Talán az utolsó úrinő volt; maga a megtestesült elegancia, tartásban, szellemben, meg a környezetben, amit megteremtett s megőrzött magának. Húszegynéhány éve egy rádióműsor kapcsán ismerkedtünk meg. Ki kellett választania egy évet az életéből, s arról mesélni. 1948-at választotta, amikor szüleivel dacolva férjhez ment Örkény Istvánhoz. Az elkényeztetett, nagypolgári családban nevelkedett úrilány az ugyancsak nagypolgári hátterű, de elvált, bohém és - uramisten! - kommunista íróhoz. 1948 - nem mellesleg - a kommunista hatalomátvétel éve. Angéla mesélt arról, hogyan kellett megtanulnia főzni gourmet férje kedvéért - innen vezetett egyenes út ahhoz, hogy az ország leghíresebb szakácskönyvírója lett, kevesen tudják, hogy a Horváth Ilona név mögött is ő rejtőzött -, meg arról hogyan rémisztette-taszította két  (akkor)  vakhitű kommunista, Örkény és Devecseri Gábor beszélgetése. Aztán elváltak, Angéla újra férjhez ment, onnan van nevében az "F", aztán újra elvált - de ez már nem tartozott a műsorhoz. 

Megmaradt a kapcsolatunk, mert egy másik baráti szál révén mi lettünk egyik unokájának a keresztszülei. Ez is egy szép ökumenikus, sőt szinkretista történet, de nagyon illett a családhoz és a családfőhöz, Angélához.

Szerettem a történeteit, főleg azt az úri távolságtartást, ahogy mesélt. És szerettem, tiszteltem azt, hogy egyéniség volt, polgár volt, értelmiségi volt, mindenre nyitott ember, akinek az életéhez hozzá tartozott a könyv, a koncert, a társaság, a heti bridzs és az utazás. 

Most, 90 évesen meghalt. Számomra nem.

***

u.i. A dolgok néha furcsán összefutnak. Délután - még nem tudtam Angéla haláláról - bekattant egy dal; órákon át szólt a fejemben. Egy elegáns úrinő búcsúja Budapesttől, egy elsüllyedő világtól.