymilliárd lelket számláló országban egy hatvanegy főből álló csoport birtokolja a nemzeti vagyon huszonkét százalékát."
"Abban a globalizált gazdaságban, amelyben 'a nyertes mindent visz', amikor is az országos szakszervezetek szétesőben vannak, s a legnagyobb jövedelmekre a legalacsonyabb adókat vetik ki, az egyenlőtlenség gépezete átformálja az egész földkerekséget. Az a hatvanháromezer ember (közülük tizennyolcezer ázsiai, tizenhétezer amerikai és tizennégyezer európai), akinek a vagyona meghaladja a százmillió dollárt, összesen 39 900 milliárd dollárt birtokol. A gazdagok megadóztatásának jelentősége tehát messze nem szimbolikus volna csupán."
"[A]z Egyesült Államokban és Európában az utóbbi harminc évben az ideológiai táncrendet vezénylő ultraliberálisokat a közgazdász James Buchanan nevéhez fűződő 'közösségi döntések elmélete' ihleti. Ez az iskola, amely alapvetően bizalmatlan a demokrácia iránt, amit a többség zsarnokságának tekint, abból a feltételezésből indul ki, hogy a politikai vezetők – klientúrájuk legnagyobb megelégedésére és újraválasztásuk bebiztosítása érdekében – hajlanak a közérdek feláldozására, amelyet a valóságban a vállalatvezetők képviselnek. Ezért a legszigorúbban korlátozni kell az ilyen felelőtlen politikusok önálló mozgásterét. Ez a szerepe a jelenleg e szemléletből táplálkozó európai uniós korlátozó mechanizmusoknak (a központi bankok önállósága, az államháztartási hiány korlátozása a GDP három százalékában, a stabilitási paktum),.. [A] kormányok mostani gazdasági és társadalmi reformjai alapvetően megfelelnek a pénzügyi körök és a pénzpiacok igényeinek...
A tőke – mint vagyon, illetve mint biztos járadék forrása – működésének megszilárdítása érdekében hozott intézkedéseknél a kormányok mindig előszeretettel hivatkoztak 'külső választóik' (a trojka, a hitelminősítő intézetek, a pénzpiacok) által gyakorolt ellenállhatatlan nyomásra. Ráadásul amint véget érnek az országos választások, Brüsszel, az Európai Központi Bank, valamint az IMF azonnal elküldi saját követeléseit, illetve megvalósításuk menetrendjét az új vezetőknek, akik így egy sor választási ígéretüket egyszerűen meg fogják tagadni...Az új kormányoknak mindenütt szembe kell nézniük azzal, hogy kénytelenek az eurózóna szabta intézményi keretek között cselekedni, be kell tartaniuk az Európai Bizottság által kijelölt makrogazdasági irányelveket... [A] jobb- vagy baloldali politika kicsit más arányokban, de ugyanazokat az elemeket adagolja."
Utolsó kommentek