Végre megint megmutattuk a világnak! Eb ura fakó! Szarházi Európa, ezt kapd be!

Tömören - és kellő rosszindulattal, persze - így foglalható össze az Orbán-fanok álláspontja Orbán Viktornak, a Magyar Köztársaság miniszterelnökének, az Európai Unió  Tanácsa soros elnökének strasbourgi szerepléséről. Akit érdekel a téma, nyilván tájékozódott már a vitáról is, a visszhangról is., és megvan a saját véleménye (esetleg már előre megvolt). Mindenesetre idelinkelem egy néha erre a blogra is ellátogató, elkötelezett Orbán-fan, johnnymoore véleményét, akinek - mint írja, - majd a könnye csordult ki örömében. És ideteszem - nyilván nem véletlenül - az itthon legnagyobb vihart kavart Orbán-ellenes (nem magyarellenes!) felszólalásnak, Cohn-Benditének a linkjét (a Youtube-on, magyar felirattal).

Azt gondolom, nincs nagy jelentősége annak, ami tegnap Strasbourgban történt. Osztották már ki ott, nagyjából ugyanezek a szereplők, Berlusconit és Sarkozyt is.  Sokkal fontosabb az, amit tükrözött, ami a túlhevült szócsata mögött van: az, ahogy mi - a mai magyar politikai többség, a társadalmi támogatást maga mögött tudható magyar jobboldal - tekintünk magunkra, illetve ahogy a világ lát minket. (Az előző mondat többes szám első személye skizofréniára utal: magamat nyilvánvalóan nem sorolom ugyanis a jobboldalhoz, még kevésbé a viktoriánusokhoz.) A Fideszt támogató újságírók és az Orbánban hívők elélveztek a gyönyörtől, hiszen rátaláltunk régi, kedvenc szerepünkre: az egyetlen igaz hit védelmezői vagyunk, akit, persze, mindig becsap, cserben hagy a gaz Európa. Az Augsburgnál vereséget szenvedő, de kivégzése előtt még kürtjével a császárt agyoncsapó Lél (lehel) vezértől az egy szimbólum miatt öngyilkos Dugovics Tituszon és számtalan levert szabadságharcunk vezérein át a Don-kanyarig és az 1954-es foci VB döntőjéig a mi történelmi hőseink a vesztesek. "Megbűnhődte már e nép..." És ezt mindig el is mondjuk - mit elmondjuk! dacosan a szemébe vágjuk - a világnak.

A világ néha együttérzőn könnyeit morzsolva, néha enyhén lenéző mosollyal szánakozik rajtunk. És alapjában véve kurvára nem érdekeljük.

Igen, Orbánt most a hangadó, befolyásos nyugati média - a közvéleményformálók - nagyjából olyannak tekintik, mint az ugyancsak arrogáns és gátlástalan Berlusconit vagy Sarkozyt. Csak éppen van egy nagy különbség: utóbbi kettő mögött 60 milliós ország, a világ tíz legfejlettebb ipari országának egyike (két egyike) áll.

Persze, Martin Schulznak, az EP szocialista frakciója német vezérének a Fidesz kétharmada fáj, elfogult. Ahogy az a gyanús 68-as, hol német, hol francia, de persze leginkább zsidó Cohn-Bendit.

És az is persze, hogy valójában nem a médiatörvény, nem a demokrácia fáj nekik, hanem az Európát (is) uraló multikra kivetett különadó, a nemzeti érdekeket előtérbe állító új (végre!) magyar gazdaságpolitika. Ezért tartok fontosnak egy, a hírek közt szinte elsikkadó mai eseményt:  Járai Zsigmondnak, az MNB felügyelő bizottsága elnökének a Hungarian Business Leaders Forum összejövetelén elhangzott beszédét. Az eddig megkérdőjelezhetetlenül fideszesnek tarott Járai kockázatosnak nevezte a kormány gazdaságpolitikáját. "Magyarország helyzete jobb, mint amit általában arról gondolnak, a nemzetközi megítélés azonban nem ezt tükrözi. Ebben szerepet játszik a kiszámíthatóság és a bizalom hiánya. Ez utóbbi összefüggésbe hozható a talán szükséges, ám mégis rombolóan ható különadó-kivetéssel, a kormánynak az IMF-fel kialakult konfliktusos viszonyával, a Költségvetési Tanács feloszlatásával és olyan gazdaságon kívüli fejleményekkel, mint például a médiatörvény körüli viharok." (Részletesebben itt)

Vagyis arról van szó, hogy a saját tényleges teljesítményünk mellett nagyon fontos a nemzetközi megítélés. Nem az, amit mi gondolunk magunkról, hanem ahogy látnak minket azok, akiktől - tetszik, nem tetszik - nagyon nagy mértékben függ a boldogulásunk.

Persze választhatjuk a balsorsot is. Büszkén.