Hát mindenekelőtt úgy, hogy gyanakodjunk: átvernek, manipulálnak.Néha egészen ostoba, primitív módon.

A tőlem világnézetileg, politikailag távol álló újságok közül rendszeres olvasója - előfizetője - vagyok a Heti Válasznak, mert ez a hetilap a legnormálisabb a jobboldali sajtótermékek közül. Mondjuk, átugrom a főszerkesztő (az Orbán-kormány egykori szóvivője), Borókai Gábor elég primitív jegyzeteit, de nagyra értékelem pl. Bódis András vagy Stumpf András tényfeltáró írásait. Számos jónevű, elismert gazdasági szakember vagy éppen társadalomtudós ír a lapba. Szóval érdemes olvasni - ha nem is értek egyet velük. De vigyázni kell velük is, egy pillanatra se szabad megfeledkezni róla, hogy az újságírás Magyarországon (ha nem idióta bulvár) a lenini elveknek megfelelően agitáció és propaganda.

Itt van például a múlt heti számban a Nemzeti Bank elnökével, Simor Andrással készített interjú. A kérdező (Gyüre József rovatvezető) egyébként kifogástalanul felkészült, tudja, hogy mit kell kérdeznie, s tudja, hogy mit akar kihozni interjúalanyából. Csakhogy Simor nem mindig azt mondja, amit kéne. Nem baj, segít a szerkesztés, a tipográfia:

Az interjú címe - Gazdaságpolitikai rendszerváltozás kell - még csak apró csúsztatás; valahol az interjú közepén ugyanis Simor utal arra, hogy "szinte gazdaságpolitikai rendszerváltozásra lenne szükség".

A felcím - Szomorú lesz a pénzügyminiszter - már nagyobb csúsztatás; abból született ugyanis, hogy az újságíró felvetésére, miszerint mi van, ha a várt egy helyett ötszázalékos lesz a gazdasági visszaesés, Simor ezt válaszolta: "akkor a pénzügyminiszternek az lesz a szomorú feladata, hogy a kiadási oldalon megtalálja a kieső bevételek ellentételezését."

Na de még ez is kevés! A cím mellett, az oldal egynyolcadát kitöltő, figyelemfelkeltő kiemelés:

"A jegybankelnök szerint egyértelmű, hogy az ország jelenlegi kormányzóit terheli a felelősség a gazdasági bizalomvesztés miatt."

Ez viszont nettó hazugság. Az inkriminált részlet az interjúból:

"HV: Ön szerint kiket terhel a felelősség a bizalomvesztésért?

SA: Elsősorban az ország jelenlegi vezetőit. Mégsem szűkíteném le a kört ennyire. Politikusaink ugyanis - tisztelet a kivételnek - továbbra sem állnak felelősségteljesen a gazdaság helyzetéhez. A legutóbbi választások során, és gyakorta azóta is, olyan dolgokat ígérnek a lakosságnak, illetve olyan megoldásokat javasolnak a problémákra, amelyek nincsenek összhangban a gazdaság teljesítőképességével, és nem jelentenek kivezető utat a válságból. Ez vonatkozik mind a kormányon, mind az ellenzékben lévő erők zömére."

***

A Heti Válasznak rendszeres szerzője Matolcsy György, az Orbán-kormány egykori gazdasági minisztere. Ebben a számban Válság és politika címmel egy OECD tanulmányt ismertet.

"Az OECD előrejelzése szerint különösen súlyos lesz a válság Magyarország, Izland, Írország, Luxemburg, Spanyolország, Törökország és az Egyesült Királyság esetében, ebben a sorrendben" - írja Matolcsy. Később még egyszer visszatér arra, hogy "(H)azánk válsága nem véletlenül áll a lista elején".

Hát persze, hogy nem: a lista ugyanis az angol országnevek szerinti ábécé rendben sorolja fel az inkriminált államokat, lévén a jelentésangol nyelvű: www.oecd.org/els/employment/outlook.

De hát lám, az OECD is azt mondja...

***

Közben Solvere volo elküldte a linket a kommentjében emlegetett csirkéhez: http://tinyurl.com/58uq9f
Nagyon jó!

Szerző: rás  2009.01.13. 16:51 14 komment

Címkék: heti válasz matolcsy

A bejegyzés trackback címe:

https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/tr164929005

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jattila292 2009.01.13. 19:39:08

Én egyszer megpróbáltam Heti Választ olvasni, de nem ment...

Solvere volo 2009.01.14. 05:00:51

A csirke atment az uton...

Ismeretlen_78065 2009.01.14. 09:53:33

Hejj, de mennyit tudnék ehhez hozzászólni. De nem teszem, mert tegnap kiblogoltam magam, meg most nem akarok vitatkozni. Elolvastam, pont.

Ismeretlen_10155 2009.01.14. 10:41:33

olvass HVG-t! a Heti Válasz is arra akar hasonlítani...

Ismeretlen_46946 2009.01.14. 10:54:58

jattila292: Új látogatónak, kommentelőnek kijáró üdvözlet! Solvere volo: ezt most nem értem. 979: Akkor röviden összefoglalom a mondandódat: Mindez semmi a "balliberális lakájmédia" torzításaihoz, hazugságaihoz viszonyítva. Egyébként is az egészen más, ha "mi" hazudunk. drc: Természetesen olvasom a HVG-t (meg a Magyar Narancsot meg az Ést). Amúgy semmi jelét nem látom, hogy a Heti Válasz a HVG-t utánozná.

anna 2009.01.14. 11:19:00

a kiemelésben ezek szerint inkább a best/blikk/borsot utánozza.

Ismeretlen_78065 2009.01.14. 12:15:04

Továbbra sem ülök föl a provokációnak :) Most nem fogok vitatkozni, sorry. Még csak azt sem írom le, miért igaz/hamis a vélelmezett véleményem, vagy miért esik jól/rosszul, hogy olyan primitívnek feltételezel, aki képes lenne képernyőre vetni, hogy "Egyébként is az egészen más, ha "mi" hazudunk.". Túlterhelt vagyok szellemileg.

Ismeretlen_46946 2009.01.14. 15:24:37

979: Bocsánatot kérek, ha személyedben sértettelek volna meg.

Ismeretlen_78065 2009.01.15. 08:46:17

Nem sértettél meg. Köszönöm.

Ismeretlen_1256 2009.01.21. 12:45:19

Az újságíró ott adja el a cikkét az olvasónak, ahol tudja. Vagyis: cím, aztán lead. Ha nem ragadja meg vele e figyelmet, hát a cikket sosem olvassák el. Emiatt jönnek aztán a "Döbbenet! Madonna széttárt lábakkal pózolt! (Fotóval!)"-címek (igen, én csináltam, nem vagyok rá büszke, mégis, ez vitte el a napi látogatottságot). Mit tehetsz, ha tudod, hogy a jobbos olvasónak ez kell? Ugyanez van a baloldalon is...

Ismeretlen_46946 2009.01.21. 14:08:34

Mesterszakács: itt szerintem nem erről van szó, hanem szimpla politikai propaganda-hazugságról. Nem a lapot akarja eladni, hanem a mondanivalóját. (Ami persze ugyanúgy szakmai kérdés.)

Solvere volo 2009.01.21. 14:47:36

A "mondanivalo eladasa" erdekes kerdes, mindenkit erint, aki publikal barmit is. Szakcikket is el kell adni, hogy kitunjon a sokezer ugyanolyan kozul. Csak publikalas elott van egy dolog, amit ugy hivnak, peer review: ket nevtelen (ujsagtol is) fuggetlen szakember velemenyezi. Es ha tulzoak a kovetkeztetesek, tul hangos a fanfar, akkor kemenyen szova teszik. Ezert nem jelenhet meg szaklapban olyan, hogy "meggyogyitotta a rakot". Mondjuk, ott a kozonseg is inkabb igazat szeretne olvasni (sot). Hogy ez a civil lapoknal miert nem igy van, miert a sajat velemenyuket akarjak sokan mindenkeppen viszontlatni, az asszem egy egesz mas dolog.

Vir51 2009.02.02. 20:12:24

,,Hogyan olvassunk újságot? Hát mindenekelőtt úgy, hogy gyanakodjunk: átvernek, manipulálnak. Néha egészen ostoba, primitív módon.” Egyetértünk, kedves rás…És, sajnos még az sem vigasz, hogy jó párszáz esztendővel ezelőtt is feltettek hasonló kérdéseket moralizáló emberek, jóllehet akkortájt a mai értelemben még újságok sem voltak. ,,,A hazugság ha már képtelenül merész, kerülje a vitát vele a józan ész; bosszankodás helyett lódítsunk még nagyobbat.", mondja La Fontaine. Persze ez a huszonegyedik század nagyonis durva. Valaki gondol egyet, ripsz-ropsz nyit egy blogot, s máris ,,osztja az észt” pestiesen szólva. Nincsen ezzel semmi baj. Az emberi kapcsolatok új dimenziója formálódik ilyenképp. Hát, nem ezt csináljuk mi is? Beszélgetünk, vitatkozunk. Barátilag. Ez a mi műfajunk. Szuper. Nagyon jó. Élvezem. Az viszont már gond, hogy az önmagukat hírportálnak tituláló internetes oldalak, s nem egy újság – többé vagy kevésbé –, de ugyanezt teszik. Beszélgetnek, kvaterkáznak, odavetnek egy-egy tényt. Igaz, nem igaz? Kit érdekel? Mi megmondtuk, aztán kész. Közhelyszerű, de megemlítem a konkrét felvetés kapcsán, kit érdekel egy interjút készítő, kérdező, újságíró (?) véleménye. Engem a megkérdezett véleménye érdekel, ha a kérdezőre lennék kíváncsi, elolvasnám az öninterjúját. És miért higgyem el azt, amit a kérdező, vagy a válaszadó mond? Miért higgyek a híreknek, amikor azt látom, hogy az MTI-hírbe is beleírja a véleményét az újságíró. De, ha legalább okosat és nem butaságot írna bele ! Hihetek-e a ma nagyon ,,profi” politikusoknak, a nagyon ,,művelt” közéleti embereknek, a nagyon ,,őszinte” moralistáknak? Egyebek között temiattad nem, kedves Mesterszakács. És hidd el, egyáltalán nem akarlak megbántani, mert az amit te mondsz, az ma általános. Sőt! Az újságíró ad egy címet, és egy büdös sor sincs a cikkben arról, amit a címben megjelölt. Mindegy a cím legalább jó. Az olvasó meg tehet neki egy szívességet. Persze nem igaz, hogy ez mindenütt így van. Egy Amerikában élő barátomnak panaszkodtam, nálunk előfordul a televízióban, hogy politikai főműsorban kopott farmernadrágban, tornacipőben, heverészve egy fotelban teszi fel a kérdést az öltönyös közéleti szereplőnek a riporter. Azt mondta a barátom a fejét csóválva: ez elég szomorú, hát végülis gondolj bele, az általad említett riportert én a legszemélyesebb szférámba, a lakásomba eresztem be, ahol nem nagyon akarok szakadt alakokat látni… Nálunk ez nem nagyon fordul elő. Talán igaz. ,,Az erkölcsi önismeret minden emberi bölcsesség kezdete.", mondja egy másik ,,nagyokos” Immanuel Kant. De hát, hol van itt morál?

Ismeretlen_46946 2009.02.03. 11:13:51

Vir51: Igen, megint egyetértünk. (Kénytelen leszek azt hinni, hogy te is olyan "vénember" vagy, mint én.) Erkölcs és felelősség - két olyan kategória, amelynek fontosságát elvben, a maguk egyéni életében (még) nagyon sokan elismerik, de a társadalmi szintű érintkezésben, cselekvésben, ahova a politika és az újságírás is tartozik, egyre kevesebben tartják érvényesítendőnek. Nem tudom pontosan, talán Bálint György mondta, hogy írni etikai tett.
süti beállítások módosítása