...hajléktalanokkal, koldusokkal emberekkel
Soha nem volt annyi koldus és hajléktalan a budapesti utcákon, mint most. Elfásultam, legtöbbször közönyösen megyek el mellettük, néha adok valamit egy-egy Fedél nélkül-árusnak a Moszkva téren. De nem mindig sikerül közönyösnek maradni, vannak az embernek "gyenge" napjai. Tegnap délután a Szent István körúton házfalnak támaszkodva ült egy fiatal férfi, a kezében tartott gyűjtőpohár mellett papundeklin a felirat: hajléktalan vagyok, ha tud, kérem, segítsen. "Utcabútorként" regisztráltam, már két lépéssel túl voltam rajta, amikor hirtelen eljutott az agyamig valami: a tekintete. A reménytelenség. Visszafordultam...
Kb. egy órával később Váci úti ház egykori, befalazott pinceablaka. Egy középkorú - nyilvánvalóan hajléktalan - cigány pár ül, egymáshoz bújva. A nő sírva mered maga elé, a kezében tartott öngyújtóra. A férfi gyengéden átkarolva, szótlanul nézi. Ilyen jelenetek szoktak lejátszódni, amikor egy férfi vigasztalni akarja a frissen kiderült hűtlensége miatt kétségbe esett párját, Hé! Akik az utcán élnek, emberek!
Utolsó kommentek