Sok hülyeség hangzik el a vasárnapi szerencsi (központú) képviselőválasztás kapcsán. Ideje, hogy rendet tegyek.

Az eredmény ismert: a Fidesz jelöltje - a balesetben elhunyt korábbi képviselő lánya (Koncz Zsófia) - nyert pár százalékos különbséggel az egyesült ellenzék jelöltjével, egy jobbikossal (Bíró László) szemben. Nem kell mondani, hogy a Fidesz krumpliosztástól a médiakampányig mindent bevetett. Nem azért, mint néhány alulinformált "újságíró" írta, mintha ezen múlt volna a parlamenti kétharmada (érdemben nem múlt rajta), hanem, mert nem akarta, hogy folytatódjék a tavaly őszi lendület, a teljes ellenzéki összefogás.

A Fidesz médiakampányában nagy hangsúlyt kapott, hogy Bíró - rendes jobbikosként - antiszemita. Pontosabban: régebben tett antiszemita kijelentéseket, de már "megbánta", spongyát rá. Az, hogy a Fidesz ez ügyben farizeus, máskor maga is szívesen játszik rá a magyar nép egy részében kétségtelenül meglevő - nyílt vagy látens antiszemita érzelmekre (lásd Soros kampány), az egy dolog. Ami fontosabb: ezen a térfélen - ún. "baloldal" - viszont komoly lelkiismereti válságot okozott, hogy össze lehet-e fogni "nácikkal" (aka Jobbik), vállalható-e közös jelöltként egy ilyen ember. Lehet, hogy emiatt nem mentek el jónéhányan az ellenzék potenciális választói közül szavazni.

Számomra teljesen érdektelen (igaz, nem vagyok szerencsi választó), hogy Bíró valójában mit gondol a zsidókról. Távlatilag ennél érdekesebb, hogy vajon mennyire őszinte Jakab Péter (jobbikos pártelnök) néppártosodási programja, jobbszélről a középre navigálása, de most - 2022-ig - ez se igazán fontos.

Engem az érdekel, hogy lehetne elzavarni Orbánékat (öncenzúrát gyakoroltam, és kihúztam, hogy hova). Tiszteletreméltó baloldali és/vagy liberális barátaim/felebarátaim! A Jobbik nélkül sehogy! Két dolgot tudomásul kéne venni: 1./ Különböző okokból - "történelmileg így alakult" - ma Észak- és Kelet-Magyarországon a Jobbik a legerősebb ellenzéki párt; 2./ ennek a pártnak a tagságát és vezetőit nem mi választjuk ki. 

Bíró László nem azért lett az ellenzék közös jelöltje, mert antiszemita, hanem mert a tavalyi választáson ő volt a messze legtöbb szavazatot kapott nem-fideszes jelölt. Kényszerhelyzet. És nem morális, hanem politikai kérdés. A kettőnek - sajnos - nincs köze egymáshoz.

A szerencsi vereség ellenére valószínűleg folytatódik az ellenzéki pártok - nagyon helyesen nem a nyilvánosság előtt zajló - egyeztetése/alkudozása a 2022-es közös jelöltekről, esetleges közös listá(k)ról. És ha igazak a hírek, akkor egy közös programról is. Ami viszont hiba! Mert magát baloldalinak, szociáldemokratának, liberálisnak tételező pártnak aligha lehet közös programja a Jobbikkal (és ebből a  szempontból az is tök mindegy, hogy a Jobbikot nemzeti-konzervatívnak, szélsőjobboldalinak, netán nácinak tartja valaki). Nincs közös értékhalmazuk. Közös érdekük van: elzavarni az országot foglyul ejtő gengszterbandát (még jobb lenne nemcsak elzavarni, hanem börtönbe, munkatáborba rekeszteni őket, de hagyjuk az álmodozást!). 

Még jóval a 2018-as választások előtt az akkor még politikai elemzőként szereplő Karácsony Gergely vetette fel először az ellenzék "technikai koalíciójának" gondolatát, vagyis hogy az adott feltételek - választási törvény, körzetek átrajzolása, médiafölény stb - között a "balliberális oldalnak" a választásokon össze kell fognia a Jobbikkal, amelynek szintén érdeke leváltani a Fideszt. Kapott érte a pofájára. Közismerten elvhű, erényes "baloldali" politikusaink és valóban tisztességes - csak a valósággal köszönőviszonyban sem lévő - értelmiségi megmondóemberek azt már meg se hallották, hogy K. G. azt mondta, ennek a "koalíciónak" egyetlen programja legyen: parlamenti többséghez jutva módosítani a választási törvényt, tisztességessé tenni az egyéb feltételeket, és azután, kb. egy év múltán, a parlament feloszlatja önmagát, és új választásokat írnak ki, ahol már tényleg demokratikus körülmények között külön-külön (vagy érték- és programalapú koalícióban) versenghetnek egymással a pártok (köztük a Fidesz - vagy utódpártjai). Szerintem 2022-ben se lehet másról szó. Lehet persze "eltartott kisujjal" politizálni (valódi politikát csinálni nem!) - de akkor biztos, hogy marad Orbán.

(Lukács György A bolsevizmus mint erkölcsi probléma című 1918-as írásában azon elmélkedett, hogy lehet-e, szabad-e Belzebúbbal kiűzni az ördögöt.)

Szerző: rás  2020.10.12. 19:10 14 komment

Címkék: politika választás ellenzék 2022 megmondóemberek

A bejegyzés trackback címe:

https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/tr7016236770

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

egy nagyi 2020.10.12. 22:22:26

rás: az elzavarással egyetértek veled, de micsoda gondolat a munkatáborba rekesztés,esetleg még akasztásról is álmodozol?

rás · http://ras2.blog.hu 2020.10.12. 22:35:17

@egy nagyi: A halálbüntetést eltörölték. A munka pedig nem szégyen (még ha szokatlan is).

egy nagyi 2020.10.12. 22:57:44

@rás: ja értem, csak a törvény miatt

egyébként férfiakat megszégyenítő kemény fizikai munkákat elvégeztem, úgyhogy tudom, hogy a munka nem szégyen. Nem véletlenül van sportszívem. Nem érzed a munkatáborba rekesztés borzalmát. Ha már a törvényesség kerül szóba, akkor, ha sikerül az ellenzéknek összeszednie magát, akkor ott kell keresni a megoldást.

emdefalla 2020.10.13. 16:20:27

"...K. G. azt mondta, ennek a "koalíciónak" egyetlen programja legyen: parlamenti többséghez jutva módosítani a választási törvényt, tisztességessé tenni az egyéb feltételeket, és azután, kb. egy év múltán, a parlament feloszlatja önmagát, és új választásokat írnak ki, ahol már tényleg demokratikus körülmények között külön-külön (vagy érték- és programalapú koalícióban) versenghetnek egymással a pártok (köztük a Fidesz - vagy utódpártjai)." Nem érzem magam megmondóembernek, de ez - amit idéztem tőled - el sem jutott a szürkeállományomba... Ez tetszetősen hangzik, főleg úgy, hogy rohanunk 2022 felé ész nélkül, mert igazából senki nem akar hatalmon lenni(?!) A fidesznek muszáj, csak így úszhatja meg az elmúlt években elkövetett dolgait. De mit fog csinálni az ellenzék?!?! Üres a kassza... a fijjug tettek róla. Szalámitechnika s egész pályás letámadás - néhányszor már bevált. Mi különböztet meg bennünket egy banánköztársaságtól? Lehet itt bárkivel bot nélkül beszélni?
Nem kell ahhoz műveletlennek lenni, hogy kormánypárti/ellenzéki legyen valaki.
Bocsánat, elgurult a gyógyszerem...

rás · http://ras2.blog.hu 2020.10.13. 16:57:42

@emdefalla: "Mi különböztet meg bennünket egy banánköztársaságtól?" Hát, hogy import a banán.
A hogy "Lehet itt bárkivel bot nélkül beszélni?" Vas István megadta a választ: "Csak a szúrni, vágni, ütni/marad ultima ratio." www.youtube.com/watch?v=7wMwJeWKuxw

egy nagyi 2020.10.18. 00:41:36

rás: még most is fenntartod , amit a Jobbikos jelöltről írtál?
Hál istennek nem vagyok politikus csak egy egyszerű választó és nem tudom szőnyeg alá söpörni a judapestezést. Ami pedig a 22-es választást illeti: tételezzük fel, hogy nyer az ellenzék és ki ír egy új választást, és módosít törvényeket, akkor, hogy lesz a gazdaság, Te is tudod, , hogy a NER diktál, s azokat esetleg le lehet váltani, de mi lesz azokkal a cégekkel, akik kénytelenek velük dolgozni pártállástól függetlenül, így is borulhat a bili, az igaz, hogy nem lesz diktatúra, de az emberek megélhetése tovább csúszik lefelé.
A világ legundorítóbb része a politika. Vagyis semmilyen forgatókönyvtől nem várok semmi jót. Egyelőre a covid-19-et szeretném egy rossz álomként elfelejteni, és hogy a családommal végre személyesen találkozhassam.

rás · http://ras2.blog.hu 2020.10.18. 09:52:32

@egy nagyi: Megértem a magán- és közaggodalmaidat, de ebből nagyjából az következik, hogy ne tegyünk - senki ne tegyen - semmit, törődjünk bele a sors akaratába.

És igen, fenntartom, amit a Jobbikról mondtam, nekem ugyanis nem ők fontosak, hanem Orbán elkergetése - és igen, megbüntetése (börtön, munkatábor, sortűz, lámpavas, ahogy tetszik).

egy nagyi 2020.10.18. 16:53:44

@rás: konkrétan Te mit teszel Orbán elkergetésének érdekében? Miben vagy más, mint a megmondó emberek?

Én nem szoktam általában beletörődni a sors akaratába, csak egy kicsit tovább gondoltam egy 22-es ellenzéki győzelmet, az ellenzéki hívőknek meglesz az örömmámor, s majd a hétköznapi problémáktól az a szegény polgár köp egy nagyot, kivéve, akik helyzetbe hozzák magukat. Ezért olyan sok az inaktív szavazó.
Egyébként Te az előző életedben pribék vagy komisszár voltál?

rás · http://ras2.blog.hu 2020.10.18. 17:08:09

@egy nagyi: Hogy mit teszek? Például nem mondom azt, hogy fölösleges majd ellenzéki listákra, jelöltekre szavazni, mert csak még rosszabb lesz.

egy nagyi 2020.10.18. 23:02:32

@rás: nem fölösleges, de a kiválasztásnál lehetnek a választóknak igényei. A rohadt almát például nem szoktam megvenni.

Nálam akkor lesz hiteles az ellenzék, ha nem csak gyűlölködik,hanem konkrét stratégiát tesz le az asztalra, hogy hogyan, milyen módon fog hozzá a 21. századi állam fölépítéséhez, van tanulmányuk egyáltalán arról, hogy miként kívánják megoldani az oktatás, egészségügy, szociális kérdések problémáit. Arról nem beszélve, hogy a fél országot melyben fidesz összefonódás van nem lehet lecsukni.
A TE szemléleted alapján, ellenzéki nyeréskor, ha feloszlatják a parlamentet és új választás van, még mindig besettenkedhet a fidesz . Az ellenzék legnagyobb szégyene, hogy nem épített föl a vállalkozói vállán /akik tojtak rá/ stratégiai médiabirodalmat.

emdefalla 2020.10.25. 22:52:22

@egy nagyi: Kedves "egy nagyi" - Bokros cca. nyolc éve letett egy csomagot, miként képzeli a nem túl messzi jövőt. Nekem tetszett a programja, végigolvastam a "bajszos persely" - á la Maksa Zoltán - elképzeléseit, vagy ami az ő neve alatt futott.
Sajnos a sok betű feltételez némi gondolkodást, s hazánkfiai az elmúlt év(tized)ekben elszoktak az olvasástól, ha mégis, akkor az értéstől.
Nem kínált söralátétnagyságú adóbevallást, s egyéb járulékos pluszköltséget, miegyebet.
Az ő programjára fogcsikorgatás nélkül fizetném azt a dézsmát, amit a jelenlegi hatalomnak köszönhetünk.
S akkor ez csak kicsi szelete a "fijjug"-nak.
A kaszáimat (mindkettőt) elajándékoztam, de szénrakó villám még van. Rozsdás, de sebaj. Van, amitől fényesedhet újra...
Köszönöm a türelmet - egy már nem annyira lelkes, de szivárványos levegőszeletelő ;)

egy nagyi 2020.10.27. 22:37:58

@emdefalla: Bokros-csomaggal egyetértek.
Van amikor a szénrakó villa nem elég, pláne, ha rozsdás. A tűzre alágyújtós kell és lapát a szénhez. A fényesedés nem elég.
süti beállítások módosítása