(Tovább olvasva Gitta Sereny könyvét)

Albert Speert 1942. február 8-án, Fritz Todt halála után néhány órával nevezte ki Hitler fegyverkezési miniszternek. (Todt a Führer keleti főhadiszállásáról, Rastenburgból repült vissza Berlinbe, de gépe a felszállás után lezuhant. Úgy volt, hogy Speer is ezen a gépen utazik, de fáradtságára hivatkozva inkább Rastenburgban maradt. Voltak arra vonatkozó feltételezések, hogy a Hitlernek ismételten az oroszországi hadjárat leállítását javasoló Todt merénylet áldozata lett, de ez most nem érdekel.)

Speer új tisztsége lényegében a háborúval kapcsolatos minden, gazdasági tevékenységet felölelt az ágyúgyártástól az útépítésen át az atombomba-fejlesztésig. (De most ez se érdekel.) Munkáját a minisztérium átszervezésével kezdte, mégpedig azon az elven, hogy a bürokratikus hadigépezet - katonák, politikusok (pl. Göring), hivatalnokok - irányítása alól kivonva az "egyéni felelősség" alapján "ipari technokratákra" vagyis az egyes üzemek vezetőire bízta a háborús termelést. A húszéves börtönbüntetése után megjelent Emlékiratokban, de már a spandaui börtönből barátjának és munkatársának, Rudolf Woltersnek küldött levelében is azt írja, hogy ezt a koncepciót Walther Rathenautól, "az első világháborús német hadigazdálkodás nagy szervezőjétől" kölcsönözte. Hoppá!

1942-ben ezt Speer aligha hangoztatta. Walther Rathenau ugyanis zsidó volt - pontosabban a német nacionalistává vált asszimiláns zsidó iskolapéldája. Befolyásos zsidó politikusként elutasította a cionizmust (liberális nagytőkésként a szocializmust is), és a németországi zsidók teljes asszimilációja mellett volt. Az első világháború alatt a hadügyminisztérium nyersanyag-gazdálkodási részlegét vezette, de közben, 1915-ben megörökölte apjától az AEG elnöki tisztét is.

A háború után, 1921-ben újjáépítési miniszter, 1922-ben külügyminiszter. Kiállt amellett, hogy Németország teljesítse a versailles-i békeszerződés feltételeit, s közben próbálja meg elérni azok módosítását. A német szélsőjobboldal számára ez épp olyan bűn volt, mint a Rapallóban a szovjetekkel a kapcsolatok rendezéséről kötött megállapodás. A zsidó-kommunista összeesküvés részesének tartották, és 1922. június 24-én meggyilkolták.

Ami feltűnő: miközben a Speer-könyv egyik értelemszerűen visszatérő témája a zsidókhoz való viszony (ami nem csak a zsidók kiirtását jelenti), az amúgy rendkívül aprólékos és Speert sok éven át kérdezgető, kíváncsi szerző erre a momentumra nem kérdez rá.