A héten négy napot turistáskodtam Rómában. Jó volt. Negyedszer jártam ott, legutóbb tavaly nyáron egy hetet töltöttünk, elsősorban a kötelező látványosságok megtekintésével, a Colosseumtól a Szent Péter-székesegyházon (meg a többi híres katedrálison) át a Galleria Borghese csodás képtáráig. S persze Piazza Navona, Spanyol lépcső, Trevi-kút... Akkor kimaradt a Vatikáni Múzeum, mert a tűző napon legalább három órát kellett volna sorba állni, beértük helyette egy vasárnap déli tömeges pápai áldással. Piazza di Santa Maria di TrastevereMost csak a Vatikáni Múzeum volt a „kötelező" program, előre megvettem a belépőt az interneten (felárral, teljesen feleslegesen, mert - mint kiderült - ilyenkor nincs sor). Nem mesélem most el, hogy milyen nagy művész Rafaello meg Michelangelo, milyen csodálatos a Sixtus-kápolna, stb. Inkább azt, hogy milyen jó dolog - a kötelező (tényleg kötelező!) turistalátványosságokat magunk mögött tudva - csak úgy, szabadon, ráérősen sétálgatni a városban, bámészkodni, kirakatokat és embereket nézegetni, betérni a Trastevere vagy a Borgo kis utcáiba, beülni a zivatar (november közepén!) elől az első trattoriába. (Persze azért láttunk kiállításokat, bementünk templomokba is.) Jólesett, hogy az emberek jókedvűek, fütyörésznek; hogy az autósok szemmel láthatóan nem idegeskednek, nem agresszívek a dugókban sem; hogy a kis kávézóban a szimpatikus srác a harmadik nap már tudta, hogy a feleségem egy kicsit több vízzel kéri a kávéját. Azt hiszem, most szerettem meg igazán Rómát, korábban „csak" lenyűgözött, de egy kicsit félelmetes, hatalmas, nyomasztó volt, összes csodájával együtt - vagy talán éppen azért.

***

Itália-mániás vagyok, különösen Toscana nyűgöz le. (Meg persze Velence, de hát az nem tartozik a reális világhoz.) Ezt azonban tulajdonképpen kiterjeszthetem az egész Mediterránumra (legalábbis annak északi, európai részére, a többit ugyanis nem ismerem); rajongok Görögországért és Spanyolországért is. A tengeren és a napsütésen meg persze a kulturális kincseken túl szeretem az ottani emberek életvidámságát, mosolyát, szeretem a slamposságukat is, sőt ott valahogy másképp tolakodóak, mint nálunk, valahogy erőszak nélkül, természetesen. Mindig jól érzem magam arrafelé. Ugyanakkor viszont nagyon jól érzem magam például Angliában vagy Németországban is. Ott a biztonság, a nyugalom, a méltóság - birodalmi és egyéni méltóság - ad otthonosságérzést. Meg persze a gazdagság, ami mindennek az alapja. De hogy a dolog még bonyolultabb legyen, imádom - imádtam, mert már rég nem jártam arra - Oroszországot és Bulgáriát, az oroszokat, a bolgárokat, a keleti szlávok (gyakran durva) természetességét, közvetlenségét, nagy lelkét. Mindebből csak annyi a tanulság, hogy jó dolog utazni.

***

Olaszország - és benne Róma - azért is nevezetes, mert életem első nyugati útja 1976-ban egy olaszországi társasutazás volt. Velencéből indulva és oda visszatérve nyolc nap alatt végigszáguldottuk Itáliát, le Nápolyig. Tulajdonképpen kevés konkrét emlékem maradt meg erről a fantasztikus útról: a mesés Velence megpillantása, egy akkor már 30 éve ott élő magyar művészettörténésznő ötórás idegenvezetése Firenzében, a pisai Ferde-torony megmászása, fürdés a tengerben Caprin, a Kék-barlangnál... Rómából tulajdonképpen kevés akkori emlék maradt meg: az első a Colosseumnál tömegesen tanyázó macskák; a második, hogy akkor a Sixtus-kápolnában a földön végigfekve bámulhattuk a mennyezeti freskókat (most le se ülhettünk a földre); a harmadik pedig egy elegáns utca hihetetlen ékszerüzlet-kirakatokkal. Igen, a gazdagság. Az első mély benyomást a nyugati fogyasztói társadalom még Bécsben gyakorolta rám: a vonatcsatlakozásra várva bementünk egy szupermarketbe - persze csak nézelődni: tisztított, fóliába csomagolt zöldségeket láttam a hűtőpultokon! Lenyűgözött. (A gazdagságról akkor szerzett tapasztalataimat a visszaúton Svájcban meglátogatott smucig nagynéném zárta.)

***

Szerda este elsétáltunk az elegáns szállodáiról és éttermeiről híres Via Venetóra. Az 50-es évek végén ez volt a római társasági élet és a művészvilág központja. Fellini 1960-as filmje, Az édes élet tette halhatatlanná. Az én generációm számára meghatározó élmény volt ez a film, különös tekintettel Anita Ekberg melleire. A Corvinban játszották, hónapokig hatalmas sorok álltak Budapest akkor egyetlen szélesvásznú mozija előtt. A dolce vita akkor vált a magyar szókészlet részévé, és egyébként a filmből származik a paparazzo fogalma: Paparazzo volt a neve a hírességekhez odatolakodó fotoriporternek. A film főhőse, a Mastroianni által játszott újságíró törzshelye a Via Veneto egyik kávéháza volt. Ma a Via Veneto (teljes nevén: Via Vittorio Veneto) a Via Federico Fellinibe torkollik; a Café de Paris vitrinjeiben Fellini-filmek jelenetei láthatók, s a terasz homlokzatán az ötvenes évek jellegzetes betűtípusával írt La Dolce Vita Ristorante neonfelirat látható. Beültünk. Meghatódtunk, jó volt. (A két pohár prosecco 35 euro.)

*** 

Politikával fertőzöttként s a hazai viszonyoktól undorodóként jó - és meglepően könnyű - volt kiszakadni az itthoni szorgalmas újságolvasásból és tévéhíradó-nézésből. A római panzióban a tévén csak kilenc olasz csatorna jött be. A két zenei adón - olasz MTV és All Music - alig volt zene, ha nem reklám ment, akkor főleg dumáltak, végül is közismerten verbális népről van szó; így hát a híradókat kerestem, amelyekből persze legfeljebb a hírek témáit értettem. Ami feltűnt: a politikai témákat nem nyomta le a bulvár. Egyébként naponta találkoztunk tüntetőkkel, főleg fiatalokkal - hetek óta tartanak a demonstrációk az oktatási - benne egyetemi - reform ellen, amely alaposan megkurtítaná az állam oktatási kiadásait, és a számítások szerint soktízezer pedagógus elbocsátásával járna. Ami föltűnt: a tüntetéseket kísérő nagy rendőri készültség egy pillanatig se volt megfélemlítő, és a demonstrálók között egyetlen gyűlölködő arcot, gesztust se láttam (továbbá nem cipeltek se nemzeti, se fasiszta, se római birodalomkori zászlókat); s amennyire kivettem, a tévéseket se a balhé, a szenzáció érdekelte, hanem magára a dologra - tényekre és véleményekre - voltak kiváncsiak.

***

S ha már politika: Olaszország miniszterelnöke Silvio Berlusconi, aki - ha valamiféle magyar párhuzamot keresünk - egyfajta keveréke Széles Gábornak és Zuschlag Jánosnak. (Meg persze Orbán Viktornak, aki miniszterelnöksége idején barátjának és példaképének tekintette.) Önerejéből feltört, sikeres és gátlástalan üzletember, köztörvényes bűncselekmények állandó gyanújával és vádjával. Az olaszok többsége mégis szereti. Sokan ezt azzal magyarázzák, hogy kicsit önmagukat, saját simlisségüket látják és tisztelik benne, azt, hogy képes volt elérni, amire mindenki törekszik. Abszolút kivülállóként (és félretéve politikai véleményemet) én egy mosolygó, de határozott, szeretetre méltó embert látok, akinek kétségtelen kisugárzása karizmája van, ugyanakkor nem veszi túl komolyan magát. S az említett magyar „párhuzamokhoz" képest talán a legfontosabb: a pitiánerség hiánya, a nagyvonalúság, a „nagyszabás".

 

Szerző: rás  2008.11.16. 13:45 21 komment

Címkék: utazás olaszország nyugat berlusconi

A bejegyzés trackback címe:

https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/tr714928986

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Solvere volo 2008.11.16. 17:24:39

"Meglátni hőn vágyam volt, Tranio, Szép Páduát, a müvészet bölcsejét. S im eljuték a dús Lombardiába, A nagy Itália pompás kertibe. " :) (jusseiromidehonnan)

Ismeretlen_46946 2008.11.16. 18:15:23

"Hogy' vágytam látni, Tranio, Páduát, A tudomány dajkáját és ihol Megérkeztünk szőlős Lombardiába, Mely szép Itáliánk gyümölcsöse."

Ismeretlen_91804 2008.11.17. 04:09:22

Meg tudom érteni Mániádat. Én 4 évet éltem Rómában, még a 60-as évek második felében (benne 68-cal!!!), azóta összesen 11 alkalommal töltöttem Itáliában hosszabb-rövidebb időt, de képtelenség megunni. Rómába hazamegyek, az olasz himnusz ugyanúgy megindít, mint a magyar, és imádom azt a csodálatos derűt, emberséget, ami az emberekből árad.

Ismeretlen_46946 2008.11.17. 09:16:21

Üdv, GNL!

Ismeretlen_5535 2008.11.17. 11:36:02

Berlusconit itt a helyiek vagy Lovagnak vagy Bohócnak hívják. És politikailag leginkább Orbán Viktorra hasonlít, vagy fordítva. (Forza Italia = Hajrá Magyarország!) De ez semelyik tábort nem érinti annyira, hogy ne lenne vidám az élet ;-)

Ismeretlen_91804 2008.11.17. 12:52:21

Hát ez az - az olaszok tudják, hogy politikusok jönnek-mennek, az élet megy tovább, és helyén kezelik őket. Én többek között ezt imádom bennük, hogy semmit sem vesznek halálosan komolyan, legkevésbé saját magukat.

Ismeretlen_82658 2008.11.17. 13:38:23

Külföldön lenni azért jó mert nem értjük az összes szót, elejtett mondatot és káromkodást ami elhangzik körülöttünk. És ettől sokkal idillibb. Nekem olaszországgal "se vele se nélküle" viszonyom van, kétségtelen hogy közvetlen nép, általában kedvesek, de a leglustább semmirekellők és hisztérikák is egyben. Mikor a trasteverén kávézok imádom, de mikor sztrájk miatt leáll a város és emiatt lekésem a repülőt, vagy órákig várok a villamosra mert a vezetők (!) valahol kiszálltak programot csinálni maguknak akkor elegem van. A korrektséget nem ismerik, viszont imádnak élni és ezt jól esik nézni. Ha az embernek nincs sürgős vagy fontos dolga ott a helye, de könnyen fordul a kocka... azért csak mindíg visszamegyek a végén... :)

Ismeretlen_29810 2008.11.17. 16:48:44

Mennék már én is újra. De félő, hogy vissza sem néznék.÷) Mindig jó érezni a nyugalmukat.

anna 2008.11.17. 17:00:47

róma-rajongók: ajánlom figyelmetekbe az Antik Róma napi öt denariusból c. könyvet.

Ismeretlen_46946 2008.11.17. 22:44:22

Hálásan köszönöm minden idelátogató Róma- és Italomániás kommentjét.

Ismeretlen_57265 2008.11.18. 11:44:34

Egy nem szimpla szakácskönyv: Lénard Sándor A RÓMAI KONYHA http://href.hu/x/7g0v

Ismeretlen_102949 2008.11.19. 15:45:39

Itália ürügyén, ha nem haragszol én is mesélnék kicsit. Először is: Irigyellek.:) Én öt napot töltöttem Barcelonában nyáron, és beértem volna kicsivel kevesebb kötelező látványossággal, és kicsivel több céltalan lődörgéssel, dehát akkori barátnőm hajthatatlan volt. Én csak a Camp Nou-t akartam mindenképp látni, Nóra viszont szinte mindent:) (Azért szerencsére így is lődörögtünk sokat, csak lehetett volna több.) Egy város szerintem céltalan lődörgés közben ismerhető meg leginkább.:) Amíg kint voltunk összesen egy magyar sráccal találkoztunk míg az első nap, épp, amikor azt vitattuk meg, hogy az abszintot, vagy a bort igyuk-e meg először. Kedvesen ránk köszönt, mi pedig kedvesen vissza, de nem nagyon tudtunk a helyzettel mit kezdeni, hát továbbmentünk. És meg kell vallanom a majdnem egy hét alatt nem hiányoztak sem a magyarok, sem a magyar hírek. Csak az utolosó napok valamelyikén gondoltunk arra, hogy mekkora poén, hogy mire hazajövünk lehet nem lesz kormányunk sem, mert akkoriban volt a koalíciós szakadás, vagy valami egyéb pártpolitikai balhé, ha jól emlékszem, és akkor úgy nézett ki, hogy Feri talán tényleg bukik. Engem leginkább két dolog lepett meg odakint. Az egyik, hogy mennyire könnyű kiszakadni itthonról, a másik pedig, hogy milyen mély depresszió (jó, nevezzünk inkább melankóliának) keríti hatalmába az embert, (engem legalábbis) amikor haza kell jönni. Öt nap biztos kevés arra, hogy az embernek honvágya legyen. Én a nyomait sem fedeztem fel magamban semmi hasonlónak. Az olasszal ellentétben viszont a "Catalunya Policia" meglehetősen félelmetes volt. A reptéri rendőrök még vidáman nevetgéltek, és pont úgy néztek ki, mint az emberek, de azok, akik az Avinyón végigmentek, és - feltételezéseim szerint, - azokat a srácokat keresték, akiktől az első este vásároltam, nos előlük, mint a filmekben, úgy húzódtak félre az emberek a szűk utcában, köztük mi is, még a tekintetüket is igyekeztünk elkerülni. A fellépésük valahogy sokkal fenyegetőbb, félelmetesebb volt, mint a magyar rendőröké, inkább vonultak, mint mentek, nekem rögtön az jutott eszembe róluk, hogy bakker, ilyen lehet egy közép-amerikai diktatúra rendőrsége. Egyébként régóta szeretném látni Rómát, hiszen a történelme miatt nekem gyerekkori szerelem, de egy darabig biztos nem járok arra, mert, ha még egyszer lesz pénzem, újra Barcelonába fogok menni. (Egyébként kellemes élmények közé tartozik, hogy Barcelonában minden borboltban árulnak tokajit, - természetesen drágábban, mint itthon, dehát ott az a borkülönlegesség:) - és a könyvesboltokban van magyar - katalán, katalán - magyar szótár.:) Ellenben, aki gyenge cigit szív, az jobban jár, ha itthonról visz magával, mert odakint a 7 miligrammos a leges-leglightosabb. Bocs, ha hosszan offoltam, de a bejegyzésed után elragadtak a kellemes emlékek, és ezt muszáj volt valakivel/valakikkel megosztani.

Ismeretlen_46946 2008.11.19. 16:29:18

Clodius: Jól tetted (mármint az élménymegosztást); Barcelonába egyébként én is beleszerettem, 4 napot voltam 1981-ben, és azóta tervezem, hogy visszamegyek.

Ismeretlen_46946 2008.11.19. 16:31:05

Clodius: a jelek szerint te voltál a bejegyzés 100. olvasója; jutalmad egy korsó sör.

anna 2008.11.19. 16:53:26

ez nem igazság! én sokkal többször olvasok, mint ahányszor írok, tessék nekem is jutalmat adni!

Ismeretlen_102949 2008.11.19. 18:24:37

Hálás köszönbetem.:) Remélem azért lesz alkalmam egyszer arra, hogy én hívjalak meg téged. Barcelonával kapcsolatban pedig csak azt tudom mondani, hogy jól teszed, ha vissza akarasz menni.:) Szinte hihetetlen, hogyha nem keresel semmit, akkor is minden utcasarkon beleakadsz valamibe, ami elvarázsol, lenyűgöz. Nekem örök élmény marad pl. három katalán kissrác és egy kis fehér kutya. A srácok papucsban voltak, vörös-sárga jégkrémet nyaltak, de eközben fociztak, "pörögtek" ahogyan szerintem mi gyerekkorunkban soha, a kutya meg körbe-körbe rohangált körülöttük, szinte szemmel is alig lehetett követni őket. :) Azt hiszem ennyi nosztalgia után megjött a kedvem egy képekkel illusztrált Barcelonás blogbejegyzéshez.:)

Ismeretlen_46946 2008.11.19. 19:30:42

Anna: sör? hol, mikor?

Solvere volo 2008.11.20. 02:34:50

Es en? Es en? Bastya et-at mar meg se akarjak olni???? :(

Ismeretlen_46946 2008.11.20. 10:25:06

Solvere volo: 116-ikként jogod van választani a mérgezett tőr és a Tibi mogyorós tejcsoki között.

Solvere volo 2008.11.20. 22:09:56

Kenytelen leszek a mergezett tort valasztani, a mogyoroscsoki nagyon osszetorik a postan. Probaltuk :)

Ismeretlen_46946 2008.11.21. 10:12:00

Solvere volo: :)))
süti beállítások módosítása