Tegnap az átlagos látógatószám dupláját sikerült produkálnom. A statgép által regisztrált leggyakoribb keresőkifejezések a "cigánybűnözés" "cigányok ellen" és más ehhez hasonlók voltak. Azt hiszem, csalódtak, és megjegyzés nélkül továbbálltak, amikor belenéztek még "Veszprém előtti" Cigánybűnözés - a szólásszabadság korlátai c. bejegyzésembe. Amelynek minden szavát fenntartom továbbra is; ezért nem írtam új bejegyzést. Önvédelemből már leszoktam arról is, hogy szélsőjobboldali - vagy egyszerűen csak ostoba - újságokat, újság- vagy blogírókat olvassak. Olvasom viszont - nagy érdeklődéssel - pl. a Kurvannyát, drc blogját, ahol valahogy normálisak a hozzászólók (na meg persze a tulaj is!), még azok is, akikkel nem értek egyet.

Most csak azért ragadtam számítógépet, hogy felhívjam a figyelmet arra, amit néha elfelejtünk: ebben az országban azért vannak normális emberek is. Illusztációként egy (egyoldalú) sajtószemle:

Veszprém (fideszes) polgármestere azt mondta: nem számít, milyen kisebbséghez tartoznak a véres bűntett elkövetői, mert a bűnösök is elsősorban magyarok. A demonstrálók kifütyülték. Interjú Debreczenyi Jánossal

A politika kivonult a cigányügyből, a roma elit túlságosan gyenge, a rendőrség agonizál, a miskolci botrány a szélsőjobb látványos győzelmét hozta - mondja Kállai Ernő kisebbségi ombudsman.

"Alapvető elvárás, hogy a rendőrség - származástól független - kapja el a bűnözőket, de a kiváltó okokat a politikának kell megszüntetnie. A politika azonban kivonult a cigányügyből. Eddig legalább látszatintézkedésekkel próbálták normális élethez segíteni azt a népcsoportot, amit a rendszerváltozás után magára hagytak. Ha nem engedik el a kezét annak a roma generációnak, amelyik a hetvenes évek fellendülésének köszönhetően valamilyen fokig belépett a munkaerő-piacra, ma nem itt tartunk. Mindegy, ez már a múlt. A jelen viszont az, hogy a romáknak a saját hajuknál fogva kellene kirángatni magukat a mocsárból. Ehhez egy ütőképes cigány értelmiségi elitre lenne szükség, ami nincs. Nehezen leküzdhető gátja a romák felemelkedésének, hogy nincsenek olyan karizmatikus cigány személyiségek, akik képesek az erős érdekérvényesítésre. Pártok mellé szegődött roma politikusok, persze, vannak, és ez nagyon is jó. A rossz az, hogy nincsenek mások. Az országban közben egyre nagyobb egyetértés kezd kialakulni arról, hogy a "cigányok érdemtelenül mindent megkaptak, de nem tudtak élni a lehetőséggel". Interjú Kállai Ernővel

„A megrendülés első mondata az 'ilyen még nem volt'. Hogy átléptünk egy határt. Pedig volt már ilyen. Régen túl vagyunk sok határon - igaz, megszokhatatlanul." Nagy N. Péter kommentárja a hétfői Népszabadságban, (ahol eredetileg az Álláspont rovatban jelent meg, a lap online archívuma azonban már - egyéni - Véleményként tartja nyilván.

  

Szerző: rás  2009.02.10. 09:00 8 komment

Címkék: népszabadság kállai ernő drc veszprémi gyilkosság

A bejegyzés trackback címe:

https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/tr74929014

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_51043 2009.02.10. 11:02:53

(gépház: az utolsó link nem stimmel.)

Ismeretlen_46946 2009.02.10. 11:19:14

hphp: Kösz, javítottam. :)

Ismeretlen_10155 2009.02.10. 12:20:29

köszönöm a méltatást, elsősorban a hozzászólók nevében (tehát a tiédben is) -- micsoda egy álszent izé ... jólesik no. :) (szeretem, ha szembe dicsérnek, még akkor is, ha nem elsősorban és nem csak nekem szól.)

Ismeretlen_95957 2009.02.10. 13:02:11

Igen, hálistennek vannak normális emberek is. Sokan közülük ( még ) bénultan hallgatnak egy olyan országban, ahol arra a hírre, hogy szerb szabadcsapatok készülnek Enyingre, igen sokan örülnek különböző fórumokon.

Ismeretlen_10155 2009.02.10. 18:12:10

BT: azok nem csak "simán" szabadcsapatok. Arkan tigrisei -- tehát a mélyről tisztelt örülők annak örülnek, hogy szerbiai háborús bűnösök jönnének ide, hozzánk. elképesztő!

Ismeretlen_95957 2009.02.10. 18:28:50

@drc Az a mentalitás is, hogy fotelból "szájkaratéznak", miközben mással végeztetnék el az általuk oly áhított mocskos munkát. Hányok.

jel 2009.02.10. 21:18:21

http://text.freeblog.hu No.1958

Ismeretlen_46946 2009.02.10. 22:18:57

jel: Köszönöm. BT: akkor most megint a nyomodra akadtam.
süti beállítások módosítása