"...az emlékmű – és lopakodó, gyáva fölállítása a magyar rendőrség felejthetetlen asszisztálásával, magas fémkordonok között, a forró nyár miatt kiürült városban, vasárnap hajnalban, amikor puccsokat szokás intézni és háborúkat indítani – csakis és kizárólag akkor bírálható erkölcsileg érvényes módon, ha félreérthetetlenül kimondjuk: a mai Magyarországon nem a zsidók életét fenyegeti veszély, hanem a cigányokét (hiszen a szélsőjobboldali paramilitáris rohamosztagok őket gyilkolják, és a fajgyűlölő államhivatalnokok és tisztségviselők őket üldözik és szorítják ki szülőhelyükről), hogy az elnyomó rendszertől nem elsősorban a zömmel a középosztályhoz és az értelmiséghez tartozó zsidók szenvednek, hanem a munkanélküliek, a hajléktalanok, a „közmunkára” kényszerített munkások, az éhező parasztgyerekek, a diszkriminált nők és melegek, a nézeteik miatt elbocsátott vagy munkalehetőségüket elvesztett baloldali értelmiségiek – felekezeti különbség nélkül."

A két sasábrázolás hasonlósága persze csak a véletlen adta geg lenne, ha nem gondolnám, hogy nincsenek véletlenek.

Egyébként pedig részletes műbírálat itt.

"Egyszer régen, amikor még úgy hitte, hogy ki sem kell tennie a lábát a házból, otthon is tanulhat eleget, al-Mukaffa elmagyarázta az asszonyának, hogy miért kell apró betűkkel írni, és miért szükséges betölteni az írásra szánt sárgás felület minden porcikáját. 'Nem töltheted ki teljesen az ürességet, nem állhatod útját minden szeszélynek' - mondta ekkor Begzada. 'Nem tehetem, és nem is akarom - helyeselt al-Mukaffa szerelmesen -, és talán nem is lenne jó, mert, ha van üresség és önkényes szeszély, akkor lennie is kell. Csakhogy én félek tőle, és igyekszem kizárni az életemből. Értesz engem? Nem tudom bedugaszolni a szelek tömlőjét, nem tudom meggyőzni az esőt, hogy csak akkor essen, amikor szükséges, de a saját otthonom úgy rendezem be, ahogy kell, és azzal, amire szükségem van. Ez megszabadít a félelemtől, amit a világ zűrzavara kelt bennem. vagy amit a rend ébreszt bennem, ha nem értem, és ezért zűrzavarnak élem meg.'" (Radics Viktória ford.)

(És ez még csak a második oldal.)

Megint arról a blogról, amely naponta szerez gyönyörűséget vagy/és üt szíven (de amelynek gazdája nem szereti a reklámot, ezért nem nevezem meg).

Amiben hittem,
többé nem hiszek.
De hogy hittem volt,
arra naponta emlékeztetem magam.

És nem bocsájtok meg senkinek.

A teljes vers

"...úgy látom, a kormány, a kormányfő és a körülötte hasznot szerző személyek egy része számára mi és az egyéb, hasonló sorsot megélt közösségek, civilszervezetek, fórumok azért vagyunk elviselhetetlenek, mert a korábbi önmagukra emlékeztetjük őket. Mi le akartuk váltani azt a világot, amiben zsarnokság volt. Annak idején meghatottan szavaltuk Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című versét, mélyen egyetértettünk vele és nem akartuk, hogy valaha még egyszer zsarnokság legyen. Ma megint zsarnokság van Magyarországon, hiszen egy ember beteges akarata érvényesül mindenben, kerüljön, amibe kerül. Egy olyan országban, ahol a gyerekek egy jelentős része nem lakik jól minden nap, vagy ahol - és ne mondja nekem senki erre, hogy demagógia - nincs télen cipőjük, az évnyitón strandpapucsban jelennek meg, nem azért, mert olyan lezserek, hanem mert télen és nyáron sincs cipőjük, egy ilyen világban egy apró településen, a lakosság kétszerese számára olyan stadiont építeni, amiben fűthető székek vannak - ez a zsarnokság. Egy olyan világban, ahol az iskoláskorú gyerekek legalább 15, de inkább 20 százaléka effektíve éhezik, a Miniszterelnökséget vezető miniszter nyíltan, arcátlanul fácánvadászatra megy, vagy vállrándítással löki vissza a milliókat, amiket megkérdőjeleznek, hogy hogyan költhetett el hivatalos úton, külföldi szállodákban. Ez valami olyan romlottság, ami jelzi, itt zsarnokság van. A mi pechünk egyébként az, hogy akik sokkal nagyobb súllyal szólhatnának, azok most hallgatnak és ezért a mi kiabálásunk - cérnavékony hangon - fülsértő és zavarba ejtő a hatalomnak..."

Interjú Iványi Gábor lelkésszel

avagy példabeszéd Marx kedvenc Goethe-idézetéről, hogy tudniillik "szürke minden elmélet, de zöld az élet aranyfája". Fogalmam sincs, mi az igazság, azt sejtem, nincs is. Csak helyzet. Csapdahelyzet.

"...Azért kell ma Miskolcon Pásztor Albertet polgármesternek jelölni, mert ez az egyetlen esély arra, hogy megállítsuk az egyre veszélyesebb folyamatokat. Ha az emberek meg sem állnak velünk beszélni, ha nem hajlandók végighallgatni bennünket, akkor hiába kiabálunk, hogy baj van, hogy van más megoldás, nem érünk el vele semmit! Sőt azt érjük el vele, hogy egyre többen fordulnak ellenünk, mondván, nem az ő problémáikra adunk válaszokat, csak a cigányokat védjük. Ahhoz, hogy értelmes párbeszéd és valódi problémamegoldás lehessen Miskolcon, szükség van a balliberális rugalmasságra. A kommunikációban az adó (baloldali értékrendűek) és a vevő (lakosság) között szükség van egy kommunikációs csatornára. Ez a kommunikációs csatorna ma, 2014-ben Miskolcon Pásztor Albert lehet..."

Egy miskolci szociológus, védőnő, mentálhigiénés szakember nyílt levele.

"Az nem lehet, hogy öt év múlva is ott álljon meg az önmagukat baloldalinak mondó politikusok tudománya, hogy a „cigány” közterületen rabol, míg a „magyar” legfeljebb bankban meg benzinkútnál, ezért valóban van „cigánybűnözés”, azaz származáshoz, és nem szociális helyzethez köthető bűnözés. Az nem lehet, hogy még mindig ezt tekintik „igazságnak”, amit egy jó politikus kimond. Nem lehet, hogy önmagukat demokratikusnak tartó pártok a miskolciak cigányellenességére alapozva akarjanak önkormányzati választást nyerni. (És ebből a szempontból – hangsúlyozom: ebből a szempontból – teljesen mindegy, hogy Miskolc nem cigány származású lakóinak bizonyos csoportjai mennyit szenvedtek a város cigány származású lakóinak bizonyos csoportjaitól.) A kollektív megbélyegzést és büntetést hagyják meg annak a két pártnak, a Fidesznek meg a Jobbiknak, amelyek negyvenfokos kánikulában elzárják a vizet a cigányok elől, és a városuk problémáját kitelepítéssel oldják meg. Demokrata és emberbarát politikusok ezzel szemben azzal töltötték volna az elmúlt négy évet Miskolcon és az országban, hogy kőkemény munkával kidolgozzák azokat a javaslataikat, amelyeket huszonöt éve elmulasztanak kidolgozni a cigányok egzisztenciális és kulturális nyomorának a felszámolására, hogy együttműködnek azokkal a civilekkel és szervezeteikkel, amelyek hatalmas munkával megpróbálják megszakítani a „generációs láncot”, és főként hogy mindezt folyamatosan a nyilvánosság tudomására hozzák."

Mihancsik Zsófia cikke

… akinek nincs iPhone-ja? A buzik és a fogyasztói kultúra” Ezzel a címmel rendezett műhelybeszélgetést a Budapest Pride Fesztivál keretében tegnap a Buzi Újhullám nevű csoport. A Pride ugyanis nemcsak az évek óta viharokat kavaró (szombaton sorra kerülő) felvonulás, hanem egyebek között kiállítások, beszélgetések sorozata is. 50-60 fiatal – kb. fele-fele arányban fiúk, lányok – gyűlt össze a Dohány utcai Roham Bárban (idősebbeknek: Metró Klub), kedvesek, okosak. Egyedüli „öregekként” a feleségemmel meglehetősen kilógtunk a nálunk 30-40-50 évvel ifjabb társaságból, de jól tűrtek minket is. Akárcsak az eltérő, egymással ütköző véleményeket.

Még 2 napotok van, hogy Hódmezővásárhelyen megnézzétek a Koszta József kiállítást. Hatalmas!

Nem tudtam, hogy ilyen nagy festő.

(+ebéd a Kökénydombi Csárdában)

Ma, június 21-én van apám születésének 100. évfordulója - kevésbé hivatalosan: ma lenne százéves az apám, ha nem hal meg 48 évesen. (Én máris hússzal túléltem.) Ebből az alkalomból ismétlem meg egy három és fél évvel ezelőtti, az Egy évszázad hordaléka sorozatban írt bejegyzésemet.