Politikai határokon átívelő, "össznépi" felháborodás söpör végig a Facebookon (meg, gondolom, máshol is) a volt perui nagykövet bűnügyében hozott bírói ítélet nyomán. Mint ismert, egy nemzetközi pedofil hálózat felgöngyölítése során 19 000 gyermekpornó képet találtak a számítógépén, és a külügyminisztériumnak kellett hazamenekítenie. 

Semmi kétségem, hogy az enyhe ítéletben (egy év börtön, felfüggesztve) szerepet játszott Kaleta státusza, politikai beágyazottsága. Ha, teszem azt, Kalányos Józsiról lenne szó (nem jellemző), évekig rohadna a börtönben. De most nem erről akarok írni, ebben nincs semmi meglepő a mai ítélkezési gyakorlatban. Ami foglalkoztat, az az autodafé hangulat, a felháborodva tiltakozók érvelése. Hogy ugyanis a "mocskos pedofil". Az pedig hab a tortán, hogy nekimentek a védőügyvédnek is, hogy merészel "egy ilyet" védeni.

A pedofília szerintem is mocskos dolog. Ha valaki védtelen gyerekkel szexel, védtelen gyereket erőszakol meg, valamint aki ilyet fényképez, filmez, azt én is hosszú évekre börtönbe küldeném, az előbbieket esetleg kasztráltatnám is. Viszont sehol se láttam, hogy Kaleta ilyet tett volna. Ha felmerült volna, hogy a képeket azért gyűjtötte, mert ennek alapján rendelt, akkor aligha ússza meg. Valószínűleg már haza se lehetett volna hozni. Ő - feltételezem - csak jókat maszturbált a képeket nézegetve. Márpedig - túl azon, hogy ilyen képek birtoklása is bűncselekmény - ez betegség. A pedofília mentális betegség, hajlam, amin vagy tud uralkodni valaki, vagy nem. Ennek megfelelően nekem az ítéletből a kényszergyógykezelés hiányzik.

Ami pedig az ügyvédet illeti. Súlyos tévedés, ha valakit a - legális - hivatása miatt ítélnek el erkölcsileg, ha összetévesztik a foglalkozást a személlyel. Mester Csaba "számláján" súlyosbító körülményként szerepel, hogy a Fehér Liliom Egyesületben (is) tevékenykedik, amely szexuális abúzus áldozatain igyekszik segíteni. Feltételezem, nem ugyanazért a tarifáért, mint amit Kaletától kapott. Sőt, azt feltételezem, hogy a sztárügyvédi gázsijából fedezi a különbséget.

Szerző: rás  2020.07.04. 19:52 9 komment

Címkék: pedofília

A bejegyzés trackback címe:

https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/tr2615982064

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

beszélő név 2020.07.05. 11:26:02

Nem tájékozódtam a magyar büntetőjog vonatkozó tételeiről, de én is úgy gondolom, hogy amennyiben a képek birtoklásán felül egyéb büntetendő cselekedet nem volt, vagy ilyet bizonyítani nem sikerült, illetve mivel nem visszaesőről van szó, a büntetés reális lehet. Más kérdés, hogy mennyire korszerű a honi törvénykezés ebben a tárgykörben.

Az ügyvéd megítélését tartom tanulságosabb jelenségnek. Valóban sokan vannak, akik egyszerűen nem értik a védőügyvédi munka célját és jelentőségét, ahogyan számos egyebet sem, ami a társadalmi igazságosság eszméjéből, valamint annak lehetséges kodifikációiból fakad. Számomra például kifejezetten szimpatikus feloldása is lehetséges a pedofilt védünk – szexuális erőszak áldozatain segítünk kettősségének. A sztárügyvédnek, aki ilyen kaliberű megrendelői kör felé építi profilját, ebből a profilból pedig saját egzisztenciáját, nyilván nem opció visszautasítani egy ilyen megkeresést. Viszont a társadalmi pozíció a befolyás, a presztízs, a jólét motivációi mögött felsejlik egy olyan ember képe is, aki szereti a mesterségét, aki a siker, a beérkezettség közepette ápol, legitimál egy másik értékrendet is.

Persze semmit sem tudok Mester Csaba valódi motivációról, csak azt próbáltam érzékeltetni, hogy egy ilyesfajta értelmezése a sajtóban megjelent információknak lehet adekvát.

egy nagyi 2020.07.05. 14:00:19

kérdés, amennyiben nincs konkrét, tényszerű abúzus, akkor a gyermekfotók birtoklása miért feltételez pedofíliát.
Magam úgy vagyok, hogy imádom a gyerekeket, s nem tudok úgy elmenni mellettük, hogy a szépségüket, gyermeki bájukat ne lássam meg, s mindig meglátom a szemükben a bontakozó értelmet. Miért van az, hogy sok hülye feleség, ha egy családban az apához odabújik egy gyerek, vagy a lánygyerek kiskamaszként az ölébe ül, rögtön pedofíliával gyanúsítja az apát.
Utóirat:9 éves koromban abúzus ért, de nincs bennem se gyűlölet,se harag,erről annyi mindent tudnék írni, de nincs értelme, s olyan élethelyzetben /nem anyagi természetű/voltunk, ahol valaki élt a lehetőségével.

egy nagyi 2020.07.05. 14:10:14

ha pedig pornónak nevezhetőek a képek, akkor a gyerekeket , lehet, hogy csak verbálisan, de manipulálták őket

beszélő név 2020.07.05. 15:42:13

@egy nagyi: "a gyermekfotók birtoklása miért feltételez pedofiliát". Csak nem gondolod, hogy olyan képeket halmozott fel, melyeken gyerekek fújják el a szülinapi tortájukon a gyertyát?

egy nagyi 2020.07.05. 16:00:48

@beszélő név: biztosan túl naiv vagyok, mert még egy ilyen képet nem láttam.
Viszont így hazudik, mert ennek olyan bonyolult hátterének kell, hogy legyen, s ki tudja még azt, hogy a hálózatból megfenyegették-e, s ő most magára veszi a balhét.

látjátok feleim szümtükkel 2020.07.10. 21:24:49

No, de azért el kéne gondolkodni azon, hogy ennyi képet hosszú időbe telt összegyűjteni. Nem a boltban árulják, tehát a képek megszerzéséhez a kapcsolat meg volt. Vagy csak úgy oda tojta a gépére egy gólya?

Rasnak nincs igaza, mert a pedofil tartalmú felvételek megszerzésével olyan emberek tevékenységét támogatta, akik nagyon veszélyesek a fiatalokra, ergo a társadalomra. Közéleti tevékenységet ilyen ember ne folytasson, és hol a p*ba volt az átvilágítást végző hivatal?

rás · http://ras2.blog.hu 2020.07.10. 22:40:03

@látjátok feleim szümtükkel: Természetesen igazad van, de amit írtál, nem áll ellentétben azzal, amit én írtam, inkább kiegészíti.

egy nagyi 2020.07.13. 10:04:17

Nem akartam már hozzászólni, de nem bíromímagamban tartani. Nézzünk szét az áldozatul esett gyerekek oldaláról. Nagyon sok nyomorgó, éhező gyerek van a világban, akik akár családi adok-veszek üzlet által, vagy az éhezése és butasága miatt kerül fel a filléres kifizetettségű szolgáltatása után ilyen oldalra. Kifejlődött erre egy olyan internetes iparág, amely óriási pénzeket tudhat magáénak. Zárójelben, az is elképzelhető, hogy e mögött a rengeteg ilyen kép mögött internetes trükkök vannak, és a gyermekek más más fizimiskát kapnak. Ma már olyan rettenetes az érzelmi sivárság,kiüresedés,hogy egyes emberek személyiségében torzulást okoznak, s ezt használja ki ez az iparág. S vannak, akiket jó móduk, s vannak,akik szegénységük okán, s vannak fiatalok, akiknek fogalmuk sincs arról hogy mi történik velük.

Egy utolsó kérdés: Mi a jobb, ha egy pedofil képeket nézeget, vagy ha elfojtja magában ezt a mániát, és elkezd gyilkolni.

Addig ameddig a társadalmakban lévő kiszolgálgatottság nem kap orvoslást, teljesen mindegy, hogy Kaleta milyen büntetést kap.
süti beállítások módosítása