"...az emlékmű – és lopakodó, gyáva fölállítása a magyar rendőrség felejthetetlen asszisztálásával, magas fémkordonok között, a forró nyár miatt kiürült városban, vasárnap hajnalban, amikor puccsokat szokás intézni és háborúkat indítani – csakis és kizárólag akkor bírálható erkölcsileg érvényes módon, ha félreérthetetlenül kimondjuk: a mai Magyarországon nem a zsidók életét fenyegeti veszély, hanem a cigányokét (hiszen a szélsőjobboldali paramilitáris rohamosztagok őket gyilkolják, és a fajgyűlölő államhivatalnokok és tisztségviselők őket üldözik és szorítják ki szülőhelyükről), hogy az elnyomó rendszertől nem elsősorban a zömmel a középosztályhoz és az értelmiséghez tartozó zsidók szenvednek, hanem a munkanélküliek, a hajléktalanok, a „közmunkára” kényszerített munkások, az éhező parasztgyerekek, a diszkriminált nők és melegek, a nézeteik miatt elbocsátott vagy munkalehetőségüket elvesztett baloldali értelmiségiek – felekezeti különbség nélkül."

"Régóta tudjuk, hogy a rendszerváltás megbukott.

A hanyatlás gyors – és sajnos igazolja azokat az aggodalmakat, amelyeket annak idején annyira utáltam az 1980-as évek végén. Sokan féltek tőle, hogy olyasmi következhetik be itt, mint ami aztán csakugyan bekövetkezett. Lenéztem akkoriban ezeket az ijedős kispolgárokat, akiknek – szerencsétlenségünkre – igazuk lett. Ha okosabbak vagyunk, tudhattuk volna, hogy a polgári társadalom emancipációs (szabadságelvű és egalitárius) korszaka rég véget ért, mire mi kelet-európaiak megérkeztünk a már hanyatló kapitalizmusba. Nem fenyeget itt újabb holokauszt.

Csak a végtelen gyalázat."

A teljes cikk

Szerző: rás  2014.07.22. 12:43 1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/tr986533903

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

látjátok feleim szümtükkel 2014.07.22. 17:31:21

"A hanyatlás gyors – és sajnos igazolja azokat az aggodalmakat, amelyeket annak idején annyira utáltam az 1980-as évek végén. Sokan féltek tőle, hogy olyasmi következhetik be itt, mint ami aztán csakugyan bekövetkezett. Lenéztem akkoriban ezeket az ijedős kispolgárokat, akiknek – szerencsétlenségünkre – igazuk lett."

No ezért nincs ennek az embernek helye a magyar közélet-politika színpadán, mert nincs hitele. Aki 24 éve ennyire vak volt ( tanulatlan, tudatlan, fellegekbe járó, beképzelt a saját hivatástudatától, tényleg melyik is a helytálló? ) az nem való politikusnak, sem jogvédőnek.

Most sem.

Ma már nem a múltat kell ragozni, mert a jelenre kell megoldás, de a köldök nézegetése nem megoldás, nem vezet sehová.

TGM induláskor adta a lovat azok alá, akik alól most kirántaná. Mit gondol, akik előre látták, hogy hová jut a nagy rendszerváltás, azok miért mondták, amit akkor modtak? Netán akkor ő is azt gondolta magáról, mint a mostani vezér elit tagjai, hogy nála a bölcsek köve? Most miért szapulja azt, ami az ő közreműködésével(is) történt? Szapulás helyett inkább szórja a hamut a fejére azért, hogy anno megideologizálta azt, ami idáig juttatta a rendszerváltást. Ezzel esetleg egy kicsit visszaszerezhetne az elveszett hitelességéből.

Gyurcsány legalább kimondta , hogy elkurták,nem kicsit, nagyon, ezzel beismerve saját felelősségét is. TGM ezt megteszi vajon? Vagy úgy gondolja ennyi elég "Régóta tudjuk, hogy a rendszerváltás megbukott"?
Ezt nem régóta, hanem idnulás óta tudtuk,láttuk és éreztük a saját bőrünkön. Nyitva volt a szemünk, és a szánk is, de hiába beszéltünk, süket volt a füle TGM-nek is. Annyira el volt/voltak telve magával/magukkal és rendszerváltó társaival/társaikkal, no meg saját bölcseségük délibábjával.

"...mire mi kelet-európaiak megérkeztünk a már hanyatló kapitalizmusba."< ez meg a hét vicce akar lenni?

A végtelen gyalázatot nem egészen lehet érteni, mert az nem gyalázat, hogy az ország gazdaságát a birka farka alól a béka segge alá vitték, és emiatt tömegek csúsztak a szegénységi küszöb alá. Ez szomorú tény. Ténye annak, hogy a hozzánemértés, nagyképűség, felsőbbrendűség képzete, gőg gyözelmi tort tud ülni a rendszerváltásra éhes tömegek felett.

Budapestről még a béka segge is magasan lévőnek látszik. Nem ártana ezért lehasalni, és úgy is megszemlélni a világot.
süti beállítások módosítása