Unokaöcsémnek, aki ma 20 éves.

A magyarok 77%-a nem hisz a jelenlegi politikai rendszerben, 91% szerint az ország rossz úton halad, összességében a régió messze legpesszimistábbjai a magyarok, mindössze 15% mondja azt, hogy elégedett a személyes életével - derül ki a Pew Global Attitudes Project legfrissebb felméréséből.

Hasonló eredményre jutott augusztusban az Ipsos: A megkérdezettek többsége szerint a rendszerváltás szükségszerű volt, de azt általában negatívan értékelték. Minden második válaszadó úgy érzi, ő vagy családja a változások vesztese, csak 14 százalék érzi magát nyertesnek.

*

Mininek (kb. 190 cm magas) köszönhetően november 7-e a családban ünnep maradt éppen akkor, amikor az országban megszűnt az lenni. „Meleg csákányváltás" - mondanám, ha ez a kifejezés jelentene valamit huszon- és harmincvalahány éves olvasóimnak. Pedig ez is hozzátartozott a november 7. által fémjelzett világhoz. De milyen is volt az a világ? Aki most 20 éves, az nem tudhatja, mert nem élt akkor. Mi meg azért nem tudhatjuk, mert benne éltünk, része voltunk - s mint a közvélemény-kutatások mutatják: részünk még ma is az a világ. Én speciel örülök neki.

Igen, tudom: november 7-e, az 1917-es bolsevik forradalom az a ma nyilvánosan megszólalók döntő többsége számára valami szörnyűséget jelent, a sztálinizmust, a Gulágot és Recsket, diktatúrát és tíz év várakozás után kiutalt zöld színű Trabantot. És hát, valljuk be: tényleg ez lett belőle. Még legemberibb formájában, a „klasszikus" Kádár-korszakban is egy zsákutcás, folytathatatlan és megreformálhatatlannak bizonyult rendszer. De nem biztos, hogy ezt jelenti november 7-e, a forradalom, a kommunizmus. (Elnézést az illetlen kifejezésért!) Miként a (szintén, 200 év után is, sokat vitatott) 1789-es nagy francia forradalom is van, akinek a Szabadság, Egyenlőség, Testvériség-et, az Emberi Jogok Nyilatkozatát, s van, akinek a (vendée-i fehérterrorra válasz) jakobinus terrort, a guillotine-t, no meg a napóleoni háborúkat jelenti.

Igen, 1917 1789 és 1848 folytatójának tudta magát, a kommunistákat ugyanaz az emancipatorikus és messianisztikus idealizmus és hevület fűtötte, mint a jakobinusokat vagy 48 forradalmárait (lásd Petőfi). És ennek igazságát járatta le a rá következő „kommunista" rendszer. Tudom: az eszme megfoghatatlan, az a politikai rendszer viszont nagyon is konkrét volt. Elmúlt húsz évünk viszont ismét az eszme, az ideálok érvényességét, szükségességét bizonyította - és nem csak itt, K-Európában, a Vadkeleten. A szovjet rendszer, a „kommunizmus" összeomlását Nyugat-Európában a szociális piacgazdaság neoliberális lebontása kísérte, követte - azé a jóléti rendszeré, amelyet éppen a szovjet-orosz példa és a megerősödő munkásmozgalom kényszerített ki.

Nem fogok sarló-kalapácsos vagy vöröscsillagos zászlóval az utcára vonulni - és nem csak azért nem, mert tilos. (Amikor 1993-ban törvény tiltotta be az önkényuralmi jelképek használatát, munkahelyemen jóakaratúan figyelmeztettek, hogy ne hordjam többé azt a szovjet katonaövet , amely alól húszegynéhány év alatt, amióta a tulajdonomban volt, számos farmernadrág kopott ki. Nem hordom, itt van a szekrényben.) Szóval, nem megyek tüntetni a kommunizmusért, mert nem szeretem, ha kiröhögnek. És mert nagyon nem aktuális, s aligha lesz az már az én életemben. De gondolok, amit gondolok...

*

És akkor jöjjön két nagyon elcsépelt dolog a hajdani november 7-i ünnepségekről. Egy Majakovszkij-vers és az Internacionálé.

A Majakovszkij-vers mindjárt két példányban is: az első itt olvasható, Fidó blogján találtam, de sem ott, sem másutt nem találtam a fordítót. Ezt elpanaszoltam, mire KapitányG nemcsak azt közölte, hogy neki más variáns, Tellér Gyula fordítása van meg, hanem kérésemre megkereste az interneten is: Mizseiag blogján olvasható. És ami még érdekesebb: mindkét "forrásblogon" a verset egy Hofi Géza-változat követi. (A vers néha - nem tudom, miért - "összeugrik, eltűnnek a "lesztnyicák". Ha észreveszem, javítok.) 

Vlagyimir Majakovszkij: Ivan Kozirev vasöntő elbeszélése arról, hogyan költözött új lakásba

Proletár vagyok.

                    Mindent megmondtam ezzel.

 Éltem,

                ahogy anyám világra vétkezett.

És lám,

                új lakást

                               adott ma reggel

nekem

                a Munkáslakásépítő

                               Szövetkezet.

Szélessége - ilyen!

                Magassága -

                               olyan!

Szellős,

                világos

                               és meleg.

Minden szobája jó,

                               de a legjobban

nekem

                ez

                               tetszett meg!

A hold

                sugaránál ragyogóbb!

Kánaánnál

                sokkal több üdvöt ád,

mi ez -

                de mit is gagyogok, -

ez a

                fürdőszoba, a fürdőkád.  

Kinyílik az egyik csap,

kezedre - hideg víz csap.

Másik csapot csavarod,

ujjad rögtön elkapod.

Hideg vízzel

                mosd a

                               tested,

vagy forróval -

                bőröd piszkát.

Egyik

                csapra "H" van festve

másik csapról -

                               "M"

                                               sandít rád.

Hazajössz fáradtan,

                minden jaj de vacak.

Nem ízlik a leves,

                s a bugyborgó csája,

de belépsz a kádba -

                s még a halott is felkacag

ennek a

                hullámzó víznek a csiklandozására.

Mintha

                a szocializmus lenne vendéglátód,

az élvezettől -

                elakad a szusz.

A blúzod - lehúzod,

                nadrágod lerántod,

kézbe a szappant

                               és...

                                               zsuppsz!

Mosakszol,

                mint akinek

                               nincsen egyéb dolga.

Hosszan...

                szóval addig,

                               ameddig csak jó.

A fürdőszobában

                egyszerre csak itt van

                               a nyár és a Volga.

Csak halak nem úsznak,

                               s nincs gőzhajó.

Lehet akár

                tízesztendős

                               piszok a karon,

lemorzsolódik,

                mint a nyírfaháncs,

akár a kéreg,

                válik le a korom,

leszedi a szappan a nyavalyást.

Párázik a bőröd,

                piros lesz, mint a rák.

Na most -

                csavarj csak egyet:

finom,

                hűvös esőjét

                               záporozza rád

a százlyukú vasfelleg.

Oly jólelkű és gyengéd a fürdő zuhanyja!

Rossz kedved

                nyakát

                               kitekered:

paskolja búbod,

                s nyakadra zuhanva

a két lapocka

                közötti vályún lepereg.

Nedves

                tested

                               bepakolod

bolyhos-prémes,

                               nagy törülközőbe.

Hogy száraz lábbal lépj ki

                               a kádból,

                                               talpad alatt

rugalmasan nyúlik el

                               a parafa-szőnyeg.

A tükörhöz lépsz most, -

                               ott lóg a falon,

tiszta inget húzol

                               s elgondolod:

hogy szó, ami szó,

                               bizony finom dolog

ez a

                szocialista

                               szovjethatalom.

(1928) 

És akkor az ünnepség befejezéseként énekeljük el az Internacionálét!

*

Ja! És boldog születésnapot! Szebb jövőt!