Krajczár Gyula a mai Népszabadságban a médiatisztogatás lényegét fogalmazta meg a tévés külpolitikai újságíró Benda László kirúgása kapcsán, olyasmit, ami túlmutat a közrádió és köztévé fideszes politikai bedarálásán. Egy szakma degenerálódásáról van szó, s minthogy ez a szakma - az újságírás, a média - társadalomalakító erő, a társadalom degenerál(ód)ásáról, elbutításáról. Ha már az oktatásügyet úgyis sikerült hazavágni. A félreértések elkerüléséért: nem most kezdődött.

"[Benda] senkinek nem állhatott az útjában, csak annak legfeljebb, aki nem szeretné, hogy felkészült profik is legyenek a szobában, amikor ő szerkesztőségi értekezletet tart...

Ma egyre inkább nem divat, s főképp nem elvárás a hozzáértés. Minden tekintetben igénytelen végrehajtókra van szükség nagy számban, médiazombikra, akik arra vannak kiképezve, hogy részletes előírások, protokollok alapján működjenek. Nem kell tudni, mi a helyzet Laoszban, majd megnézzük a neten, ha kell tudni. Ennek az a lényege, hogy nem kell érteni. Arra a képességre van szükség, amely az aktuálisan szükséges információkat összegyűjti, s összeszerkeszti a kiadott protokoll szerint. S arra a hitre, hogy az összegyűjtött aktuális információk miatt én már szakértő vagyok."

"Vagyis a közmédiumokban zajló folyamat szépségét nem csak az adja, hogy milyen higgadtan, kézremegés nélkül ölnek, hanem az is, amilyen sebészi pontossággal vágják ki a testből a súlyos profikat."

(A cikk itt.)

 

Szerző: rás  2011.07.09. 09:52 3 komment

Címkék: benda lászló

A bejegyzés trackback címe:

https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/tr674929383

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_10155 2011.07.09. 11:27:20

"Ma egyre inkább nem divat, s főképp nem elvárás a hozzáértés. Minden tekintetben igénytelen végrehajtókra van szükség nagy számban, médiazombikra, akik arra vannak kiképezve, hogy részletes előírások, protokollok alapján működjenek." ha a médiazombi szóról eltüntetem az előtagot, gyakorlatilag saját mostani szakmámban is, meg a jövendő választott szakmámban is érvényesíthető a mondat. és aktuálisan igaz.

Ismeretlen_46946 2011.07.09. 13:15:57

@drc: igen, sajnos, erre is céloztam a bevezetőmben.

rm · http://nincs 2011.08.03. 18:47:25

Az emberek elvadultak, elbutultak, elkérgesedtek. Nincs idö semmire vagy van idö, de az akkor túl sok idö és bizarr módon az sem elég semmire. A túl sok idöben elfolynak a percek az órák. Bele a "csakúgy"-ba. A kevés idönél pedig örülsz, hogy élsz. Igény arra van, hogy egyél, hogy lakj, hogy ne fázz nagyon, ha itt a tél. Igény az értékekre, a szellemi szinten építöre nem igen van és az is csak keveseknél. Ha bárgyú, debil mosolyával Hajdú Péter rábámul a kamerára, ha Bochkor G. müsor-tartalom címszó alatt eröltetett röhögö görcsöt kap az általa vezetett müsor egésze alatt, ha...ha... akkor "program van". Ilyen a vitakultúránk is, így közlekedünk, vezetünk autót, állunk a sorban. Üres, gyorsan élö, csalódott, elvadult nép lettünk. Mindeme "tulajdonságaink" haptákban állnak a politika szolgálatára. Azt csinálnak velünk ugyanis amit akarnak. Hülyékkel lehet. Senkinek nem érdeke "ott fent", hogy ez ne így legyen, hogy a Bendák készítsenek nekünk programot. Az az ország ami megteszi Orbánékat megmondóknak, aki jobbikot választ a Parlamentbe, aki Tarlósokkal, Schmittekkel nyomul végig Europán, az az ország másra is képes...
süti beállítások módosítása