Aki beleolvasott már ebbe a blogba, sejtheti, hogy Orbán, illetve Juhász Péter közül melyiket választanám. A tegnapi füttyös akción azonban eltöprengtem. Nagyon egyetértek azzal, ha bárki bármilyen módon belefojtja (megpróbálja belefojtani) Orbánba a szót (ha már megfojtani nem lehet). Azzal sincs bajom - sőt -, hogy a nemzeti ünnepen ellentétes politikai vélemények hangzanak el. De legyünk tisztában azzal, hogy a Múzeum kerti ünnepségre nemcsak Orbán-fanok mennek el, hanem nagyon sok olyan ember, családdal, gyerekkel, aki "csak" a 48-as forradalmat akarja megünnepelni, egy számára fontos érzést akar átélni. Juhászék őket sértették meg (és fordították szembe nemcsak önmagukkal, hanem valószínűleg az egész demokratikus ellenzékkel).
*
A blogon már többször említett bagi cigánytelepi önkénteskedés mellett másfél éve van egy másik önkéntes munkám is, a Politikatörténeti Intézet levéltárában is dolgozom (fizetség nélkül) heti néhány órát. Ősz óta Gáll Ernőnek, a kolozsvári Korunk egykori főszerkesztőjének a levelezését "jegyzékelem" - és olvasom. Érdekes, izgalmas, időnként megrendítő olvasmány erdélyi és Erdélyből elszármazott - többségükben baloldali - értelmiségiek gondolataival találkozni. A mai "találatok" közül két mondat (Gáll egyik levelező- és eszmei partnerétől), ami valamiért megragadott. Egy, a 80-as évek romániai diktatúrája, majd a 90-es évek magyarországi viszonyai által neurotizált férfi írja 1994 júliusában: "Ma a lövészárkok az emberi lelkeken vágnak keresztül." Ugyanő Mikes Kelement idézi egy levelében önmaga múltjára visszatekintve: "Vagyok, aki voltam, leszek, aki vagyok."
Utolsó kommentek