Azt hiszem, kb. a 440. oldalon sikerült "elkapnom" a regényt. Állandó feszültséget, intellektuális izgalmat jelent egyrészt az időjáték, az, hogy Thomas Mann 1943-44-ben a majdan bekövetkező német világháborús vereség biztos tudatában bonyolítja - és kommentálja! - a (most éppen) az első világháborút követő felbomlás időszakában zajló cselekményt, én pedig most, egy sok tekintetben azokra az évtizedekre emlékeztető korban és szellemi, mentális környezetben olvasom. Ugyanilyen feszültséget teremt a kultúra és benne a művészet különböző ágainak egymásra vetítése: a zene - méghozzá a preklasszikus, sőt, az ősi, "barbár" korszakokból is táplálkozó modern, 20. századi zene szavakba öntése, vagy például konkrétan Dürer Apokalipszis sorozatának "zenei" megfogalmazása. A főhős (az egyik főhős), Adrian Leverkühn központi zeneszerzői problémája a polifónia, a sokszólamúság. Thomas Manné (ha jól értem) a polgárság és az értelmiség - hangzavarrá váló - történelmi-társadalmi polifóniája.

***

"[A] háború megrendítette, részben megsemmisítette a látszólag szilárd régi értékrendet, a legyőzött országok ezt sokkal erőteljesebben érzékelték, mint a legyőzöttek... [A]z egyén, mint olyan, a háborús események által roppant sokat vesztett értékéből, az élet manapság nem törődik az egyén boldogulásával, keresztüllép rajta, és ez az emberekben is általános közönyt támaszt az egyes egyén szenvedésével, pusztulásával szemben. Ezt a közönyt, ha akartuk, úgy tekinthettük, mintha a nemrég befejeződött négyesztendős vérbúcsú tenyésztette volna ki, de ne essünk csalódásba: mint sok más tekintetben, a háború ezen a téren is csak végigvitte, tudatosította és kézzelfogható tapasztalattá tette, ami már sokkal régebben kezdődött, ami egy új életérzés alapjait lefektette... [E] megállapításokhoz a polgári hagyományok sokoldalú, átfogó bírálata fűződött, tudniillik olyasféle értékek bírálata, mint művelődés, felvilágosodás, humanizmus, és olyan ábrándoké, mint a népek fölemelése tudomány és civilizáció által. Hogy ez a bírálat művelt emberek, tudósok, tanárok szájából hangzott el, s ráadásul derűsen, nemegyszer tetszelgő, szinte örvendező nevetgéléssel kísérve - ez csak annál sajátosabb, ingerlő, nyugtalanító, szinte perverz vonzóerővel ruházta fel a dolgot; azt talán mondanom se kell, hogy a vereség révén osztályrészünkül jutott új államformát, az ölünkbe hullott szabadságot, egyszóval a demokratikus köztársaságot egyetlen pillanatra sem ismerték el komolyan veendő keretül a felrémlő új világhoz..."

"[E]zek az urak, maguk is tudósok, főiskolai tanárok...pompásan mulattak egy olyan tényálláson, amelytől engem kirázott a hideg, s amelyet ők vagy már befejezett ténynek vagy szükségszerűen bekövetkezendőnek láttak. Azzal szórakoztak mármost, hogy bírósági tárgyalást rendeztek, amelyen a polgári társadalmat aláaknázó dinamikus politikájú tömegmítoszok egyike került a vádlottak padjára, képviselőinek a 'hazugság', 'hamisítás' vádja ellen kellett védekezniök,, s ezek után a két fél, vádló és vádlott, nem mondhatni, hogy egymásnak esett, hanem inkább a legképtelenebb módon elhibázta egymást, és elbeszélt egymás mellett. A groteszk hatás legfőképpen abból eredt, hogy a vád a tudományos tanúvallomások óriási apparátusát mozgatta meg, hogy bebizonyítsa a humbugról, hogy humbug, botrányos merénylet az igazság ellen - holott a dinamikus történelemalakító fikció, az úgynevezett hamisítás, azaz: a közösségalkotó hit erről az oldalról egyáltalában nem volt megközelíthető, megtámadható, és képviselői annál gúnyosabb, fölényesebb képet vágtak, minél buzgóbban igyekezett a 'vád' őket ezen az idegen s szemükben lényegtelen síkon, tudniillik a tudomány, a tisztességes, tárgyilagos igazság síkján megcáfolni... Nem győzték nevetni kritika és ész kétségbeesett ostromát a bevehetetlen, sebezhetetlen Hit ellen..." (Szőllősy Klára ford.)

***

*"Időjáték, térjáték, Almásy téri játék" - idézet egy 60-as évekbeli, Sinkovits Imre által előadott kabarémonológból, amelynek témája az "érthetetlen", sőt "értelmetlen" új magyar film, s amelyből mindössze erre a mondatra (és Sinkovits hangjára) emlékszem.

Szerző: rás  2013.08.19. 12:39 Szólj hozzá!

Címkék: történelem irodalom hit Thomas Mann

A bejegyzés trackback címe:

https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/tr525466769

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.