25: E szám a tapasztalatból származó erőt jelöli. Nem tisztán szerencsés, hiszen a sikert csak megpróbáltatások leküzdése árán ígéri. Összességében mégis kedvező. (Pentagram extra ezoterikus honlap)

Mózes I. könyv 25. 25.: „A'melly először születék, vala posgás és mindenestől szőrös mint egy lasnak; és nevezék azt Ézsaúnak". (Gyengébbek kedvéért: ő az a lúzer, aki eladta az elsőszülöttségét egy tál lencséért.)

25. oldal/1.: „De hát ezt a fiatalembert, bárhol megjelent, mindenki szerette, és ez így volt már kisgyermek kora óta. Amikor Jefim Petrovics Polenovnak, jótevőjének és nevelőjének házába került, annyira megnyerte a család minden tagját, hogy teljesen édesgyermeküknek tekintették. Pedig hát olyan kicsi korában lépte át a küszöböt, amikor még gyanítani sem lehet a gyermekben semmilyen számító ravaszságot, furfangot vagy készséget arra, hogy ügyesen kivívja mások tetszését, behízelegje és megszerettesse magát. Így hát az a képesség, hogy különös szeretetet ébresszen maga iránt - keresetlenül, egészen természetesen -, benne magában rejlett, mond­hatnám: vele született. Ugyanez történt az iskolában is, holott látszatra éppen azok közé a gyermekek közé tartozott, akik inkább bizalmatlanságot, néha gúnyt, sőt talán gyűlöletet keltenek társaikban. Ő például gyakran eltűnődött, és mintegy elkülönült a többiektől. Gyer­mek­kora óta szeretett félrehúzódni egy sarokba és olvasgatni, a pajtásai mégis annyira meg­szerették, hogy tanulóéveiben mindvégig bízvást az osztály kedvencének lehetett nevezni. Ritkán volt pajkos, sőt még vidám is ritkán, de aki rátekintett, mindjárt látta, hogy ennek ko­ránt­sem valami benne lappangó mogorvaság az oka; hogy épp ellenkezőleg: kiegyensúlyozott és derűs. Sohasem akart kitűnni a vele egyívásúak közül. Talán éppen ezért soha senkitől se félt, ugyanakkor pedig a fiúk mindjárt látták, hogy nem henceg a rettenthetetlenségével, mert úgy hatott, mintha nem is tudná, hogy ő bátor, és semmitől se fél. A sértést sohase tartotta számon. Megesett, hogy a sértés után egy órával már válaszolt a sértőnek, vagy maga elegyedett szóba vele, mégpedig olyan bízó és derűs arccal, mintha egyáltalán nem történt volna közöttük semmi." (Dosztojevszkij: A Karamazov testvérek)

25. oldal/2.:

József Attila: Részeg a síneken

Egy részeg ember fekszik a síneken,

A bal kezében tartja a butykosát

És hortyog. Alszik hajnali hívesen.

Az Éj az úton most üget el tovább.

Kuszált haját már ékesitette sok

Giz-gaz szeméttel lágyan az éji szél,

Most hint az ég rá isteni harmatot

S meg nem mozog, csak melle zihál, hisz él.

Jobb ökle mint a talpfa olyan kemény,

Úgy alszik mint rég, anyja meleg ölén.

Ruhája rongyos. Még fiatal; legény.

A Nap se kél, az ég hamuszínre tört.

Egy részeg ember fekszik a síneken

És messziről lassan dübörög a föld.

25. Színház:

Volt egyszer egy színház. A 25. A mai értelemben vett alternatív színházak ,,őse". Élt nyolc évet. 1970-ben Gyurkó László író, Szigeti Károly koreográfus és Berek Kati színésznő hozta létre...

Rendhagyó színháznak számított: hivatásosnak amatőr, amatőrnek hivatásos. Nem volt saját épülete (az Újságíró Szövetség székházának emeletén talált helyet magának), nem játszott minden este, előadásainak egy részét vidéki turnékon adta elő olyan falvakban, tanyaközpontokban, ahol az emberek nem, vagy csak elvétve láttak színházat. A társulatot hivatásos és amatőr színészek alkották, az előadások egy részét több rendező jegyezte, s bár államilag fenntartott intézmény volt, előadásaikban naiv, romantikus forradalmiság, a fennálló rend jobbításának szándéka fejeződött ki.

A hivatásos színháziak számára irritáló volt a 25. Színház mássága, s az különösen, hogy közösségi színháznak deklarálta magát.

A 25. Színház a fiatalok színháza volt. A színészek is, a törzsközönséget alkotó nézők is zömmel a huszonévesek köréből kerültek ki. Sokan ugyanúgy magukénak érezték ezt a társulatot, mint azokat az együtteseket, amelyek ugyanabban az időben indultak vagy teljesedtek ki, s alapját képezték az akkori ifjúsági színházi kultúrának. Csakhogy időközben a Halászék, az Orfeo, a Manézs, a Szegedi Egyetemi Színpad, az Universitas felőrlődött, a 25. pedig tovább élt. Ez egyrészt sokakat gyanakvással töltött el, hiszen furcsa volt ez az állam és a párt által legalizált (kvázi) másként gondolkodás, másrészt ugyancsak sokak számára ez az együttes jelentette azt a színházi másságot, ami még megmaradt. Ellentmondásos, hogy ne mondjam skizofrén helyzet volt.

Ebben a helyzetben az egyetlen fedezet az előadások minősége és szellemisége lehetett. S e tekintetben a 25. Színház kiállta a próbát. Olyan előadások születtek nyolc év alatt, mint a Németh László regényéből adaptált Gyász Berek Kati főszereplésével, a Szokratész védőbeszéde, Haumann Péter fővárosi kiugrása, a Tou-O igaztalan halála, amelynek címszerepét Jobba Gabi játszotta, a Fényes szelek és a Vörös zsoltár címû Jancsó Miklós-filmek színpadi verziója, melyeket maga a filmrendező állított rituális színházi formában színpadra, Hernádi Gyula Utópiája, Fekete Sándornak a francia forradalom egy epizódját feldolgozó Hőség hava című munkája, Gyurkó Lászlónak a Nemzetiben már sikert aratott Szerelmem, Elektrája, ugyancsak tőle A búsképû lovag, amelyből Jordán Tamás és Zala Márk alakítása, illetve Koós Iván látványvilága maradt emlékezetes, Arthur Koppit Indiánok címû drámája, az addig nálunk ismeretlennek számító Szuhovo-Kobilin darabja, a Raszpljuljev nagy napja, Fejes Endre Cserepes Margit házassága Törőcsik Mari főszereplésével, Cseh Tamás és Sebő Ferenc dalestjei és egy különleges, rendhagyó előadás, az 1974-ben bemutatott M-A-D-Á-C-H... (Nánay István: A 25., Beszélő, 1998/5.)

Én: 25 évesen ötödéves történelem-orosz szakos egyetemista voltam. Még meg akartam váltani a világot, bár már sejtettem, hogy ez nem megy, de az embernek a saját erkölcsi normái miatt, mégiscsak meg kell próbálnia... Szerelmes voltam (meg balfasz).