Megint meglepődtem, mert tudatlan voltam: kiderült, hogy a szabadpiaci liberalizmus, az individualizmussal azonosított egyéni szabadság és felelősség mintaországában, az Egyesült Államokban, felosztó-kirovó nyugdíjrendszer van, amit a jobboldal eddig hiába próbált magánszámlákkal felváltani. Az 1935-ben a demokrata Roosevelt társadalombiztosítási törvénye keretében létrehozott állami nyugdíjrendszer esetleges privatizálása évtizedek óta vitatéma, és most a küszöbön álló félidős választások ismét feldobták. Minderről a Metazin új hírleveléből, illetve az általa szemlézett Huffington Post-cikkből értesültem.

Nem megyek bele az amerikai társadalombiztosítási rendszer ismertetésébe, akit érdekel, utánanézhet itt.

Tájékozatlanabbak kedvéért: felosztó-kirovó rendszernek azt nevezik, amikor az adott időszakban dolgozó, u.n. „aktív” lakosság kötelező befizetései (járulékai) – az állami költségvetésen átfuttatva – fedezik az akkor éppen nyugdíjban lévők járadékát. Nálunk is ez a rendszer volt kizárólagos, míg 1997-ben a Horn-kormány – a többi kelet-európai „újdemokráciához” hasonlóan, az IMF nyomatékos tanácsára – az öngondoskodás jelszavával el nem indította a nyugdíjreformot, amelynek keretében az újonnan munkába állóknak kötelezően magán-nyugdíjpénztárakba kellett belépniük, míg az idősebbek állami nyugdíjjárulékuk 25 százalékával önként választhatták ezt. Ezt a reformot, az elvet, a rendszert és a magán-nyugdíjpénztárak konkrét tevékenységét kezdettől fogva viták kísérik. A tegnap elfogadott törvénnyel – és az azt megelőző, kísérő politikai deklarációkkal – megkezdődött e rendszer felszámolása. Akit érdekel, nyilván nyomon kíséri e vitákat, nem megyek bele, engem ez konkrétan már nem érint, tőlem évtizedeken át a régi rendszerben vonták a járulékot, és így kapom a nyugdíjamat. A ma dolgozók befizetéseiből.

Igen, rohadt nyugger vagyok, vazze, akit ti „tartotok el”, fiatal barátaim – ahogy azt sok mai harmincas, például zolivagyok blogger időnként oly brutálisan a pofámba vágja. (Én meg a nagyszüleidet tartottam el, vazze.) De nem is erről akartam írni, csak elkapott az indulat…

Ami most valójában foglalkoztat, az a párhuzamosság Magyarország és az USA, két ennyire eltérő ország és társadalom közt; az azonosság és a különbség. A nyugdíjrendszerről itt és ott folyó vitában szinte teljesen ugyanazok a szempontok merülnek fel, ugyanazok az érvek hangoznak el. Mindenekelőtt az, hogy az életkor meghosszabbodásával és a születésszám csökkenésével elöregedő társadalmakban megbillen(t) az aktívak és inaktívak – vagyis a befizetők és az „eltartottak” – egyensúlya, ezért egyre nehezebb fenntartani a rendszert, mert az a mindenkori nemzeti jövedelem és a költségvetés egyre nagyobb hányadát köti le. (Ehhez kapcsolódik a nyugdíjkorhatár felemelése, lásd pl. Franciaország, ami ugyan csökkenti az állami nyugdíjkassza terheit, viszont még nehezebbé teszi a fiatalok munkába állását, növeli a munkanélküliséget.) A felosztó-kirovó rendszer hívei viszont azt hangoztatják, hogy ez a társadalmi szolidaritás kifejezője: azzal is, hogy a „gyerekek” befizetéseiből jön a „szülők” nyugdíja; azzal is, hogy a nyugdíj – az aktívan eltöltött időszak jövedelme és az azon alapuló járulékfizetés mellett – függ az ország mindenkori konkrét gazdasági lehetőségeitől; s azzal is, hogy a társadalom képviseletében az állam szükség esetén korrigálja a különbségeket. További érv – és ez felmerül mind Amerikában, mind nálunk –, hogy az állam nagyobb biztonságot szavatolhat leendő nyugdíjas polgárainak, mint a „tőzsdéző” magánbiztosítók. És, mint mondtam, hasonlóak az érvek itt is, ott is a privatizáció, a magán-nyugdíjszámlák rendszere mellett is. Az öngondoskodás, a felelősség nemcsak elvont filozófiai érv, hanem praktikus szempont is: ha tudom, hogy a nyugdíjam a saját befizetéseimtől függ, akkor talán kevésbé leszek hajlamos arra, hogy minimálbéren – vagy még úgy sem – bejelentett (s ennek megfelelően járulékozó) alkalmazott legyek. (Mintha ez csak rajtam múlna!) Továbbá: a biztosítás üzlet, a nyugdíjpénztárak tényleg „tőzsdéznek”, hogy minél nagyobb nyereséget érjenek el, de ettől az én nyugdíjam is magasabb lesz. Ha jól csinálják. Ha… Mert hogy állítólag nálunk ez nem jellemző.

Másrészről viszont – szintén állítólag – nálunk most a nyugdíjrendszer visszaállamosításának a valódi tétje a magán-nyugdíjpénztárak által eddig begyűjtött 2800 milliárd forint – az évi GDP 10 %-a! – besöprése a költségvetésbe, s ezzel a következő néhány év kormánycéljainak finanszírozása. Természetesen annak reményében, hogy aztán úgy beindul a gazdasági fejlődés, hogy nem lesz gond a nyugdíjak majdani kifizetése. Ha…

És amiért ezt az egészet megírtam: a magánnyugdíjrendszert Magyarországon egy (állítólag) baloldali kormány vezette be, Amerikában a republikánus jobboldal harcol érte. Amerikában a baloldal, a demokraták féltik a profitéhes magántőkétől a nyugdíjasokat, Magyarországon egy (állítólag) jobboldali ideológiát hirdető párt és kormány.

1989 óta vallom, hogy nálunk (Magyarországon, Kelet-Európában) értelmét vesztette a hagyományos bal-jobb politikai címke.

Ezért is nehéz mit kezdeni azzal, hogy magamat elkötelezett baloldalinak tartom.