Én még ültem rajta, te, fiatal barátom, már nem fogsz.
Úgy tűnik, a tömegturizmus nagy vesztese a turizmus, konkrétabban, maguk a turisták. A közelmúltban már több hír szólt arról is, hogy a velenceieknek - a velencei hatóságoknak? - is elegük van a turistákból, s mindenféle korlátozó rendszabályokat vezetnek be, most Róma is csatlakozott hozzájuk. Lássuk be, különösebb értelme eddig se volt a Spanyol lépcsőn üldögélni - túl azon, hogy szép látvány onnan a Piazza di Spagna, de azt akkor is élvezhetem, ha lassan, meg- megállva lesétálok. Viszont amikor először jártam ott, 1976-ban, tudtam, hogy le kell ülni a lépcsőre, mert ez hozzátartozik ahhoz a feelinghez, hogy ott vagyok. Őszintén szólva nem emlékszem, hogy az elmúlt évtizedek további kb. három alkalmával leültem/leültünk-e; de a tér látványához, hangulatához hozzátartoznak a lépcsőn ücsörgő fiatalok.
És eszembe jut az is, hogy amikor először voltam a Sixtus-kápolnában (ugyancsak 1976), akkor még szép nyugodtan lehetett gyönyörködni a freskókban. Ma - túl a tényleg elviselhetetlen tömegen - elvben, azt hiszem, fél órában van maximálva a benntartózkodás.
Azt is nehezen tanultam meg (a saját káromon), hogy ma már a fontosabb múzeumokba, látványosságokba hónapokkal előbb meg kell venni a belépőt, ha biztosra akarok menni. Mert a sok rohadt turista... Akik közül egy vagyok én is. Még ha nem is állok oda a Mona Lisa elé, hogy feltétlenül lefényképezzem, mintha nem lehetne százszámra képet találni róla az interneten, ha már nem elég annak a hülye turistának, hogy "élőben" megnézze.
Mindegy. Nekem akkor is szép emlék, hogy ültem a Spanyol lépcsőn, vagy száz hasonló hülyével együtt, és bámultuk a teret, és (akkor még) képeslapokat írtunk szeretteinknek, hogy "Itt ülök Rómában, a Spanyol lépcsőn".
Utolsó kommentek