A munkásosztály helyzete Angliában című szociológiai művének „Nagy-Britannia munkásosztályához” címzett ajánlása: 

Munkások!

 …[M]inden lehetőségem megvolt arra, hogy ellenfeleteket, a középosztályt is megfigyeljem, igen hamar arra a következtetésre jutottam, hogy igazatok, tökéletesen igazatok van, ha nem vártok tőle semmiféle segítséget. Az ő érdekei homlokegyenest ellenkeznek a ti érdekeitekkel, noha mindig meg fogja kísérelni, hogy az ellenkezőjét állítsa és azt a hitet ébressze bennetek, hogy szívből együtt érez veletek sorsotokban. Tettei azonban meghazudtolják ezt. Remélem, untig elegendő anyagot gyűjtöttem annak a bizonyítására, hogy a középosztálynak, bármit mond is, valójában egyetlen célja az, hogy munkátokon meggazdagodjék, amíg munkátok termékét el tudja adni, de éhhalálra kárhoztasson benneteket, mihelyt nem húzhat többé hasznot ebből a közvetett emberhús-kereskedelemből. Mit tettek, hogy bebizonyítsák irántatok való állítólagos jószándékukat? Foglalkoztak-e valaha is komolyabban szenvedéseitekkel? Mit tettek azonkívül, hogy jóváhagyták féltucatnyi vizsgálóbizottság költségeit, s aztán félretették e bizottságok terjedelmes jelentéseit, hogy örökre ott szunnyadjanak a belügyminisztérium polcain egy halom makulatúra között? […] Természetesen semmit sem tettek; ezekről a dolgokról nem szívesen beszélnek. Egy külföldinek engedték át, hogy tájékoztassa a civilizált világot arról a lealázó helyzetről, amelyben élnetek kell. Remélem azonban, hogy ez a külföldi csak az ő számukra az.  […] Angliában — és, mellesleg szólva, Franciaországban is — soha, egyetlen munkás sem éreztette velem, hogy külföldi vagyok. A legnagyobb örömmel tapasztaltam, hogy mentesek vagytok a nemzeti korlátoltság és a nemzeti gőg veszedelmes átkától, amely végeredményben nem egyéb, mint önzés nagy méretekben; megfigyeltem, hogy mindenkivel rokonszenveztek, aki becsületesen az emberi haladásnak szenteli erejét, akár angol, akár nem, — hogy hódoltok mindannak, ami nemes és jó, akár hazátok földjén sarjadt ki, akár más országban; meggyőződtem róla, hogy többek vagytok, mint csupán angolok, egyetlen, elszigetelt nemzet tagjai; meggyőződtem róla, hogy emberek vagytok, az emberiség nagy és egyetemes családjának tagjai, akik felismerték, hogy érdekeik és az egész emberi nem érdekei azonosak. És mint ilyenek, mint az „egy és oszthatatlan" emberiség családjának tagjai, mint emberi lények e szó legjobb értelmében, mint ilyenek köszöntjük — én és sokan mások a kontinensen — mindenirányú előrehaladástokat, és gyors sikert kívánunk nektek.[…]

 1845. március 15.