Séták mint a történetem, az életem.

Jó másfél órát sétáltam a déli napsütésben; Pasarét, Törökvész; majd este megint elmondom Máténak, ha kérdezi…

Nem mondom el. Ebből született ez a bejegyzés. (vö. Karinthy: „Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek.”)

Volt egy sorozat ezen a blogon: Séta – történetek, szerettem (Máté is szerette); ilyen déli, kora délutáni, egészségügyi sétákból született, erre utal a cím. Ha megpróbálnám beleilleszteni, ennek a bejegyzésnek a címében talán az „Emberek” szó szerepelhetne: mikor kikkel, kikhez sétáltam.

Az első a kisgyerekkor, amikor a Lövőház utcán a húgom kezét fogva (másik kezemben homokozóvödör és lapát) a Marczibányi térre sétálunk játszani. Emlékeim szerint kíséret nélkül, mert az 50-es évek elején autóforgalom nem, biztonság viszont volt (hajjaj, de mekkora!). „Időjáték – térjáték” (Sinkovits Imre hangja egy sokévtizedes rádiókabaréból): a húgommal másfél évtizede nem beszélünk. Ugyanebből a korból, ugyancsak Marczibányi tér: anyámmal kora este, hogy nézzük a gázlámpa-gyújtogatót, és közben a fent említett vödörbe vadgesztenyét gyűjtsek.

A 16 éves M találkozott a 32 éves Gy-vel; apát talált, mert arra volt szüksége (egész életében). Nagynak, bölcsnek látta – és beleszeretett. Azt hiszem, valójában halála után lett a számára Gy mítosz: az emléke, az, amit jelentett, naponta szembesítette saját tetteivel. Talán ez ellen is védekezett, amikor néha azon meditált: Gy talán nem is volt olyan nagy ember, csak ő látta annak. Azt válaszoltam: a lényeg az, hogy neked mit jelentett – jelent. Ami ebben (számomra, most) izgalmas, hogy Gy morális tekintély volt M számára.

*

Apára volt szüksége, az apját kereste, hogy imádhassa – és gyűlölhesse, megalázhassa, bosszút állhasson mindenért. És csak az övé legyen. Nem a banális apakomplexus, hanem egy trauma emléke, egy súlyosan sérült, beteg pszichéjű ember küzdelme. Önmagával. Válj önmagaddá! – mondja Nietzsche.

Nietzschét olvasok - lényegében a hagyományosan értelmezett erkölcsnek mint a gyengék, az alattvalók menedékének a tagadásáról -, Mátéról gondolkodom, és közben nézem-hallgatom a medici.tv-n Danyiil Trifonov hangversenyét a Carnegie Hallban. Most éppen Beethoven op. 111-es szonátját játssza - démonian. A dolgok összefüggnek.

Trifonov: Bach, Beethoven, Liszt on medici.tv.

Nincsenek véletlenek, az se véletlen, hogy éppen mit szed le a könyvespolcról az ember. (Magyarázat talán pár nap múlva. Vagy nem. Egyelőre csak idézetek az elmúlt egy órából.)

"Ha egy ítélet téves, mi azért még nem kifogásoljuk ezt az ítéletet... A kérdés az, mennyire fejleszti, tartja fönn az életet s fajfenntartó-e, netán fajtenyésztő is ez az ítélet... [H]a lemondanánk a téves ítéletekről, az életről mondanánk le, az életet tagadnánk."

"Ifjúkori tiszteletünkből és megvetésünkből még hiányzik az árnyalásnak az a művészete, amely az élet legfőbb nyeresége... A fiatalságra jellemző harag és hódolat, úgy látszik, nem nyugszik addig, amíg embert és dolgot úgy meg nem hamisít, hogy kitölthesse rajtuk kedvét... Később, ha a csalódásoktól meggyötört fiatal lélek végül gyanakodva önmaga ellen fordul... -- bosszút áll hosszas önámításáért, mintha az szándékos vakság lett volna."

"Aki ízig-vérig tanító, csakis tanítványaira vonatkoztatva vesz komolyan mindent -- még önmagát is."

"Egyáltalán nincsenek erkölcsi jelenségek, hanem csupán a jelenségek erkölcsi értelmezése létezik."

"Amit szeretetből teszünk, mindig jón és rosszon túl történik."

(Szabó Ede ford.)

Azt, hogy Kocsis Máté - a Fidesz egyik csillaga, Budapest VIII. kerületének polgármestere - gonosz, azt tudhattuk abból, ahogy a hajléktalanokkal bánik, meg ahogy kiüldözte a kerületből a - HIV- és hepatitis-fertőzést megelőző - tűcsere programot. Legújabb ötlete viszont, hogy ugyanis évente végezzenek el kötelező drogtesztet a 12-18 éveseken (plusz a politikusokon és újságírókon) színtiszta ostobaság. Erről beszélt Zacher Gábor toxikológus, a Honvédkórház főorvosa, aki szerint az ötlet megvalósítása, túl azon, hogy technikailag szinte kivihetetlen, alsó hangon 50 milliárd forintba kerülne. Az Inforádióban ma reggel hallott riportban (sajnos nem találtam az interneten) viszont Zacher a szükséges egyéb beruházásokkal együtt már 100 milliárdra árazta be az ötletet, és arra hívta föl a figyelmet, hogy ebből az összegből meg lehetne valósítani a teljes magyar lakosság rák- (tüdő-, mell-, méhnyak-, prosztata- és vastagbélrák) szűrését.

A Magyar Rádió elnöke volt - sokunk számára már csak ő jelentette a Rádiót, egykori szeretett munkahelyünket. Mint egyik volt kollégánk írta: Hárs István nincs többé. Magyar Rádió sincs többé.

Hajlamos vagyok a nosztalgiára. Az imént hirtelen ötlettől vezettetve létrehoztam a blog oldalsávján egy cimkefelhőt; ijesztően és kezelhetetlenül sok tételt dobott ki a gép, ráadásul gyakran ugyanaz kis- és nagybetűvel is előfordul, feltehetőleg a néhai freeblogból történt importálás következtében. Találomra böngésztem benne, két bejegyzést néztem meg, a "Tétényiné", illetve a "25 színház" cimke nyomán. Érdekes így keresni, magam is meglepődtem, hogy mit találtam. (Ehhez persze szükséges már némi szenilitás is. - "Szenilis, vén fasz" - mondta időnként kedveskedve Máté, de ez most mellékszál, csak éppen eszembe jutott.) Szóval az első bejegyzés alig héthónapos, az utóbbi 2008-ban, még a Freeblogon született, és az importálás során elveszett a kommentelők neve, de a válaszaimból ez is kiderül. Jó szívvel ajánlom őket most is. (Meg valamennyit.)

A múlt héten a Hír TV és a Magyar Nemzet lejárató kampányt indított az elmúlt hetek tüntetéseinek „arcai” ellen, közölve, hogy a megmozdulások több szervezője, szónoka ellen volt vagy van folyamatban büntetőeljárás. Várady Zsoltnak például egy – úgymond, korábbi – kábítószerügyét vették elő. Azt nagyvonalúan elhallgatták, hogy egy 11 évvel ezelőtti esetről van szó, amikor a rendőrség a Margitszigeten 0,19 gramm, kannabisz tartalmú „növényi ágvégződést" talált nála. Ennek a becsülhető hatóanyag-tartalma körülbelül ötvenezred része a büntető törvénykönyv szerinti csekély mennyiség felső határának. Minthogy akkor Várady vállalta az elterelést, az eljárást megszüntették ellene. Gulyás Balázsról a Hír TV azt közölte, hogy másfél évvel ezelőtt közúti balesetet okozott. Konkrétan annyi történt, hogy nem adott meg egy elsőbbséget, és belement egy másik kocsiba. Az nem derült ki a műsorból, hogy Gulyás elismerte a felelősségét, együttműködött a hatóságokkal, és már a helyszínen bocsánatot kért.

(Tőle vettem át a fogalmat: öt és fél éven át minden tizedikébe szinte beleőrült; én nem fogok a 28-ákba. Attól még lehet emlékezni. Sok mindent mondhatnék - kérdezhetnék is -, de legyen inkább egy "hajnali" vers.)

Babits Mihály: Esti kérdés

Midőn az est, e lágyan takaró
fekete, síma bársonytakaró,
melyet terít egy óriási dajka,
a féltett földet lassan eltakarja
s oly óvatossan, hogy minden füszál
lágy leple alatt egyenessen áll
és nem kap a virágok szirma ráncot
s a hímes lepke kényes, dupla szárnyán
nem veszti a szivárványos zománcot
és úgy pihennek e lepelnek árnyán,
e könnyü, síma, bársonyos lepelnek,
hogy nem is érzik e lepelt tehernek:

Döbbenetes könyv, fantasztikus élmény. Kóborlás Kelet-Angliában, valamint a világtörténelemben és –irodalomban.

Az utolsó fejezet így kezdődik:

„Thomas Browne egyik hátrahagyott iratkötegében, amelyben különféle írások találhatók a haszon- és dísznövénykertészetről, a Brampton melletti urnamezőről, mesterséges dombok és hegyek kialakításáról, a próféták és szent evangélisták említette növényekről, Izland szigetéről, az ószász nyelvről, a delphoi jós adta válaszokról, a Megváltónk által fogyasztott halakról, a rovarok szokásairól, a solymászatról, az öregkori kóros étvágy egy példájáról és még sok minden másról, van egy

M U S Æ U  M  C L A U S U M

o r

B i b l i o t h e c a    A b s c o n d i t a

címmel ellátott katalógus is, különös könyvekkel, képekkel, régiségekkel és egyéb furcsaságokkal, amelyek közül egyik-másik valóban a Browne által összehordott ritkasággyűjtemény része lehetett, a legtöbbjük azonban nyilvánvalóan egy tisztán képzeletbeli, pusztán az ő fejében létező és csak a papírra vetett betűkön át megismerhető kincsestárból való. Ez a Musaeum Clausum, amelyet Browne rövid, ismeretlen olvasójához intézett előszavában a Musaeum Aldrovandinak, a Musaeum Calceolarianumnak, a Casa Abbellittának és a Rudolf-féle prágai és bécsi Repozitóriumnak saját idejében messze földön híres természeti és művészeti gyűjteménye mellé helyez, ritka nyomatai és iratai között tartalmaz többek között egy bajor hercegek tulajdonából származó, Salamon királytól eredő értekezést a gondolkodás árnyairól, a XVII. század két legtudósabb asszonyának, a sedani Molineának és az utrechti Maria Schurmannak héber nyelvű levelezését, valamint a tengerfenék botanikájának kompendiumát, amely mindent, ami a tengerfenék sziklahegyein és völgyeiben nő, valamennyi algát, korallt és vízipáfrányt, emberi szem nem látta, meleg áramlatok átjárta bokrot s passzátszelekkel egyik kontinenstől a másikig úszó növényszigetet részletesen leír és ábrázol. Browne képzeletbeli könyvtára tartalmazza továbbá a világutazó marseille-i Pütheasz Sztrabón által is idézett beszámolójának azt a töredékét, amelyikben az áll, hogy a levegő messze fönn északon, még Thulén is túl, zselészerű medúzákhoz és fátyolos csigákhoz hasonlóan kocsonyás állagú és fullasztóan sűrű, valamint Ovidius Naso egyik költeményét, written in the Getick language during his exile in Tomos, amelyet viaszosvászonba tekerve Magyarország határán, Sabariában találtak meg, azaz pontosan ott, ahol az elbeszélések szerint Ovidius vagy azután, hogy kegyelmet kapott, vagy azután, hogy Augustus meghalt, a Fekete-tengertől hazafelé jövet elhunyt…” (Blaschtik Éva ford.)

Ez három mondat volt.