Vagyis Gerle János építészettörténész, számos nagyszerű - és szép! - könyv szerzője, akiről itt olvasható nekrológ.
De nekem az életem egy darabja volt. Fontos darabja: kamaszkorom legjobb barátja. Máig seb, hogy a barátság elmúlt. Gimnáziumi osztálytársak voltunk, egy fokozatosan kialakuló, négy-öttagú, szoros baráti körben az első és legbiztosabb pont. Nem emlékszem már, hogyan lettünk barátok, az esze vagy a csendes, ironikus humora vonzott-e inkább hozzá. Vagy az, hogy azonosan gondolkodtunk a világról - de ő talán mélyebben, megfontoltabban. Elképesztett az akkor néha értelmetlennek tűnő moralitása. Két epizód ötlik fel erről: 16-17 évesen az 5+1-es gimnáziumi oktatás részét képező "lakatos szakirányú képzés" keretében kalapácsfejet reszelünk a Klement Gottwald Villamossági Művek [Ganz Villamossági Gyár] műhelyében. Unjuk, utáljuk, de lehet közben beszélgetni. Például nőkről, a még csak álmodott szexről. Jancsi arról kezdett "filózni", hogy erkölcsileg megengedhető-e egy prostituált igénybevétele; hogy felelősséggel tartozom-e érte, vagyis hogy az együttléttel - a használatával - tovább lököm-e a "fertőbe". (Vajon miért írom most ezt a szót idézőjelesen? akkor biztosan én is idézőjel nélkül gondoltam.) A másik: egyetem előtt 11 hónapos katonai szolgálatát töltötte Ercsiben, és hosszú leveleket váltottunk (engem akkor még nem vettek fel, itthon voltam, én "vigyáztam" a barátnőjére). Az egyik arról a dilemmáról szólt, hogy ha laktanyaőrségben van, géppisztollyal a vállán, akkor esetleg használnia kell a fegyvert, ha valaki megpróbálna illegálisan behatolni, és ez elviselhetetlen gondolat. Nem volt számára érv, hogy tisztességes szándékkal aligha akarna valaki éjszaka, titokban bejutni, és egyébként is először figyelmezteti... Én - úgy emlékszem - igazából értelmetlenségnek, "műtyúkszemnek" éreztem a problémát... Aztán megértettem, amikor egy évvel később Kalocsán először álltam Kalasnyikovval a vállamon az őrtoronyban.
Nem sokkal később a következetessége, szigorú moralitása vetett véget a barátságunknak. Vagyis ő szakította meg, helyrehozhatatlanul. Politikai okokból. Baráti körünk többségéhez hasonlóan maoista lett, én meg nem. Aztán, a 70-es évek elején malomkerék nagyságú kokárdával a mellén tűnt fel (véletlenül futottunk össze a Kossuth Lajos utcában), s ez az ideológiai választás már végleges volt; s nem tudom, mert már soha nem tudtuk egymással megbeszélni, hogy a politikai vagy a szakmai okok voltak az erősebbek. Mindenesetre Makovecz Imre hűséges híve lett belőle.
1992-ben a Szent István körúton jött szembe. Köszöntünk egymásnak, és tovább mentünk. Aztán este felhívott, hogy ez képtelenség, azonnal menjek át hozzá. Végigdumáltuk az éjszakát; semmire nem emlékszem belőle, csak arra, hogy jó volt - de lehet, hogy szépít az emlékezés. Folytatása nem volt, csak még egy-két véletlen találkozás a 22-es buszon vagy egy Bush látogatása elleni tüntetésen a Szabadság téren (felhívta a figyelmemet az akkoriban közreműködésével restaurált Honvéd utca 6. sz alatti gyönyörű szecessziós házra, és a kezembe nyomta az Élőlánc szervezet szórólapját). Távoli ismerősök felületes cseveje, kényszerű mosolyokkal.
És belül a közös múlt emlékével. Egy mindörökre elsüllyedt világéval, egy őszinte kamaszkoréval.
*
Most halt meg Dave Brubeck is - igaz, ő nem 65, hanem 92 évesen. Különbség.
*A század a 20., és a cím utalás Déry Tibor Napok hordaléka c. egykori jegyzetsorozatára
A sorozat korábbi darabjai:
Jótékonyság, szolidaritás (Haiti ürügyén)
Bajusz, katonaság meg sok minden más
Utolsó kommentek