(Ezt a bejegyzést a jelenleg Kanadában élő Solvere volo nem nyilvános blogjáról vettem át – természetesen az engedélyével. Mint mondta, ez tulajdonképpen komment a Mesterszakács és drc blogján olvasható kommentekhez.)

Hassem nagyon nevetett, amikor meglátta a büfét.

– Hát itt meg miféle ételeket árulnak? Hahahaha! – Kicsit értetlenül néztünk rá.

– Teriyaki. Ez ilyen japán szósz. Nem használnak zsiradékot, édes szójaszószban főzik. Nem rossz... – magyarázta egyikőnk. Ja, könnyű ilyeneket pontosan tudni, hogy édes szójaszószban, ha az ember papája kínai szakács. Kínából.

– Jó, hát, gondoltam, hogy valami más lesz – mondta Hassem, a könnyeit törölgetve a nevetéstől. – A 'teriyak' perzsául ópiumot jelent, a 'teriyaki' meg az ópiumfüggő. Hihihi.

Van úgy, hogy szavak egészen mást jelentenek. ("Másutt máshogy van" – írta volt TGM valahol, gondolom, csak hogy bizonyítsa, tőmondatokat is tud, és abban is okos.)

Akklimatizálódási célból olvastam magyar közéletet, és kommenteket is. Az egy nehéz műfaj, nekem mindig megakad a torkomon. Szeretik használni azt a szót, hogy tolerancia. Sokan. És sokfélére.

Mint Dingidungi, az Alice Tükörországban-ban. (Na, ezt vajon hogy kéne írni...)

"– És csak egy marad a születésnapi ajándékokra, érted? Ez aztán a dicsőség, mi?

– Nem tudom, mit ért azon, hogy "dicsőség" – mondta Alice.

Dingidungi megvetően mosolygott.

– Hát persze hogy nem érted, amíg én meg nem mondom. Úgy értettem: "Ez aztán az elsöprő erejű érvelés, mi?"

– De hát a "dicsőség" nem jelenti azt, hogy "elsöprő erejű érvelés" – ellenkezett Alice.

– Ha én használok egy szót – mondta Dingidungi megrovó hangsúllyal –, akkor az azt jelenti, amit én akarok, sem többet, sem kevesebbet!

– Az a kérdés - hitetlenkedett Alice –, vajon engedelmeskednek-e a szavak.

– Az a kérdés – így Dingidungi –, ki az úr és kész.

Alice sokkal zavartabb volt, semhogy erre bármit is válaszolni tudjon." (Lewis Carroll és Révbíró Tamás)

Nagyjábol ilyenek a toleranciáról folytatott viták. A tolerancia azt jelenti, amit én akarok, mert én vagyok az úr, és kész. Pro és kontra.

Tolerancián is persze mindenki azt ért, amit akar, lehet az akár dicsőség, akár elsöprő erejű érvelés. Vagy más is.

Azt hiszem, az elmúlt pár évet a világ egyik legtoleránsabb országában töltöttem. A kanadaiak egyébkent nincsenek maguktól elragadtatva, szégyenkezve néznek, ha az őslakosok szóba kerülnek, és azt mondogatják, Új-Zéland meg maorik, az igen, de hát ők, ugye, hát nem az igazi... Kétségtelen, van miért szégyenkezni, mégis azért inkább lennék itt indián, mint odahaza cigány. Vagy zsidó. Vagy nő. Vagy gyerek. Vagy öreg.

A tolerancia itt nem egy szó, ami mindenféléket jelent, attól függően, kinek van éppen kedve használni. A tolerancia Észak-Amerikában (az USA-ban is, szeretném jelezni) - egyszerű praktikum. Elképesztően különböző kultúrájú emberek próbálnak itt együtt élni minden nap, együtt utazni, enni, dolgozni, lakni. Alkalmazkodni kell, sokszor nem is tudni pontosan, mihez. Mivel fogom a másikat megbántani? Mivel fog ő engem? Ki tudja, mit hoz az új nap? Kompromisszumot kell találni, különben állando torzsalkodással fogjuk a napot tölteni, és mind éhen halunk.

A közösségeknek vannak írott és íratlan törvényeik. Itt, mivel olyan elképesztően nagyok és sokszor váratlanok a különbségek, van tendencia arra, hogy mindent leírjanak, ami sokszor elég furán veszi ki magát. De ami le van írva, ki van függesztve a falra, az onnantól tudható, hogy ezt így kérjük csinálni.

Pár évvel ezelőtt fényképes volt a bérlet, egy helyen csinálták a varosban, ott csinálták a fenykepet is. Hosszú sor, falon felirat: a nem vallási okból viselt fejfedőket kérjük levenni. Szerintem az okos tolerancia iskolapéldája: mert valójában a többieknek ugye baromi mindegy, ki mit visel a fején, de aki vallási célból viseli, azt megkérni, hogy kendő/burka/turbán/kipa/baseballsapka nélkül fényképezkedjen, az nagyjából olyan, mintha minket kérnének meg, hogy ugyan, tolnánk már le a gatyánkat egy igazolványkép erejéig. Van fénykép, nincs megbántás, nincs konfliktus.

A tolerancia nyilván nem arról szól, hogy bárki lenyomhat bármit a többiek torkán. Azok a mondatok, hogy "én toleráns vagyok, de", értelmezhetetlenek (dicsőség). Sőt, az is értelmetlen, hogy "én toleráns vagyok". Ha én toleráns vagyok, de te meg nem, akkor te engem előbb-utóbb nagyon meg fogsz verni, azt meg nem szeretném. És fordítva. A tolerancia, mint megvalósítható, megélhető irányelv, kizárólag közösségi kontextusban értelmezhető. Nagyjából így: te meg én (meg ő) egy közösséghez tartozunk, és a közösségen belüli mindenfajta erőszak tabu (fizikai, verbális, vizuális, szimbolikus, minden), a vitás kérdések megoldását békés, kompromisszumos módszerekkel keressük minden áron*, és ha megszületett a kompromisszum, azt elfogadjuk. Te, meg én, meg ő, akik a közösséghez tartozunk, mindannyian. Akik nem, akik ezt felrúgjak, azokkal nem tabu. A szabályrendszerbe vetett bizalmat az adja meg, hogy nyitott rendszer: ha nekem valami ebben nem jó, reális esélyem van arra, hogy elérhetem a rendszeren belüli eszközökkel a szabályok változtatását, de kapok legalábbis valamilyen megoldást a problémámra, ami nekem kb. jó, a többieket meg nem (nagyon) zavarja. A többiek hajlandóak kisebb kényelmetlenséget elviselni, mert tudják, ha nekik akad problémájuk, nekik is kerül megoldás (turbános fénykép, alacsony járdaszegély, soknyelvű felirat, laktozmentes tejeskávé, mittudomén). Vannak a közösségnek olyan tagjai, akiknek az érdekérvényesítő képessége nem jó. Gyerekek, öregek, betegek. Az ő érdekeikre fokozottan odafigyelünk, nem kitaláljuk helyettük, mi nekik a jó, hanem megpróbálunk olyan helyzetet teremteni, hogy ők is hallathassák a hangjukat. Nagyjából ennyi. Nem dicsőség, nem elsöprő erejű érvelés. De még csak nem is ópium vagy édes szójaszósz.

Hassem, aki egy okos, művelt, békés fiú egy totálisan eszement országból, csak nevetett rajta, hogy a szavak időnként mennyire mást jelentenek. Egy percig nem gondolta, hogy ópiumos sütit árulnak a kórház aljában. Nyilván senki nem gondolja, hogy ha egy japán szó es egy perzsa szó ugyanúgy hangzik, az feltétlenül ugyanazt jelenti. Azt viszont szoktuk gondolni, hogy egy adott magyar szó két ember szájából ugyanazt jelenti. De nem. Nincs semmi, ami két nemzetet annyira el tud választani egymástól, mint a közös nyelv, mondta volt G. B. Shaw. Úgy látszik, nem is kell hozzá két nemzet, egy is bőven elég.

* És ezért nem jó, sőt kontraproduktív az a bizonyos rosszul értelmezett political correctness, ami összevont szemöldökkel néz a skót/zsidó/szőke nős/cigány/néger/Newfie/stb. viccekre. Közösségen belül óhatatlanul kialakul feszültség, ezt az agressziót viszont tanácsos inkább szublimálni, mint kiélni. Az agresszió verbális szublimálásának legkellemesebb módja pedig a vicc.