Részletek Ripp Zoltán kétségbeeséséből írásából:

"Magyarország 2014 áprilisában a szolgaságot választotta. Lehetne szépíteni, de minek? Az alkotmányos harmadik köztársaságnak ezzel végérvényesen befellegzett. Eleddig erős érvekkel alátámasztva lehetett állítani, hogy az orbáni ellenforradalom illegitim módon számolta fel a liberális demokrácia jogállami rendszerét. A parlamenti választások eredménye nyomán a legitimációs érvelés erejét vesztette. Tragikusabb végkifejlete a választásoknak aligha lehetett volna…

Orbán Viktor pártja csakis egy súlyosan beteg társadalomban győzhetett az után a dúlás után, amelyet az utóbbi években véghezvitt. Nem csupán az elmúlt négy évben, hanem már az első kormányzása idején, majd ellenzékben is. Igen, a magyar társadalom súlyos betegségben szenved. Hiánybetegségben: a demokratikus kultúra és mentalitás hiánya gyötri. Mi, akik próbáltunk ellenállni, akik gyengülő hangon szóltunk, hogy baj van, és még nagyobb baj lesz, mondhatjuk, hogy ezek ők. Persze. Mi a másik Magyarország vagyunk. Az európai, a modern, a művelt. Csakhogy nem megyünk vele semmire. Mondhatjuk, hogy ők a kórokozók. Mi legfeljebb a legyöngült immunrendszer. Ezzel sem megyünk sokra. A köztársaság megszűnt, mielőtt a lelkekben is létrejöhetett volna. Márpedig a lelkekben újraépülő diktatúra a legveszélyesebb…

Az önreflexió teljes hiányát róttam fel annak idején az MSZP politikusai legfőbb hibájaként. Vajon tudják, milyen kép alakult ki róluk? Kontraszelektált, kulturálisan üres, intellektuálisan szánalmas, morálisan kétes, politikailag harmatgyenge garnitúra – reménybeli szavazóik, a baloldali affinitású emberek jó része is így vélekedik. Az újabb leégés után most éppen megújulnak. Megint. Mint a főnixmadár, saját hamvaiból, négyévente. Van egy rossz hírem: ennek a történetnek vége van. Felszínen lehet maradni, hogyne lehetne. Orbán Viktor kéjes álma egy ilyen impotens ellenzék. Őfelsége számára mi sem vonzóbb, mint egy győzelemre alkalmatlan, a parlamentáris Patyomkin-demokráciában a szerepét szépen eljátszó ellenzékféleség…"

A cikk teljes szövege

Szerző: rás  2014.04.22. 12:19 Szólj hozzá!

Címkék: választás 2014 Galamus Ripp Zoltán

A bejegyzés trackback címe:

https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/tr346068110

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása