„És ha majd a golyózáporban kell állni?” – kérdezte barátom, G., ötven évvel ezelőtt. Éppen maoista korszakát élte, forradalmárnak hitte magát, és rossz néven vette, hogy holmi esőre hivatkozva én nem akartam vele menni valamilyen megmozdulásra (tüntetésre? Vietnami Vasárnapra?).

„ A forradalom eső miatt elmarad”; nem, ez még nem a Közös Ország Mozgalom piros riasztásra hivatkozva lefújt mai rendezvénye, majd arról is lesz szó – arról szól igazán ez a bejegyzés. Az idézett mondatot egy szarkazmusra hajló, hajdani rádiós kollégám írta ma reggel, arra reagálva, hogy a szervező exkolléga vasárnapra halasztotta a Magyar Rádió immár kihalt Bródy Sándor utcai épülete elé ma estére meghirdetett egyszálvirágos emlékezést – nem, nem 56-ra, azt ki-ki megteheti (ha akarja) a szíve szerinti párt külön rendezvényén, hanem a fizikailag és szellemileg szétvert egykori Rádióra, munkatársaira, munkánkra, múltunkra, önmagunkra.

És hát, igen, a rossz időre hivatkozva fújta le Gulyás Márton is a Közös Ország Mozgalom eredetileg nagyszabású, közös ellenzéki megmozdulásnak szánt nagygyűlését. Időközben kiderült, hogy a pártok külön-külön akarnak „ünnepelni” (ünnepelni?! – ugyan már!), az új koncepció a civil szervezetek részvételét ígérte, végeláthatatlan felszólalói listával. És hát elég kétségessé vált, hogy valóban tömegek fogják-e követelni az „Igazságos kormányzást!”, a KOM kitűzött célját. Jól jött tehát a rossz idő…

Nekem is jól jött, mert napok óta tipródtam, hogy menjek-e, pláne a kilátásba helyezett hideg és eső miatt (erről jutott eszembe a bevezető mondat), de nem csak azért.

Tavaszi létrejöttekor azonnal csatlakoztam a Közös Ország Mozgalomhoz, és azóta is nagy rokonszenvvel kísérem Gulyás Marciék tevékenységét. Liberális politológusokkal, választási szakértőkkel, publicistákkal szemben nagyon fontosnak tartottam, hogy sikerült egy sátorba, egy asztalhoz ültetni a (demokratikusnak mondott) ellenzéki pártokat (meg kvázi pártokat), és a folyamatos videóközvetítés révén az ország (erre kíváncsi) közvéleménye előtt kidolgozni egy demokratikus és a jelenleginél igazságosabb választási rendszer elveit, beleértve az arányos finanszírozást és médiahasználatot is. Ráadásul erről állítólag Gulyásék a Jobbikkal is egyeztettek, az ő támogatására is számítottak. A történet azonban ettől kezdve (több) gellert kapott. Egyrészt csak jókora késéssel sikerült a jogilag megfelelő törvényszöveget kidolgozni és (a média teljes hallgatása közepette) beterjeszteni az Országgyűlésnek. Ettől tarthatatlanná vált a törvény elfogadására Gulyás által szabott, emblematikus október 23-i határidő, amely után – békés! – állampolgári engedetlenségi mozgalomnak kellett volna kezdődnie. Merthogy annak kezdettől semmi esélye nem volt, hogy a Fidesz akár napirendre engedje a választási reformjavaslatot. Ezt nyilván Gulyás is tudta, viszont az igazságos választás ügyét egy széleskörű társadalmi mozgalom kristályosodási pontjának és elindítójának tartotta. Legalábbis én így láttam/látom, reméltem/remélem – és ez időben és politikailag is túlmutat a (nyilván már vesztett) jövő évi parlamenti választáson, viszont fontos lehet akár már a 2019-es önkormányzati választásokra. A lehetséges összefogás/együttműködés esélyét erősítette, hogy az elmúlt hetekben egy párton kívüli (bár múltjában MSZP-közeli) szakembernek sikerült – a Jobbik részvételével is! – közös egészségügyi minimumprogramot, legalábbis annak az alapelveit, kidolgozni és elfogadtatni az ellenzéki pártok szakpolitikusaival.

Ez az együttműködés azonban fennakadt a megindult választási kampányon, a pártok önérvényesítő taktikázásán, aminek beszédes jele, hogy képtelenek voltak közös rendezvényre október 23-án.

Kérdés, hogyan tud erre a helyzetre reagálni a Közös Ország Mozgalom, tud-e olyan témát, cselekvési formát találni, amely már a jövő évi választásokra mozgósító erővel bír, vagy nyíltan is vállalja, hogy ennél hosszabb távon lát lehetőséget célja – célunk – elérésére, hogy tudniillik Fidesz-Magyarországból közös Magyarországot teremtsünk.