„Miből áll össze az, akivé (még) formálódsz? Persze abból, ami történik veled. Aztán abból, amit megismersz az időben távoli vagy közelebbi eseményekről. Aztán abból, amit a térben-időben végbemenő lehetőségekről elképzelsz. Mindezekből együttesen alakul az, ami mindezeken túl van,aki vagy. És az időben-térben korlátozhatatlan kalandozásokban érzékelhető a kapcsolódások hálója, amelynek milliárdnyi pontján ugyanaz történik meg másokkal.

    Sok év telt el, amíg a meghitt tudás érzetét keltette fel benne az a felismerés, hogy a sorsa nagyon sok ember sorsával, ismertekével és ismeretlenekével van összekapcsolva. Szereplője lehet akár egy másik ember álmának is. Így hívódtak elő benne az időt és teret átmetsző események, amelyek részesének tekinthette magát – akár sokáig nem is tudva róluk. Ha már nem tudod, mi az emlék és mi az, ami történik, ha nem teszel különbséget a között, hogy veled történt-e meg vagy birtoklod, ha elválaszthatatlan a tekintetedtől, a mozdulataidtól, az érzéseidtől, akkor mondhatod magadénak, ha nem is veled történt meg, miközben az, ami eddig csak hozzád tartozott – ugyanígy – mások tulajdonává lényegül át.”

*

„S ha arra a kérdésre nem is ad választ az emlékek tengerében való alámerülés, amit a filozófusok így szoktak feltenni: ki vagyok?, ám arról, hogy ki lettem?, segít rögzíteni valamit. A honnan? megmaradt romolhatatlan támpontként, s hogy ez sok vagy kevés, azon nem érdemes töprengeni, hiszen talán nem is a lélek függetlenségének a megszerzése volt a kert legemlékezetesebb ajándéka, hanem az a meghittség, amellyel a függetlenség birtokbavétele megtörtént, és a szemérmesség, amivel sikerült megőriznie.

     Talán ott és így alakult ki, gondolta évtizedekkel később, a hajlam arra, hogy a múló időt megpróbálja folyamatos jelenné átlényegíteni, miközben nemcsak a személyest és a történetit kísérelte meg közös horizont alá vonni, de áthidalásokat épített olyan létterekhez is, amelyekben soha nem járt…”

Vannak nagy írók – mint Dosztojevszkij, Thomas Mann, Nádas Péter –; vannak remekműveket (is) író remekírók (a század elején a Franklin Társulat, az 1970-es 80-as években a Szépirodalmi Könyvkiadó adott ki ezzel a címmel sorozatot), hosszú a soruk – csak a 20. századnál maradva – Babeltől García Márquezen át Esterházy Péterig; áttekinthetetlen számban vannak aztán jó írók, neveket most nem említek, mert az előzőek fényében ez degradáló lenne. Vannak írók, akik valamiért valamikor fontosak: ilyen volt nekem például  Böll, Páral vagy Fejes Endre. (S vannak persze a költők!) Mindez persze részint szubjektív, részint nagyon korfüggő – úgy értem: történelmi, politikai kortól függ. Egészen ritka azonban, amikor olyan íróra lelek, aki úgy gondolkodik a világról – a világról mint rendszerről, struktúráról –, ahogy én: minden összefügg mindennel, történelem és egyéni sors, múlt és jelen; valóság, képzelet, álom, irodalom szétbogozhatatlanul összefonódik. Ezt jelenti most nekem Sándor Iván. A Követésről már írtam, most a Tengerikavics című önéletrajzi – nem is tudom, milyen műfajú, talán esszéregénynek nevezhető – könyvét olvasom, amelyben az önéletrajzhoz éppúgy hozzátartozik a tizennégy éves zsidó kamaszként átélt, s ezért persze meghatározó 1944, mint a Kossuth és Görgey szembenállását 1850-ben emigrációban papírra vető Vukovics Sebő, a Don-kanyar és 1956, Tiszaeszlár és Erdély.

Hihetetlenül jó úgy olvasni, hogy az ember közben meg- megáll, újraolvas egy bekezdést, gondolkodik…

*

(És közben lazításként a Huckleberry Finn, nem az átírt, megcsonkított „gyermekváltozat”, hanem a Bartos Tibor-fordítás.)

Szerző: rás  2014.01.18. 19:47 Szólj hozzá!

Címkék: irodalom Sándor Iván

A bejegyzés trackback címe:

https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/tr15769539

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.